GYULA ÉS A GYULÁK
GYULA ÉS A GYULÁK
Erdélyi magyar honfoglaló törzsre nemcsak családi hagyományokból és birtokviszonyokból következtetünk, hanem abból az egykorú értesülésből is, hogy a magyarok a 10. század közepén törzsekbe szervezve éltek. Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár fel is sorolta a birodalom kormányzásáról írt művében az akkori 7, illetve a kabarokéval együtt 8 törzs nevét, megjegyezve, hogy minden törzsnek van vezére, de azokon kívül az összes törzsek felett három, rangban különböző vezér áll, első a nagyfejedelem (görög szóval: megász archón), második a gyula, harmadik a harka. Korábbi muzulmán forrás a nagyfejedelem magyar „kende” elnevezését is ismeri, mellette a gyuláét is, a harkát azonban nem említi. Konstantin császár külön hangsúlyozza, hogy a méltóságnevek nem tévesztendők össze személynevekkel: „Tudni való, hogy Bulcsú, a harka, Kálnak, a harkának a fia, és hogy a Kál tulajdonnév, a harka méltóság, valamint a gyula is, amely nagyobb a 269harkánál.”* A tudósítás Bulcsú 948. évi bizánci látogatása idejéből való. A császár nem ok nélkül tette ezt a megjegyzést, mert a méltóság és viselőjének neve összetéveszthető volt. Ilyen tévedés fordul elő pl. az egykorú Ibn Haijján arab történetíró művében, aki a 942-ben a mai Spanyolország ez időben arab uralom alatt álló területén „kalandozó” magyarok közül ejtett foglyoktól a magyarok vezérei felől érdeklődve azt hallotta, hogy a rangsorban a második a gyula, míg a harmadik Bulcsudi, az előbbit méltóságnevén, az utóbbit (a harkát) személynevén nevezve. Külön bonyodalmat jelent a 10. századi magyar történet feltárásában, hogy a törzsszövetség méltóságnevei, csakúgy, mint a Konstantin császár által még feljegyzett törzsnevek, a törzsszövetség felbomlása során feledésbe merültek, s krónikáink már nem tudnak róluk, illetve a három főméltóság nevét személynévként ismerik és használják. Így az „ősgeszta” és Anonymus a kendét vagy a kündüt (Kund) és a gyulát, Anonymus ezenkívül a harkát is. Hogy ez nem csupán a krónikások tévedése, bizonyítja mindhárom névnek a 12. századig személynévként, illetve személynévből eredő helynévként való gyakori előfordulása.
A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. S. a. r. GYÖRFFY GYÖRGY. Bp. 19752. 122. (Az itt közölt szövegben „Karcha”, „Kali” és „jila”, a görög eredetinek megfelelő írásmód szerepel.)
Méltóságnév és személynév egybevonása nem magyar sajátság, mint azt a klasszikus példa, Nagy Károly császár nevéből a szláv „kral”, ebből a magyar „király”, az utóbbiból meg a román „crai” szavak származása bizonyítja. Magyarországon ez fordítva történt, de a méltóságnevekből lett személynevek eredeti jelentésének halvány nyomait a hagyomány megőrizte, éspedig úgy, hogy a méltóságnév és a személynév együttesen mint apa és fiú vagy mint két testvér neve szerepel. Egy ilyen átértelmezést Anonymusnál úgyszólván tetten is érhetünk, éspedig éppen erdélyi vonatkozásban. Tétény már fentebb idézett családfájának összeállításában Horkának két fiút tulajdonít, Gyulát és Zombort, az elsőtől két lányt, Karoldot és Saroltot eredeztet, míg a másodiktól két fiút, Buját és Bonyhát. Mivel mind az „ősgesztából”, mind Anonymustól tudjuk, hogy Sarolt Géza nagyfejedelem felesége és Szent István anyja volt, meglepetéssel vehetjük tudomásul, hogy két feltétlen hitelt érdemlő külföldi forrás, az Altaichi Évkönyvek az 1003-as évnél és Thietmar merseburgi püspök († 1018) a Szent István által legyőzött erdélyi gyulát egybehangzóan a király nagybátyjának (avunculus) mondja, éspedig az első „Iulus rex”-nek, azaz méltóságnevén, az utóbbi „Prokuj senior”-nak, azaz személynevén nevezve. Az „ősgeszta” 13. századi hosszabb átdolgozása szerint is az erdélyi Gyula leánya, Sarolt Géza fejedelem felesége, következőleg Szent István anyja volt, és a „harmadik” Gyulát Szent István fogságba vitte „Pannoniába”. Az Altaichi Évkönyvek „Iulus rex”-ének felesége és két fia (Anonymusnál Buja és Bonyha), Thietmar „Prokuj”-ának felesége kerül Szent István fogságába. Nyilvánvaló, hogy Anonymus Zombor gyulát, a méltóságnevet személynévnek vélve, Zombor és Gyula testvérpárra szakította szét, és gyermekeit a két testvér közt 270megosztotta. Ezek után a „kisebbik Gyula” Anonymusnál nem lehetett Szent István nagybátyja, hanem csak „anyja rokonságához tartozott”.
Ha Zombor „Gyula” esetében Anonymus nem tudta a méltóságnevet a személynévtől megkülönböztetni, joggal feltételezhetjük, hogy hasonló tévedést máskor is elkövetett. A kutatás kiderítette, hogy a vezérnévsorában szereplő Künd apja Kurszán származtatás ugyanígy keletkezett: Kurszán kündü volt, méltóságnevéből fia neve lett Anonymusnál. Ehhez képest fordítva Zombor gyula apját Horkának nevezi, valójában harka lehetett, s mivel a méltóságok (lásd Árpád fia és unokái nagyfejedelmek, vagy Kál harka fia Bulcsú harka Konstantin császár egykorú feljegyzésében!) apáról fiúra öröklődtek, Tétény is lehetett harka. Az apánál a méltóságnév, a fiúnál a személynév hiányzik.
Ezek után felvetődik a kérdés, hogy milyen rangot viselt Tétény, és mi volt a személyneve fiának, a harkának? Mivel Anonymusnak viszonylag legmegbízhatóbb értesülései – mint a Zsombor és Agmánd nemzetségek esetében láttuk – a családi hagyományok voltak, nincs okunk arra gyanakodni, hogy Tétényt kitalálta vagy egy korabeli helységnévből vetítette vissza a honfoglalás korába, annál kevésbé, mivel Tétény helynév a Tiszától keletre nem ismeretes. Van viszont Budától délre és Moson megyében a Duna jobb partján, mintegy két végpontján annak a Balatontól északra eső területnek, ahol a későbbi harkák, Kál és Bulcsú helynévi nyomokat hagytak, s ahol a két középkori adatolású Harka helység is fekszik, egyik a Fertőtől nyugatra, a másik Szőny közelében. Ha tehát Tétényt helynévi hagyatéka és fiának harka méltósága alapján a honfoglalás kori harkával véljük azonosítani, aligha tekinthetjük őt Anonymusszal Erdély honfoglalójának, ahol sem Tétény, sem Harka helynév nem található. A harkák minden jel szerint a nyugati határokat védték, illetve innen indultak (mint később Bulcsú) nyugati hadjáratokra. Tétényt legfeljebb egy olyan erdélyi honfoglaló vezér apjának fogadhatjuk el, aki eleinte harka volt, de később gyulává lépett elő, mert Erdély élén az „ősgeszta” szerint három, Anonymus szerint két nemzedékben a gyulák állottak. Anonymus szövege alapján feltételezhetjük, hogy az erdélyi gyulák első nemzedékében egy harka lett gyula, azaz telepedett át katonai kíséretével a Dunántúlról Erdélybe, és lett az ottani magyar nemzetségek törzsfőnöke s egyben a keleti határvédelemmel megbízott gyula.
De hát volt-e ilyen rangemelésre példa a 10. századi magyar történelemben? Ha hitelt adunk – és nincs okunk nem adni – annak a feltételezésnek, hogy Kurszán kende 904-ben bekövetkezett halála után Árpád gyula lépett elő nagyfejedelemmé, s más személy lett a gyula, akkor ennek az új gyulának személynevét kell megtalálnunk. Aligha gondolhatunk másra, mint Tétényre, akit Anonymus a gyulák családfájának az élére tesz. Emellett szól, hogy Tétény, aki – mint láttuk – előbb valószínűleg harka volt, ugyanazt a területet kapta meg a Duna jobb partján, ahol előbb Kurszán hagyott helynévi 271nyomokat. A gyulák ez időben még nem a keleti határokat védelmezték, mint később, mert a korai „kalandozások” Itáliába és német földre irányultak, ezek élére kellett vezér. Kurszán halála után aligha kockáztatták nagyfejedelem életét külföldi hadjáratban, ezeket most már a gyula és a harka irányították egy-egy Árpád-házi herceg részvételével, mint azt pl. Bulcsú harka és Lél végzetes vállalkozásából tudjuk.
A keleti határvidéken a honfoglalók hosszú ideig védekezésre szorultak. A bulgároktól és besenyőktől 895-ben elszenvedett csapás óvatosságot parancsolt. Bíborbanszületett Konstantin többször is hangsúlyozza, hogy a türkök (azaz a magyarok) rettegnek a besenyőktől, mert a bulgárok ezekkel tartják sakkban őket, sőt egy ízben a 10. század első évtizedeiben, mikor egy bizánci követség a besenyők megtámadására szólította fel a magyar vezéreket, ezek egyhangúlag utasították vissza az ajánlatot, mert veszélyesnek találták. Egyébként sem volt szándékukban a magyaroknak Etelközt visszafoglalni, ahol akkor már a Duna-deltáig a besenyők tanyáztak, hanem nyugat felé tájékozódtak, s emiatt is békés viszonyt igyekeztek fenntartani a besenyőkkel. Ezek meg inkább a nagyobb zsákmányt ígérő bulgár és bizánci területekre vezették rablóhadjárataikat, semmint a magyar honfoglaláskor zűrzavaros állapotokban levő, viszonylag szegény Kárpát-medencébe. Így lassanként felbomlott a magyarellenes bulgár–bizánci szövetségrendszer, s a korábbi két ősellenség, a magyar és a besenyő közeledett egymáshoz, mert határaikon a bulgár hatalom megerősödött. Már 917-ben tárgyalások folytak egy bizánci–magyar–besenyő összefogásról a bulgárok ellen, s ha ebből nem lett is háború, sőt Simeon cár további hódításokat tett Bizánc kárára, a közös támadásra 932-ben mégis sor került.
Egy kortárs bagdadi arab geográfusnak, al Maszudinak van egy 932-re, emellett még a 920 és 944 közt uralkodott Romanosz Lakapénosz bizánci császár nevével is keltezett feljegyzése, mely szerint a bedzsenej, a bedzsenek, a badzsgird és a nu. k. r. da (vsz. olvasata: unkarija) türk népek egymás ellen harcoltak, de W. l. n. d. r. (olvasata: Wlandur, azaz a bulgárok magyar neve, lándor vagy nándor) „bizánci város” lakói rátörtek védtelenül hagyott szállásaikra, ezért összefogtak és „Wlandur” ellen vonultak, népéből sokat megöltek, s noha a bizánci császár nagy sereggel vonult a „város” felmentésére, azt elfoglalták és feldúlták, megmaradt lakóit fogságba vitték, és Konstantinápolyig pusztították a bizánci birodalmat. A népek, „városok” és országok neveit összekeverő zavaros szöveget sokan sokféleképpen elemezték, de a kutatás arrafelé hajlik, hogy nem négy, hanem két „türk” népről van szó, a besenyőkről és a magyarokról, akik a lándorok, azaz a bulgárok ellen vonultak, s Bizánc ekkor már a bulgárokat segítette, tehát egy besenyő–magyar közös bulgárellenes hadjárat emléke maradt fenn al Maszudinál.
Alighanem ezzel, hacsak nem egy korábbi eseménnyel kell összekapcsolnunk Erdély déli részének a magyarok által való elfoglalását. Valószínűnek 272kell tartanunk, hogy az „ősgesztában” olvasható, mondai motívumokkal átszőtt elbeszélés Gyula vadászatáról, melynek során a rómaiak által épített „fehér vár”, azaz Apulum romjaira bukkant, egy dél-erdélyi hadjárat hagyományát őrzi. De ki lehetett Gyula, azaz a gyula, aki a hadjáratot vezette? Hogy őt nevén nevezhessük, legalább három feltételnek kell megfelelnie: 1) köze kellett legyen a harka és a gyula méltóságához, de személyneve sem Harka (vagy Horka), sem Gyula nem lehetett; 2) helynévi nyomot kellett hagynia Erdélyben; 3) hiteles, lehetőleg egykorú forrásban kell a 10. század elején előfordulnia. E három feltételnek egyetlen ismert személy felel meg, az a Bogát fejedelem (Bugat rex), aki Liudprand Antapodosisában 921-ben Berengár itáliai királyt „Dursac rex” kíséretében magyar sereggel segíti meg egy összeesküvő csoport ellen.
Történetírásunkban elfogadott nézet, hogy a nyugati hadjáratokat a harka vezette egy Árpád-házi herceg kíséretében, mint Bulcsú és Lél az augsburgi, katasztrófával végződő vállalkozást. Mivel Dursac nevét már nagy valószínűséggel azonosították Árpád fia Tarhos nevével, Bogátot joggal gondolták a törzsszövetség egyik főméltóságának, sőt az a nézet is felmerült, hogy ő volt akkor a gyula. Inkább azonban Tétény gyula fia Bogát harkának kell őt ez időben feltételezni, hacsak Tétény halála után már előbb nem követte apját a gyula méltóságában. Neve mint helynév középkori okleveles adatokban Baranyában háromszor, Somogyban kétszer, Vas, Zala és Veszprém megyékben egyszer-egyszer, éspedig Árpád és családtagjai, valamint a harkák (Kál, Bulcsú) neveit viselő falvak vidékein ismeretes. De fenntartotta Bogát nevét Anonymus is, műve 39., 41. és 53. fejezeteiben, ahol a későbbi híres harka, Bulcsú, a „vér embere” apjának mondja. Bár Bulcsúról sem tudta, hogy harka, azt sem, hogy Kál harka fia volt, mégis Bulcsún keresztül a harkákkal hozza Bogátot kapcsolatba, amit meríthetett egy halványodó, félreértett hagyományból is. Az egykorú külföldi forrás, a hazai hagyomány és a helynevek kusza együtteséből kibontakozik Tétény harka (majd gyula) fia Bogát harka (majd gyula), akit szálláshelyeiből ítélve Árpád családjával is (esetleg mint vőt) kapcsolatba lehet hozni.
De van a Bogát helyneveknek egy másik, középkori oklevelekből is ismert keleti csoportja, melyet Anonymus alapján Tétény (harka) fia (Bogát) gyulával és az erdélyi gyulákkal köthetünk össze. Ezek a helynevek többségükben az erdélyi sónak a Tiszáig vezető útján feküsznek. Az észak-erdélyi sót Désaknáról, Székaknáról, Kolozsaknáról és részben talán Tordaaknáról is a királyság korában tengelyen a Meszesi-kapun és Szalacson át szállították a Tiszáig, ahol hajókra rakták. Désakna közelében fekszik Magyarbogát, Tordaaknától délre a 13. századból ismert, azóta eltűnt aranyosszéki Bogát, Szalacstól északnyugatra Nyírbogát és két újkori adat (ezért bizonytalan felhasználhatóságú) Bogát dűlőnév a Tisza-parthoz közel, egyik Mezőzombor, másik Polgár közelében. (Nem vonható ide a Fehér megyei Oláhbogát 273neve, mivel ez a középkor végi település a Marosbogáti birtokos családtól vette nevét, annál inkább azonban Oltbogát, melyről alább lesz szó). A keleti Bogát helyneveket mindenütt kísérik a Zsombor vagy Zombor (nyelvileg akadálytalanul azonosítható) helynevek: a Meszesi-kapunál Magyarnagyzsombor és attól északra már a középkorban puszta Zsombortelek, a Kis-Szamos jobb partján, a Mezőségen Szászzsombor, a Tisza bal partján Mezőzombor, Oltbogáttól északkeletre pedig az Olt partján még két Zsombor. Ha a Gyula név a középkorban nem lett volna még élő személynév, akkor Erdély északi részében még három (a honfoglaló nemzetségekről készült, 23. számú térképünkön rögzített), a Maros középső folyásánál pedig további négy Gyula helynevet kapcsolhatnánk Anonymus Gyula-Zombor hagyományához, ezek közül azonban csak Gyulafehérvár előneve őrzi biztosan a gyula méltóság emlékét. Ha elfogadjuk Anonymusnak azt a feltehetőleg erdélyi, éspedig a Zsombor nemzetségben fennmaradt hagyományból származó tudósítását, hogy az erdélyi gyulák őse eredetileg Tétény (harka) fia Bogát harka, ennek fia pedig Zombor gyula (Anonymusnál személynév, Zombor testvére) volt, akkor fel kell tételeznünk, amit már előttünk is feltételeztek, hogy az első erdélyi gyulát a rangban második törzsszövetségi méltóságra emelkedő s nyugatról Erdélybe költöző Bogát személyében kereshetjük. A rangemelés legkésőbb 921 után történhetett, amikor a harka méltóságát Bulcsú apja Kál vette át.
