SZÖVETSÉGBEN WESSELÉNYI MOZGALMÁVAL
SZÖVETSÉGBEN WESSELÉNYI MOZGALMÁVAL
Erdély és a magyar főméltóság-viselők között Zrínyi halála után is töretlenül megmaradt az összeköttetés. Wesselényi már 1665 februárjában biztosítékot kér Teleki útján, hogy Apafi előtt nem fog „feledékenységbe” jutni. Tavasszal Erdélyben jár Thököly István, s miközben kiskorú fiát, Imrét 849Apafi kinevezte máramarosi főispánnak, Wesselényi nádor megerősítette, illetve katonáival szemben védelmébe vette Telekinek Békés és Bihar vármegyékben fekvő birtokait. Amikor 1665 júniusában Vitnyédi átnyújtja a Magyar Királyság, Horvátország, Erdély és a román fejedelemségek szövetségének tervét Grémonville-nek azzal, hogy kieszközölje XIV. Lajos támogatását, már Bánffy Dénes is ott van Bécsben, és megbízatása szerint feltehetően tárgyal a francia követtel.
Erdély és a magyarországi főméltóság-viselők a török–Habsburg viszony új fejleményei miatt 1666 elején kezdték szorosabbra fűzni kapcsolatukat. A királyság politikusai a török fékevesztett hódoltatásai ellen és az állami önrendelkezés korabeli kritériumait sértő Habsburg-politika kivédésére kerestek Erdély segítségével modus vivendit. Apafi ugyan rendszeres összeköttetést tartott fenn Lobkowitz herceggel, a Haditanács elnökével, legfőbb célját azonban a magyar államiság átmentése alkotta, s a királyság főméltóság-viselőivel szoros politikai kapcsolatott épített ki. Valószínűleg a Keczer Menyhért tollán 1666. február 6-án kelt bécsi hír késztette cselekvésre: „hétezer német jön be országunkba … s Rákóczival együtt Erdélybe indulnának”* a török tudtával és segítségével. Több rendbeli előkészítés után, 1666. április végén ment ki Magyarországra Teleki Mihály és Bethlen Miklós. Felkeresték Thököly Istvánt Késmárkon, majd Wesselényi rezidenciájában, Murányban tárgyaltak. Teleki hamarosan visszaindult, az érdemi megegyezést a francia és magyarországi kapcsolatokban már jártas, s leánykérés ürügyével a királyságban tartózkodó Bethlen Miklósra bízta a tárgyalások idején Erdély nyugati határaira csapatokkal vonuló Apafi.
Keczer Menyhért levele Teleki Mihálynak, 1666. február 6. (Teleki levelezése III. 549–550.)
Az ifjú Bethlen Telekit, nem utolsósorban pedig édesapját, a kancellárt részletesen tájékoztatta a tárgyalások kedvező menetéről. A titkosírással küldött beszámolók oly átfogó és nagy horderejű kérdések körül forognak, hogy nyilvánvaló, az alapelvek még Zrínyi és Apafi szűkebb politikusi körében kristályosodhattak ki.
Az 1666. július utolsó napjaiban Murányban tárgyalásra került megállapodási tervezet főbb pontjai a következők. 1. Örökös békesség és barátság a két haza között. 2. Offensiva et deffensiva liga, melyre minden fejedelmek megesküdjenek. 3. „Szabadsághokba álljon, ha egy Corpussá akarnak lenni.” Rendezni kívánják Rákóczi Ferenc viszonyát Erdélyhez. Mondjon le a fejedelmi címről, és adjon kártérítést Erdélynek – „minthogy ugyanis mindent Erdélyi vérrel keresett s azután veszedelmére fordította”. 4. A lengyel hadisarctól kezdve egészen a kivitt ágyúkig és a Bethlen Gábor-féle alapítvány kifizetéséig részletezett tartozás összegét Erdély a hadsereg fizetésére használná fel. Különben a fejedelemség minden diplomáciai és egyéb segítséget megad a 850magyar „interessatusoknak”. A megegyezés távolabbi célkitűzését az 5. pont tartalmazza: „Jövendőben is ha török iga alól megszabadulnak ugyan az Tisza szakassza [ti. a Tisza legyen a határ a két ország között], ha Tömösvárt és a két oláh országot megh vehetnék is, Erdélyé legyen.” Ugyancsak a még 1663-ban kikristályosodott elvek alapján Franciaországra építenének, és szándékukban van, hogy a szervezkedést kiterjesztik Moldvára és Havasalföldre is.
Mi az oka, hogy a nagyszabású tervek meghiúsultak, vagy egyenesen az elgondolások ellenkezője valósult meg? A Wesselényi-mozgalomban nagyon kevéssé építettek az erdélyi kapcsolatokra. Az eredendően törökellenes alapelv pedig egyenesen visszájára fordult.
A murányi megbeszélések idején Vitnyédi már megjárta Bécset, ahol ismét Gremonville-lel tárgyalt, miután Zrínyi Pétert is felkereste. Ugyanakkor Bethlen Miklósban mintha megrendülne a francia segítségbe vetett bizalom. „Úgy látom a Frantzuz halogat, noha Wittniedi biztat. … Az mennyire Bory mondja az Frantzuz halogat, úgy látom minden függh az Angulussal való békességhetéöl, melyhez minapi szerencsétlenségéhez képest bízhatni. Vele pénz felől tractalni szükségh kivül van, mert ha ez Intentiokra pénzt ád, könnyű itt véghbe vinni, hogy Erdélyhez is szakasszanak benne egy részt az mint hogy említettem, íghírték is mind az által, ha ujabb ordinentiám érkezik ez aránt azt követem, minden Frantzuzt néző dolgokban lument ad Wittniedi, ha érkezik, ki biztat s minden órában is ide várom s az Frantzuzt az alatt is urgeálhatom.”*
Bethlen Miklós levelei Apafi Mihály fejedelemnek és Teleki Mihálynak, Murány 1666. július 27. (Bethlen Miklós levelei. 141 skk.)
A török jelenlétének valóságával fokozottan kellett számolniok. A magyar politikusok időnyerés céljából és a mindennapi élet kényszeréből terveztek a Portával külön megegyezést. Úgy vélték, hogy Erdély a török főség alatt is nagyobb nyugalomban él, mint a királyi Magyarország. Wesselényi nádor álláspontja szerint azonban a törökkel csakis Erdély fejedelmének közvetítésével tárgyalhatnak. Apafi udvara vajon miért vállalta, hogy a királyság politikusai és a Porta között közvetít? Tudták, hogy a magyar politikusokat konstantinápolyi tárgyalásokra szorítják a kivédhetetlen török becsapások, hódoltatások tapasztalatai. Mindemellett azért is igyekeztek szoros kapcsolatokat kiépíteni Wesselényi mozgalmával, hogy ily módon mintegy ellenőrzésük alatt tartsák a királyságbeli politikát. Annál is inkább, mert ismerték Bécs tervét, hogy a Porta közreműködésével segítse Erdély fejedelmi székébe a fiatal Rákóczit. Bethlen ezért kötötte ki: 1. Mindenekelőtt Apafinak küldjék be feltételeiket, hogy „minemű Conditiokkal kellessék az Athnámet … Magyar Országh számára szerezni”. 2. Valamit megígérnek, annak „teljesítői lesznek”.* Ugyanakkor a császári udvarba vezető szálakat egyik fél 851sem akarja elvágni: megállapodnak, hogy Bánffy továbbra is kapcsolatban marad Rottallal.
Bethlen Miklós levele Bethlen János kancellárnak, 1666. július 8. (Bethlen Miklós levelei. 136.)
1666 nyarán a fejedelemség és a királyság politikusai megegyeztek. Csak így küldhette Wesselényi 1666. augusztus 27-én kelt instrukciójával Erdély nevében a Portára követét. A megegyezés formájára Nádasdy Ferenc és Zrínyi Péter Keresztesen, 1668. szeptember 1-én kelt, Apafi számára adott szövetséglevele alapján következtethetünk. Eddig – írják – „az Méltóságos Apaffy Mihály Erdélyi Fejedelem úrral és híveivel magunkat nem incorporálhattuk [a szervezkedés biztonságosságának okai miatt]. Fogadgyuk azért keresztény hitünkre, lelkünk ismeretire és lelkünk üdvösséginek elvesztése alatt, hogy az megh emlétett Méltóságos Erdélyi Fejedelemmel való Szüvetségünket szentül és igazán megh tartjuk, Erdélynek és Fejedelmének romlására, veszedelmére nem igyekezünk, az dolgokat titokban tartjuk és az kikkel nem illendő, nem communicállyuk, Magyarországnak szükséges dolgaira elköltött, és költendő expensakat refundállyuk az interessatus atyafiakkal és tehetségünk szerint Erdélynek és Fejedelmének dolgait segíttyük.”*
Nádasdy Ferenc országbíró és Zrínyi Péter horvát bán szövetséglevele Apafi Mihály fejedelemmel. Keresztúr 1668. szeptember 1. HHStA, Hungarica Specialia, Fasc. 311.
Erdély és a királyságbeli politikusok szövetsége azonban már korábban is nehezen állta a roppant súlyos viszonyok terheléseit. 1666 őszén és 1667 tavaszán Apafi követe, Baló László üres ígéreteknél egyebet nem hozott a Portáról. A nagyvezír kitérően válaszolt Wesselényi nádor ajánlatára; nem bonthatják meg a császárral kötött békét, legfeljebb Kandia megvétele után nyújthatnak segítséget a magyaroknak. A válasz értékéről azonban Apafi körében megoszlottak a vélemények. „Százszorta inkább félek én attól, hogy beléugrattyuk őket, mintsem kiijesztjük … bizony semmi titkolást nem javallanék … belé ne gázoljanak fundamentum nélkül” – figyelmezteti a fiatal Bethlen Miklós az erdélyi politika felelősségére a magyarországiak megbízottjával, Kende Gáborral Kővárott tárgyaló Teleki Mihályt.* Apafi nem akarta elszakítani a tárgyalások fonalát, de óvatos, és 1667 augusztusában és szeptemberében a kővári tárgyaláson leszögeztette: addig a magyarországiak semmi akcióba ne kezdjenek, amíg Erdély újra meg nem keresi a Portát. Inczédy, az új portai követ már úton volt, amikor utasítását módosítani kellett.
Bethlen Miklós Teleki Mihálynak, Ebesfalva 1667. április 7. (Bethlen Miklós levelei. 170.)
A fejedelmi udvarban ugyanis értesültek róla, hogy Panajot, a portai főtolmács nemcsak a magyarországiak tapogatódzásait árulta el Casanova császári rezidensnek, hanem egy, egyenesen Lipót császár hatalmát fenyegető erdélyi támadás előkészületeiről beszélt, Apafi tehát a várható bécsi büntetőhadjárat elleni fegyverkezésre kért portai engedélyt. Az engedély késett, a magyar politikusok és a fejedelemségbeliek között szétzilálódtak a kapcsolatok. 8521667 tavaszán elhunyt Wesselényi nádor, s a szélesebb látókörű vezetőt nélkülöző mozgalomban eluralkodott a pánik és a belső meghasonlás. A leveleket a császári őrségek felbontották, a bonyolult rejtjeleket az erdélyiek nem mindig értették. Bory Mihály írását Bethlen Miklós kulcs hiányában csak találomra próbálta megfejtetni: „Moldvai és Havasalföldi kereskedésen úgy hiszem – írja Vitnyédi levelét idézve –, érti a Török segítséget, mely neki nem tetszik s bizony nékem sem tetszett soha s nem is tetszik, az migh én oda ki voltam, akkor úgy nem ghondolkoztak volt.”*
Bethlen Miklós Teleki Mihálynak, Nagyteremi 1667. augusztus 25. (Teleki levelezése. IV. 182.)
Rákóczi 1668 elején hosszú előkészületek után kiegyezett a protestáns köznemességgel, s az egész dunántúli végvári hálózatot megszervező apósával, Zrínyi Péter horvát bánnal a háta mögött, állandó hadfogadásai miatt is veszélyes riválisa lehetett Apafinak. Erdély és a Rákóczi–Zrínyi-csoport között tehát súlyos feszültségek gyülemlettek. Ezzel szemben Nádasdy Ferenc országbíró az alsó-magyarországi evangélikus köznemességgel együtt igyekezett minél inkább Erdélyre támaszkodni. Vitnyédi és Bory a fejedelemségben házat vásároltak, és remélték, hogy Erdély lehet majd menedékük. A kiéleződött belső ellentéteket Nádasdy és Zrínyi közös, Apafinak hitet fogadó felújított szövetsége már nem tudta áthidalni. A már kezdetektől fogva sokat tudó császári udvarban a franciabarát politikát vivő párt megbukott, és az ellentámadás vagy leszámolás előkészületei az erdélyiek gondjait is alaposan megnövelték.
Apafi és kormányzó köre valóban rugalmas politikával próbált kiutat találni a válságos helyzetből. „Habhoz tovább kapdosnunk nem jó” – szögezi le Apafi 1669 elején, felszólítva a magyar politikusokat, hogy döntsenek a török és a nyugati politika között.* 1669 tavaszán Kapi György tanácsúr vezetésével delegáció megy ki Eperjesre, hogy a császár megbízottjaival tanácskozzanak. A magyar politikusoknak adott kötelezettsége alól magát felmentve érző Apafi, arra az esetre, ha az interessatusok feladják a török hódolás tervét, reméli, hogy kiegyezést hozhat létre a magyarok és Bécs között, és kieszközli Lipót császár és más keresztény országok támaszát Erdélynek. Rottal császári megbízott azonban elzárkózik Apafi ajánlata elől. A császári udvarból kiszivárgó baljós hírek önmagukban is elegendőek lennének, hogy a fejedelemség ismét a Portához forduljon segélyért. Ispán Ferenc, a felsőmagyarországi szevezkedők egyik tekintélyes megbízottja és Czeglédy István kassai lelkész, a protestánsok képviselője 1669 őszén már egyenesen a fejedelem nyílt támogatását kérve érkezik meg Erdélybe. Zrínyi Pétert ugyancsak várják a fejedelmi udvarba. A horvát bán még a nyár végén ígérte meg, hogy az ügyek személyes megbeszélése céljából felkeresi Apafit. Zrínyi 853Péter erdélyi útja azonban elmaradt. Minden bizonnyal a keresztény világ és az oszmán hatalom erőviszonyait látványosan megváltoztató fejlemény miatt. Kandia várát elfoglalta a török. Velence pedig az egy év híján negyedszázados hősies küzdelmében kifáradva, miután a keresztény világtól csodálatot igen, de tényleges segítséget alig kapott, szeptemberben békét kötött a Portával.
EOE 14. 416–418.
1669 őszén ilyen előzmények után indult el a Teleki és Bánffy fogalmazta titkos utasítással Rozsnyai Dávid a Portára: mivel a magyarországi összeesküvés tudomására jutott a bécsi udvarnak, a szövetségesek élete veszélyben forog. Adjon tehát a szultán engedélyt, hogy Apafi hadseregével és a két román fejedelemség hadaival Magyarországra induljon, támogassa vállalkozását, rendelje mellé a török várőrségeket, és engedje, hogy Erdély menedéket adjon az üldözötteknek.
Kréta elfoglalása egész Európában általános megdöbbenést okozott. A Földközi-tenger keleti medencéjében a kereskedelem teljesen az oszmánok ellenőrzése alá került. A török támadástól tartó Habsburg-kormányzat 1670 februárjának végén erdélyi szakértőjét, Kászoni Mártont küldi a fejedelemhez: segítse a császár vállalkozását a magyarországi elégedetlenek ellen. Apafi udvara a végső döntés határán áll: az önvédelmi felkelésre kész magyarok oldalán készül hadba szállni, amikor visszaérkezik Krétáról Rozsnyai Dávid. Hírei lesújtóak. A nagyvezír 1663 elmulasztott lehetőségét felhánytorgatva, kérésüket elutasította. Megtudta Rozsnyai azt is, hogy vele egyidőben megjelent a nagyvezírnél Zrínyi Péter követe, Bukováczky kapitány is, aki Horvátország és Felső-Magyarország hódolásán kívül felajánlotta, mozdítsák el Apafit Erdély kormányáról, s Rákóczi Ferencet ültessék helyette vissza a fejedelmi székbe. Máig nem tudta eldönteni a történeti kutatás, hogy a hír valós volt-e, vagy török intrika koholta. 1670 tavaszán kitör a kérészéletű felső-magyarországi felkelés. Erdély fejedelme az értékőrzés álláspontjáról mozdulatlanul szemléli a fejleményeket.
