A GYULÁK BIZÁNCI SZÖVETSÉGBEN
A GYULÁK BIZÁNCI SZÖVETSÉGBEN
948-ban azonban olyan fordulat következett be, amely a gyulákat a nagyfejedelemétől elkülönülő politikai útra kényszerítette. Ebben az évben küldte Fajsz unokaöccsét, Tormást és vele Bulcsú harkát Bizáncba a béke megújítására, amit ezúttal olyan tartósnak szántak, hogy mindkét követ meg is keresztelkedett. E gesztus mögött a nagyfejedelmi politika irányítását magához ragadó Bulcsú harkának azt a szándékát kell gyanítani, hogy elhatározta a nyugati „kalandozások” újrafelvételét, s ehhez egy esetleges bizánci hátbatámadástól kívánta magát mentesíteni. Zombor gyula követte 278Bulcsú példáját, de nem a nagyfejedelem követeként, hanem a maga nevében ment 952 után Bizáncba, ahol ő is megkeresztelkedett. Politikai céljai azonban mások voltak, mint Bulcsúnak. Nyugati hadjáratokban nem volt érdekelve, annál inkább azonban a bizánci udvarnak akkor már érlelődő bulgárellenes terveiben. A bizánci politika soha fel nem adott célja a bulgár hatalom megsemmisítése és a birodalom régi, a Száváig és az Al-Dunáig terjedő határainak helyreállítása volt. A gyuláknak is a bulgárok voltak a fő ellenségei, hiszen azoktól hódították el a Dunától és a Kárpátoktól északra eső tartományaikat. Míg az Árpád-házi főfejedelemnek csak Bizánc semlegesítése volt az érdeke, a gyulának egyenesen Bizánc bulgárellenes szövetségét kellett keresnie. Zombor gyula megkeresztelkedése után bizánci térítő püspököt vitt tartományába, amire Fajsz és Bulcsú néhány évvel előbb nem is gondoltak. A konstantinápolyi pátriárka által „Turkia” püspökévé felszentelt Hierotheosz székhelyét sokan Erdélyben, a gyulák fővárosában vagy a körül keresték, de újabban a „türkök” két későbbi püspökének, Theophülaktosznak és Antoniosznak fennmaradt, s hátlapján Szent Demetert ábrázoló pecsétjéről (hacsak nem a Szaloniki melletti vardarióta türkök püspökeivel van dolgunk!) az antik Sirmium helyén épült Szávaszentdemeterre, a mai Mitrovicára helyezik.
Mikor azután a 955. évi augsburgi vereség tanulságaként az új Árpád-házi nagyfejedelem, Taksony nyugat felé békepolitikát kezdeményezett, s a római pápától kért térítő püspököt, majd 972-ig többször indított hadjáratot Bizánc ellen, szembekerült Zombor gyulával, aki önvédelemből még szorosabbra igyekezett fűzni bizánci kapcsolatait. Hűségesen ragaszkodott görög rítusú kereszténységéhez, távol tartotta magát a nyugati magyarok Bizánc elleni támadásaitól, sőt az általuk ejtett bizánci foglyokat kiváltotta és szabadon engedte. Ez politikai tüntetés volt a nagyfejedelem nyugati orientációja ellen és Bizánc mellett, hiszen ha valaki, akkor a gyula tudhatta a legjobban, milyen rossz szemmel nézték Konstantinápolyban I. Ottó német királynak a Karoling-birodalom feltámasztására és a római császári cím felvételére irányuló, 962-ben meg is valósult törekvéseit.
Taksony a gyula bizánci szövetségében a nagyfejedelmi hatalom sérelmét, a magyar törzsszövetség politikai egységének veszélyeztetettségét látta, de még nem rendezte oly mértékben a német-római császársághoz fűződő kapcsolatait, hogy nyíltan felléphetett volna a gyulával szemben. A már Fajsz által járt utat választotta, fiának és kiszemelt utódjának, Gézának feleségül kérte Zombor gyula (akkor még valószínűleg kiskorú) lányát, Saroltot. Taksony és a gyula közt a hatvanas években már túlságosan feszült volt a viszony ahhoz, hogy a leánykérőket Gyulafehérváron olyan szívélyesen fogadják, mint annak idején Fajsz követeit. Közvetítő kellett, s talán ezzel fejthetjük meg a 11. századi magyar krónika rejtélyes betétjét, mely elmondja, hogy egy bizonyos Keán harcban állt testvérével, Kulannal, akit megsegített egy bizonyos Beliud, s ez később megörökölte Kulan földjét. Ez a Beliud tanácsolta Géza és Sarolt 279házasságkötését. Ebben az esetben Keánon, mint sokan vélték, aligha érthetjük a bulgár cárt. A személynevek alapján a két testvér közt vitatott földet az újabb kutatás Hunyad megyébe helyezi, ahol valóban van Kaján és Kalán helységnév, a Maros jobb partján pedig Gyulafehérvárral átellenben fekszik Béld. Ez utóbbi névadója lehetett Beliud, akár mint a gyula országának egyik előkelősége, akár (a Hunyad megyei Bár, Kalán és Kaján helységnevekből következtetve) mint a Tisza menti Bár-Kalán honfoglaló törzsfői nemzetségnek a Fehér-Körös felső, már erdélyi folyásáig, s onnan a mai Hunyad megyébe is terjeszkedő tagja. Így saját érdekében is, nehogy a két szemben álló fél közt hatalma felmorzsolódjék, a békeszerző szerepét vállalta a házasságközvetítéssel. Sikerének, Géza és Sarolt házasságának emlékét őrizheti (Maros)décse a tordai és (Magyar)décse a dési sóbánya közelében mint a gyula vejének adományozott két birtok, akárcsak – mint láttuk – Fajsz és egy gyulalány házasságáét a Küküllő menti Fajsz a közeli sóbányával.
Bárhogyan is áll a dolog, Géza és Sarolt házasságát csak ideiglenes kompromisszumként lehetett létrehozni. A görög rítusú kereszténységben nevelt Sarolt a 972 után Géza esztergomi udvarába érkező latin rítusú papok szemében szálka volt, mert miatta nemcsak Géza vallási közönyével, a magyarok pogányságával, hanem a bizánci egyházi befolyással is meg kellett küzdeniük. Mivel Sarolt – mint Thietmar is tanúsítja – öregedő férjét markában tartotta, a nyugati térítők neki tulajdonították térítési kísérleteik kudarcait, mondván, hogy a „pogánysággal vegyült megfertőzött vallás rosszabb a barbárságnál”.* A gyula magyar, besenyő, orosz és bulgár katonai kíséretében a különböző vallási képzetek sajátosan keveredhettek a Sarolt által is vallott hivatalos keleti kereszténység leple alatt. A keleti kereszténységet, mely térítő tevékenységük legnagyobb akadálya volt, 1054 előtt a római pápa papjai nem ítélhették el nyíltan, ezért az erdélyi, s onnan az esztergomi udvarba került formáját „pogányságnak” bélyegezték, „barbárságnak” pedig a könnyebben leküzdhető nyílt pogányságot.
FRANCISCUS ALBINUS GOMBOS: Catalogus Fontium Historiae Hungaricae. I–III. Bp. 1937–38. III. 2297. (Querfurti Brúnó szavai.)
