3. A VÁROSOK TÁRSADALMA
3. A VÁROSOK TÁRSADALMA
Az erdélyi város újkori történelme kicsinyben az egész korszak nagy társadalmi változásának modellje. Szinte jelképnek tekinthető, hogy Kolozsvárt 1872-ben bontják le az utolsó városfalakat, éppen akkor, amikor az előző korból örökölt s még uralkodó kisipar céhrendszerét törvény szünteti meg. Az egy Brassót leszámítva, a jobbára álmatag és kis erdélyi városok többsége – mint a népesedési viszonyok rajzánál láttuk – gyors terebélyesedésnek indult, majd addig szinte ismeretlen helységek városias ipari-bányászati központokká növekedtek, míg korábban jó nevű városkák 1605maradtak mozdulatlanok, valójában az ismeretlenségbe süllyedtek. A tőkés ipar, a modern proletariátus születése, a polgári közigazgatás és az új kulturális intézményrendszer kiépítése megbontotta az addig eléggé egysíkú település képét, a polgárság saját gyarapodását tükröző építkezéseivel az erdélyi városokat külsejükben is tovább közelítette a közép-európai vagy inkább jellegzetesen monarchiai várostípusokhoz. A sík vidék városai egészében laposak maradtak, a többszintes családi ház inkább szász vidéken volt divatos, de az új polgári építmények Kolozsvárt is legfeljebb két emelettel épültek, ennél magasabbra csak a századvég jellegzetes közigazgatási palotái, banképületei emelkedhettek.
1867-ben még átlagban a városlakók negyede élt őstermelésből, alig 10-20% az iparból és kereskedelemből, s csak a szász városokban volt 30% körül az utóbbiak részaránya. 1910-re ez az arány 40% fölé növekedett Brassóban, Kolozsvárt (az Erdély melletti sávban Resicán, Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Nagybányán), míg 30-40% között járt Nagyenyed, Sepsiszentgyörgy és Déva, s 30% alatt nem is maradt erdélyi város, ami nagyjából a Dunántúl városkultúrájának felel meg. Az urbanizációs szint egészében végig alacsonyabb volt a magyarországi átlagnál, mint ahogy az Alföld és a hegyvidék találkozásán fekvő ún. vásárvonal nagy városai: Arad, Temesvár, Nagyvárad minden fejlettségűk ellenére elmaradtak Budapest mögött. A korszerűsödés lépcsőzetesen, sok eltéréssel ment végbe. Vízvezetéket elsőnek Kolozsvár 1887-ben és Brassó 1894-ben épít, de a századelőn még egy sor városban közkutak működtek. Komolyabb csatornahálózat csak Kolozsvárt és Marosvásárhelyen volt. Az utcák petróleumlámpáit Kolozsvárt 1871-ben váltotta fel a gázvilágítás, de továbbra is maradt olajlámpa még Nagyszebenben is. A villanyvilágítás a század végén jelent meg (Temesvárt már 1884-ben), először Marosvásárhelyt egy fűrészüzem dinamójára kapcsolva, majd 1896-ban Nagyszebenben. 1908-ban 14 városban volt áramszolgáltatás városi vagy a Ganz Villamossági Rt., esetleg már magánvállalkozók erőműveiből. A helyi közlekedést bérkocsik bonyolították, de Brassóban, Kolozsvárt sokáig járt városi gőzvonat; Nagyszebenben 1904-ben egy ideig trolibuszok jártak, majd 1905-ben indították a hagyományos villamost.
Az egészségügyi ellátás javult, sőt rendszeressé vált. A járványok elleni védekezés a század végén eredményes volt. Valamelyes mentőszolgálatot is rendszeresítettek. Állami vagy községi kórház működött a századelőn a legtöbb városban, néhány ilyet vállalatok is tartottak fenn; a munkásság betegbiztosításának rendezésével (1891, 1907) jobb lett a külvárosok népének betegellátása is. S végül a polgárság által fenntartott szegényházak egész sora gondoskodott arról, hogy a társadalom legelesettebbjei lehetőleg szabályozott körülmények között elvegetálhassanak, jelenlétükkel minél kevésbé zavarva a városok képét és a módosak lelkiismeretét.
1606A városi életformához, a közélethez szervesen hozzátartozott a színházak, gazdasági, irodalmi-kulturális, politikai vagy sportegyletek, kaszinók tömege, a nagy példányszámú sajtó. Több városban működött színház, vagy legalábbis volt színházépület; 1904-ben épült a legnagyobb: az új Kolozsvári Nemzeti Színház. A századfordulón elkezdődött a mozi térhódítása. 1898-ban Gyulafehérvárt, Kézdivásárhelyen és Balázsfalván, egy év múlva Kolozsvárt vetítették a kor rövidfilmjeit. Az első állandó filmszínház 1901-ben nyílt Brassóban, Kolozsvárt 1907-ben két mozi működött, 1914-ben 23-ról tudunk a Királyhágón túli városokban. (A zilahi Wesselényi Kollégiumnak saját vetítőgépe volt, míg másutt a diákoknak tiltották a mozilátogatást.) 1907-ben először forgattak esetleges utcai jeleneteket Kolozsvárt, 1908-ban az első dokumentumfelvételek készültek. Sőt, Erdély lett a magyar filmgyártás bölcsője, mert amíg Budapestre kezdetben ránehezedett a francia filmek tömege és témaválasztása, Kolozsvárt 1913-tól sorra viszik vászonra a népszínműveket, de 1914-től már a magyar irodalom legismertebb alkotásait is, később világhíressé lett rendezők (Kertész Mihály, Korda Sándor) fővárosi és helyi színészek exportképes munkájával.
