ERDÉLYI GÓTIKA ÉS RENESZÁNSZ
ERDÉLYI GÓTIKA ÉS RENESZÁNSZ
A román stílus hagyományai ugyan a 13. század végéig szívósan éltek tovább Erdélyben magyaroknál és szászoknál egyaránt, de hamarosan megjelent a gótika is. A gótikus hatások fő forrása a kerci templom volt, melyet az 1200-ban alapított cisztercita monostor számára 1230 után kezdtek építeni a 390ciszterci alaprajzi hagyományok betártásával, de közvetlen Párizs környéki forrásból származó korai gótikus elemek alkalmazásával. A kerci templom, melynek ma csak szentélye áll sértetlenül, többi része rom, háromhajós, kereszthajós, torony nélküli bazilika. Szentélye egy négyszögből és a nyolcszög öt oldalával határolt, hatsüveges boltozatú záródásból áll, belőle fenn hatkaréjos rózsaablakok, alattuk keskeny csúcsíves ablakok nyílnak. A főhajót a szentélytől enyhén ívelt diadalív választotta el. A négyzetes pillérekkel három hajóra osztott templomteret szintén hatkaréjos rózsaablakok világították meg. A mélyen béletes, enyhén csúcsíves nyugati kapuzat fenn ék alakú oromzattal záródik.
A kerci építő- és kőfaragó műhely évtizedeken át dolgozott a templomon, mégpedig királyi megbízatásból, ami elsősorban abból derül ki, hogy 1270-ig számos közvetlen királyi fennhatóság alatt álló erdélyi területen is nyoma maradt működésének. Legkorábban a kereszthajós brassói Szent Bertalan-templomot építhették, melynek szentélye mindenben a kercit másolja. A Szászföldön kívül fekvő Halmágy királyi birtok temploma szintúgy, itt azonban – mint a brassói templomnál is – a nyugati homlokzaton két torony emelkedik, ami még a bencés hagyományokra emlékeztet. A távoli, szintén királyi Óradnán és Bálványosváralján is a kerci alaprajz és szentélykiképzés ismétlődik. A királyi sóbányaváros, Szék temploma ugyancsak Kerc kicsinyített és egyszerűsített mása, rózsaablakainak többsége háromkaréjos, és alattuk nincs csúcsíves ablak, csak az oldalhajón. A kerci műhely legkésőbbi alkotása a besztercei ferences templom, mely a kolduló rendek igényeinek megfelelően egyhajós.
Az erdélyi gótikának a 13. századi kerci és a vele párhuzamos, de tőle sokban független gyulafehérvári korai formái az új stílust csak egyes elemeiben előlegezték, mégpedig főként a leveles, virágos faragványokkal, a csúcsívvel, a rózsaablakkal és elsősorban a sokszöggel záródó keresztboltozatos szentéllyel. Ezek az elemek a 13. század végén és a 14. század első felében nemcsak a kerci építőpáholy fentebb említett művein, hanem korábbi román stílusú templomokon toldalékosan is megjelennek. A legkorábbi, mert legkönnyebben alkalmazható gótikus elemekről, a növényi díszítményekről már fentebb megemlékeztünk. Az új divat átvételének már költségesebb, s ezért valamivel későbben jelentkező megmutatkozása a román kori templomhajóhoz csúcsíves diadalívvel csatlakozó keresztbordás, sokszöggel záródó szentély. Ilyent látunk Borbereken, a konzervatív beugró tornyos Szászfenesen és Magyarlónán, de nemesi (Szovát, Pókakeresztúr, Noszoly, Cegötelke, Teke) és székely (Gyulakuta, Nyárádszentlászló, Kövend, Gelence, Bögöz) egyhajós templomokon is. Talán korábbi (ma már nem létező) bazilikához csatlakozott Kolozsmonostor finom faragású kőrácsos ablakokkal ellátott sokszögű szentélye. A szászoknál ilyen szentélyt kapott Medgyes, Segesvár, Lekence bazilikális, Riomfalva, Szászsáros, Ecel kereszthajós temploma. Bazilikális 391szerkezetét mindvégig megőrizte, de gótikus szentélyével és kereszthajójával korán az új stílusba kapcsolódott bele a szász „főváros”, Nagyszeben temploma, melynek hosszházát azután a 14. század második felében látták el gótikus boltozattal, díszítéssel, ablakokkal.
A korai gótika örökségeként hatott tovább Gyulafehérvár és Kerc sokoszlopos, mélyen béletes, csúcsíves, fenn hegyes szögben végződő oromzatú kapuzata, melyet eredeti formájában alkalmaztak az 1330 körül Losonci Tamás székely ispán birtokközpontjában, Szászrégenben épített, egyébként konzervatív háromhajós, beugró tornyában kegyúri karzatos bazilikához, Nagybánya és Abrudbánya gótikus szentélyű templomaihoz, továbbá már 1350 után a marosvásárhelyi vártemplomhoz. A 14. század második felében a csúcsos oromzat elhagyásával ugyanilyen nyugati kapuzatokat faragtattak Ótordán, Ecelen, Szászbogácson (itt már déli kaput!), Höltövényben (csúcsív helyett félkörívekkel), a 15. század első negyedében pedig Buzdon, Riomfalván, Szászivánfalván, Darlacon, Baráthelyen és Küküllőkörösön. Különösen a későn települt Küküllő vidéki szászok vették át előszeretettel újonnan épült gótikus templomaikhoz ezt a 13. századi hagyatékot.
A román és kora gótikus hagyományokat végleg felszámoló érett gótikát az Erdélyben is nagyon népszerű kolduló rendeknek az az igénye segítette diadalra, hogy a templom a prédikáció egységes teréül szolgáljon. Ezért egyhajós termeket építettek, a 15. század második felétől pedig olyan háromhajós csarnoktemplomokat, melyeknek oldalhajói és szentélye egy magasságúak voltak a főhajóval. Ez maga után vonta a keresztboltozat helyett a hálóboltozat alkalmazását, mely az egész templomteret egybefogta, anélkül azonban, hogy a gótika magasba törését visszafogta volna: a mennyezet nem nyomasztó, hanem a határtalan lebegést, a végtelent érzékelteti. A kolduló rendek városokban települtek meg, s így hatásuk a városi plébániatemplomok építésére is elhatározó volt, sőt éppen ez utóbbiak az érett gótika legjelentősebb alkotásai. A 14. század közepe – mint láttuk – az erdélyi városiasodás első nagy lendületének kora volt, s ennek anyagi lehetőségei és művészi igényei virágoztatták ki az érett gótikát.
A nagyszebeni templom főhajója már ilyen, bár alacsonyabb oldalhajói még a bazilikális hagyományt őrzik. Máshol azonban az oldalhajókat a főhajó magasságáig emelték, mint a segesvári hegyi templomnál vagy Szászsebesen, mely utóbbi különösen gazdag, az érett gótikára jellemző szobordíszével tűnik ki. Az Anjou-címer, a királyszobrok s általában a kőfaragás magas színvonala a királyi udvarnak ha nem is közvetlen részvételét, de mindenesetre ihletését árulja el. Az erdélyi érett gótika legkiemelkedőbb építészeti alkotása, a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplom eredetileg háromhajós bazilikának indult, de már a 14. század harmadik harmadában háromhajós csarnoktemplomként épült tovább, éspedig az akkor virágzásának csúcsára ért délnémet művészetet közvetítő kassai dóm erőteljes hatása alatt. Lenyűgöző térhatása, 392nagyszerű boltozatkiképzése, gazdag kőfaragásos díszítése éppen úgy, mint külső tömbjének harmonikus egysége és hajdani északnyugati, magasba mutató tornya méltóképpen képviseli Erdély gazdasági és szellemi életének igazi központját, a magyar–szász együttélés és együttalkotás legtermékenyebb talaját.
Míg a kolozsvári templomépítés német mintákat követett, addig a nagyrészt szintén egyházművészeti rendeltetésű festészet és szobrászat Itália felé tájékozódott. Ez nemcsak az Anjou királyok szoros itáliai kapcsolatainak, hanem azon belül a kolozsvári magyar művészeknek a Firenzében és Sienában megújuló, a bizánci merevségből kibontakozó elevenebb, természethűbb és főleg érzelmesebb késő gótikus–kora reneszánsz stílus felé fordulásának tulajdonítható, ami a Szászföldön nem következett be. Mint a művészettörténeti kutatás joggal gyanítja, az egyetlen ismert nevű Kolozsvári Miklós körül egy legalább négy egyéni vonásokat mutató tagból álló, feltehetően magyar festőiskola alakult ki, melynek alkotásai Magyarfenesen, Almakeréken, Marosszentannán és Barcaszentpéteren maradtak fenn. Az első két templom falképeinek egyikét vagy másikát Kolozsvári Miklósnak szokták tulajdonítani, míg a marosszentannai falkép mongoloid arcvonású Madonnáját, ölében egy keleties, hazai ruházatú Jézuskával egy másik, nagy tehetségű mesternek. Kolozsvári Miklós tehetséges fiai, Márton és György alkották a korai reneszánsz európai színvonalán álló szobrok egész sorát, a prágai Szent György-szobrot, a 17. században elpusztult váradi királyszobrokat s a ma Győrben őrzött Szent László-herma szintén nyoma veszett előképét. Korábban közvetlen itáliai ihletést véltek e művekben felfedezni, újabban az itáliai hatást is felvevő kelet-közép-európai művészet belső megerősödésének, magáratalálásának tulajdonítják sajátságaikat.
Valóban ez a kor a kelet-közép-európai egyetemek közel egyidejű keletkezéséből ítélhetően is a politikai és gazdasági megszilárdulásra építő kulturális virágzás ideje volt, amikor Magyarország nem Európa perifériáján, hanem a velencei és délnémet korai kapitalizmus közvetlen hatókörében feküdt. Ez az általános fellendülés a 14–15. század fordulóján érte el csúcspontját, s Erdélyben Kolozsvár művészi vezető szerepének kiteljesedését jelentette. 1427-ben festette Kolozsvári Tamás a század legszebb magyarországi szárnyas oltárát Garamszentbenedek számára, melynek a Kálváriát és Szent Miklós csodáit ábrázoló, a kor anyagi kultúráját gazdagon bemutató képein az itáliai trecento és a burgundi-németalföldi gótika legjobb hagyományai ötvöződnek és születnek újjá. Az erdélyi viszonyok sokrétűségére jellemzően a nyugati ihletésű korszerű művészi alkotások tőszomszédságában, egy sor székelyföldi templomban keleti, bizánci stílusjegyeket mutató régies falfestmények keletkeztek, melyek a pogányok ellen küzdő Szent Lászlónak a határőrvidéki gondolkodást megtestesítő legendáját ábrázolják erősen helyi ízű, naiv felfogásban, egyes kutatók szerint keleti nomád hősénekek 393motívumait is beleszőve a szent lovag csodás tetteinek megjelenítésébe. Bögöz, Gelence 14. századi falképei Szent László legendájával átellenben Antiochiai Szent Margit életének eseményeit, valamint az utolsó ítéletet mutatják be. Később más székely templomokban, a Maksán, Csíkszentmihályon, Erdőfülén, Bibarcfalván, Homoródszentmártonban, Sepsibesenyőn, 1419-ben Székelyderzsen és a 15. század végén (Sepsi)kilyénben festett falképeken mind a bizantinizáló stílus, mind a legenda eseménysorozata olyan folyamatosságban ismétlődik, hogy sokan egy váradi eredetinek utánzására gondoltak. Ma már a művészettörténészek inkább a szájhagyományban tovább adott legenda jelenetezését vélik felfedezni a motívumok ismétlődésében.
A szászföldi művészetnek a 14. század végén épülni kezdett és a 15. században befejezett legjelentősebb alkotása a brassói ún. Fekete-templom. A Kolozsvár által közvetített kassai mintát sajátos helyi ízléssel alakították masszivitásban és terjedelmében egyaránt tekintélyt parancsoló hatalmas építménnyé, mely nemcsak Erdélyben, hanem egész Kelet-Közép-Európában is az egyik legnagyobb gótikus templom, hossza 89 méter. Késői gótikába hajló díszítésének keletkezése egyidejű a szárnyas oltárok erdélyi elterjedésével, ami szintén a Szászföldről indult ki, és a Székelyföldre is hatott. A 14–16. századból fennmaradt 1981 magyarországi szárnyas oltár közül 324 erdélyi, köztük az eddig ismert legkésőbbi, az 1543. évi csíkmenasági. A legszebbek Segesvárt, Medgyesen, Szászsebesen álltak, és hatásuk oly nagy volt, hogy a 15. század közepén megelevenedett a gótikus falfestés is, kiemelkedő példái Rozsnyai János mester 1445-ben festett Kálváriája Szebenben és a kolozsvári plébániatemplom délnyugati kápolnájának Kálvária-freskója is.
A világi célú építészet és festészet a 15. századig nem alkotott jelentőset Erdélyben. A nagybirtokosok várai, melyek közül ötöt a Losonci Bánffyak építtettek vagy szereztek királyi adományként, meglehetősen komor, egyszerű építmények voltak. A 15. század közepén viszont már állott Vajdahunyad gótikus díszű vára, melynek falait Mátyás király reneszánsz ízlésű, gáláns udvari játékot (egyesek szerint a Hunyadi család holló-mondáját) ábrázoló falképsorozattal díszíttette. Ez időből maradtak fenn Erdély városaiban az első gótikus polgárházak is, köztük Mátyás király kolozsvári szülőháza.
A török támadások kivédésére erődítették meg előbb a szász, majd a csíki székely templomokat a 15. század folyamán, Magyarországon egyedülálló egyéni színezetet adva az erdélyi építészetnek. Különösen festői látványt nyújtanak azok a templomok, amelyeknek szentélyét egy vagy két emelettel megmagasították, és a belső körüljárókról kifelé nyíló lőrésekkel és szuroköntő lyukakkal látták el. A hasonlóképpen átépített toronnyal szemközt a szentély így mintegy második toronyként emelkedik az épület tömbje fölé. A 230 szász templom közül 30 ilyen, a Maros, a Kis-Küküllő, az Olt és a Homoród közén. A legészakibb a szászbogácsi, innen nagy körívben délre, keletre és vissza északra kanyarodva Bolkács, Buzd, Nagydisznód, Mártonhegy, 394Nagysink, Szászfehéregyháza, Magyarkapus, Berethalom és Ecel templomai zárják közre ezeknek a sajátos építményeknek a területét. Majdnem mindegyiknek még külön körfala is van, tornyokkal, egyébként az erődített templomok nagy része az eredeti épület átalakítása nélkül van körülvéve fallal, melynek belső oldalán raktárak nyílnak, fölöttük lőréses védőfolyosó fut körbe. Valamivel később, amikor a török beütésekre már Moldva felől is számítani kellett, indult meg a csíki székely templomok erődítése, szintén jellegzetes helyi formákban, mint pl. Csíkkarcfalván, Csíkrákoson stb.
A 15. század vége a kolduló rendek és a kisebb városok templomainak építési kora. Torda, Dés, Kolozsvár (Farkas utca) teremtemplomai a debreceni, nyírbátori, szegedi templomokkal azonos stílusjegyeket viselnek, a késő gótika sajátos kelet-magyarországi változatát képviselik. A késő gótika motívumai már a toszkán reneszánsz díszítőelemeivel keverednek a legkorábbi festett mennyezeteken, az 1503-ban elkezdett gogánváraljain s a székelydályai címeres szentély boltozatán. Az itáliai és délnémet reneszánsz magas művészetét a gyulafehérvári Lázói-kápolna és a Klein János plébános által rendelt kolozsvári sekrestyeajtó képviselik igen magas színvonalon. Ezekkel lépett be Erdély művészete a reneszánsz korszakába, mely Mohács után bontakozott ki igazán.
