PUSKIN, ALEXSZANDR SZERGEJEVICS (1799–1837) orosz költő
aki üdvözült, nem üdvözül újra!
Minden az enyém! mondta az arany.
Mindent elveszek! szóit a vas.
Mindent megveszek! mondta az arany.
S nem látta szemtől szembe a halált,
Igaz derűre az még nem talált
S nem méltó rá, hogy szép hölgy simogassa.
Azt mondom bíztatón neki:
Helyem már átadom tenéked,
Én hervadok, virulj te ki!
Köpdössék bár tüzét oltáraidnak,
És sújtsa müvedet kifogás, szitok, átok…
Kell több? Nem mond ez eleget?
Méltán tarthatja hát jogának,
Hogy most megvessen engemet.
De úgy tudtunk jöttén örülni.
A nő annál jobban szeret…
a szent szabadságnak tündöklő hajnalát?
nem tegyünk gyermeteg panaszt.
itt távol is megőrzöm én:
kiengedek egy rab madárkát
a tavasz fényes ünnepén.
szivemben újra kél a hit:
hisz, ime, szabaddá tehettem
e földön én is valakit!
s hiába folyt a veriték;
nem, nem hallgat költő-fiára,
béget s legel békén a nép.
Nyírják, ölik? – mindegy neki:
s ha jármát cifrára faragták,
a sors ellen mért kelne ki?!…
Ki szótlan térdel a zseni emberi műve
Előtt, boldogan és szent álomba merülve,
Az tudja, mi jog és mi üdvösség…
S féltett kincs maradok népem hálás szivében,
Mert a jó ösztönét szítottam benne csak,
Mert bús napokban a szent szabadságnak éltem,
S védtem az elbukottakat.
Játékszereként ide-oda csapták;
Királyokat emelt s zúzott a trón,
És hol dicsőség, hol dölyf, hol szabadság
Vére bíborlott az oltárokon.
Szomjazni, míg a vágy hevít,
Lobogni, s hűs eszünk követve
Csitítni vérünk lángjait,
…
S tüzem színlelt közönybe zárva
Fegyelmezni szemem, szavam,
Csevegve tettetni magam
…