A FEJEDELMI POLITIKA HATÁRAI
A FEJEDELMI POLITIKA HATÁRAI
„Elveszhetünk ugyan mi, de bizony nem Magyarország nélkül, sem Ausztria nélkül” – vázolta fel Apafi Mihály fejedelem Erdély helyzetét 1665. január 5-én kelt levelében.* A vasvári béke ratifikálása előtt a fejedelemség bizonytalan sorsa Európa hatalmi köreit élénken foglalkoztatta.
Apafi Mihály fejedelem levele Teleki Mihálynak, Kolozsvár 1665. január 5. (Teleki levelezése III. 335.)
Sagredo velencei követ szerint a fejedelemség önállóságát nem a balsors, hanem a rossz császári politika ingatta meg, mert a nemzetközi törökellenes összefogás kivédhette volna Konstantinápoly hatalmi terjeszkedését, a vasvári béke viszont Apafi fejedelmi hatalmát is megrendítette. A veszteség végzetes lesz a császárra és az egész Német Birodalomra nézve – állapítja meg Sagredo –, mert a megelőző háborúkban Erdélyen keresztül tudta a császár legjobban féken tartani a törököt, most pedig nem lesz akadálya, hogy a nagyvezír Bécs alá vezesse hadseregét.
Ezzel szemben XIV. Lajos a Habsburg–francia ellentét, általában az európai hatalmi ellentétek szempontjából mérlegeli Erdély helyzetét, s bécsi követének, Gremonville-nek küldött utasításaiban úgy ítéli, hogy a kedvezőtlen 847viszonyok ellenére is Lengyelországon kívül a fejedelemség az egyik legfontosabb láncszem Franciaország kelet-európai politikájában. Éppen ezért a Magyar Királyság, Horvátország, Moldva és Havasalföld szövetségi összefogásának gondolatával tovább foglalkozó XIV. Lajos 1664. december 12-én utasítja Grémonville-t, hogy Bethlen Miklós útján győzze meg Apafit: szakítsa meg Rottal császári biztossal a megkezdett tárgyalásokat.
Rottal kettős megbízatással érkezett Erdély határára. Küldetésének célja, hogy elhárítsa a vasvári béke ratifikálása elől Erdély részéről támasztható akadályokat, hiszen könnyen kiújulhat a háború, ha a fejedelem nem egyezik bele Székelyhíd lerombolásába. Ugyanakkor Rottalnak feladatául szabták, hogy hűséglevelet és a magyar politikusokkal minden összeköttetés megszakítását garantáló elkötelezettséget nyerjen Apafitól és a rendektől Lipót császár számára.
A még 1664. november 24-én megindult szatmári tárgyalásra Apafi Teleki Mihályt küldte ki. Két realitás szabta meg politikáját. Az első realitás a török nyomasztó közelsége és heves terjeszkedése volt. Naponta tapasztalták, hogy a váradi pasa fegyveresei igyekeznek Erdély területéből minél nagyobb darab földet maguknak hódítani. A császári megbízottal folytatott tárgyalások útján tehát Apafi kormánya azt akarta elérni, hogy a Habsburg–török vasvári békébe Erdély érdekeit is belefoglalják. Mégpedig úgy, hogy az új oszmán hódítás határait Erdélyre nézve a lehető legkedvezőbben rögzítsék, és a portai adó összegét lejjebb szállítsák. A Habsburg-birodalomtól tehát diplomáciai védelmet akartak kicsikarni a török ellen.
A kialakuló nemzetközi törökellenes szövetségben érdekelt országok még nem adták fel a háború tervét. Ez volt a másik, az elsőnél jóval halványabb, távolabbi realitás. Tudni vélték azt is, hogy Nádasdy Ferenc országbíró azért megy Rómába, hogy a pápánál I. Lipót császár számára a szultánnak adott szava alól felmentést, a szent háború további folytatásához pedig segítséget eszközöljön. A francia állítólag szervezkedik a török ellen, a bécsi udvarban pedig politikai fordulat várható, mert váratlanul meghalt a Titkos Tanács elnöke, Porcia herceg, akiről Európa-szerte tudták, hogy ő volt a legfőbb ellenzője a török elleni háborúnak.
A szatmári tárgyalásokon azonban érdembeli döntés nem született. Apafi hajlandónak mutatkozott a nagy belső ellenállás letörése árán is leromboltatni Székelyhíd várát azzal a feltétellel, ha Lipót császár szövetséglevélben biztosítja, hogy a törökkel kötött békét csakis Erdély érdekeit figyelembe véve ratifikálják. Rottal viszont feltétel nélküli hűségnyilatkozatot követelt. Ilyen előzmények után indult el Bánffy Dénes tanácsos Bécsbe március 25-én.
Bánffy igen nagy áttekintéssel és csaknem naprakész jólértesültséggel rendelkezett az európai hatalmi viszonyokról, és különlegesen nehéz feladat várt rá. Nemcsak ki kellene eszközölnie, hogy Lipót császár formális szövetséget kössön Erdéllyel, hanem Gremonville-lel is kell tárgyalnia. 848Nemcsak a még esetleges török háború lehetőségeit kellene kitapogatnia, Erdély helyét biztosítania, hanem el kellene érnie, hogy a vasvári békét csak Erdély érdekeit is belefoglalva ratifikálja a császár, mivel a fejedelemség lakói „az elmúlt esztendőben viselt keresztényi hadakozásnak segítői voltak”.*
Fejedelmi titkos instructió Bánffy Dénes Erdély bécsi követe részére, 1665. március 25. Szádeczky-hagyaték. 11.
Bánffy azonban elkésett, két héttel azután ért Bécsbe, hogy a béke ratifikálására küldött Leslie generális, rendkívüli követ ajándékokkal megrakott hajói horgonyt vontak a Dunán. Apafi első óvatos politikai lépése, hogy Lipót császárral formális szövetséget kössön, kudarcba fulladt. Oka nem annyira az erdélyi politika lassúságában vagy a terv irrealitásában keresendő, mint inkább abban a körülményben, hogy Európa közép-keleti térségében rendkívül gyorsan változtak a politikai erőviszonyok. A vesztfáliai béke után Európában a világgazdaság kiterjedését nagyszabású hatalmi átrendeződés kíséri.
A nyugat-európai hatalmi konfliktusok hullámai sorra végigsöpörnek a keleti határokig, a török politika pedig számottevő tényező minden uralkodói udvarban. 1665 szeptemberében meghal IV. Fülöp spanyol király, és a beteges, kiskorú utódra és egy gyenge régens királynőre hagyott trónért, s ezzel a földközi-tengeri kereskedelemben kulcsfontosságú ország birtoklásáért a Habsburg-dinasztia és a francia király között még a jövő századba is átnyúló versengés indul meg. Az új fejlemény Konstantinápolyt arra ösztönzi, hogy mielőbb vegye be Kréta szigetét.
1665 őszén a vasvári béke ratifikálása Apafi politikájának több rendbeli súlyos kudarcát hozza magával. A császári rezidens nemcsak hogy elejtette Erdély külön igényeit az adó leszállításáról és a határok garanciájáról, hanem újabb kívánsággal állott elő: Lipót császár jó néven venné, ha a református Apafival szemben a szultán I. Rákóczi Ferencet emelné vissza a fejedelmi székbe, hiszen annak idején bottal, zászlóval és athnaméval avatta örökölt méltóságába. A császári udvar terve annál veszélyesebb, mert Apafira a Portán 1665-ben hideg szelek járnak: a fejedelem menedéket adott az elűzött havasalföldi vajda feleségének, ápolta a jó viszonyt Moldvával, s a török hódoltatásokat fegyveres erővel megakadályozva növelte 1663–1664 miatt jócskán felgyülemlett bűnei listáját. A veszélyt a fejedelem és kormányzó körének viszonylag gyors politikai akciója hárította el.
