ELLENREFORMÁCIÓ ÉS PROTESTÁNS VÉDEKEZÉS

Teljes szövegű keresés

ELLENREFORMÁCIÓ ÉS PROTESTÁNS VÉDEKEZÉS
A Habsburg-politika másik fő gondja az 1711 és 1750 közti Erdélyben a négy bevett vallás rendszerének megbontása. A támadás már 1703 előtt megindul a római katolikus püspöki szék betöltésével, egyes rendházak létrehozásával és a román vallási unió megindításával, ezek az eredmények azonban még elég ingatagok; az első katolikus püspök, Illyés András egy körútjáról eltekintve nem működik ténylegesen Erdélyben, a román vallási unió pedig formális. 1711 után a Habsburg-politika más feltételek közt tevékenykedhet, az ellenreformáció rendszeressé válik, s olykor igen drasztikus eszközökhöz nyúl.
A római katolikus püspökséget most már határozottan helyreállítják. Illyés András halála (1712) után Mártonffy György, korábban esztergomi prépost kerül e posztra (1713), s bárói rangot is nyer. Erdélybe 1716 elején érkezik. Ott világi funkciók is várják: Fehér megye főispánsága, majd (1718 végén) guberniumi tanácsosság, a Diploma Leopoldinum megsértésével, ráadásul rövidesen az első tanácsosi rang, ami gubernátor nemlétében vagy annak akadályoztatása esetén a Gubernium vezetését jelenti.
Az ellenreformáció második fő támadási iránya szerzetesrendek Erdélybe telepítése. A jezsuiták már a felszabadító háború idején visszatérnek, 1711 után épül fel új marosvásárhelyi iskolájuk. Gyulafehérvárra a püspökség helyreállításakor telepszenek vissza. A ferenceseknek 1690 előtt is volt három rendházuk Erdélyben, ehhez 1711-ig újabb kettő járul, majd 1746-ig további tizenkettő, a későbbiekben már kevesebb. Mindkét rend terjeszkedése igen gyakran jár együtt protestáns templomok elfoglalásával. A minoriták 1680-ban létrejött első rendházuk mellé négy újabbat telepítenek korszakunkban. A piaristák újonnan jelentkeznek két rendházzal. A pálosoknak három, a trinitáriusoknak egy rendháza van, az egyetlen apácarendnek, az orsolyitáknak ugyancsak egy.
Az ellenreformáció elsősorban a rendek legbefolyásosabb elemeinek megnyerésére törekszik, a térítés mellett a katolikusok preferálásával is a fő tisztségek betöltésénél. Az erdélyi katolikus rendek már 1712 májusában azt követelik a központi kormányzattól, hogy a gubernátorság mellett katolikusok kapják nemcsak az addig felekezetük tagjai által betöltött fő tisztségeket, hanem a reformátusok után megüresedőket is. 1713-ban valóban a katolikus Kornis Zsigmond kerül a gubernátori tisztségbe. A továbbiakban a központi kormányzat az Erdélyi Udvari Kancelláriáról azzal az érveléssel szorítja ki a 1007protestánsokat, hogy oda a király abszolút monarchai joga katolikusokat kinevezni; de a Guberniumban is 6:3 a katolikus és református tanácsosok aránya 1735-ben, úgyhogy a Ministerialkonferenz (1735) egy időre jónak látja lefékezni ezt a folyamatot, mely azonban az 1740-es években folytatódhat. A Kancellária fő tisztségviselői ekkor már tisztán katolikusok. Hasonló nyomás figyelhető meg a szász ispáni tiszt s egyes szász és magyar városi vezető tisztségek betöltésénél. 1731–1733-ban a kormányzat még hiába próbál katolikus comest a szászokra erőszakolni a megválasztott evangélikus személy helyett, 1742–44-ben azonban már sikere van. Brassóra 1731-ben katonai közbelépéssel erőltetnek katolikus városgazdát, Kolozsvár esetében az unitárius főbírót nem fogadja el a kormányzat (1731–33).
Az ellenreformáció csapásai országosan is az unitáriusokat sújtják a legerősebben; ők a leggyengébb ellenállás vonala. Kolozsvári központjukat 1716–18-ban Steinville és Mártonffy kisebb csatára elégséges katonai karhatalommal veri szét, majd a polgári kormányzattól nyert hathatós támogatással. Őket éri a viszonylag legnagyobb veszteség a további katolikus templomfoglalások révén is. Az 1730-as években már kiszorulnak a fő tisztségekből, helyzetük a törvényhatósági állásokban is veszélyeztetett, 1748-ban pedig a királyi tábla uralkodói rosszallást kap unitárius személy táblai ülnökül javaslásáért.
A katolikus egyház országgyűlési képviseletet is nyert: 1716-tól a katolikus püspök, majd 1741-től a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent képviselői, 1747-től a kolozsvári jezsuita akadémia rektora is jelen van ott. Mindez azonban kevés ahhoz, hogy a magyarországihoz hasonló egyházi rend alakuljon ki Erdélyben.
A megerősödött katolicizmus fő támadási iránya az önmagára sérelmesnek vélt törvények eltörlésének követelése. A protestánsok, alappal, a négy recepta religio rendszerének felbomlásától tartanak, s az erdélyi alkotmány egészét veszélyeztető akciónak tüntetik fel a támadást. A katolikus rendek már 1712-ben a Diploma Leopoldinum rájuk nézve sérelmesnek tűnő cikkelyeinek módosítását követelik – eredménytelenül –, majd (1724) az Approbata és Compilata katolikusellenes cikkelyeinek eltörlését, az aposztázia büntetését, a nem katolikusok külföldi (vagy akár magyarországi) kapcsolatainak elzárását, az unitárius egyház működésének szinte teljes meggátlását, tagjainak hivatalképtelenné nyilvánítását, a szombatosság kiirtását. Az eredmény akkor csak néhány per szombatosok ellen (1724–1729). Mikor azonban a Habsburg-kormányzat napirendre tűzi az erdélyi bíráskodás reformját, s ez a törvényanyag átvizsgálásával jár együtt, a katolikus rendek (1730) újra követelik az Approbata jezsuitaellenes törvényeinek eltörlését, bár akkor e rendnek már jó féltucatnyi rendháza, főiskolája s egyéb iskolái vannak Erdélyben. A protestáns ellenakció hatására az országgyűlés és a kormányszervek nem döntenek, erre III. Károly (1731) úgy tárgyaltatja meg az ügyet a 1008Guberniummal, hogy ügyrendi kifogásokkal kirekeszti a tanácskozásból a legtekintélyesebb református tanácsosokat, s így a Gubernium zavartalanul javasolhatja a négy bevett vallás rendszerének eltörlését, a katolikus alapítású templomok stb. visszaadását, a protestánsok külföldi kapcsolatainak eltiltását, könyvkiadásuk cenzúrázását, a vegyes házasságok ügyeinek a katolikus szentszék elé utalását. E követelések azonban nem realizálhatók. Erdélyben az 1730-as évek derekán megerősödik az ellenzékiség. A kormányzat erre 1738 tavaszán, ráijesztendő a protestáns rendekre, Rákóczi-párti összeesküvés gyanújával letartóztatja Szigethi-Gyula István református püspököt, több más református egyházi személyt s számos református főrendet – de 1739 elején kénytelen szabadon bocsátani őket, a vádak alaptalanoknak bizonyulván. A kérdés 1741–43-ban a katolikus- és Habsburg-ellenes törvények eltörlésének s a Pragmatica Sanctio becikkelyezésének komplexumává bővül, megoldást azonban csak 1744-ben nyer: a rendek elfogadják az Erdély és a Porta kapcsolatáról szóló rendelkezések és a fejedelemválasztási jog eltörlését, törvénybe iktatják a Pragmatica Sanctiót s végül (Czernin altábornagy helyettes főhadiparancsnok, országgyűlési királyi biztos drasztikus köreműködésével) a katolikusellenes törvények eltörlését.
A rekatolizációs folyamat azonban nem egyértelműen negatív jelenség. A kolozsvári jezsuita akadémia számos tanára tartozik a magyarországi jezsuita történeti iskolához (Kaprinai István, Fasching Ferenc, Illia András). Az ellenreformációval kezdődik meg a korábban csak szórványosan jelentkező barokk tömeges térhódítása Erdélyben – egyelőre a katolikus egyházi építkezésekben. A minta a kolozsvári jezsuita templom, mely talán bécsi tervek alapján épül 1718 és 1724 közt. Építőmesterei közül Konrad Hammer ismeretes; az ő műve a marosvásárhelyi jezsuita templom, amely a Székelyföldön külön is hat. Az egyházi barokk építészethez kötődik a kor erdélyi barokk szobrászata is, legjelentősebb mesterei, Johann Nachtigall és Anton Schuchbauer a korszak végén és 1750 után alkotnak. A kor erdélyi barokk egyházi festészete jelentéktelen. Egészében véve azonban a barokk behatolása Erdélybe mégis újat és értéket hozott, ha némileg provinciálisat is.
Sajátos területe volt a katolikus térhódításnak Erdélyben a görög hitűek vallási uniója. Az unió kezdeti látványos sikereit a Rákóczi-szabadságharc viharai alaposan meggyengítik; az 1711 utáni fél évszázadban ugyan legális görög hitű egyház csak egy van Erdélyben, az unitus, de szinte megállapíthatatlan, hogy Erdély görög hitű lakosságából ki unitus és ki ortodox. Az unitusok jelentős állami támogatást kapnak: püspöki uradalmat (ez többszörös csere után végül is Balázsfalva lesz); a kolozsvári jezsuita kollégiumnak számos román diákja van, köztük Ioan Patakitól kezdve Erdély összes unitus püspökei, a Dobra, Kalyáni, Aron stb. családok több tagja. Más jezsuita és piarista iskolákban is tanulnak unitus román diákok; az ortodoxoknak ugyanekkor egyetlen jelentősebb iskolájuk van Erdélyben: a 1009brassói. Az unitus egyháztagok előtt, a Jány-alapítvány jóvoltából is, nyitva áll a nagyszombati egyetem, s az 1730-as évektől feltűnnek a római Collegium de propaganda fidében is (elsőnek az unitus egyház leendő vezéralakjai: Sylvester Kalyáni, Petru Aron és Grigore Maior). Pataki és Inochentie Micu-Klein püspökök báróságot nyernek a kormányzattól.
A protestáns védekezés az ellenreformáció előretörésével szemben az említett politikai akciókon túl a nyugat-európai protestantizmussal, az európai szellemi élettel való kapcsolat biztosítására, s ebből folyóan modern belföldi oktatás fenntartására irányult. Külföldi tanulmányútra 1717-től a Gubernium ad – vizsga után – útlevelet; a protestánsok így inkább maguk rostálják meg előzetesen a külföldre szándékozókat. Az erdélyi protestantizmus végül is kapcsolatban tud maradni Nyugat-Európával, elsősorban a német egyetemekkel, onnan pedig (főként Halléból) együtt érkezik még mindig a pietizmus és a korai német felvilágosodás. A szász evangélikus egyházban már a Rákóczi-szabadságharc alatt megindul a pietisták és konzervatívok harca, Szebenben megjelenik az első két pietista professzor, Voigt és Habermann, hogy pár év múlva egyelőre a Graffius püspök vezette konzervatívok bizonyuljanak erősebbeknek: Voigtékat elűzik Szebenből (1713). A pietizmus azonban a szász comestől, Andreas Teutschtól kap támogatást; Halléban 1720-ig legalább 50 szász hallgató fordul meg, a pietista „fertőzés” pár év múlva, az egész Királyföldön jelen van, s minthogy Poroszországban 1719-ben ez az irányzat győz, a konzervativizmus németországi szellemi bázisa is meggyengül. Rövidesen pedig, elsőnek a szászoknál (1737, Peter Clomp brassói előadása), jelentkezik a 18. századi erdélyi felvilágosodás valamennyi irányzata számára oly jelentős wolffianizmus.
A református egyházban kevésbé ismeretes a pietizmus hatása, de pietista egyéniség Huszty András kolozsvári református kollégiumi professzor, Heineccius tanítványa, aki mestere nyomán megteremti a kolozsvári kollégiumban a jogi és politikai tudományok tanítását, s mindezek mellett – Strahlenberg nyomán haladva – lényegesen hozzájárul a finnugor nyelvészet megalapításához: szinte teljesen helyesen állapítja meg a finnugor nyelvek rokonsági sorrendjét. A természettudományos oktatás úttörője, Vásárhelyi Tőke István a nagyenyedi kollégiumban bevezeti a kísérleti fizika oktatását. Nádudvari Sámuel, az 1730-as–1740-es években a marosvásárhelyi református kollégium tanára. Christian Wolff több művét lefordítja, így feltételezhetően maga is newtoniánus. Különösen elismerésre méltó a kolozsvári unitárius kollégium teljesítménye az oktatás modernizálásában. Ott Szent-Ábrahámi Mihály, a 18. századi erdélyi unitarizmus legnagyobb egyénisége, közvetlenül a kollégium elvétele előtt kezdi meg a jog s egyben a földrajz oktatását; ez a rendszeres jogi oktatás kezdete Erdélyben. Az 1718 után újjászervezett kollégiumban Szent-Ábrahámi kísérleti és eklektikus fizikát tanít (1726), földrajzi jegyzetében (1727) ismerteti Kopernikusz elméletét is.
1010A korai felvilágosodás legnagyobb erdélyi alakja nem professzor, hanem közigazgatási szakember, Köleséri Sámuel.
Református papfiú: még a fejedelmi kor végén módjában van nyugat-európai egyetemeken képezni magát. Hazatérve orvosként, majd bányaügyi szakemberként működik, végül a Gubernium titkára és tanácsosa. Adminisztrációs munkája mellett azonban ritka energiával dolgozik a természettudomány több területén. Tudományos és művelődési kapcsolatai Konstantinápolytól és Velencétől Párizsig és Londonig, Pétervárig nyúlnak, cikkeit német folyóiratok közlik. Alapvető fontosságút alkot a természettudomány több ágában. Legismertebb műve, az Auraria Romano-Dacica Erdély bányakincseiről és ezek kitermeléséről ad képet. De ír orvostudományi munkákat is: az Érchegységben fellépő skorbutról szóló munkájában a kórképet a bányászok rossz táplálkozásával hozza összefüggésbe (7 évvel Ramazzininek az ipari kórtant megalapozó műve után). Aurariája is foglalkozik a kérdéskör aspektusaival: új bányaszellőztető rendszert ajánl, gyors orvosi ellátást sürget a balesetet szenvedett bányászoknak. Több munkájának tárgya a pestis tünettana, kéziratos művekben szól az erdélyi fürdők gyógyászati hasznairól. A himlőoltás új módjáról Nyugat-Európában kialakult vitához is hozzá kíván szólni, a törököknél szokásos oltási módszerekről tájékozódik. 1722-ben Virmont főhadiparancsnok és a Gubernium megbízásából járványkórházrendszer tervezetét dolgozza ki (a 10 nagyobb városban rendes, a mezővárosokban, nagyobb falvakban kisebb alkalmi kórházakkal, a kórházakban külön épületekkel a frissen fertőzöttek, a lábadozók és a még egészségügyi zárlat alatt tartandó felépültek számára). Igen jelentős a szerepe a német felvilágosodás eredményeinek Havasalföldre való közvetítésében. Ő hozatja meg Pufendorf műveit Constantin Brîncoveanunak Németországból. A húszas évek derekán a wolffiánus G. B. Bülfinger egy művét szerzi be N. Mavrocordat számára. Utóbbinak török numizmatikai gyűjteményt is közvetít, s maga is küld erdélyi érmet. Rajta keresztül ihleti a korai német felvilágosodás Olténia első leírásait (többek közt Sendo Historico-physico-topographica Valachiae Austriacae subterraneae descriptióját). Több mint 3500 kötetes szakkönyvtára van, benne karteziánus, pietista, korai illuminista művekkel. S a pálya vége a szinte már kötelező kelet-közép-európai–kelet-európai módon alakul. Az 1730 tájt dúló politikai harcokban az öreg tudós kormányférfi is célpont (annál is inkább, mert már főrangra emeléséről is szó van); házasságjogi szabálytalanság vádjával börtönbe kerül, s ott is hal meg, könyvtára pedig évtizedes hányódás után szétszóródik, vele együtt kiadatlan kéziratainak egy része is.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages