A KORAI AVAR
A KORAI AVAR–SZLÁV EGYÜTTÉLÉS
Az avar uralom helyreállításának kettős következménye lesz. Egyrészt rohamosan megindul azoknak a szláv csoportoknak a beáramlása, amelyek az avar uralmat és védelmet – legalábbis névlegesen – hajlandók voltak elismerni. Ezzel új települési korszak kezdődik: az erdők visszaszorítása, a 171megművelhető terület növelése. Kezdetben az avar és szláv település kikerüli egymást (vö. A szlávok c. fejezettel). A 7. századi avar temetőkben a szlávok jelenlétére többnyire csak az exogámia során nőül vett asszonyok viseletéből lehet következtetni. Másrészt Erdélyben éppúgy, mint az avar birodalom más területein, megindul az állandó falvak kialakulása, ami a hozzájuk tartozó temetőknek is bizonyos „stabilitást” biztosít, hosszabb ideig, esetleg több korszakon át használják őket.
1709. ábra. Avar férfi felékszerezve eltemetett szláv feleségének sírmellékletei, Marosgombás
A 630 körüli mozgalomban nem vettek részt a helyükön meghagyott gepidák és a közéjük telepített avarbarát nyugati germánok. Marosnagylakon és Baráthelyen a temetők használata egészen a 7. század végéig folyamatos (mindkét helyen: 7. századi bizánci ezüst fülbevalók és a bronzcsatok, Baráthely 3. temetőjében igari típusú díszcsat fogazott II. stílusú ornamentikával s egy sorozat ezüst- és bronzfibulával).
Az új korszak legismertebb emléke Marosgombás kis temetője. Lovassírjait a kengyelek és az avar birodalomban ebben az időben általánosan elterjedő jó anyagú élelemtartó fazekak keltezik. Ugyanezt a korszakot idézik a nők bizánci eredetű „csillagcsüngős” ezüst és bronz fülbevalói és nyakláncai. E korban már szláv női divat is az öntött bronzfibula (függetlenül attól, hogy e fibuladivat mennyiben tekinthető gepida, krími gót vagy akár bizánci provinciális eredetűnek), szláv divat a különböző bizánci-avar fülbevalók együttes viselése is – ezeket hajfonatdíszként, s nem fülbevalóként hordták –, jellemző sírmellékletté válik a szlávoknál a vasabroncsos favödör, és szláv vagy szláv viseletben járó asszonyt sejtetnek a spirálszerűen becsavart végű hajkarikák is – hasonlóak Marosnagylakon és Marosveresmarton is előkerültek. Jellegzetesen avarok viszont a különböző, kerek és egyenes talpú kengyelek, kettős karikás zablák, a lándzsa- és kopjacsúcsok, a harci fokos, az övdíszek, mint pl. egy négylevelű préselt veret.
A marosgombásiakkal rokon áttört pengéjű lándzsacsúcs, kerek talpú kengyel, nagylaki típusú, félhold alakú dísztagon „csillagcsüngős” fülbevalók, elsősorban mégis a kerámia alapján sejthető, hogy a tövisi temetőt már 670 előtt megnyitották. 630 utánra keltezi egy hosszú kopjacsúcs és a bronz „sugárdíszes” fülbevaló a nagyekemezei temetőt is. Remetén 7. századi harci fokos, Mihálcfalván és Kisselyken 7. századi korongolt fazekak, Kőhalomban Nagycsűrben ebből a korszakból származó díszes tömör ezüst karperecek, Nádpatakon bronz karperec és sokszínű kisméretű szemesgyöngyök utalnak avar temetőkre és sírokra. Eltemetett halottak mellől (csontváz mellől) származó, félhold alakú ezüst fülönfüggő és gyöngyök (Várfalva), gyöngyök és egy igen díszes fehérfém fibula (Vecel), marosgombási típusú fibula és tarka színes gyöngyök (Sinfalva), veceli típusú, díszes potinfibula (Székelyföldvár), ép és töredékes „sugár-” és „csillagdíszes” fülbevalók (Mojgrád, Barátfalva, Marosnagylak) jelzik az egyre gyakoribbá váló avar–szláv együttélést, egyúttal a településterület lassú kiterjedését. Típusaikra nézve ide tartoznak az ókori 172Sarmizegethusa romjain (Várhely), az udvarhelyi Fiatfalván és a háromszéki Kézdipolyánon korai szláv telepen talált bronzfibulák is – az avarok számára megtelepedésre aligha alkalmas vidékekről. A Székelyhíd-Horón csontvázas sírban talált kisméretű, „Kijev típusú” bronzfibula, valamint a „Bánát”-ból, Felsőlupkóról és Orsováról származó 7. századi fibulák már az ékszer alföldi–al-dunai avar előfordulásait gyarapítják. Az avar–szláv együttélés más formája figyelhető meg a nagyekemezei szláv hamvasztásos temetőben, amelyben a keletelve eltemetett bizánci övcsatos férfi a szláv közösség avar–szláv ura lehetett.
A 7. sz. avar telepek félig földbe vájt házaival és kövekből épített tűzhelyeivel, a telepeken található bevagdosott-benyomkodott vagy éppen hegyes csücskös peremű, szabad kézzel készült, valamint jól iszapolt, korongolt edényeivel lényegében megegyező típusú és leletanyagú avar településeket az Erdélyi-medence szívéből, Szászsebesről, Malomfalva-Borsóföldről, Marosszentgyörgyről és Bözödről ismerünk. – A társadalom tagozódása a túl kevés sírleletből vizsgálva éppoly homályos, mint a néhány teleprészlet gazdasági jelentősége.
IV. Konstantin uralkodása alatt (668–685) a dunai bolgár honfoglalással párhuzamos mozgalom keretében (amelynek hátterében a kazár birodalom megalakulása és terjeszkedése állott), de azt valamivel megelőzve, még a 670-es években, korábbi szállásaikról kivetett keleti népcsoportok (részben onogur-bolgár, wangar elemek) árasztják el az avar birodalmat. Miközben a frank és bizánci politika szempontjából érdektelen eseményről (bár hatásaiban nem volt érdektelen) hallgatnak az egykorú írásos források, a korai avar birodalomban mélyreható változások figyelhetők meg. Az északon és nyugaton évtizedek óta védekezésbe szorult avar birodalom „új avarjai” most nemcsak támadólag, hanem egyenesen honfoglalóként lépnek fel. A zárt településterület kiterjeszkedik a Bécsi-medencére, az avar politikai határ (Lauriacum 680 körüli elpusztítása után) ekkor éri el az Enns folyót. Észak felé végig átlépik a dunai és az észak-alföldi sánc vonalát, a település felhatol Délnyugat-, Dél- és Északkelet-Szlovákiába, ahol ekkoriban nagy temetők sorozatát nyitják meg, ugyanúgy, mint Ausztriában. Az avar birodalom belsejében is érzékelhető az átalakulás. Számos, a 7. század megelőző éveiben használt korai avar temető megszűnik, és legalább ugyanannyi újat nyitnak – bár a folyamatosan használtak is számottevőek. Korábban ismeretlen, új fejedelmi központok keletkeznek (Ozora-Tótipuszta, Igar), új katonai kíséret tűnik fel (Dunaújváros 1908, Iváncsa, Szeged-Átokháza stb.). Régészetileg (az elsődleges, területi és helyváltoztatásokon túlmutató) ismertetőjegye a jövevények új fegyverzete (hajlott pengéjű egyélű szablyák, széles lemezű szimmetrikus íjak), viselete (férfiak: ún. „lemezes” övdíszek, négyszögletes övdíszek ázsiai szalagfonatmintával és üvegberakásokkal – egyáltalán, új rendszerű fegyverövek, valamint két hosszú varkocs viseletére utaló varkocsszorítók; 173nők: új fülbevaló- és gyöngytípusok, mell- és válldíszítő kettős korongboglárok), lószerszáma (oldalpálcás zablák, kemény talpú csizma viseletére utaló lapos talpú kengyelek, kantárrózsák – falerák – használata) az egész avar birodalomban. Csupa olyasmi, aminek 675 előtt még előképei sincsenek. Mindezekhez korábban nem ismert temetkezési rítusok, tájolás, újfajta temetőszerkezet járulnak mint az átalakulás lényegének legjobb tükrözői. A leletcsoportot kezdetben IV. Konstantin korai aranyai, majd 675–720 között sírobulusként használt „blankok”, aranylemezből kivágott pénzutánzatok keltezik.
Az átalakulást néhány, a múlt században a Temesközben talált sír- és éremlelet is tükrözi. Orczyfalván sírban bizánci övcsattal, Kőcsén edényekkel együtt találták IV. Constantinus solidusait. Sírból vagy sírokból származik Torontálsziget-Torontáldűlőből II. Constans (641–668) és IV. Constantinus egy-egy átfúrt, felvarrott vagy nyakban viselt aranypénze, valamint Mercyfalváról és Óbébről II. Constans–IV. Constantinus 661–663 között vert 20 siliqua súlyú „könnyű” solidusa. Ilyenek Erdélyben Székelyudvarhely környékén kerültek elő. Az egyik II. Constans vagy IV. Constantinus arany semissise, a másik IV. Constantinus „obulus méretre” körülnyírt, 674–681 közt vert solidusa – nyilván mindkettő 675–680 körüli temetkezésből származik. A korszak temetkezései a neolit telephalomba beleásott óbesenyői lovas férfi és női sírok is, az előbbit az új férfidivatra jellemző kis gömböcskés ezüst fülbevaló, az utóbbit az új jövevények közt gyakori keresztények jelképe, a füles bronzkereszt (alakja olyan, mint a Tolna megyei, görög feliratos, egykorú závodi kereszté) kapcsolja ide. A valószínűleg többlépcsős bevándorlásra és Közép-Ázsiáig visszanyúló hátterére Abd al-Malik omajjida kalifa Ófutakon lelt aranydénárjából lehet következtetni (685–705).
Erdély szívében, a Csákó-Szelistyén teljesen feltárt 6 síros családi sírcsoport az avar birodalom egészének története szempontjából tanulságos, egyszerre tükrözi a régit és az újat. A családfő, egy tarpánjával együtt eltemetett katonai vezető (3. sír) új fegyverrel, ívelt pengéjű szablyával volt felszerelve, amelyet sajátos pikahegy és harci fokos egészített ki. Lapos talpú csizmát viselt, lova mellett először tűnik fel Erdélyben az egyenes, lapos csizmatalphoz alakított, öblös kengyelpár. Magán a lovon korábban nem használatos pálcarudas zabla, újfajta kantárzat és hám volt, amelyet különböző méretű falerák díszítettek. Mongoloid vonásokat viselő női hozzátartozói viszont a megelőző korszakban divatba jött „csillagdíszes” és nagygömbös fülbevalókat viselték, tehát az új nemességet csak a családfő képviselte. Ellenkezőt lehet tapasztalni az ugyanebből a korszakból ránk maradt oláhgorbói családi (?) temetőben, ahol szegényes férfitemetkezések kísérnek egy művészien granulált, csüngődíszes arany fülbevalópárt viselő, s egy még mindig jómódúnak számító, szintén újdivatú ezüst fülbevalópárt viselő másik nőt. Ebből az időből való a Fekete-Körös menti Kisjenőn sírban lelt ritka típusú női fülbevalópár is.
174Székelykeresztúron ívelt pengéjű szablya, Felenyeden szablyás, lándzsás, egyenes talpú kengyelekkel felszerelt lovassír bizonyítja az új betelepülést. Tövisen az új korszakra jellemző négyszögletes övdíszek, későbbi fajta „csillagdíszes” fülbevaló és pálcarudas zablás lovassír tanúsága szerint az új betelepülők a korábbi temetőt tovább használták, tehát csatlakoztak az előző lakossághoz, Aranyosgyéresen viszont az eddigi leletek szerint (lapos talpú kengyel, pálcarudas zabla, késői típusú „csillagdíszes” fülbevalók) új temetőt vagy sírkertet nyitnak. Marosnagylakon egy különálló lovassír (lapos talpú kengyel, harci fokos) tanúsága szerint ekkoriban ér véget a hosszú életű temető használata, feltehetőleg éppen az új néphullám számolta fel a germán–avar települést.
A hatalmi központok az avar birodalom egész területén átrendeződtek, pontosabban: a régiek mellett újak alakultak ki. Erdélyben ilyennek tekinthető Gyulafehérvár, ahol az ozorai kisebbik gyűrű stílusában készült pompás aranygyűrű került elő. Ékköve egy pávafigurával díszített, másodlagosan felhasznált antik gemma. Gyűrűnk közeli rokona a szerémségi Újlakról ismert, ahol korábban szintén ismeretlen, új központ keletkezése gyanítható.
Néhány lelőhely arra mutat, hogy az új avar hatalom nemcsak nyugat és észak felé terjeszkedett. Az Al-Duna mentén az Orsova felé vezető egykori római út közelében Felsőlupkón félig földbe vájt házakból álló teleprészlet és temetkezések kerültek elő. A telep késői 7–korai 8. századi. Megerősíti ezt az egyik putriban talált „sugárdíszes” bronz fülbevaló (típusa, mint a nagyekemezei) és a félhold alakú ezüst hajfonatfüggő (mint Marosnagylak, Tövis, Várfalva, Baráthely 2., szláv urnasírból: Mihályfalva). Az új gyepű a Kárpátoktól délre húzódott.
