A GYULÁK ORSZÁGA
A GYULÁK ORSZÁGA
Bogát gyula fő feladata a Tisza és Duna mentén megtelepült, a földművelésnél is fontosabb legelőváltó pásztorkodást űző, nagy állatállománnyal rendelkező magyar törzseknek a nélkülözhetetlen sóval való ellátása, illetve annak biztosítása volt. A Marostól északra eső sóbányák már a korai honfoglalók kezén voltak, s ezek nemzetségei felett, mintegy törzsfőként vette át a vezetést Bogát, mégpedig igen veszélyeztetett helyzetben. Ki volt téve az Etelközt elfoglaló besenyők esetleges támadásainak, dél felé pedig aligha terjedhetett hatalma a Maroson túlra, mert ott 10. századi leletek (maroskarnai és csombordi bolgár temető!), de az adott politikai viszonyok alapján ítélve is még Simeon bulgár cár katonái, sóvágói és aranymosói éltek. Ez a nagy hadvezér, aki 913-ban indított sorozatos hadjáratokban a Balkán félsziget legnagyobb részét elfoglalta Bizánctól, s 919-ben a nagykán címet a cár címével cserélte fel, aligha engedte volna át kardcsapás nélkül a számára oly fontos dél-erdélyi sót és aranyat a magyaroknak. Ahhoz, hogy egész Erdély és a minden valószínűség szerint szintén bulgár uralom alatt álló Maros–Tisza–Duna köze (Anonymus „Glad”-jának tartománya) magyar uralom alá kerüljön, olyan politikai helyzetnek kellett előállnia, amelyben a magyarok szövetkezhetnek a besenyőkkel a bulgárok ellen, különben a besenyő veszéllyel a hátukban, a 895-ös bulgár–besenyő összefogás katasztrofális következményeire 274még jól emlékezve, a magyarok nem mertek volna Simeonnal ujjat húzni, s a Dunától és a Kárpátoktól északra eső tartományait elfoglalni.
Erdélynek a Marostól délre eső része később is az északitól különböző státusú terület volt, eleinte nem is tagozódott megyékre, mint Erdély északi fele, hanem egyetlen tartományt alkotott, melynek élén a megyeispánoknál magasabb rangú vajda (1111-ben princeps ultrasilvanus) állott, talán az itteni bulgár alkirály méltóságának örököseként. Mindenesetre Bíborbanszületett Konstantin császár 948 körül a „vojevoda” elnevezést használja a magyar törzsfőkre; talán már hallhatott arról, hogy az erdélyi szlávok így nevezik immár magyar urukat. De nemcsak szervezetileg különült el Erdélynek a Marostól északra és délre eső része, hanem birtokviszonyaiban is. Északon ősfoglaló nemzetségek maradtak fenn a királyság korában, míg délen a nagybirtokos családok (talán az egy Gyógyi kivételével) Szent István alatt és után települtek be. Emlékeztetnünk kell itt a két terület szláv őslakosságának már említett különbségére is. Mindez arra mutat, hogy Erdély déli része valamivel később, főleg pedig más körülmények közt került magyar kézre, mint az északi.
Erre az alkalmat a fent ismertetett, kb. 932-es besenyő–magyar szövetkezés adta meg. Ha korábban nem, akkor legkésőbb ebbe kapcsolódva foglalta el Bogát gyula a bulgároktól Erdély déli részét. A bulgár ellenállást nemcsak a besenyő támogatás segített megtörni, hanem gyöngítették a Simeon cár 927-ben bekövetkezett halála után Bizánc által is szított belsőzavarok, trónharcok is. 934-ben a szerbek lerázták a bulgár uralmat, és bizánci védelem alá helyezkedtek. Talán ezt használta ki Bogát utódja, Zombor gyula, hogy a Maros–Tisza–Duna szögét is birtokba vegye. Ezen a területen ugyanis Bogátnak nincs helynévi nyoma, annál inkább Zombornak.
Erdélynek a bulgároktól elhódított déli részében a Maros és a Nagy-Küküllő közt, a Küküllők alsó folyása mentén Bogát magyar harcosai szolganépükkel szláv településekre ültek rá, ez utóbbiak közt szerepel az öt közül három (már említett) olyan helynév, amelyben a 10. században eltűnt szláv nazálist a magyarok megőrizték, valamint Marosbogát, ezek a nevek tehát korhatározók. A délnek kanyarodó Maros jobb partjára és a Nagy-Küküllőtől délre már jóval kevesebb magyar települő jutott, az itteni szlávok egészen a románok ideérkezéséig továbbra is anyanyelvükön beszéltek, mert közvetlenül ők adták át a románoknak helyneveiket. Egyébként a Nagy-Küküllő és az Olt közt a szláv lakosság is gyér volt, vagy a bulgárok egy részének elmenekülésével azzá lett. Az újonnan elfoglalt tartomány déli határának védelméről Bogát gyula elsősorban a legsebezhetőbb, besenyő vagy bulgár támadásnak leginkább kitett délkeleti részén, a Törcsvári-, Tömösi-, Tatár-hágók, valamint a Bodzai- és az Ojtozi-szoros felől gondoskodott. Itt találjuk egyedüli dél-erdélyi őrhelyét, a mai Oltbogátot, közelében északra az utódjáról elnevezett Olt-parti két Zsombort. Nyilván magyar vitézeiből is 275telepített ide, de az Olt-kanyar számos régies magyar helyneve közül ma már nem tudhatjuk, hogy melyik keletkezett a 10. században, s melyik tulajdonítandó az ugyanolyan névadással élő, később ideérkező székelyeknek. Mindenesetre a fentiekben már említett és elemzett 10. század eleji jelleget felmutató székelyföldi magyar régészeti leletek (Eresztevény, Kézdivásárhely, Köpec, Sepsiszentgyörgy, Székelyderzs) nagy valószínűséggel tulajdoníthatók Bogát magyarjainak.
23. térkép. A Gyulák és Árpád-házi rokonaik helynévi nyomai Erdélyben
Apulum romjain Bogát gyula, esetleg utódja felépítette a róla nevezett Gyulafehérvárat, mely körül szintén korai magyar régészeti leletek (Maroskarna, 276Tinód, Gombás, Magyarlapád) tanúskodnak magyar népelem megtelepüléséről. A Szamos menti magyar helynevek közül nagyon kevés (kétszer pl. a Kend) ismétlődik a Marostól délre, úgyhogy az északi nemzetségek osztódással történő tömeges áttelepülésével (mint az később a székelyeknél többször is előfordult) nem lehet számolni. Ezzel szemben keleti katonai segédnépek részt vehettek Bogát hadi vállalkozásában. Elsősorban besenyők, akiknek tömeges Magyarországra településének kezdetét történetírásunk 955 utánra teszi ugyan, de a magyarnál lazább és nagyobb területen élő besenyő törzsszövetség már a 10. században felbomlóban volt, sok besenyő orosz és bizánci zsoldos szolgálatba szegődött, és a 11. században tömegesen a Balkánra és Magyarországra költözött. E folyamat kezdeti stádiumát már Bogát telepítéseiben feltételezhetjük. Míg a Marostól északra egyetlen Besenyő (Beszterce mellett) van, a Marostól délre ötöt is találunk, s a Vöröstoronyi-szorosnál a Talmács név őrzi egy besenyő törzs emlékét. Talán ekkor települt meg egy nagyobb besenyő csoport a Barcaságban, a már említett, török nevűnek gyanított patakok vidékén. A besenyőkön kívül a Hunyad megyei Berény esetében tételezhetünk fel keleti segédnépekből ideszakadt katonaelemet; az Erdélyen kívüli Magyarországon oly gyakori Bercel, Káloz, Oszlár, Varsány és Várkony helynevek itt teljességgel hiányoznak, s nyilván hiányoztak névadóik is Bogát seregéből.
A bulgároktól elhódított terület nem magyar népei közt fel kell tételezni itt maradt bulgárokat. Mivel a 10. században a magyarok még „nándor”-oknak nevezték a bulgárokat, helyben maradt bulgárok emlékét őrizheti a Maros bal partján az Aranyos torkolatával szemben Lándor, és a Hunyad megyei Nándor. Mivel ez az elnevezése valószínűleg a bulgár politikai függetlenség 1000 körül bekövetkezett két évszázados szünetelése idején mehetett feledésbe, az Erdély déli részében található „bolgár” települések (Bolgárcserged, Bolgárszékes, Bolgárszeg) már a királyság korában keletkezhettek. Feltűnően sok viszont a Marostól délre eső, eredetileg nem keleti szláv lakosságú területen az „orosz”-okra valló helynév (Oroszi, Oroszfalu stb.). Ezek egy része kései, 13. század utáni bevándorlókról van elnevezve, a képző nélküli régies formák azonban eredhetnek egy olyan katonaelemtől, amelyet Bogát gyula toborzott magának. Három ilyen település (későbbi német lakóik által adott nevük Reussen, Reussmarkt és Reussdörfchen) van a Székes völgyében, egy másik Marosbogát közelében a Maros bal partján (Oroszi). Oroszokról nevezett faluk vannak még a két Küküllő, az Olt és a Hunyad megyei Sebes folyók völgyében. Idetartozónak vélhetjük az orosz zsoldost jelentő (Mező)kölpény nevét is Erdély északi részében.
A Maros–Tisza–Duna szöge 948-ban már kétségtelenül magyarok, éspedig a gyulák uralma alatt állott, mert legkésőbb erre az időre keltezendő Konstantin császárnak az a tudósítása, hogy Orsova, Belgrád és Mitrovica (akkor: Sirmium) a magyar határnál feküsznek. Amit „Turkia szállásterületeként” 277leír, az a Temes (Timészosz), a Maros (Murészisz), a Körös (Kriszosz) és a Tutisz (Béga?) folyók vidéke, melynek határa nyugaton a Tisza, délen pedig, a bulgárok felől a Dunának is nevezett Isztrosz folyó. Egybehangzik ezzel a helynevek tanúsága. A Fehér-Körös melletti Gyula (a középkorban Gyulamonostora néven) és a közelében az 1261-től oklevelesen ismert Zomboregyháza, mögöttük pedig a hegyek felé a katonai segédnépektől származó Besenyő és Talmács éppúgy létezhetett már, mint a Tisza–Marosszögben (Kis)zombor, tőle keletre Besenyő, és a valaha Temesvár környékén feküdt, 1331-ben egyházas helyként említett harmadik Zombor, közelében két Besenyővel. De középkori adatunk van egy-egy Bács megyei Zomborra és Gyulára, köztük egy-egy Besenyőre és Talmácsra, továbbá a régi Valkó megyében Vukovár mellett egy Zomborra, a Szerémségben egy Besenyőre és egy Kölpényre (ma Kupinovo). Ezeknek a Konstantin császár értesülését megerősítő helyneveknek alapján a gyulák országa a Dráva-torkolattól a Vaskapuig dél felé át is terjedt a Dunán, előőrseik a Száváig ellenőrzésük alatt tartották a bulgár határt. Miután erdélyi hatalmuk a Déli- és Keleti-Kárpátokig ért, a bulgárok erdélyi sóbányái is a kezükön voltak, s így ők lettek az egész magyar törzsszövetség sószállítói mind a szalacsi, mind a marosi útvonalon.
Hatalmi megerősödésüket jelzi, hogy tőlük indultak az első magyar hadjáratok a megállításukra egyre kevésbé képes Bulgárián át Bizánc ellen, bizánci krónikák szerint „először” 934-ben, majd időleges békekötés után újból 943-ban, amit megint csak (valószínűleg sarc fejében) békekötés követett. Eddig a gyulák a magyar törzsszövetség központi külpolitikai irányítását követték, mely a 933. évi merseburgi vereségért bizánci zsákmánnyal igyekezett kárpótolni harcosait. Ennek az egyetértésnek egyik jeleként foghatjuk fel azt, hogy a 10. század közepén uralkodó Árpád-házi nagyfejedelem, Fajsz nevét máig viseli egy Küküllő menti falu, amelyet alighanem Bogát gyula (egyik?) lányának kezével, s bizonyára egy közel eső sóbányával együtt kapott az előkelő vő erdélyi szálláshelyül. Mint látni fogjuk, nem ez volt az Árpádok és a gyulák családai közt az egyedüli házassági kapcsolat.
