SZOLZSENYICIN, ALEKSZANDR (1918–, orosz regényíró, publicista)
SZOLZSENYICIN, ALEKSZANDR (1918–, orosz regényíró, publicista)
Aggódva tapasztalom, hogy az ébredő orosz nemzeti öntudat képtelen megszabadulni a nagyhatalmi gondolkodástól, a birodalmi mákonytól, átvette a kommunistáktól a soha nem létezett, hazug „szovjet patriotizmust” .
Nem a Birodalom tág határaihoz kell ragaszkodnunk, hanem szellemünk tisztaságához a megmaradt területen.
Nem „büszkélkednünk” kell, nem idegen életek után kellene nyújtogatni a kezünket – hanem rá kellene döbbennünk, milyen gyötrő betegségben sínylődik a népünk, és imádkoznunk kell, hogy Isten küldjön rá gyógyulást és adjon józan észt, hogy mi is segíthessünk.
Bármihez fogjunk, bármin gondolkodjunk, mai politikai életünkben, senki nem számíthat semmi jóra mindaddig, amíg könyörtelen akaratunk pusztán az érdekeink után lohol, nem törődve nemhogy az isteni igazsággal, de még a józan erkölccsel sem.
Eleget éltünk már a „szocialista táborban”, szeretjük Kelet-Európa országait, örülünk a sikereiknek: éljenek és virágozzanak szabadon – de fizessenek mindenért világpiaci árakon.
A föld csodálatos, áldott képessége, hogy termést hoz. És jaj azoknak a közösségeknek, amelyek nem tudnak élni e képességével.
… a másik embert nem elnyomó, mérsékelt tulajdon hozzátartozik a személyiséghez, tartást ad neki.
… az is romboló hatású lehet, ha meggondolatlanul egy idegen gazdasági típust kívánnak rögtön meghonosítani, ami amott évszázadok alatt, lépésről lépésre alakult ki.
Az egykori cégek és vásárlók büszkék voltak rá, hogy elnyűhetetlen holmikat gyártottak. Ma (Nyugaton) szédítő áradatban özönlenek az újabb, harsány modellek, és a javítás egészséges fogalma egyszerűen eltűnik: az emberek kénytelenek kidobni a kicsit is hibás holmikat, és újat venni helyette – …
A bankokra mint a pénzügyi élet operatív központjaira volna szükség, nem szabad hagyni, hogy uzsonnaintézetté nőjék ki magukat, és az élet uraivá váljanak.
Nem szabad olyan feltételekkel becsalogatni a nyugati tőkét, melyek az ő számára kedvezőek, a mi számunkra pedig megalázóak, mondván, gyertek csak, és uralkodjatok rajtunk – ezt a kiárusítást később nem lehet jóvá tenni, gyarmattá válunk.
Az ország életképességének és kultúrájának elevenségének kulcsa az, hogy fel kell szabadítani a vidéket a fővárosok elnyomása alól, és a fővárosoknak is meg kell szabadulniuk a méreteik és áttekinthetetlen funkcióik által mesterségesen létrehozott, erejüket meghaladó terhektől.
A normális család nálunk úgyszólván megszűnőben van. A család betegsége pedig az állam betegsége is.
… a tanítóknak a nemzet színe-virágának kellene lenniük, akik valóban elhivatottak a feladatukra: hiszen az ő kezükben van a jövőnk.
Meg kell keresnünk a saját utunkat. Ma azt igyekszünk bebeszélni magunknak, hogy nincs szükségünk semmiféle saját útra, nem kell tömi a fejünket, vegyük csak át minél gyorsabban azt, „amit Nyugaton csinálnak”.
Kimondhatjuk: a társadalmi berendezkedés másodlagos az emberi kapcsolatok légköréhez képest. Ha az emberek emberségesek, elfogadható minden tisztességes politikai rendszer, ha viszont az emberek gonoszak és önzők, a legfejlettebb demokrácia is elviselhetetlen.
… – hát hogy lehet megvédeni fülünk jogát a csöndre, szemünk jogát – a belső látásra?
A népnek kétségtelenül joga van a hatalomra, de a nép nem hatalmat akar (a hatalomvágy legfeljebb ha két százalékára jellemző), hanem mindenekelőtt szilárd rendet.
A személyiség tisztelete tágabb elv, mint a demokrácia, és ezt okvetlenül érvényre kell juttatni.
… a választási küzdelem minden fogása bizonyos meghatározott tulajdonságokat követel az embertől, a kormányzás viszont merőben másokat, melyeknek semmi közük az előbbiekhez.
Minden párt elsősorban nem az egész nép, hanem saját maga és követői érdekében tevékenykedik. A pártérdekek elhomályosítják a nemzet érdekeit. Az első szempont: mi kell saját pártunknak a következő választások sikeréhez?
Az embernek nézetei vannak, a pártnak ideológiája.
Ésszerűen megszervezett helyi önkormányzat nélkül nincs tartalmas élet, de még a „polgári szabadság” fogalma is elveszíti értelmét.
A kis térségek demokráciájának az az ereje, hogy követlen.
A körmönfont politikusoktól mentsen Isten – de hasznos dolog, ha a lakosság körében minél többen rendelkeznek politikai gyakorlattal.
Ha mindent átengedünk a többségi szavazásnak, azzal a többség diktatúráját hozzuk létre a kisebbség és a különvélemények fölött, holott éppen ezek a legfontosabbak a fejlődés útjainak feltárásában.
Túlságosan hosszú ideig irányítottak és vezettek mindent olyanok, akik nem értettek a dolgokhoz. Most végre mindent hozzáértő embereknek kell irányítaniuk.
Az erkölcsi elvnek felette kell állnia a joginak. Az igazságosság elsősorban az erkölcsi törvényekre épít, és csak azután a jogiakra.
Hogyan mentsük meg Oroszországot? Bp., 1991. Soproni András.
