AZ 1792. ÉS 1794–95. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS
AZ 1792. ÉS 1794–95. ÉVI ORSZÁGGYŰLÉS
Az 1790–91. évi törvényjavaslatok körül az utóvédharcok a következő két országgyűlésen is folynak, érdemi eredmény nélkül. Az 1792-i országgyűlés ezen túlmenően „üres”. Vita folyik a hatheti oktatásról, a rendek sürgetik a határőrség ügyében készült vegyes bizottsági munkálat közlését – eredmény egyik esetben sincs. Hoznak viszont határozatot a Partium Magyarországhoz való visszacsatolása ellen; a „reincorporatio” kérdése jó fél évszázadig ad még 1119lehetőséget zavarkeltésre az unió ügyében. 1794–95-ben a légkör már nyugtalanabb. 1794 elején arisztokratákból és köznemesekből összeverődik a Diana-vadásztársaság, programjában már a reformkoréra emlékeztető elemekkel (mezőgazdasági szakkönyvek fordítása, a lótenyésztés fejlesztése, az ifjúság jellemnevelése, a fő- és kisebb nemesség társasági kapcsolatokkal egymáshoz közelítése). Bánffy és a Gubernium azonban felfigyelt a politikum túlsúlyára a „vadásztársaság” programjában, s a gubernátor azt a bölcs tanácsot adta nekik: oszoljanak fel, mielőtt kellemetlenség érné őket, s azok hallgattak is rá. 1794 nyarán a magyarországi jakobinus szervezkedés kezd behatolni Erdélybe. Az ellenzéki birtokos nemesség is akcióba lép: egyes megyékben eléri az újoncolás megtagadását, szélnek ereszti a már befogott újoncokat, nem ad hadi segélyt. Az országgyűlésnek meg kellene kezdenie a rendszeres bizottságok elkészült munkáinak megvitatását. Előbb azon robban ki vita, hogy ez megtörténhet-e anélkül, hogy a törvényhatóságok is ismernék e javaslatokat; a rendek végül is engednek. Azután azon folyik a huzavona a rendek és a Gubernium közt, hogy melyik munkálatot tárgyalják: a rendek a kormányzatnak kellemetlen adóügyi operátumot vennék elő, a Gubernium a rendeknek kellemetlen úrbéri munkálat vitáját sürgetné, s végeredményképpen egyetlen tervezetet sem vitatnak meg. Bőven foglalkozik az országgyűlés a hadügyet érintő kérdésekkel. Újra kísérletet tesz az ország generálisa tisztjének betöltésére. Foglalkoznak a rendek a határőrség ügyével is. Előbb csak a Hunyad megyei határőrök mellett állnak ki, aztán (az 1791-i törvényjavaslatok szerint) állást foglalnak a határőrség eltörlése mellett. Türi László ítélőmester, az ellenzék legkoncepciózusabb vezetője, többek közreműködésével átfogó tervet dolgozott ki Erdély hadügyének reformjára (4 ezer főnyi zsoldossereg a parasztság soraiból és ugyanolyan létszámú, a szolgálatban havonta váltakozó rendi sereg az ország generálisa és a natiók külön generálisainak parancsnoksága alatt). A terv az országgyűlés elé került, a kormányzat azonban határozottan közbelépett, mert még Bánffy is a francia forradalom elveit valló, „általános robbanást”* előkészítő társaságról vélt tudni, Barco főhadiparancsnok pedig arról, hogy a szervezkedés vezetői Türi és Wesselényi, s hogy a rendek 48 ezer embert állíthatnak fegyverbe – Magyarországon pedig már sor került a jakobinusok elfogatására! Mikor azonban Bánffy meggyőződhetett róla, hogy Erdélyben nem fenyeget „robbanás”, elégnek látta Türinek hivatalából való elmozdításával s Wesselényi sakkban tartásával lezárni az ügyet, s álláspontját Sándor Lipót főherceg-nádorral szemben is meg tudta védeni. Barcsai Ábrahámot, akit szintén a szervezkedéshez tartozással gyanúsítottak, a katonai szervek meghurcolták ugyan, de súlyosabb következményei rá nézve sem voltak a dolognak. Így azonban nem lehetett szó arról, hogy a rendek mindenestől magukévá tegyék a 1120Türi-plánumot; csak a székelyek katonáskodása ügyében dolgoznak ki ily szellemű tervet (a katona székelyek adómentessége visszaállítandó, a határon túlra csak akkor vihetők, ha a háború Magyarországért és Erdélyért folyik, saját tisztjeik alatt katonáskodjanak). Az országgyűlés ellenzékisége más témákat kevésbé érintett. Újra sürgette az egyházi nemesek, armalisták, székely lófők, gyalogok adómentesítését, a Cameralia igazgatásának alaposabb reformig az Erdélyi Udvari Kancellária alá rendelését – a várható sikerrel.
OL, EK: AG, Teleki Sámuel elnöki iratai D. 21.
Másképp értékelhető a gyűlésnek az erdélyi magyar nemzeti színház, a Nemzeti Játékszín ügyében tett kezdeményező lépése. A szász színjátszásnak Szebenben már volt állandó otthona, Brassóban ekkor épül egy bálterem színielőadások céljára is; érthető, hogy a magyar rendek, felismerve a színjátszás nyelvművelő hatását, anyagilag támogatnák a Kolozsvárott ekkor sikeresen meginduló magyar színjátszást. Közadakozás indul a Nemzeti Játékszín felépítésére. Az országgyűlés Wesselényi Miklóst, a legnagyobb adakozót, Fekete Ferencet, az első színházügyi tervezet kidolgozóját és ifj. Bethlen Farkast választja meg a Játékszín építésére felügyelő bizottságba. A színház majd egy emberöltő alatt épül fel, de a kezdet megvan.
