A BALÁZSFALVI SZERZŐDÉS ÉS A FOGARASI NYILATKOZAT
A BALÁZSFALVI SZERZŐDÉS ÉS A FOGARASI NYILATKOZAT
„Nem kicsiny örömmel értettük mi is az kereszténység fegyverének conjunctióját, gondolván, felszabadulunk az török iga alól” – írta Apafi a lengyel királynak 1686 őszén, Budavár visszavétele után –, de félnek, hogy a győzelemből ne a „keresztényi szabadságok romlása” következzék.* Erdély politikusai a nemzetközi diplomácia útján próbálták biztosítani Erdély helyzetét az új viszonyok között. Apafi nemcsak a lengyel királyt keresi meg, hanem a brandenburgi választófejedelmet és Béthune márkit is, és levelet ír XIV. Lajosnak. Mégis a Szent Liga tagjai közül elsősorban Lengyelország pártfogása alá szeretné helyezni országát. Frigyes Vilmos választófejedelemtől a protestáns vallás védelmét kéri, a francia királynál pedig azt reméli elérni, hogy a nijmegeni szerződés alapján szavatolja Erdély államiságának integritását.
EOE 19. 65.
Az első követek azonban még el sem jutottak rendeltetési helyükre, amikor megérkezett Lipót császár levele a fejedelmi udvarba: a hosszú budai ostromban és kimerítő harcokban elfáradt hadseregét Erdélyben kívánja téli pihenőre elhelyezni. Veterani ezredes Máramaros vármegyét megszállva, Caraffa generális pedig a nyugati vármegyéket elfoglalva fenyegeti Erdély védettebb vidékeit. Közben a Körösök völgyeiben labanc, török, német és Thököly-katonák pusztítanak. Moldva felől és délnyugatról török beütések fenyegetik az országot.
Az ügyeket bizottsággal és negyvenfős tanáccsal irányító fejedelmi udvar tárgyalásokkal igyekezett úrrá lenni a válságos helyzeten. Caraffa generálist portai árfolyam szerint is tetemes ajándék, 2000 arany és hat ló szelídítette alkudozásra. Erdély 1686–1687 telén pénzben, gabonában és vágóállatban összesen kis híján 2 millióval váltotta meg területének egy részét a téli kvártély pusztításaitól, s járult hozzá a törököt kiűző háborúhoz.
A megegyezést a császári hadsereg nem tartotta be, s az északnyugati sávon kívül más vidékek is megismerkedtek az ellátatlan katonasággal. A megállapodások semmit sem értek, Caraffa fenyegetett és követelt: „én se császárral, se az udvarral bizony nem gondolok, azt cselekszem az mit akarok, se az császár, se az udvar engem azért meg nem büntet, ha az Őfelsége hadát sustentálom, sőt ha meghallják, azt mondják, jól cselekedett Comes Caraffa”* – s az Erdélyre kivetett adóban, összesen 10 ezer portióban és négy regiment 875eltartásában ésszerű mérsékletet kieszközölni Eperjesre küldött deputátusok Bécsbe mennek orvoslásért. Erdélybe pedig hamarosan eljut a hír: „Az eperjesiekben nagy rendű embereket vagy harmincat Caraffa megfogatott.”* A Buda visszafoglalására induló nagyvezír haderejét a szövetséges csapatok főparancsnoka, Lotharingiai Károly herceg Nagyharsánynál megsemmisítette, és győztes hadseregével 1687 őszén bevonult Erdélybe.
Naláczi András és Bálinthit Zsigmond jelentése. AOT II. 106.
Kálnoki Sámuel tudósítása. AOT II. 114.
A császári fősereg 1687. őszi erdélyi bevonulásának kettős célja volt. A királyság hadak dúlta vidékei már nem tudták eltartani a hadsereget, de a Haditanácsot jól átgondolt hadászati és politikai célok is vezették, amikor minél előbb befolyása alá igyekezett vonni Erdélyt. Pozsonyban országgyűlés mondta ki a Habsburg-dinasztia örökös jogát Szent István király koronájára, s az alkotmányváltozást már Magyarországot egykori egységében birtokolva akarta Lipót császár és kormánya Európa uralkodóinak bejelenteni.
A fejedelmi udvar józanul számot vetett az erőviszonyokkal. Szembeszállni 40 ezer főnyi császári haderővel: öngyilkosság. Lotharingiai Károly herceg elfoglalta Somlyót, Kolozsvárt, Szamosújvárt, Szeben előtt azonban megállították a fejedelem követei. Apafi az 1686. évi megállapodás szerint tárgyalást ajánlott, és Lotharingiai Károly herceg, a kiváló hadvezér, akit inkább katonái élelmezése, mintsem a dinasztia érdeke foglalkoztatott, az 1686. június 28-i szerződés keretei között kötötte meg a balázsfalvi egyezményt. Ily módon, ha mérhetetlennek tűnő anyagi áldozatok árán is, a fejedelemség, úgy látszott, még mindig biztosítani tudja önálló államiságát. Erdély vállalta, hogy készpénzben 700 ezer német forintot fizet, és élelemmel, takarmánnyal egész télen át ellátja a hadsereget, noha a 66 ezer köböl búza, közel 40 ezer mázsa hús, 7 ezer „negyvenes” hordó bor, 120 ezer köböl zab, 144 mázsa széna és húsz híján 500 ezer kéve szalma a különben jó termésű évet záró országban hatalmas érték. Ezzel szemben Károly herceg szavatolja, hogy a császár elismeri a fejedelemség önállóságát, a fejedelem és utódjai „kormányzásukba senki nem fog elegyedni, az országgyűlések, fejedelmi jövedelmek, várak, városok, harmincadok, sókikötőhelyek, arany- és ezüstbányák és vámok jövedelmeihez semmi igény nem formáltatik”. * A fejedelemség vallási és kereskedelmi szabadságát megtartja, a katonaság a lakossággal nem hatalmaskodik, „a jobbágyokat ingyenmunkára nem kényszeríti, a nőkön erőszakot nem tesznek”.* Az egyezmény többször hangsúlyozza, hogy az ország csakis a belső nyugalmat, rendet fenntartva tud a katonaság ellátására vállalt kötelezettségének eleget tenni. Nem számoltak azonban azzal, hogy Bécsben Károly herceg pártja meglehetősen súlyos helyzetbe került, és Erdély elfoglalásával mintegy a saját politikai súlyát is 876növelni akarta. Így érthető, hogy amikor az egyezmény értelmében a fejedelmi udvar átadta Szebent, a szászok fellegvárába rendezett bevonulás után Lotharingiai Károly herceg „Capta Transylvania” feliratú érmet veretett az ország katonai megszállása emlékére. Mikor a győztes hadvezér elhagyta Erdélyt, a főparancsnok, Scherffenberg tábornok és alvezérei, Veterani és Starhemberg generálisok már csakis a hadsereg érdekeit tartották szem előtt.
AOT III. 185.
Uo.
Bethlen Miklós tehát az elhatalmasodó katonai uralom ellen tiltakozva emlékiratban fordult a császárhoz, hogy ne dobja oda a nemrég még virágzó országát a katonák pusztításainak. A Moribunda Transylvania címü emlékirat Az török áfium ellen való orvosság nyitó képével indul: mint Cresus király néma fiát az apjának szánt gyilkos tőr látványa, Bethlent hazája pusztulása készteti szólásra, miként annak idején Zrínyit.
Bécsben a dinasztikus párt a balázsfalvi szerződés politikai kikötéseit elfogadhatatlannak tartotta. 1688 elején a munkácsi kapitulációt sikeresen végrehajtó Caraffa generálist bízták meg, hogy Erdély státusát a pozsonyi országgyűlés szellemében rendezze. Erdély frissen kinevezett katonai főparancsnoka újdonsült titkárával, a Munkács feladása alkalmával szolgálatába szegődött egykori erdélyi, majd Thököly-diplomatával, Absolon Dániellel vonult be a szebeni fejedelmi lakosztályba. Híre Erdély-szerte rettegést keltett, és a tapasztalatok, sajnos, igazolták a félelmeket. Caraffa nem ismerte a viszonyokat, semmibe vette Erdély államiságának hagyományait, kivihetetlen reformterveket akart megvalósítani. Külön-külön magához rendelve tárgyalt a fejedelmi tanács tagjaival, Teleki Mihályt megkülönböztetett bánásmóddal tisztelte meg. Bár a sorostélyi Teleki-udvarházra ugyanúgy katonai executiót küldött, mint más főurak és nemesek jószágaira. „Evvel a külön-külön való szembenléttel, juxta aliud: divide et impera, szörnyű diffidentiát szerzett, és kivált Teleki elméjében szörnyű szeget ütött, mint aki mindentől és kivált éntőlem félt – írja a Telekivel szemben különben is súlyos ellenérzésekkel viseltető Bethlen Miklós –, mellyel Caraffa in rem et intentionem suam felicissime abutála.”*
Bethlen önéletírása I. 377.
1688. május 9-én Erdély vezetői, a tanácsosok és a rendek képviselői, az ellenvéleményeket leszavazva, minden különösebb ellenállás nélkül aláírták a fogarasi deklarációt. Kijelentik, hogy Erdély visszatér Magyarországhoz, felmondják a török védnökséget, I. Lipót császár és Magyarország örökös királyának és utódjának, I. József királynak oltalma alá helyezik magukat a pozsonyi országgyűlés végzéseinek értelmében. Az ország váraiba császári katonaságot bocsátanak, és évi 700 ezer forint készpénzadót fizetnek. Ezzel szemben még a balázsfalvi egyezményben lefektetett elvek szerint kívánták volna a fejedelemség állami önállóságát biztosítani, de a császári leirat nem 877ígért többet, mint hogy biztosítja a vallásgyakorlat szabadságát, és megfékezi a katonaságot. Az ígéret végrehajtásáról viszont nem gondoskodott.
A fogarasi nyilatkozat után a fejedelem mellett társuralkodói minőségben munkálkodó Bornemissza Anna a családja és az ország romlása miatti végső elkeseredésében meghalt.
A társadalom különböző csoportjai kiépítették a maguk sajátos védelmi állásait. Jobbágyok és közrendű székely csoportok az ellenállás ősi, ösztönös útját választották, és a hegyekbe szálltak. Nagybánya, Beszterce és Brassó viszont tudatosan ellenállt. Caraffa Brassó alá Veterani vezetésével háromezer főnyi császári hadsereget küldött, és a fejedelmi hadsereg élén Teleki Mihályt rendelte a város megbüntetésére. A város lakossága Kreutz Gáspár brassói szász aranyműves vezetésével pedig kijelentette, inkább meghal, de a császári őrség előtt nem nyit kaput, és ágyúkat vontatott a városfalakra. Az egyenlőtlen tűzharc Brassó vereségével végződött. A város közösségi ellenállását caraffai módszerekkel törték meg. Macskási Boldizsár a fejedelem képében elnökölt a város lakóiból és a fejedelemség küldötteiből összeállított vésztörvényszékben, s meghozta Cserei Mihály szerint is példátlanul igazságtalan ítéletét: „…karóba rakták szegényeknek fejeket.”* Az adót katonai egzekúcióval kezdték behajtani, miután a segesvári országgyűlés (1689) leszavazta Bethlen Miklós javaslatát, hogy a portánként 280 forint felét a földesurak fizessék. 1690 tavaszán Flämitzer röpirata Erdélyben a jus armorum jogán berendezkedő Ausztriát a fejedelemség Messiásának hirdeti, ahol csak azért nincs szükség a fegyverjog érvényesítésére, mert már ráléptek az alkotmány átalakításának útjára.
Cserei históriája. 211.
