2–3. A HUNOK. A GEPIDÁK KIRÁLYSÁGA
2–3. A HUNOK. A GEPIDÁK KIRÁLYSÁGA
A Felső-Tisza–Szamos-vidék és az Érmellék hun kor előtti korai gepida leleteit magam kíséreltem meg először összeállítani, ott közlöm a szilágysomlyói fegyveres sírt is: Az újhartyáni germán lovassír (Arch. Ért. 88, 1961). A hun kor gazdag érmelléki gepida sírjai közül a magányos fegyveres gazdag sírt ROSKA MÁRTON ismertette: Az érmihályfalvai germán sír (Arch. Ért. 44, 1930; ua. AISC 1, 1931). A helység más részén került elő az erdélyi korai gepida kultúra egyik „ősforrása”: ANDRÁSSY ERNŐ, Népvándorláskori temető Érmihályfalván (Közl. ENM 4, 1944). Érdengeleg és Gencs gazdag temetkezéseit I. NÉMETI közölte: Descoperiri funerare din sec. V e. n. lîngă Carei (AMN 4, 1967). Gencs 2 sír: UŐ, Satu Mare 1, 1969.
A szilágysomlyói II. kincs mesteri feldolgozása: FETTICH NÁNDOR, A szilágysomlyói második kincs – Der zweite Schatz von Szilágysomlyó. (Arch. Hung. VIII. Bp. 1932). – A völci sírt más fontos 5. századi leletekkel együtt LÁSZLÓ GYULA tette közzé (Közt. ENM 1, 1941), előtte leírta már PÓSTA BÉLA, EM 1, 1906. 66. A 4. és a 5. század első felének erdélyi aranyleleteit is összefoglalja a pietroasai lelet revíziójában R. HARHOIU, The Treasure from Pietroasa, Romania (Oxford 1977). UŐ, Das norddonauländische Gebiet im 5. Jahrhundert und seine Beziehungen zum spätrömischen Kaiserreich. Denkschriften der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, Band 145 (Wien 1980) kitűnő áttekintést ad Románia valamennyi 5. századi leletéről.
Tóti: S. DUMITRAŞCU, Tezaurul de la Tăuteni-Bihor (Oradea 1973).
Csépán: D. PROTASE, Ein Grab aus dem V. Jh. aus Cepari (Dacia 4, 1961; ua. SCIV 10, 1959).
Gyulafehérvár-Partos alán fibulája: K. HOREDT, SCIV 5, 1954, A. POPA, SC 4, 1961.
Nagyvárad-Szalka-terasz hunkori sírjai: T. L. ROŞU, Hunnenzeitliche Funde aus Oradea. Dacia 9, 1965.
Perjámos: PULSZKY FERENC, A perjámosi lelet. Arch. Ért 6, 1886.
A 3–5. századi gepida történettel kapcsolatban alaposan elrugaszkodik az írott és régészeti források tanúságaitól K. HOREDT: Zur Geschichte der frühen Gepiden im Karpatenbecken (Apulum 9, 1971) című, azóta több ízben megismételt dolgozata – „eredményeit” egyetlen ponton sem követtem.
Az 1950-es évek közepéig ismert erdélyi gepida lelőhelyeket és leleteket is tartalmazza CSALLÁNY DEZSŐ korpusza: Archäologische Denkmäler der Gepiden im Mitteldonaubecken (454–568 u. Z.) (Arch. Hung. XXXVIII. Bp. 1961). Az erdélyi gepida sasos csatok feldolgozása Tisza menti és Krím félszigeti összefüggésben: M. RUSU, Pontische Gürtelschnallen mit Adlerkopf (Dacia 3, 1959).
Apahida I.: FINÁLY HENRIK, Az apahidai lelet (Arch. Ért. 9, 1889; Erdélyi Múzeum Egylet Közleményei 6, 1889); UŐ, Der Grabfund von Apahida (Ungarische Revue 1890). Saját gondos technikai leírását Finály ódon fényképével illusztrálja(!) FETTICH NÁNDOR a sírlelet viseleti és gazdasági hátterét tekintve találó, kormeghatározását azonban elhibázó új közlése: Arch. Hung. XXXIV. Bp. 1953.
Apahida II.: K. HOREDT–D. PROTASE, Das zweite Fürstengrab von Apahida (Germania 50, 1972).
Szamosfalva: UŐK, Ein völkerwanderungszeitlicher Schatzfund aus Cluj-Someşeni (Germania 48, 1970) Mindkét munka elvitatja a leleteket a gepidáktól, és az ahistorikus „osztrogót” 572teóriát erőlteti. A Pannoniából(!) 473-ban végleg elvonuló osztrogótok „epizódszereplők” lennének Erdélyben.
Apahida III.: ŞT. MATEI, Al treilea mormînt princiar de la Apahida (AMN 19, 1982) – a leletet az osztrogót teória értelmében keltezi és tárgyalja.
A Reallexikon der Germanischen Altertumskunde I (Berlin–New York 1973) tekintélyes „Apahida” címszava különös hírnévre tett szert azáltal, hogy az I. sírt reálisan mint gepida fejedelmi temetkezést tárgyaló J. WERNER írását a II. sír ismertetésében K. HOREDT saját osztrogót teóriája szemszögéből felülbírálja. Uo. H. KAHN a téves Omharus olvasatot elemzi. Az utóbbiról alapvető még J. WERNER, Namensring aus dem gepidischen Grabfund von Apahida (Kölner Jahrbuch für Vor- und Frühgeschichte 9, 1967/68), amelyből kiderül, hogy az Omharius-gyűrűt Werner kérésére eredetiben megvizsgáló K. Horedt azért nem találta az i betűt, mivel a felirat második sorában kereste! – Az Audomharius név lehetőségét megsejti: W. BETZ, Kölner Jahrbuch für Vor- und Frühgeschichte 9, 1967/68. 123.
A mojgrádi lelettel azért nem foglalkoztam, mert „népvándorlás kori” aranytárgyai egytől egyig hamisítványok, amelyeket az eladó kevert a rézkori aranykincsbe. A K. HOREDT, Der Goldfund von Moigrad (Germania 55, 1977; ua., Pontica 10, 1977) által hamisítványokból és rézkori aranytárgyakból rekonstruált hun „sámánsír” a legcsekélyebb tudományos kritikát sem bírja el. A kiegészítő „értékelés” legfőbb eleme a lelőhely. Négy 4–5. századi fejedelmi leletből (Conceşti–Mojgrád–Szilágysomlyó–Szeged–Nagyszéksós) közvetlen „útvonalat” rekonstruál a hunok számára Moldva és Magyarország között, olyan útvonalat, amely elkerüli Erdély belsejét és a román síkság sűrűn lakottnak vélt területeit. Ebben a koncepcióban éppen a Mojgrád lelőhely a döntő. Az már mellékes, hogy az általa elképzelt, a Keleti-Kárpátokon és az Erdélyi-középhegységen áthatoló hun mozgásra legfeljebb egy modern légideszant-egység lenne képes.
A kisselyki leletekről: K. HOREDT, SCIV 15, 1964. A pontos lelőkörülményekhez: I. BÓNA, Acta Arch. Hung. 33, 1981. 384, 3. j.
Kolozsvár-Kardosfalva gazdag gepida nemesi sírjait FERENCZI ISTVÁN tárta fel s közölte: O nouă descoperire din epoca migraţiilor în cartierul Cordoş al Clujului (Omagiu lui Constantin Daicoviciu. Bucureşti 1960).
Nagyvárad gepida nemesi leleteiről: J. HAMPEL, Arch. Ért. 14, 1880. és CSALLÁNY D. Archäologische Denkmäler der Gepiden i. m.
Cege: E. CHIRILĂ–I. CHITOR, AMP 1, 1977.
Medgyes-Téba: M. COMŞA–D. IGNAT, Gräber aus dem 6. Jh. in Medias (Dacia 15, 1971).
Szelindek: I. GLODARIU, Ein Grab aus dem 5. Jahrhundert in Slimnic (Germania 52, 1974) – a párhuzamok bőséges felsorolásával.
Marosvásárhely hun kori (gepida?) telepleleteiről: K. HOREDT, SCIV 6, 1955; csontvázas sírjairól: M. PETICA, Marisia 6, 1976. A leleteket most együtt közli K. HOREDT, Siebenbürgen in spätrömischer Zeit (Bukarest 1982). Késői gepida temető: KOVÁCS ISTVÁN, Dolg. ENM 6, 1915.
Mezőbánd: KOVÁCS ISTVÁN, A mezőbándi ásatások (Dolg. ENM 4, 1913).
Marosveresmart: ROSKA MÁRTON, Das gepidische Grabfeld von Vereşmort-Marosveresmart (Germania 18, 1934).
Maroscsapó: W. WOLSKI–D. NICOLAESCU-PLOPSOR, SC. Antr. 9, 1972.
Mezőceked: I. HICA, SCIV 25, 1974.
Magyarkapus: D. POPESCU–K. HOREDT, SCIV 3, 1952.
Nagyiklód: I. HICA-CÎMPEANU, AMN 15, 1978.
Malomfalva gepida temetőjének leleteit mintaszerűen közzétette és elemezte: D. POPESCU, Das gepidische Gräberfeld von Moreşti (Dacia 18, 1974) – egy modern ásatási közleményből azonban nem hiányozhatna legalább a fontosabb sírok dokumentációja.
573A malomfalvi gepida telep anyagáról számos előzetes közlemény jelent meg. Talán a legrészletesebb: K. HOREDT, Befestigte Siedlungen des 6. Jahrhundert u. Z. aus Siebenbürgen. Siedlung, Burg und Stadt (Berlin 1969). Már korábban közzétette a földbe ásott építmények alaprajzát is: K. HOREDT, Die Siedlungsbauten des 6. Jhs. u. Z. aus Moreşti (Dacia 18, 1974). – Az ásatások monográfiája: K. HOREDT, Moreşti. Grabungen in einer vor- und frühgeschichtlichen Siedlung in Siebenbürgen (Bukarest 1979) a 6. századi telepjelenségek és leleteik összefoglaló publikációja, amely újraközli a Hulán feltárt gepida temetőt is.
Marosnagylak temetőjét csak előzetes közleményekből ismerjük: M. RUSU, The Prefeudal Cemetery of Noşlac, VIth–VIIth Centuries (Dacia 6, 1962). UŐ, Cimitirul prefeudal de la Noşlac. (Probleme de muzeografie. Cluj 1964). Az „erdélyi” gepida régészeti kultúra horizontális időrendi tagolását K. HOREDT kísérelte meg: Der östliche Reichengräberkreis in Siebenbürgen (Dacia 21, 1977). – Horedt munkásságával ellentétben a 6. századi gepida kultúra egységét bizonyítom a Gepidák a Tiszavidéken–gepidák Erdélyben c. dolgozatomban (MTAFT 1978), illetve német nyelvű változatában: Gepiden an der Theiss – Gepiden in Siebenbürgen (Acta Arch. Hung. 31, 1979). Tételesen kimutatom, hogy azok az összefüggésükből kiragadott olcsó ékszerek, amelyek segítségével K. Horedt római elem jelenlétét véli igazolni az erdélyi gepidák körében, éppen olyan gyakoriak és elterjedtek az alföldi gepidáknál is. Kimutatom azt is, hogy az erdélyi gepida temetők 90%-át nem használják a 7. század végéig, mint azt Fettich Nándor s nyomában Kurt Horedt véli, hanem már a korai avar korban megszűnnek. Csupán 4-5 temető használatának késői szakaszával párhuzamos a 6–7. századi korai avar kultúra Erdélyben.
Míg K. HOREDT a malomfalvi/moreşti és bándi horizontok (Gruppe II. és IV.) szétválasztásában csak néhány esetben, s akkor is csupán vitathatóan tér el az igazolható lehetőségektől (Dacia 21, 1977), addig M. COMŞA, Quelques données relatives ŕ la chronologie et ŕ l’appartenance ethnique des nécropoles de type Moreşti et Band. Actes du VIIIe Congrčs International… Beograd 1971 (Beograd 1973. 309–318) alapos indokolás nélkül kétszeresére növeli a 7. századi „bándi” típusú lelőhelyek számát – ez a túlméretezettség már távolról sem igazolható.
A gepida történelemmel, társadalommal, vallással stb. röviden foglalkozom a „Hereditas” sorozatban négy nyelven megjelent könyvemben: A középkor hajnala. A gepidák és a langobardok a Kárpát-medencében (Bp. 1974.).
