A SZÁSZ VÁROSOK ÉS AZ ERDÉLYI REFORMÁCIÓ ELSŐ (LUTHERI) HULLÁMA
A SZÁSZ VÁROSOK ÉS AZ ERDÉLYI REFORMÁCIÓ
ELSŐ (LUTHERI) HULLÁMA
ELSŐ (LUTHERI) HULLÁMA
Az 1500-as években Európa nyugati felében meginduló fejlődés – a polgári átalakulás kezdete – a jövendő zálogát a polgárság kezébe tette le. A már létező vagy csak alakulóban levő államok sorsa sok tekintetben attól függött, hogyan fordul földjükön a városok s lakosaik élete.
A szűkebb, földrajzi értelemben vett Erdélyben a magyarországi átlaghoz képest viszonylag sok volt a városi jellegű vagy legalábbis annak tekintett település. Az 1550-es évektől megszilárduló határok tovább növelték a fejedelemség „civitas”-ainak számát. A szász városokhoz Nagyvárad, Szatmár, Nagybánya, a máramarosi bányásztelepülések csatlakoztak. A nagyszámú „város” közül azonban alig egynéhány érdemelte meg valóban ezt a nevet: Brassó, Szeben, Beszterce, Medgyes, Segesvár és Kolozsvár után jobbára már csak aprócska települések jönnek a sorban, alig 1-2000-es lakosságszámmal. (Az Alföld-perem ezeknél sokkal népesebb központjai falvaknak számítottak, s magánföldesurak kezén maradtak; hivatalos nevük is csak mezőváros – róluk majd később lesz szó.)
A dolgok ilyetén állásától az erdélyi német közösség, a „szász nemzet” politikai és gazdasági súlyának megnövekedését várhatnánk. A régi Magyar 460Királyságon belül periferikus jelentőségű önrendelkezési joguk az új állam kereteinek egyik alappillére lett, hiszen a „három nemzet” uniója vált az erdélyi rendi társadalom egyik jogi-államszervezeti alapjává.
Igaz, hogy a szász nép nagy része még ekkor is paraszti sorban élt. A több évszázados fejlődés azonban egyértelműen a városlakó kisebbséget tette a közösség vezetőjévé. A szászság egészének politikai, gazdasági ügyeit a szebeni királybíró és a szebeni polgármester (egy személyben szász gróf) irányította, a szász nemzet időnként összehívott egyetemes gyűlésének kevesebb szava volt, mint a nagyobb városok tanácsainak. Az egyes székek királybírói is a városi patríciusok közül kerültek ki; a céhes iparnak a falvakat is felölelő kiteljesedése, a vásártartási jognak a városokra való leszűkítése végképp alárendelt helyzetbe szorította a szász parasztságot.
A kisebb állam kereteibe kerülés kínálta előnyöket azonban ez a kornak minden tekintetben megfelelő társadalmi szervezet sem tudta kihasználni. Az az elzárkózási folyamat, amelyiknek kezdetei már a 15. század második felétől világosan fölismerhetők, ekkor, a 16. század harmadik évtizedétől válik igazán erőssé, s érleli meg a maga nem éppen édes gyümölcseit.
A magyar iparosok, kereskedők versenye elleni védekezés korábbi eszközei, a betelepedési tilalom, a rokoni kapcsolatoknak a magyarországi és birodalmi német városokra összpontosítása már korábban is a polgári „nemzettudat” egyfajta idő előtti jelentkezését hozta magával. Ez a politikai tartalommal sokáig nem rendelkező gondolkodásmód a Mohács előtti évek zavaraiban kapott először különös jelentőséget. Mária királynénak a magyar „nemesi nemzet” gyűlöletét kiváltó német udvaroncai közül emelkedik ki az 1527–1535 közötti polgárháború két szászföldi vezéralakja, Markus Pemflinger és Georg Reicherstorffer. Az erdélyi németség 1526 után – az átmenet pár hónapjától eltekintve – szilárd meggyőződéssel áll a Habsburg-uralkodóház mellé. Ugyanakkor környezetük ugyanilyen kisebb megingások ellenére egyértelműen a Szapolyaiak hívévé vált. Az 1535-ig tartó polgárháborúban elszenvedett vereség, majd 1552–1555 keserves leckéje rákényszerítette ugyan a szász egyetemet az erdélyi valóság elismerésére – de Habsburg-szimpátiájuk ettől függetlenül megmaradt.
Könnyű megérteni, hogy ez a kicsit irracionálisnak tűnő magatartás az erdélyi városokat a Német Birodalomhoz fűző gazdasági (és családi) kapcsolatok terméke. Mi több, ezek a távolba mutató összeköttetések éppen az országszakadás viharos évtizedeiben újabb lendületet adtak a szászok német öntudatra ébredésének.
Mária királyné Mohács előtti budai udvara nemcsak a politikai önállósodás előiskoláját jelentette a magyarországi németség számára. Humanista központ is volt, ahol pl. Reicherstorffer annyira megszerethette az írás mesterségét, hogy hányatott életének egy nyugodtabb szakaszában papírra vetette Erdély egyik legkorábbi földrajzi leírását. Humanista központ volt, ahol először 461találtak hazánkban magas pártfogókra a lutheri hitújítás hírhozói – természetesen szintén németek, a kassai Henckel János, a birodalomból jött Johannes Kresling és társaik.
1522–23-tól figyelhetők meg a reformáció magyarországi terjedésének első nyomai Sopron, Besztercebánya, Bártfa és más németlakta városok falain belül. Erdélybe valamivel később, az 1530-as évek elején jut el az új eszmék szele. Johannes Honterus, Brassó városának Bécsben, Krakkóban, Bázelben tanult szülötte 1532-ben Luther svájci követőinek eszméitől átitatva tér vissza Erdélybe. 1538–39-ben nyomdát nyit Brassóban – ez a tartomány második nyomdája, az első 1529-től működött Szebenben –, és sorra adja ki nagy érdeklődésre találó földrajzi, hittudományi munkáit és tankönyveit.
Az országszakadás viszontagságos évtizedei csak megkönnyítették az új tanok terjedését. Hiába támogatta János király, majd Fráter György a katolicizmust – mindkettejüknek be kellett látni: értelmetlen lenne vallási kérdésekkel is maguk ellen ingerelni Brassó, Szeben, Beszterce amúgy is csak kényszerből hódoló patríciusait. 1542–43-ban Honterus már kidolgozza a születőben lévő szász evangélikus felekezet és egyház alaptételeit. 1542 októberében mondtak utoljára katolikus rítusú misét Brassóban, 1543-ban pedig a gyulafehérvári országgyűlés bántatlanságot engedélyez az eretnekség vádjával maga elé idézett brassói prédikátoroknak. 1544. április 22-én magát Honterust választják meg a város plébánosává – az új lelkipásztor első ténykedése a városi iskola átszervezése s könyvtáralapítás.
A legnagyobb, legnépesebb város példája hamarosan magával ragadta a többi szász települést is. A kezdeti nézetkülönbségek kiküszöbölésére 1545. november 28-án a szász egyetem szebeni gyűlése határozatot hozott a lutheri szellemű vallási tanok egységes elfogadásáról. 1553. február 6-án, kihasználva a Fráter György meggyilkolását követő nehéz időket (mikor is a Habsburg-kormányzat sem húzhatott ujjat velük, legfőbb támogatóival), a szász papság egyetemes zsinata saját püspököt („superintendens”-t) választott Paul Wiener személyében.
A nagy átalakulás korszaka ezzel gyakorlatilag befejeződött. A következő néhány háborús év ugyan még okozott zavarokat a szász evangélikus egyház szervezetében, de a szilárd alapokra épült intézményt megingatni már nem lehetett.
Kétségtelen, hogy a reformáció gyors szászföldi diadalában nagy szerepe volt a polgárháborús viszonyoknak, az államhatalom kényszerű elnézésének. Csak ezzel magyarázni a látott folyamatot azonban nem lehet. Ahogyan egész Európában a gazdasági élet rohamos átalakulása, a világpiac megszületése adja a hátteret a szellemi megújulás terjedéséhez – Erdélyben is egyfajta átalakulás sejlik föl a szellemi arcvonalak újrarendeződése mögött.
Erdély városaiban a 15–16. század fordulóján már viszonylag erős céhes ipar létezett. Amíg a középkori Magyarország egységes volt, ennek az iparnak 462szembe kellett néznie a többi hazai város, sőt az egyre erősödő németországi, cseh és sziléziai behozatal jelentette versennyel. Az új állam megalakulása azután leválasztotta a belföldi vetélytársakat, s mint láttuk, igencsak fékezte a nyugati áruk behozatalát. Mi több, az eddig inkább más piackörzethez tartozó tiszántúli megyék is több erdélyi árut voltak kénytelenek befogadni, mint korábban.
A fejedelemség kereskedelmi-gazdasági elszigetelődése így voltaképpen egyeduralkodóvá tette az erdélyi városokat az új ország- (és vám-) határok között. A szász kézművesség meglehetős lendülettel igyekezett kihasználni az előtte feltárulkozó lehetőségeket. A század derekán Brassóban már 19 céhet vesznek jegyzékbe, s itt működik az 1570-es évektől Délkelet-Európa legelső posztómanufaktúrája. Szebenben 28 céh harmincféle iparággal jelentkezik; a szász városok egészét tekintve pedig legalább negyvenféle mesterségről beszélhetünk.
Maguk a városok is gyorsan épültek, szépültek. Brassóban 1500 körül 50 kőház mellett 1490 fából felhúzott épület létezett – 1550-re ez az arány 270 kőházra és 760 faházra módosult. 1600 körül pedig 580 kő- és csak 500 faépületet tartottak nyilván. Besztercén ugyanez az adatsor 1500 körül 130 kőház, 450 faház; 1550 táján: 180 kő- és 630 faház, 1600 körül: 350 kő-, 450 faépület. Szeben és a többi város nyilván ugyanígy átalakult! A nagyszabású átépítés a biztonság mellett kényelmi, sőt olykor már kifejezetten esztétikai igények jelentkezéséről is árulkodik. A fellendülésre (és a háborús korra is) azonban jellemző, hogy a szász kultúra igazából az ötvösök, aranyművesek termékeivel jutott el a leginkább maradandó, művészi értékek létrehozásáig.
Mégis: a legfontosabb szász központok lakossága alig-alig gyarapodott a 16. század folyamán. Brassónak a századelőn 7000 főre becsülhető népessége 8-9000 főre emelkedett csak, Szebené a század végére sem haladta meg a 6000 főt, Besztercéé a 4000-et. A többi település még kisebb: Segesvár és Medgyes pl. csak 2400-2500 lakosúnak számítható.
E jelek arra mutatnak, hogy a 16. század derekának szellemi és gazdasági fölélénkülése igencsak szűk keretek között mozgott. Az okok keresésében nem kell messze menni. Erdély viszonylag sűrű városhálózata csak gyéren lakott, gazdaságilag elmaradott hátországra támaszkodhatott. Azt az űrt, amit a távolsági kereskedelem hanyatlása hagyott maga után, a helyi kézműipar hamarosan kitöltötte. A rövid nekilendülés után pedig természetszerűleg jelentkezett a gazdasági elszigetelődés összes hátrányos következménye. A kezdetektől fogva létfontosságú havasalföldi és moldvai piaccal a kapcsolat nehézkessé válik, akadozik, s Erdélyben sincs lehetőség a kereskedelem föllendítésére. Az önmagukban kicsiny városok nem tarthatnak fönn komoly ipart, a vidék pedig megint csak újabb gondokkal küzd: az állandósult pénzhiány súlyos akadálya minden adás-vevésnek.
463S hogy a gondok tovább nőjenek, a század utolsó harmadára idegenből jött vetélytársak jelentkeznek az erdélyi belkereskedelemben: balkáni görög, török, rác, román és örmény kalmárok, akik a korábban erősebb tranzitforgalom helyett magában a fejedelemségben akarják eladni olcsó, helyi használatra szánt portékájukat.
A „szász nemzet” ismételten panaszt emelt amiatt, hogy a „jövevények” megkerülik az ő árumegállító joggal védett piactereiket. 1585-től törvény tiltotta, hogy görög és olasz kereskedők pénzt vihessenek ki az országból. Az idegenek versenyét persze semmiféle szabályozással nem lehetett kiküszöbölni – részben éppen azért, mert az állam igazából nem is kívánt fellépni az ország ellátását mégiscsak javító behozatal ellen.
A fejedelmi hatalom nemcsak ezzel az elnéző magatartással gyöngítette a szászok gazdasági erejét. A rendi társadalom igencsak megérezte az árforradalom és a pénzhiány egyszerre jelentkező kellemetlen hatását. S mivel jó feudális módon egyszerűen holmi iparos- és kalmárpraktikát vélt a bajok okának – a kezében levő államapparátus segítségével igyekezett segíteni magán: az erdélyi országgyűlés sorozatban hozta az árakat szabályozó törvényeket (1556, 1560, 1571, 1591 stb.). Bár az ilyesféle beavatkozás igazából sosem járt eredménnyel – azért újabb, nem elhanyagolható akadályt állított a városok megerősödésének útjába.
Mindent összevetve a 16. század derekának átmeneti föllendülése semmiféle lényeges változást sem hozott a fejedelemség polgári rétegeinek életében. Igaz, a reneszánsz életmód diadalmaskodott, a lakások, a városok szépültek, az emberek egyre többet olvastak. De a középkorias városi szervezet, a szász jogok feudális jellege megerősödött, sértetlenül maradt a céhes ipar. (A manufaktúraalapítás egyedülálló kísérlete a sokasodó bajok elleni próbálkozás is lehet – s túl korai lévén, a század végére meg is bukik.) A kereskedő-patriciátus 15. századtól egyértelmű túlsúlyát sem lehet megkérdőjelezni. A „szász egyetem” vezetése a nagy kalmárfamíliák kezében maradt (Haller, Rapolt, Armbruster, Offner, Lulay család) – az ellenük való ritka lázadások, mint pl. az 1556-os, politikailag magyarellenes szebeni felkelés, eredménytelenek maradtak.
1530–1540-es évek rövid lélegzetű nekilendülése ott tükröződött Honterus életművének sikerében (a hitújítás mellett hadd említsük meg az általa alapított brassói iskolát; nyelvtani munkáit; csillagászati, földrajzi tárgyú könyveit). Azután, ahogy a gazdaság megtorpant, úgy lanyhult el a szász városok szellemi élete a század derekától fogva. Honterus, a két Pemflinger, Reicherstorffer nem talált méltó követőre sem az egyházban, sem a politikában, sem az irodalomban. Brassó és Szeben nyomdái tétlenségbe hanyatlanak, Szebenben 1530 és 1575 között egyetlen német vagy latin nyelvű könyvet sem nyomtatnak! A minden téren védekezésre szoruló szász nép legnagyobb teljesítménye ebben a kritikus fél évszázadban jellemző módon a 471saját privilégiumaikat összegző, rendszerező jogkönyv közrebocsátása volt. Albert Huet („Süveg Albert”) szebeni királybíró eszközölte ki a kiváltságok fejedelmi megerősítését, a brassói Mathias Fronius végezte el a kodifikálás felelősségteljes munkáját. A mű kinyomtatásához (1583) egyesítették Brassó és Szeben nyomdáinak felszerelését – aminek következtében mindkettő újabb válságba jutott. A szász könyvnyomtatás majd csak valamikor 1590 után kezd ismét föléledni – akkor, amikor már a könyvek iránti érdeklődés valóban általános igénnyé vált.
)
a = a beépített parcellák homlokzati oldalai
| |||
Utcák (dőlt betűvel a 16. századnál korábbi utcanevek):
| |||
1 Kispiac
2 Bástya utca 3 Kornis utca 4 Kenyér utca 5 Sörház utca 6 Kis utca 7 Torony utca 8 Szentlélek utca 9 Kandia utca 10 Víz utca |
11 Klastrom utca
12 Ferencesek utcája 13 Bocskai utca 14 Mátyás király utca 15 Nagypiac 16 Belső-Közép utca 17 Belső-Magyar utca 18 Belső-Monostor utca 19 Belső-Szén(a) utca 20 Szentegyház utca |
21 Bolyai utca
22 Bethlen utca 23 Kismester utca 24 Kötő utca 25 Rózsa utca 26 Híd utca 27 Hosszu-szappan utca 28 Szép utca 29 Görbe-szappan utca 30 Kurta-szappan utca 31 Berde utca |
32 Könyök utca
33 Kőfalsori-szappan utca 34 Belső-Torda utca 35 Belső-Király utca 36 Belső-Farkas utca 37 Színház utca 38 Teleki utca 39 Minoriták sikátora 40 Búza utca 41 Bástya utca 42 Fogoly utca |
Egyházi emlékek (dőlt betűvel a 16. századnál korábbi épületek):
| |
e1 Szent Mihály-plébániatemplom
2 Ferences, korábban domonkos kolostor 3 Belvárosi református, eredetileg minorita templom 4 Görög katolikus templom 5 Domonkos apácák kolostora (elpusztult) 6 Evangélikus templom |
e7 Unitárius templom
e8 Minorita kolostor és templom e9 Egykori jezsuita templom és kolostor e10 Városháza e11 Ferenc József Tudományegyetem e12 Farkas utcai Színház |
t1–5 A középkori városfal tornyai
)
a = a beépített parcellák homlokzati oldalai
b = vízfolyások egy 1736. évi térkép alapján c = vízfolyások egy 1751. évi térkép alapján | |||
Utcák:
| |||
1 Elisabethgasse
2 Schmiedgasse 3 Dragonerwacht 4 Burgergasse 5 Neugasse 6 Schifbäumel 7 Neustift 8 Spitalgasse 9 Busswinkel 10 Saggasse 11 Kälbergasse 12 Bäckergasse 13 Margarethengasse 14 Laterngasse 15 Fingerlingsplatz 16 Marktgasse 17 Fingerlingsgasse 18 Saggasse 19 Rosenanger |
20 Weinanger
21 Entengasse 22 Verschwundener Durchgang 23 Poschengasse 24 Kempelgasse 25 Zeughofplatz 26 Sackgasse 27 Webergasse 28 Rosmaringasse 29 Bindergasse 30 Schneidergasse 31 Bachgasse 32 Färbergasse 33 Lederergasse 34 Töpfergasse 35 Mariagasse 36 Pulvergasse 37 Maurergasse 38 Wagnergasse |
39 Wagnergasse
40 Wagnergasse 41 Annagasse 42 Knopfgasse 43 Kürschnergasse 44 Salzgasse 45 Bahngasse 46 Mönchshof 47 Klostergasse 48 Schullergasse 49 Verschwundene Gasse 50 Fingerlingsstiege 51 Burgerstiege 52 Sagstiege 53 Pempflingergasse 54 Pempflingergasse 55 Huetplatz 56 Kleiner Ring (Kispiac) 57 Großer Ring (Nagypiac) |
58 Heltauergasse (Disznódi utca)
59 Ballgasse 60 Fleischergasse 61 Sporergasse 62 Reispergasse 63 Honterusgasse 64 Brukenthalgasse 65 Baiergasse 66 Hundsrücken 67 Quergasse 68 Beim Hundsrücken 69 Hechtgasse 70 Harteneckgasse 71 Wiesengasse 72 Schillerplatz 73 Wintergasse 74 Reissenfelsgasse 75 Kleine Erde 76 Franziskanergasse 77 Reitschulgasse |
Építészeti emlékek (dőlt betűvel a 17. századi épületek):
| |
e1 Evangélikus, korábban plébániatemplom
e2 Szent Jakab-kápolna (lebontva) e3 Kápolnamaradványok e4 Katolikus templom e5 Református templom e6 Görögkeleti templom e7 Egykori zsinagóga e8 Szent Erzsébet-kápolna, egykori minorita kolostor e9 Középület |
e10 Az egykori klarissza kolostor maradványai
e11 Orsolyita, korábban domonkos kolostor e12 Ferences, korábban domonkos apácák kolostora e13 Öregek háza, egykori kórház és kórháztemplom e14 Iskola e15 Harmadik városháza e16 Második városháza e17 Első városháza e18 Egykori kápolna maradványai e19 Roland-oszlop |
t1–7 Kaputornyok t8–15 Tornyok
|
t16– 17 Rondellák t18–23 Bástyák
|
)
a = a beépített parcellák homlokzati oldalai
b = 19. századi vízfolyások | |||
Utcák:
| |||
1 Kirchhof
2 Marktplatz 3 Waisenhausgasse 4 Roßmarkt 5 Breiter Bach 6 Kirchgasse 7 Schulgasse 8 Hirschergasse |
9 Schnurgäßchen
10 Neugasse 11 Turnschulgasse 12 Schlossergasse 13 Fleischergasse 14 Unteres Gabelgäßchen 15 Oberes GabeIgäßchen 16 Klostergasse |
17 Rosenanger
18 Bäckergasse 19 Purzengasse 20 Spitalsgasse 21 Schwarzgasse 22 Burggasse 23 Kühmarkt 24 Michael-Weiss-Gasse und Zwirngasse |
25 Johannisgasse
26 Kniegasse 27 Goldschmiedgasse 28 Kaserngasse 29 Schustergasse 30 Durchgangsservitut (Szolgalmi út) |
Építészeti emlékek (dőlt betűvel a 17. századnál korábbi épületek):
| |
e1 Fekete-templom
e2 Katolikus, egykori domonkos templom e3 Ferences, egykori domonkos apácakolostor |
e4 Egykori kórház
e5 Városháza e6 Iskola |
t1–12 Tornyok t13 Kaputorony t14–28 Bástyák
| |
)
a = a beépített parcellák homlokzati oldalai
b = 19. századi vízfolyások c = egyéb vízfolyások 1736-ban | |||
Utcák:
| |||
1 Marktplatz
2 Holzgasse 3 Ungargasse 4 Spitalgasse 5 Beutlergasse 6 Durchgang 7 Roßmarkt 8 Am Rodnaer Tor 9 Untere Neugasse |
10 Zwingergasse
11 Elisabethgasse 12 Burggasse 13 Fleischerallee 14 Seilergasse 15 Goldschmiedgäßchen 16 Tischlergäßchen 17 Fleischertürldurchgang 18 Schallergasse |
19 Salitergäßchen
20 Turmgasse 21 Kleiner Ring 22 Obere Neugasse 23 Reisgasse 24 Hinter der Mauer 25 Am Riemerturm 26 Schanzgäßchen 27 Wagnergäßchen |
28 Postgäßchen
29 Alleegäßchen 30 Lederergäßchen 31 Baderquergasse 32 Innere Mühlgasse 33 Backhausgäßchen 34 Badergasse 35 Klostergasse 36 Pfaffenbrudergasse |
Építészeti emlékek (dőlt betűvel a 17. századnál korábbi épületek):
| |
e1 Evangélikus templom
e2 Katolikus templom e3 Egykori minorita kolostor és templom, jelenleg görögkeleti templom e4 Egykori domonkos kolostor maradványai |
e5 Egykori domonkos apácák kolostora
e6 Egykori kórház e7 Iskola e8 Tanácsháza |
t1 Torony
| |
)
470
36. térkép. Torda alaprajza. A 19. század végi telekbeosztás alapján
1 Római katolikus templom (a 16. századi országgyűlések színhelye)
2 Ó-tordai (református) templom
3 Új-tordai templom
