a. Végvidéki és kerületi főkapitányok a Dunántúlon 1566 után
a. Végvidéki és kerületi főkapitányok a Dunántúlon 1566 után
1566-ban Szigetvár elfoglalásával és a Somogy megyei várak török kézre kerülésével az a határvédelmi zóna, amelynek kiépítésében majd működtetésében Nádasdy Tamás, Tahy Ferenc és Zrínyi Miklós dunántúli főkapitányok elévülhetetlen érdemeket szereztek, egy pillanat alatt összeomlott. Az elveszett várak pótlására a Balatontól délnyugatra mielőbb új védelmi zónát kellett szervezni, hiszen most már Stájerország is egyre fenyegetettebb helyzetbe került. A Haditanács ezért szükségintézkedésként november 13-án a vidék helyismeretében és irányításában igen jártas, de már csak egyedül élő egykori főkapitányt, Tahy Ferencet a Balaton és a Dráva–Mura közötti végek főkapitányává (finium intra lacum Balaton et Dravum ac Muram supremus capitaneus) nevezte ki.1 Igen jelentős számú katonaságával, 1000 lovasával és ugyanennyi gyalogosával, Tahy feladata az országrész védelme érdekében mielőbb szükséges rendelkezések meghozatala, valamint annak feltérképezése volt, miként lehetne az ekkor még Nádasdy nádor özvegye, Kanizsai Orsolya magántulajdonában lévő Kanizsa várának környékén a győrihez hasonlóan védelmi övezet szervezni. A tisztét betegsége miatt végül csak 1567 őszéig ellátó2 Tahy ennek érdekében megkezdte a terület várainak megszemlélését és egyes helyekre – például a Balaton-parti keszthelyi ferences kolostorba és Fonyódra3 – katonaságából időlegesen őrséget rendelt. Intézkedéseivel megtette az első lépéseket a későbbi Kanizsa környéki várövezet, a kanizsai főkapitányság kiépítéséhez, amelyet azután Kanizsa 1568. évi királyi igazgatásba kerülését követően Thury György, majd utódai fejeztek be.4
1 „Articulus ex Francisci de Thahy supremi capitanei inter lacum Balathon et fluvios Muram et Dravum regni Hungariae finium instructione de 13. Novembris anno [15]66 etc.” ÖStA KA AFA 1566/11/1., ill. Vándor, 1994. 288–290. Vö. még ÖStA KA HKR Akten Exp. 1566. Dez. No. 104. és No. 199.
2 ÖStA KA Best. No. 159. II. Miksa császár értesíti a kanizsai német katonaságot Tahy elbocsátásáról. 1567. november 24., Bécs.
3 Keszthelyre: Ila, 1973. 224. és Bilkei–Turbuly, 1989. 22.: No. 64. (Az adatokra a keszthelyi vár törökkori történetén dolgozó Végh Ferenc hívta fel a figyelmemet, amelyet ezúton is köszönök.); Fonyódra: „das er [ti. Tahy – P. G.] auß seiner Anzal Khriegsleüth das Casstel Fonoth sol beseczen.”, ill. „das er [ti. Thury] des Magyar Wallandt Castel Fonoth auß seiner Anzal Khriegsleüt versehen soll.”, valamint „abermalß Bevelch des Magiar Waillendt Gschlosl Fonoth unnd Segligeth mit Phardtn unnd Fueßkhnechtn von Kanischa auß zuversehen.” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 148. fol. 5. 1567. január, fol. 83. 1567. december 24. és fol. 130. 1568. április. Fonyód történetének törökkori feldolgozája Hóvári János tehát ezt helyesen feltételezte. Hóvári, 1985. 146.
4 Müller V., 1973. 35–88. és Vándor, 1994. 299–304.
Miközben 1566-ban a dél-dunántúli védelmi zóna megsemmisült, a győri főkapitányság jelentősen megerősödött. Noha a magyar történetírás gyakran a Győrnél az esztendő nyarán összegyűlt és Miksa főherceg vezette királyi sereg szemére veti, hogy nem nyújtott segítséget a szultán ostromolta Szigetvárnak, a kor hadsereg-utánpótlási rendszerének és Magyarország útviszonyainak ismeretében erre reálisan semmiféle lehetősége nem volt. Ráadásul a táborban járvány pusztított, ami tovább korlátozta a királyi hadvezetés lehetőségeit. Nem minden kontingens várakozott azonban Győr alatt. Salm főkapitány 135jelentős magyar könnyűlovas-csapatok élén előbb június elején felmentette az Arszlán budai pasa ostromolta Palotát, majd a hónap végén visszafoglalta a közel másfél évtizede török kézen lévő Veszprémet, végül pedig Tata várát és két üresen hagyott szomszédját, Gesztest és Vitányt is.5 Az utóbbiak azonban még az esztendő őszén valószínűleg ismét az ellenség kezébe kerültek.6 Noha Vitányt – nyilván meglehetősen romos állapota miatt – a törökök sohasem építették be alább még bemutatásra kerülő magyarországi várrendszerükbe, Gesztesen már 1568-ban 49 várvédő müsztahfiz várt arra, hogy a beköszöntő békeidőszak ellenére újult erővel induljon portyázni a Győr környéki területekre.7
5 Palota ostromára: Szíj, 1960. 86–93. és Veress D. Cs., 1983. 93–96.; Veszprém visszavételére: Matunák, 1897.; Prokopp, 1967.; Veress D. Cs., 1983. 97–99. és Hungler, 1986. 67–72.; Tatára: Rohrbacher, 1888. 111–112. és Bíró, é. n. 193.; Gesztesre és Vitányra pedig szintén Rohrbacher, 1888. 111–112., ill. Sándor, 1964. 162. és Stepancsics, 1996. 4.
6 Erről Pethő János komáromi főkapitány jelentéséből tudunk: „Das Gesstes unnd Withan verloren sey, bith den Tottes zuversehen.” 1566. november 2. ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 145. fol. 173.
7 ÖNB Mxt. 617.
Veszprém és Tata visszavételével a győri főkapitányság területileg jelentősen kibővült, hiszen az országrészen a két világbirodalom között az 1552 előtti frontvonal állt vissza, amely a tizenötéves háborúig (1591–1606), nevezetesen Szinán nagyvezír 1593. évi magyarországi hadjáratáig lényegesen nem is változott. Az újonnan visszafoglalt várak élére megszemlélésüket követően8 a korábbi esztendők gyakorlatának megfelelően szintén teljes jogkörrel megbízott királyi kapitányok kerültek (Veszprémbe Széchényi Mihály, Tatára pedig Ferranto [Ferdinand] Samaria de Speciacasa9). Nem kis problémát jelentett viszont, hogy miként oldják meg a visszavett várak és a kisebb végházak (Vázsony, Tihany, Csesznek, Devecser) fizetését, amelyek őrségeit ez ideig túlnyomórészt azon összegekből fedezték, melyeket az alsó-ausztriai rendek korábban a veszprémi és tatai katonaság fizetésére fordítottak. A megoldást hamarosan mégis megtalálták Bécsben. Ez pedig a győri főkapitány szempontjából is rendkívül érdekes szituációt teremtett.
8 Veszprémet 1566 augusztusában az alsó-ausztriai rendek részéről Heinrich von Puchaim és Hans Fünfkirchen szemlélték meg. Pertl, 1939. 17.
9 Pálffy, 1998. 110. és 159., ill. Bíró, é. n. 194.
A kérdés szorosan összefüggött a dunántúli főkapitányi tisztség újonnan történő betöltésével. Had- és közigazgatás-történetünk eddigi állításával10 ellentétben ugyanis 1566 után a dunántúli főkapitányság nem vált ketté a győri és a kanizsai főkapitányságokra. Nem is válhatott, hiszen – miként az előbbi fejezetekben részletesen bemutattuk – a dunántúli főkapitány tiszte a győri főkapitányság váraira már 1546 után sem terjedt ki, pusztán a dél-dunántúli véghelyekre rendelkezett befolyással, ezekre is elsősorban Nádasdy Tamás nádorságának, majd Zrínyi Miklós szigetvári kapitányságának köszönhetően. A dunántúli főkapitány feladata elsősorban nem királyi végvárak irányítása, hanem az országrész vármegyei hadügyének, a nemesi felkelésnek és általában a rendi hadkiegészítéssel összefüggő katonai, valamint továbbra is részben rendfenntartó feladatoknak az ellátása volt. Ezek végrehajtásához – miként Nádasdynak és Zrínyinek is – néhány száz főnyi lovas és gyalogos katonaság állt rendelkezésére, amelyet többnyire az általa kormányzott országrész, avagy kerület, a Dunántúl kilenc vármegyéjének (Moson, Sopron, Vas, Zala, Győr, Komárom, Veszprém, Fejér és Somogy) a hadiadójából a Magyar Kamara fizetett. Miután a főkapitány ezen vármegyék alkotta kerület hadügyéért volt felelős, 136ezért tisztének elnevezésére az 1550-es évek közepétől ez időre fokozatosan kialakult a német Kreisoberst in Transdanubium vagy a Kreisoberst jenseits der Donau kifejezés.11 Ezt követve tehát a tisztséget a továbbiakban magunk is dunántúli kerületi főkapitánynak nevezzük – megkülönböztetve azt az úgynevezett fővárak (Hauptfestung) és a hozzájuk tartozó kisebb végházak, azaz a végvidékek (Grenze, Grenzgebiet) élén álló végvidéki főkapitányoktól, avagy generálisoktól (Grenzoberst, supremus capitaneus confiniorum); nevezetesen: a Dunántúlon a győritől és a kanizsaitól.
10 Ezzel kapcsolatban lásd a bevezetőben leírtakat.
11 Latinul a dunántúli kerületi főkapitányt supremus capitaneus partium regni Hungariae Transdanubianarumnak titulálták, magyarul pedig szép régiességgel, de a napjaink embere számára már nehezen értelmezhető dunántúli országhadnagy címmel illették. Pálffy, 1997/1. 195.
Összefoglalva tehát: nem a dunántúli főkapitányság oszlott két részre 1566-ban, hanem az 1556-ra létrejött győri főkapitányság mellett az 1560-as évek végére kialakult a Kanizsához tartozó várak alkotta végvidéki főkapitányság is, miközben az állandó székhellyel nem rendelkező dunántúli kerületi főkapitány hadügyi kérdésekben továbbra is parancsolt az országrész vármegyéinek, miként ezt az 1540-es évektől kezdődően elődei is tették. E tekintetben pedig – miként ezt maguk a magyar rendek is több ízben kifejtették12 – a Dunántúlon a betöltetlen nádori tisztség katonai feladatkörét vette át, miként ugyanezeket látta el a Pozsony megyétől Zólyomig húzódó dunáninneni területeken az ottani kerületi főkapitány, az ország északkeleti 13 megyéjében pedig a felső-magyarországi főkapitány, miközben a „civil” jellegű ügyekben a nádori hatáskört a helytartók gyakorolták. A 16. század második felére a Habsburg Birodalom magyarországi ütközőzónáján ezen kétfajta főkapitányságból felépülő védelmi rendszer jött létre, amelyben a török kiveréséig a határvédelem fontosabb elemére, a végvárakra támaszkodó végvidéki főkapitányok játszották a meghatározóbb szerepet. Az osztrák tartományokból érkező idegen segítségnek tehát ez volt a magyar rendek számára a legsúlyosabb ára.
12 „Olim reges Hungariae per palatinum regebant, officium illud iam in quatuor alia officia partitum: locumtenentiae nimirum et trium superiorum capitaneatuum Ultra- et Cisdanubiani et superioris Hungariae.” MOE, VII. köt. 277.: No. XV. 1587. december 12. és Uo. 285.: No. XVIII.
1567 októberében Miksa király az országrész egyik legjelentősebb birtokosát, enyingi Török Ferencet nevezte ki dunántúli kerületi főkapitánnyá,13 aki már 1566 szeptemberében jelezte, kész elvállalni a tisztséget.14 Török kinevezése több szempontból is meglehetősen érdekes volt. A magyar tanácsosok (Bornemissza Pál erdélyi püspök, Oláh Miklós esztergomi érsek, Verancsics Antal egri püspök, Mérey Mihály nádori helytartó és Pethő János volt komáromi főkapitány) ugyanis nem Törököt, hanem Tahy Ferencet és Eck Graf zu Salm győri főkapitányt javasolták a tisztségre. Pethő János ugyan felvetette még Thurzó Ferenc nevét is, de – mivel ő pusztán az ország északnyugati részén rendelkezett birtokokkal – kinevezését csak a legvégső esetben ajánlotta.15 Tahy neve azonban a Balaton és Dráva közötti végek kormányzására való főkapitányi kinevezését 137követően, Salmé pedig eddig ismeretlen okból hamar lekerült a napirendről. Ennek köszönhetően kerülhetett sor hosszú idő után Török kinevezésére.
13 „Instruction auf Franciscn Tereckh über die Craißhaubtmanschafft herdißhalb der Thonaw” 1567. október 10. ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 148. fol. 67. A közel egy esztendeig tartó egyeztető tárgyalásokra: Uo. Bd. 145–148. fol. passim.
14 Uo. Exp. Bd. 145. fol. 153. 1566. szeptember 6.
15 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 93. Konv. A. fol. 162–163., fol. 165., fol. 168–171., fol. 174–177 és fol. 194–195. Bornemissza Pál, Oláh Miklós, Verancsics Antal, Pethő János és Mérey Mihály javaslatai. Az első kivételével (1566. december 20.) mind datálatlan.
Annak, hogy Törökkel közel egy esztendeig folytak a tárgyalások, mind a Haditanácsnak, mind a magyar rendeknek nagyon nyomós okai voltak. Török kinevezése ugyanis a bécsi hadvezetés szempontjából előnyökkel és hátrányokkal is együtt járhatott. Mindezekkel maguk a rendek is tisztában voltak, és természetesen saját előnyükre akarták kihasználni a főúr esetleges tisztségbe lépését. A probléma alapját elsősorban az jelentette, hogy Török egyúttal Pápa várának királyi kapitánya is volt, és e minőségében a győri főkapitánynak, Salmnak tartozott engedelmességgel. Első látásra ez valóban igen kedvezett a Haditanács érdekeinek, azaz a rendek hadügyi törekvéseinek korlátozására a győri főkapitányság területén, hiszen Salm Török felettese lett, ha nem is mint a kerületi, hanem mint a pápai kapitánynak. Bécsben felismerték azt is, milyen veszélyekkel és problémákkal járhat, ha Töröknek sikerül Salmtól függetlenítenie magát, és ezáltal növelni a magyar rendek befolyását annak a várövezetnek az irányításában, amelyet nem könnyen szereztek meg az elmúlt két évtizedben. A magyar rendek mindeközben persze úgy gondolkoztak, Török révén majd nőhet befolyásuk a győri végeken, azaz az 1547. évi 20. törvénycikknek megfelelően ezúttal egy pápai székhelyű kerületi főkapitány segítségével korlátozhatják az idegen származású főkapitány hatáskörét.
A bécsi hadvezetés mindezek ellenére mégis Török kinevezése mellett döntött, noha számára nyilván megfelelő megoldást jelentett volna az is, ha Tahyt nevezik ki a posztra, akit – mint említettük – többen is javasoltak a tisztségre; vagy az a megoldás, ha Török került volna Kanizsára, miként ennek lehetősége fel is merült.16 Török kinevezésében végül a magyar rendek egy részének kitartó támogatása játszhatott fontos szerepet, a végső döntést mégis nyomós anyagi érdekek is motiválták. Az alsó-ausztriai rendek Veszprém és Tata visszafoglalása után a második vonalba került Balaton-felvidéki várak zsoldjának fizetését nem voltak hajlandók tovább vállalni, pontosabban az azokra fordított összegeket – miként az 1552, illetve 1557 előtt történt – ismét a két vár fizetésére rendelték. Az említett kis várak éves zsoldjának több mint 20 000 rajnai forintnyi költségének fedezését viszont elutasították, hiszen erre egyrészt évente megszavazott segélyeikből már nem futotta, másrészt a törökkel való béketárgyalások következtében hadi kiadásaik és ezzel összefüggésben a végvári katonaság létszámának csökkentését szorgalmazták. Erre végül 1567. március 1-én került sor.
16 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 148. fol. 62. 1567. szeptember.
Az osztrák rendek ebben az esztendőben mindezek következtében Győrben már csak a leszállított létszámú magyar katonaságot (400 huszárt, 400 gyalogot, mintegy 20 tüzért és 7 egyéb személyt) fizették, hiszen nehézlovasok17 és naszádosok már nem állomásoztak a városban.18 A főkapitányi központon kívül viszont ők fedezték továbbra is a pápai (270 lovas és 300 gyalog), valamint a szentmártoni őrség (17 lovas, 150 gyalog, 1 tüzér és a várnagy) zsoldját, továbbá a visszafoglalt Veszprémbe vezényelt tetemes számú katonaságot, 200 lovast és 300 gyalogot, évi mintegy 27 000 rajnai forintnyi fizetéssel. Több mint 120 000 forintnyi éves segélyükből azonban a főkapitány fizetése (közel 9000 forint/év) mellett a tatai őrségre már nem futotta. Emiatt az utóbbit ezután Miksa 138királynak részben más uralkodói jövedelmekből kellett fedeznie, részben pedig Győrből rendeltek oda a magyar gyalogságból ideiglenesen alkalmi őrséget.19
17 1567 áprilisában bekövetkezett elbocsátásukra: Pertl, 1939. 14–16. és ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 44.
18 Pertl, 1939. 15–16.
19 „Auszug, was auf der Romischen Khayserlichen Majestät etc. yeczigen Verordnung und Beuelch nach ain ersame Lanndtschafft des Erczhörczögthumbs Ossterreich unnder der Enns fur Khriegsfolckh an den Hungerischen Graniczen halten und bezalen soll, was monnatlichen unnd ain ganncz Jar, der Staigerung halben, darauf lauffen wierdt, wie hernach volgt. Actum Wienn den aindlufften tag Maii anno etc. im sibenundtsechczigisten.” NÖLA Ständ. Akt. SA A–VII–29. fol. 96–100. és „Auszug, was ain Ersame lanndtschafft des Erczherczogthumbs Österreich unnder der Ennß für Khriegsvolckh an den Hunngrischen Gräniczen halten, waß monnadtlichen unnd ain ganncz Jar, syder negster Stäigerung, von Primo Martii dicz [15]67 Jarß, nachdem den gerinngen Phärdten zu funf unnd den Hunngrischen Trabannten zu drey Gulden Reinisch beczalt wierdet, laufft, wie hernach volgt. Actum Wienn den lessten Tag Octobris anno etc. im sibenundsechczigisten.” Uo. A–VII–16. fol. 24–29. Vö. még ÖStA KA AFA 1568/8/1.
Ezután már csak az a kérdés maradt hátra, miként oldják meg a főkapitányság kisebb várőrségeinek fizetését. Miután a Kanizsa környéki új védelmi övezet kiépítése rengeteg költségbe került (gondoljunk csak magának a Tahy-féle 2000 katonának a zsoldjára), lehetőleg minél olcsóbb megoldást igyekeztek találni. Ezt végül – noha ez valóban meglehetősen különös – Török kerületi főkapitánysága oldotta meg. Bár Bécsben biztosan tisztában voltak azzal, hogy a főúr kinevezése következtében a hadügyek terén újabb konfliktusokra számíthatnak a magyar rendekkel, a gazdasági érdekek és a szorító anyagi viszonyok még a politikai–katonai célokat is maguk mögé utasították. Török pápai székhelyének köszönhetően lehetségessé vált, hogy rendes és rendkívüli, összesen mintegy 500 főnyi kerületi főkapitányi lovas és gyalogos katonaságát 1570-re Palotára, Csesznekre és a Balaton-felvidéki várakba osszák szét. Mindez a valóságban – részben legalábbis – bizonyosan úgy történt, hogy a korábbi várkatonaságot meghagyták őrhelyeiken, de hivatalosan Török kerületi főkapitány haderejének részévé tették, miként arról az alábbi táblázat – ugyan már néhány hónappal a főúr halála utáni időből – tájékoztat:20
20 „Vertzaichnus, was zu Betzallung oder Furleihung aines Monathsoldts auf die Chraißhaubtmanschafft Papa auflaufft.” 1571. május 3., Bécs. Andreas Schnatterl magyarországi hadi fizetőmester (Kriegszahlmeister in Ungarn) jelentésének melléklete Miksa királyhoz. ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 22. 1571. Mai fol. 183–184. (Schnatterlre: Schodl, 1983. 249.) A zsoldfizetést februártól kezdve már mind Bornemissza János dunántúli főkapitány-helyettes, mind Salm győri főkapitány szorgalmazta az uralkodónál, míg végül Salm személyes bécsi közbenjárására április második felében kerülhetett rá sor. Takáts, 1928/2. 374–376. és „Porro tantum hic egimus, ut aliquam pecuniae quantitatem pro solvendis militibus capitaneatui regni subiectis impetrarim, quae Papam per quendam bellicarum solutionum officialem eo directa est.” MOL E 185 MKA Nádasdy cs. lt., Missiles, Eck Graf zu Salm und Neuburg Nádasdy Ferenchez. 1571. április 18., Bécs.
139A dunántúli kerület főkapitánynak a győri védelmi övezet kisebb váraiba
hivatalosan szétosztott katonasága 1571-ben | |||||
végvár (zárójelben: a vár kapitánya)
|
magyar lovas
|
magyar gyalog
|
tüzér
|
összesen
|
havi zsold
|
Palota (Thury Benedek21)
21 1567-ben kelt utasítását kiadta: Kárffy, 1905.
|
100
|
150
|
2
|
252
|
1019 r. f. 15 k.
|
Csesznek (Wathay Lőrinc)
|
18
|
50
|
1
|
69
|
219 r. f. 30 k.
|
Tihany (Jakosith Tamás)
|
26
|
50
|
–
|
76
|
261 r. f. 30 k.
|
Vázsony (Horváth Gáspár)
|
18
|
25
|
–
|
43
|
150 r. f. 45 k.
|
Fonyód és Szigliget
|
50
|
50
|
–
|
100
|
363 r. f. 45 k.
|
összesen
|
212
|
325
|
3
|
540
|
2014 r. f. 45 k.
|
A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes forint), k. = krajcár
| |||||
A nehezen rekonstruálható, de bámulatos katonai–finanszírozási átszervezést már-már napjaink pénzügyi szakemberei is megirigyelhetnék, hiszen ezzel a lépéssel a bécsi udvar évi több mint 20 000 rajnai forintot takarított meg, hiszen a kerületi főkapitányi haderőt kizárólag a magyarországi hadiadóból fizették, miközben sikerült megoldania a fenti várak finanszírozását. Az átszervezés ugyanakkor – Győrhöz hasonlóan – bizonyos csökkentésekkel ezekben a várakban is együtt járt, hiszen mind a tihanyi lovasság, mind a vázsonyi gyalogság előírt létszámát 1566-hoz képest a felére szállították le, miközben teljesen felszámolták a devecseri királyi őrséget. Ez utóbbi intézkedés katonai szempontból teljesen indokolt volt, hiszen Veszprém visszavételét követően tényleg pazarlás lett volna az előbbi 500 fős őrsége mellett a hátországba került Devecseren továbbra is több mint másfélszáz katonát tartani. Az intézkedés következtében viszont a devecseri Choronok vára örökre megszűnt királyi végvár lenni, és fokozatosan lesüllyedt a hátországban fekvő magánföldesúri várak (Sümeg, Tátika, Rezi stb.) szintjére.22 1577-ben Choron János már csak évi 600 rajnai forint segélyt kapott a török adóztató tevékenységének és a pusztításoknak köszönhetően jövedelmeit egyre inkább elvesztő vár ellátására és saját őrségének fizetésére.23 Mindez persze nem jelentette azt, hogy a Choronok katonái az elkövetkező időszakban a királyi végvárak huszárjaival ne vettek volna részt a törökök elleni jelentősebb akciókban.
22 Pertl, 1939. 17–18. és Herold, 1970. 154. A vár persze 1564 és 1566 között – ellentétben monográfusa véleményével (Veress D., 1996. 44.) – nem volt török kézen. Lásd például 1565–1566. évi osztrák rendek fizette őrségére: NÖLA SA A–VII–29. fol. 103–106.
23 „Darauf gibt die Kayserliche Maiestät etc. jarlich zu ainem Hilfgeltt 600 f.” ÖStA KA AFA 1577/13/2. fol. 340.
Devecserrel ellentétben a Lengyel család szigligeti és fonyódi várait összesen 50 lovassal és 50 gyalogossal látták el. Ennek az volt az oka, hogy a somogyi várak közül Csákányon, Kéthelyen és Szőcsényen kívül – amelyek utóbb a kanizsai főkapitányok igazgatása alá kerültek24 – a Balaton déli partján 1566-ban egyedül Fonyód maradt keresztény kézen, nevezetesen a Lengyel árvák gyámjának, Magyar Bálintnak a birtokában. 140Csakhogy Nádasdy Tamás halála után nádori csapatok már nem segítették a két vár védelmét, ezért jogosan panaszkodott 1565 szeptemberében Magyar az özvegy Kanizsa Orsolya tiszttartójának, Terjék Tamásnak, hogy „két végházat tartani nem kis dolog. Gondolhatja kegyelmed, hogy nem tökzörgetéssel leszen; mert attól nem fél az török, hanem emberrel szokták az végházat tartani és szablyával oltalmazni.”25
24 Vándor, 1994. 288–290. és 341–342., valamint újabban Pálffy, 1995/1. 149–150.
25 Takáts, 1928/1. 252–253. Vö. még Komáromy, 1912. 277.
A bécsi hadvezetés ezért 1566 után a különösen megnövekedett veszély miatt – miként említettük – előbb Tahy Ferenc, majd Thury György Kanizsán szolgáló katonaságából rendelt Magyar magánőrsége mellé királyi fizetésű katonákat, majd legkésőbb 1570-től küldte Szigligetre és Fonyódra az említett, összesen 100 főt.26 Ekkor azonban a Balaton déli partvidéke mocsárvilágának szigetén fekvő Fonyód élén még egy ideig nem királyi várkapitány, hanem az öreg és beteges Magyar Bálint állt, akinek önkéntes távozását követően az uralkodó első kapitánya, 1572 májusában az egykori tihanyi parancsnok, Takaró Mihály lett. A királyi kapitány kinevezésére valóban nagy szükség volt, hiszen 1570 őszén a törökök már ellenvárat építettek a közeli Bézsenyben.27 Takaró lemondását követően azután 1573 őszétől immáron a vár birtokosa, Lengyel András töltötte be a királyi kapitány tisztét, miként az korábban hasonló módon történt Pápa, Devecser, Csesznek és a Vázsony véghelyein is.28
26 ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 151. fol. 171. 1570. december 14.
27 Takáts, 1928/1. 255. és Hóvári, 1985. 148. Vö. még: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 151. fol. 150–151. Eck Graf zu Salm und Neuburg jelentése az Udvari Haditanácshoz. 1570. november 5.
28 „Instruction über die Haubtmanschafft Fonodth auf Michaeln Takharo.” Uo. Reg. Bd. 156. fol. 43. 1572. május 9. Lengyelére: ÖStA KA Best. No. 232. 1573. szeptember 15.
A fenti kis várak őrségei annak ellenére, hogy a fizetési elszámolások tekintetében „hivatalosan” Török Ferenc dunántúli kerületi főkapitány haderejét alkották, katonai szempontból a gyakorlatban Salm győri főkapitánynak engedelmeskedtek. Ennek több magyarázata volt. Egyrészt Török sokkal kisebb formátumú politikus volt mint akár Nádasdy, akár Zrínyi, így befolyását Salmmal szemben nem érvényesíthette; másrészt Salm győri generálisként akaratát rá tudta kényszeríteni a pápai végvár kapitányaként neki alárendelt kerületi főkapitányra. Igazi erőteljes fellépésre azonban csak ritkán volt szükség, hiszen apjához hasonlóan Salm rendkívül kompromisszumkész ember volt, aki ráadásul a pápai főúr családjával baráti viszonyt alakított ki. Sőt Salm a magyar rendek körében annyira népszerű volt, hogy az 1563. évi 77. törvénycikk értelmében még magyar „állampolgárságot” (indigenatus) is kapott. Ekként győri kormányzása és a kerületi főkapitánynak való parancsnoklása már nem volt sértő a magyar rendek számára.
Mindezekkel magyarázható, hogy Török 1571 január 16-án bekövetkezett haláláig29 a győri végvidéki és a dunántúli kerületi főkapitány között nagyobb összetűzésre nem került sor. Az utóbbi biztosan érezte hátrányos pozícióit, ezért már 1569 tavaszán több ízben kérte elbocsátását, az uralkodó ellenben ezt nem fogadta el.30 Összességében mindez azt eredményezte, hogy a Haditanács Salmon keresztül szinte minden akaratát megvalósíthatta a Balaton és Duna közötti területen, Töröknek így ténylegesen csak bizonyos rendfenntartó feladatok ellátása (például jogtalanul elfoglalt birtokok visszaszolgáltatása) 141maradt.31 Hasonlóan szinte korlátlanul érvényesültek a bécsi hadvezetés célkitűzései a kanizsai főkapitányoknak köszönhetően a Balaton és a Mura közötti végeken. Így a Dunántúlon szolgáló két végvidéki főkapitány mellett a kerületi főkapitány tiszte már-már kezdett jelképessé válni.
29 Payr, 1924. 169. Vö. még: MOL E 211 MKA Lymbus Series II. Tétel 37. fol. 28–29.
30 ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 149. fol. 20. (1569. március 12.) Vö. még Uo. fol. 28. és fol. 34.
31 1568 júliusában például Miksa király arra adott rendeletet Török kerületi főkapitánynak, hogy „pro suppremi capitaneatus offitio” intézkedjék Pálfalvay Magdolnának Pálfalván (Vas megye) lévő és Hettyey György által jogtalanul elfoglalt birtokainak az országggyűlési törvénycikkek előírásának megfelelően történő visszadása ügyében. MOL P 1313 Batthyány cs. lt., Misc. „Miscellanea” Series I. No. 220.Miksa király Török Ferenchez. 1568. július 25., Bécs.
