DÉSI HUBER ISTVÁN (1895–1944, festőművész)
DÉSI HUBER ISTVÁN (1895–1944, festőművész)
… párhuzamosan a társadalmi forma bomlásával a polgári művészet bomlása játszódott le. A tisztulást, az új elemek képződését a Cézanne törekvéseit folytató kubizmus tette lehetővé.
Az új festői szemléletek lelki hátterét azok a szellemi mozgalmak alkották, melyek a világ új megismerését tűzték ki célul, s a dolgok maibb arculatát kívánták kitapintani. Illúziók helyett törvényeket, elrendezés helyett összefüggéseket és harmóniák helyett új rendet akartak.
Az emberiség öntudatra ébredésének hajnalán állva az „izmusok” tulajdonképpen először próbálták meg teljes biztonsággal az Univerzumot egy mindent átfogó optikai, festői rendszerbe foglalni.
… minden történelmi szakasznak megvannak a maga törvényei … Ez a tétel a festészet területén is érvényes, s ezért ma már nem elég a formák, a keret mégoly tiszta felépítése sem, ha hiányzik belőle az új tartalom, a társadalmi valóság mai képének visszatükröződése.
Királyi mesterség elméletben, mindenki kutyája a gyakorlatban a művészet.
Társadalmi létéről nem szívesen beszél a polgár, és jól tudja, miért; érzi: rejtett veszélyek gödre ásít felé, de épp ezért kell az új esztétikának itt kezdeni …, mert nem a véletlenek, hanem a társadalmi szükségszerűségek formálták mágikussá a primitív, ünnepélyesen heroikussá az egyiptomi, intimen emberivé a görög, dogmatikusan szigorúvá a bizánci és érzelmesen misztikussá a gótikus művészetet. Társadalmi sajátosságok és történelmi szükségszerűségek hajtják újabb és újabb formák felé a ma művészetét is, és – tagadják mégannyira is a korifeusok – politikai, társadalmi tudat nélkül nincs művészi alkotás.
Miként az egyes ember szellemi életét társadalmi helyzete, azt viszont a termelési rendhez való viszonya szabja meg, úgy a népek kulturális életét az teszi primer vagy szekunder jellegűvé, hogy milyen helyen állnak a világ termelőerői birtokosainak sorában, és mennyiben hordozói azok fejlődésének.
Magyarországot úgy földrajzi, mint a termelőerőkben elfoglalt helyzete másodrendű tényezővé tette … Az import tehát szükségszerű volt és lesz is művészeti életünkben. Épp ezért, a ténnyel tudatosan számolva, azon kell lennünk, hogy a helyi variánst a fejlődés irányvonalára hozzuk -…
Bennünket ismét az ember érdekel … a társadalmi ember: a munkás, a paraszt, a polgár, úgy, amint él és cselekszik;…
Művészetünk gyökereinek az emberi lélek legtávolabbi zugába el kell érnie, csak így szívhat fel minden életnedvet magába;…
Az ember végül is önmagán át fejezi ki az osztályt, amelyben gyökerei élnek, s a népet, amelynek osztálya egyik része.
A művészet valamikor a szegények bibliája volt, majd a nagyurak kedvelt fényűzésévé vált, de mind a két esetben propaganda volt, s bizonyos értelemben társadalmi rétegek kívánsága szerint közérdeket szolgált.
A művészet az egyéni differenciálódás eszköze lett, az egyén szabadságvágya tör számára utat, s az egyén lelkiismerete lesz a döntő faktor. Míg régebben a társadalom írta elő, mit szabad, mit nem, most a társadalom csak utólag döntheti el: tetszik-e, vagy se, elfogadja-e, vagy se. Különös módon rendesen nem fogadja el, s csak a következő generáció ismeri fel benne – rendesen kicsit megkésve – sajátját.
A művészet folyamat, s a festő nem képeket fest, hanem a világgal és a világról értekezik. Tehát: megfigyel, észlel, indulatba jön. Számot vet a tapasztalatokkal, eltűnődik a látottakon.
… tévedés azt hinni, hogy a tehetséges ember, a lángeszű művész ihletett óráiban csak úgy kidobja magából a műveket – az új művészetet. Ezek naiv elképzelések. A művészet, mint minden szellemi természetű dolog, az időben jön létre, és sok minden kell hozzá.
Horváth György: Dési Huber István, Bp., 1976.
