c. A magyar rendek további kísérletei a győri főkapitányok hatáskörének korlátozására a 16. század második felében
147c. A magyar rendek további kísérletei a győri főkapitányok hatáskörének korlátozására a 16. század második felében
Salm 1574 nyarán bekövetkezett halála után Győrben több mint fél esztendeig helyettese, Jakosith Ferenc vicegenerális és Gregoróczy Vince lovaskapitány látták el ideiglenesen a főkapitányi feladatokat, míg az alsó-ausztriai rendek a számos jelölt között1 megtalálták Salm utódját, Andreas Teufel személyében. Az új generális a győri főkapitányság kiépítésében az 1540-es években fontos szerepet játszó Erasm Teufel fia volt. Apja ugyan Salmhoz hasonlóan 1550-ben már magyar „honpolgár” volt,2 a honfiúsítás fiaira – eddigi ismereteink szerint – nem vonatkozott. De ha örökölte volna is Teufel főkapitány a magyar nemességet, akkor sem tölthette volna be 1575 tavaszától Salm mindkét főkapitányi tisztét. Az előző esztendő nyarán ugyanis olyan alapvető változások zajlottak le a dunántúli hadügy irányításában, amelyek ezt már nem tették lehetővé.
1 A tisztségre a rendek az alábbi személyeket javasolták: Karl Ludwig von Zelking, Hans Rueber, ifjabb Niklas Graf zu Salm, Wilhelm von Hofkirchen, Hans Rottal, Bernhard von Hadregg, Heinrich von Puchaim és Andreas Teufel. NÖLA SA Ständ. Akt. A–VII–27. fol. 3–7.
2 Mindezekre lásd az archontológia és az életrajzi lexikon megfelelő részeit.
1574 augusztusában a győri végvidéki és a dunántúli kerületi főkapitányi tiszt mellett a kanizsai főkapitányság is megüresedett. Az éppen egy esztendővel korábban Bécsben elhunyt Bánffy Bálint főkapitány utóda, nagykemleki Alapy Gáspár lemondott tisztéről,3 így a Dunántúlon egyidejűleg mindhárom főkapitányi poszt betöltetlen volt. Mivel a Haditanács ebben az időben nem rendelkezett megfelelő számú tapasztalt főtiszttel,4 a győrihez hasonlóan meglehetősen nehezen talált a másik két tisztre is megfelelő utódokat. A kerületi főkapitányságra elsőként természetesen a tisztségre már 1572-ben is javasolt, ekkor huszonöt esztendős Zrínyi György jött szóba, aki az ország és a Dunántúl egyik legjelentősebb birtokosa volt. A magyar rendek Salm halála után már magától értetődően teljes befolyásukkal támogatták ennek elnyerésében, jóllehet Zrínyi nemigen lelkesedett azért, hogy elvállalja a posztot. A rendek és az uralkodó nyomására végül mégis kötélnek állt, hiszen felismerte azt, hogy a kerületi főkapitányi csapatokat saját birtokai, mindenekelőtt a Muraköz védelmére is kiválóan felhasználhatja.5
3 Alapy kanizsai főkapitányi instukciója: ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 157. fol. 58. 1573. november 17.; Lemondására: ÖStA KA Best. No. 242.; Alapy hamarosan a horvát–szlavón bán tisztébe lépett elő Draskovich György mellé. Fallenbüchl, 1988. 74. és ÖStA KA HKR Prot. Bd. 158. fol. 17. „Bstallung über das Bhannambt in Windischlandt.” 1574. november 16. Vö. még Takáts, 1928/2. 390.: 65. jegyz.
4 Erre a jelenségre: Pálffy, 1998. 95–96.
5 Ezzel kapcsolatban lásd Zrínyi második dunántúli kerületi főkapitánysága (1582–1598) alatt, 1589 őszén a Haditanácsnak benyújtott egyik kérelmét: „Auf des Graven von Serin Begern per Bewilligung 5000 Taller oder des Khriegsvolkhs zur Craißhaubtmanschafft gehörig zu Versicherung der Inßl Muraakeöz.” ÖStA KA HKR Prot. Reg. Bd. 185. fol. 8. 1589. szeptember 13.
A Haditanács persze egyáltalán nem ellenezte Zrínyi kinevezését, hiszen ezáltal a főúr apja örökébe léphetett, aki a Dél-Dunántúlon – egyúttal szigetvári kapitányként – 1564 és 1566 között már ellátta a tisztséget. Azt azonban, hogy Zrínyi pusztán önmagában viselje a kerületi főkapitányságot, nem támogatta, hiszen eközben Alapy lemondása miatt a Muraköz közvetlen szomszédságában fekvő kanizsai végvidéki főkapitányi tisztséget sem tudta még betölteni be. A bécsi hadvezetés javaslatára ezért Miksa király csak abban az esetben volt hajlandó Zrínyit kerületi főkapitánynak kinevezni, ha egyúttal elvállalja 148a kanizsai tisztet is. A rendek és az uralkodó ezúttal közös szorítására a megegyezésre végül hosszas tárgyalásokat követően augusztus közepén került sor,6 miként arról maga Zrínyi tudósította a Dunántúl másik jelentős birtokosát, Batthyány Boldizsárt: „Magam dolgárúl kegyelmednek azt írhatom, eleget itt vesződöm az ország hadnagyságában [azaz a kerületi főkapitánysággal – P. G.]; abban vég vagyon. Kanizsának is ma vagy holnap – úgy vélem – vége lészen. Mely tiszteket kénytelen is, fejedelem haragjátúl félvén, fel kellett vennem.”7 A dunántúli kerületi főkapitány a megegyezésnek köszönhetően, valamint Zrínyi utasításának megfelelően ettől kezdve több mint egy esztendőn át Kanizsán tartotta székhelyét.8
6 Zrínyi kerületi főkapitányi utasítását augusztus 15-én állították ki Bécsben, amelynek egy példánya fennmaradt az utókorra. (ÖStA KA HKR KlA IX.c. 1.) Ennek betartására ugyancsak a császárvárosban augusztus 18-án tette le esküjét. (ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 104. Konv. E. fol. 11–12. ) Zrínyi kanizsai főkapitányi utasítása a kerületinél mintegy három héttel később készült el: „Instruction über die Obersthaubtmanschafft zu Kanischa.” 1574. szeptember 4. ÖStA KA HKR Prot. Bd. 158. fol. 15. Vö. még Takáts, 1928/2. 399–401.
7 MOL P 1314 Batthyány cs. lt, Missiles No. 53 613. Zrínyi György Batthyány Boldizsárhoz. 1574. augusztus 15., Bécs. A Zrínyivel való tárgyalásokra vö. még: ÖStA KA HKR Prot. Bd. 158. fol. 224.
8 „Octavum est, quod supraemus noster capitaneus tam praescriptis, quam subsequentibus negociis rite peragendis pro maiori parte in Canisa resideat.” ÖStA KA HKR KlA IX.c. 1.
Jelen kötetben persze nincs terünk Zrínyi kanizsai végvidéki és dunántúli kerületi főkapitányságának bemutatására,9 a Dunántúlon 1566 után kialakult főkapitányságok rendszerének átszervezéséről mégis szólnunk kellett. Elsősorban azért, mert ettől az esztendőtől kezdve egészen a 17. század végéig már sohasem volt olyan dunántúli kerületi főkapitány, aki a győri végvidék valamelyik végvárában tartotta volna székhelyét. Ennek pedig a bécsi hadvezetés szempontjából óriási jelentősége volt, hiszen ez azt eredményezte, hogy a kerületi főkapitányoknak ettől kezdve igen csekély esélyük volt arra, hogy korlátozzák a győri generálisok hatáskörét. Azaz a győri idegen főtisztek befolyása a hadügyek terén ez időtől már-már szinte korlátlanná vált a Balaton és a Duna közötti végeken. Sőt gyakorta már az ott fekvő Veszprém és Győr vármegyék hadügyébe is beleszóltak, ami pedig – elvileg legalábbis – a kerületi főkapitányok joga volt. A magyar rendek természetesen minden adódó alkalommal megpróbálták ezt a megnövekedett hatáskört legalább kis részben korlátozni, hiszen valóban nehezen viselhették másként mint jelentős sérelemként azt, hogy országuk közepén, fővárosuktól, Pozsonytól alig néhány tucatnyi kilométerre egy idegen főkapitányok vezette és irányításuk alól teljesen kicsúszott védelmi övezet működjön.
9 Erre lásd mindekelőtt: Vándor, 1994. 314–316.
A rendeknek hamarosan kiváló lehetőség kínálkozott, hogy céljaikat megvalósíthassák. A kétféle főkapitányi tisztség ellátását meglehetősen nehezen viselő, majd arról 1575 júliusában lemondó10 Zrínyi távozását követően ugyanis ismét betöltésre várt a kerületi főkapitány posztja. Ez pedig – miként korábban is minden üresedésekor történt – ismét nehéz helyzetbe hozta a Haditanácsot, hiszen újra alkudozásokba kellett bocsátkoznia a magyar rendekkel. Ráadásul a korábbi konfliktusoknál nagyobb feszültséget teremtett, hogy egy a rendek és saját érdekeihez állhatatosan ragaszkodó új jelölt bukkant fel a tisztségre, a pusztán 21 esztendős Nádasdy Ferenc személyében.11 A későbbi híres Fekete 149Bég már ilyen fiatalon is tökéletesen látta a hadügy területén a rendek számára kialakult meglehetősen kedvezőtlen viszonyokat. Nádasdy ezzel apja, Tamás nádor örökébe lépett, aki hosszú hatásköri küzdelmet folytatott Sforza Pallavicinivel, majd utódaival, Gall és Salm főkapitányokkal főhadparancsnoki jogkörének gyakorlásáért, legalább a mezei csapatok felett.
10 Takáts, 1928/2. 413–414. Miksa király végül 1576. január 4. előtt fogadta le Zrínyi többszöri lemondását. ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 103. Konv. B. fol. 198–199.
11 A fiatal Nádasdyval való tárgyalásokra – ugyan a maga teljesen Habsburg-ellenes szemléletében és levéltári hivatkozás nélkül – először Takáts Sándor hívta fel a figyelmet (Takáts, 1930. 68–69.). Nádasdy életrajzírója, Nagy László ezt az adatot előbb egyszerűen „legendának”, majd „ténybeli tévedésnek” minősítette, holott – miként az alábbiakban látni fogjuk – három levéltár őriz erre vonatkozóan jelentős iratanyagot. Nagy Lá., 1987. 95–96. Nádasdyra újabban lásd még: Szabó P., 1998.
Az ifjú Nádasdynak a magyar rendek érdekei miatt saját rábaközi birtokai védelme szempontjából is hasznos lett volna, ha sikerül megszereznie a tisztséget. Zrínyi lemondását követően pedig maga Miksa király is úgy döntött, hogy a főkapitányságot mindenképpen be kell tölteni – hiszen ez időben a magyarországi törökök ismét igen aktívak voltak –, ezért 1576 január elején arra utasította Rudolf trónörököst, hogy Károly főherceg szorgalmazását megfogadva kezdjen tárgyalásokat a tisztség elvállalásáról Nádasdyval.12 Fiatal kora ellenére a nádorfi személye mellett szólt, hogy a Dunántúl egyik legmódosabb birtokosa volt és jelentős számú magánföldesúri lovassággal rendelkezett. Rajta kívül viszont hamarosan gersei Pethő János, az egykori kassai (1557–1559), majd komáromi főkapitány (1563–1566) is jelentkezett a tisztségre.13 Vele szemben Nádasdynak kevés esélye lehetett, hiszen Pethő még a korábbi, már kellő tapasztalatokkal rendelkező magyar főtiszt-generáció tagja volt, akinek katonai képességeiről és feltétlen hűségéről említett két tisztsége tanúskodott legkiválóbban.
12 ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 103. Konv. B. [1574. März] fol. 198–199. Miksa király Rudolf főherceghez. 1576. január 4., Bécs. (Rossz levéltári elhelyezés alatt.)
13 Uo. Fasc. 106. Konv. A. [1575. Jan.–Febr.] fol. 38–39. Listhius János Miksa királyhoz. 1576. január 20., Pozsony. (Szintén rossz levéltári elhelyezés alatt.)
1576 elején ezért Miksa király valóban Pethőt nevezte ki dunántúli kerületi főkapitánnyá,14 ő azonban nem sokáig viselte tisztét. Egyrészt ez időben már ötvenedik esztendejét is túllépte már, másrészt pedig a Dunántúlon nem rendelkezett olyan jelentős birtokegyüttessel, mint a Zrínyiek a Muraközben, a Nádasdyak a Rábaközben vagy a Batthyány család tagjai Németújvár és Szalónak vidékén. Balaton-felvidéki kis várai (Keszthely, Tátika és Rezi) pedig már túlságosan is a török portyázások frontvonalába estek és nem csatlakozott hozzájuk olyan jelentősebb birtoktest, amelyre Pethő tisztsége gyakorlása során támaszkodhatott volna. Ezzel magyarázható, hogy Pethő végül kinevezése ellenére ténylegesen sohasem látta el tisztét. Sőt már főkapitányi haderejét sem állította ki,15 így az esztendő második felében az immáron egyedüli jelölttel Nádasdyval kezdett a bécsi hadvezetés újabb tárgyalásokat.
14 ÖStA KA HKR Akten Reg. 1577. Aug. No. 54. fol. 21.
15 „Weil er aber mit seiner Anzall Kriegsvolckh nit künnen aufkummen, ist er des Ambts noch vor aim Jar entlaßen.” Uo.
Noha a tisztség betöltése az ország védelme miatt a Haditanácsnak továbbra is érdeke volt, hiszen a kerületi főkapitányi hadak a végvári katonasággal közösen vettek részt eddig is a dunántúli küzdelmekben, erre hosszabb ideig mégsem került sor. A fiatal Nádasdyval ugyan egészen 1577 őszéig, azaz majdnem egy esztendeig folytak a tárgyalások, végül mégsem született megegyezés. A kudarc elsősorban Nádasdy feltételeivel állt összefüggésben, melyek között volt néhány olyan kitétel, amelyet a Haditanács saját érdekeire és a hadügy területén megszerzett pozícióira való tekintettel semmiképpen sem 150fogadhatott el. Ezek a feltételek pedig elsősorban a győri főkapitánysággal, illetve az idegen főkapitányok hatáskörével álltak összefüggésben.
Nádasdy 1576 december 1-én foglalta össze feltételeit Ernő főhercegnek.16 Ezek egyértelműen arról tanúskodtak, a nádorfi tökéletesen felismerte, a hadügyek területén a Haditanács és a magyar rendek között az 1570-es évek második felére milyen erőviszonyok alakultak ki, illetve a Dunántúl határvédelmében az 1566 után eltelt egy évtizedben milyen módon vált egyre jelentéktelenebbé a kerületi főkapitányok szerepe a végvidéki generálisokéval szemben – amint ezt a fentiekben magunk is igyekeztünk a korabeli források alapján bemutatni. Nádasdy páratlan éleslátással ismerte fel ezeket a jelenségeket, és feltételeit úgy fogalmazta meg, hogy lehetőleg minél többet szerezzen vissza a rendek elvesztett hadügyi pozícióiból, többek között apja, Tamás nádor egykori jogköréből.
16 MOL E 144 MKA Tört. eml. Belügy (Doboz 1.) fol. 141–145. Nádasdy Ferenc Ernő főherceghez. 1576. december 1., Borsmonostor.
A tárgyalások során a Haditanács megküldte Nádasdynak Zrínyi György 1574. évi utasításának másolatát. A nádorfi ebből tökéletesen rekonstruálta a kialakult hatásköri viszonyokat és a kétféle főkapitány hadügyi pozícióit. Felismerte, hogy a dunántúli kerületi főkapitány végvári őrségekkel csak abban az esetben rendelkezett, ha valamelyik nagyobb vár kapitánya, esetleg végvidék generálisa volt (miként Szigetvár esetében Zrínyi Miklós vagy az elmúlt esztendőben fia, György Kanizsán), ilyenformán a kerületi főkapitánynak nem maradtak más erők, mint a rendi hadkiegészítési csapatok, elsősorban a nemesi felkelés és a vármegyei nemesség által kiállított continuus miles. Ezek harcértékéről viszont Nádasdy meglehetősen lesújtó véleménnyel volt. Egyrészt, mert az alkalmi hadinépet igen tapasztalatnak tartotta, másrészt tisztában volt azzal, hogy a kerületi főkapitány rendelkezésére álló kilenc vármegye még a legnagyobb erőfeszítések árán is csak meglehetősen kis létszámú haderő kiállítására képes. Moson, Sopron és Vas kivételével ugyanis a megyék részben már török fennhatóság alá kerültek (mint például Somogy vagy Fejér), de legalábbis a török portyázások miatt meglehetősen feldúlt területekké váltak (például Veszprém, Zala, Győr vagy Komárom).17 A kerületi generális ezért a törökök elleni küzdelemben gyakorlatilag majdnem csak a 150 lovasból és 100 gyalogosból álló, állandóan szolgálatot teljesítő főkapitányi csapatokra támaszkodhatott. Ilyen kis létszámú katonasággal viszont egyetlen komolyabb akcióra sem indulhatott siker reményében az oszmánok ellen.18 Nem véletlenül hangsúlyozta Nádasdy, hogy ő tisztét valóban „hatalommal és nem pusztán cím gyanánt akarja viselni”.19
17 „Quod si in equitatu, continui quod vocant, quis aliquid adiumenti positum putaret, is certe etiam si praestaretur ab omnibus, tamen parvo admodum numero esse potest, ex his praesertim comitatibus, qui in ipsa instructione recensentur, ut qui praeter Mosoniensem, qui modicis admodum terminis clauditur, item Soproniensem et Castriferrei omnes fere aut subacti iam a Thurcis sunt, aut ita pervastati, ut reliquae tantum supersint, a quibus quid sperari possit, Maiestas Sua Sacra pro sua sapiencia clementer expendat.”, ill. „Levatio etiam gentium comitatuum cum propter paucitatem, tum imperitiam rei bellicae parum est utilis, nisi miles stipendiarius sit numero inter eos copiosiore, qui eis cum animos faciat, tum in officio contineat.” Uo.
18 „non video prorsus quo pacto tam pauco numero militum, qui in ipsa instructione Suae Sacratissimae Maiestatis exprimitur, contentus esse possim. Nam hostibus aut excursionem aliquam generalem aut particularem, locorum obsidionem, prout anno praeterito fecerunt [vö. Fonyód 1575. évi, még említendő elestével], tentantibus cum hoc numero ne in campum quidem prodire, imo nec gentes comitatuum levare, tantum abest, ut aliquid de reprimendis hostium conatibus experiri possim.”
19 „cum imperio non tantum titulo tenus eo officio fungi.”
151Ezen alapvető célkitűzése érdekében különleges kérelmekkel állt elő. Mindenekelőtt szorgalmazta, hogy a főkapitányi csapatok számát emeljék fel 300 lovasra és 300 gyalogosra, és fizetésüket – ez külön figyelmet érdemel – ne a már részben elpusztult vármegyék elégtelen hadiadójából, hanem biztosabb bevételekből, például harmincad-jövedelmekből fedezzék. Üdvözlendőnek tartotta volna, ha például a szempci harmincadból biztosítanák a megnövelt létszámú főkapitányi katonaságnak a rendszeres és időben történő fizetését.20 De Nádasdy még ezzel sem elégedett meg, és saját szempontjából vizsgálva a helyzetet teljességgel igaza volt, hiszen egy olyan nagy országrészen, mint a Dunántúl, még a 600 fős kontingens sem volt túl sokra elegendő. Újabb feltételeivel viszont a nádorfi igazi darázsfészekbe nyúlt.
20 „Solutionem autem tam militum, quam meam Sua Sacratissima Maiestas non ex comitatibus, ut in copia instructionis continetur, sed ex cerciore loco, tricesimis videlicet Suae Sacratissimae Maiestatis vel aliunde fieri clementer dignabitur.”
Nádasdy annak érdekében, hogy további katonasághoz jusson, a tisztség elvállalásának egyik feltételeként azt kérte, hogy nagyobb ellenséges akciók esetén – a győri és a komáromi őrséget kivéve – rendelkezhessen a Dunántúl minden végvárának katonájával, de mindenekelőtt a győri végvidék várainak hadinépével.21 Mindez persze a Haditanács számára teljesen elfogadhatatlan volt, hiszen ez a számára az elmúlt másfél évtizedben kedvezően alakuló helyzet teljes megváltozását eredményezte volna. Nádasdy tehát nem követelt mást, mint amit annak idején apja, a nádor gyakorolt, aki a végvárakból szükség esetén kivonandó katonaság kapcsán emiatt állandó viszályba került Pallavicini főhadimarsallal. A bécsi hadvezetésben pedig még voltak olyanok, akik rendkívül jól emlékeztek arra, micsoda konfliktusokkal járt Pallavicini és a nádor állandó nézeteltérése, ami végül a főhadimarsall távozásához vezetett. Elegendő, ha e tekintetben a Haditanács elnökére, a történetünkben már többször felbukkant Georg Teufelre (1566–1578) gondolunk, akinek ráadásul ebben az időben éppen testvére, Andreas Teufel állt a győri főkapitányság élén. De ha nem kapcsolták volna össze szoros rokoni szálak a bécsi hadvezetés első emberét a győri generálissal, akkor sem kellene kételkednünk abban, hogy Nádasdy felvetése óriási ellenkezést válthatott ki.
21 „Deinde exceptis praesidiis Jauriensi et Comaroniensi in reliqua praesidia eorumque capitaneos plenam mihi potestatem dare, ut ingruente vi hostili eorum opera pro rerum ac temporum necessitate uti possim, et ipsi quoque in talibus debitam mihi praestent obedientiam. Nam quod in copia instructionis Suae Sacratissimae Maiestatis in genere excipiuntur omnes, qui Suae Sacratissimae Maiestatis propriis vel Austriacis sumptibus aluntur, capitanei et milites, id si foret mihi nescio, quid amplius quam in solas comitatuum gentes relinqueretur authoritatis, cum omnia fere confinia Suae Sacratissimae Maiestatis et Austriacis stipendiis mereant, quod cum non tantum existimationi supremi capitaneatus regni deroget.”
Ráadásul a nádorfi jelentősen kibővített hatáskörének ellátására székhelyét vagy leginkább a főkapitányi hadakat Pápán szerette volna tartani.22 Ebbe ugyan a bécsi hadvezetés még esetleg belement volna, hiszen ennek előnyeit Török Ferenc kerületi főkapitánysága (1566–1571) idején már élvezte. Csakhogy Nádasdy – miként azt hamarosan benyújtott újabb kérelméből tudjuk23 – a pápai végvári őrség felett is parancsolni kívánt, amelynek élén a már említett Majthényi László állt. Ernő főherceg és a bécsi hadvezetés a legvégső esetben még ebbe is beleegyezett volna, hiszen maximum Majthényit kellett 152volna máshová áthelyezni, Nádasdyt pedig egyúttal pápai főkapitánnyá is kinevezni, miként az Török idejében is történt. Miután viszont az ifjú főúr ebben a beadványában azt is kifejtette, hogy – noha tiszteletben tartja a győri főkapitányok hatáskörét az osztrák rendek fizette katonaságra – jelentőseb török támadások vagy várostromok esetén igénybe kívánja venni a generálisnak alárendelt végváriak felét vagy harmadát. A kivezényelt csapatok felett viszont már kizárólag magának követelte a parancsnokságot. Úgy vélte, hogy ezáltal egyáltalán nem sérti a győri főkapitány hatáskörét, hiszen Alsó-Ausztria és Magyarország egyaránt Rudolf császár és Ernő főherceg kormányzása alatt áll.24
22 „oppidum Papa foret convenientissimus locus, unde in omnes regni partes Citradanubianas Kanisam usque prospici et laborantibus ex equo succurri posset.”
23 ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 34. 1577. Jan. fol. 54–57. Nádasdy Ferenc levelének annotált kivonatai Ernő főherceg számára. Dátum nélkül, de 1576. december 24. előtt, Bécs.
24 „Et prima, quod ad authoritatem universalem attinet, dicit Franciscus Nadasdy se bene intelligere conditionem praesidiariorum Cisdanubianarum sub Austriaca solutione merencium, quod a domino capitaneo Jauriensi habeant dependentiam … in tali necessitate locis finitimis bono modo constitutis medium aut tertiam praesidiariorum partem, prout videlicet rerum ac temporum necessitas expetiverit, educere. Et capitanei quoque eorum obedientiam necessariam ei praestare teneantur. Eoque re authoritatem supremi capitanei ipsorum Jaurini degentis nihil plane laesum iri, praesertim, cum tam archiducatus Austriae, quam regnum Hungariae sint ditionis Suarum Sacratissimarum Maiestatum … ” Uo.
A bécsi hadvezetés a számára legfontosabb védelmi övezet, a császárvárost oltalmazó győri főkapitányság egységes és kizárólagos irányítása miatt ebben a kérdésben nem engedett, de nem is engedhetett. Szeretnénk viszont felhívni a figyelmet, semmi kétségünk afelől, hogy egy esetleges hasonló helyzetben Mohácsot megelőzően a magyar királyság középkori hadvezetése sem engedett volna. Miután az 1568. évi drinápolyi béke – 1575 őszén való meghosszabbításának köszönhetően – továbbra is érvényben maradt, az sem látszott indokoltnak, hogy Nádasdy lovas és gyalogos haderejét duplájára emeljék, hiszen ez tetemes újabb kiadásokat jelentett volna. A nádorfi 1577 nyarán hajlandó volt végül már pusztán 200 lovassal és 100 gyaloggal is megelégedni, a megegyezés mégsem jöhetett létre.25
25 ÖStA KA HKR Akten Reg. 1577. Aug. No. 54. fol. 3–18. Nádasdy Ferenc levele Ernő főherceghez. 1577. június 30., Keresztúr.
A végvárakból kivezénylendő katonaság ügyében Nádasdy az utolsókig kitartott korábbi álláspontja mellett. Veszély esetén külön hatáskört követelt valamennyi végvári felett, hogy a Duna és a Dráva között – Győrt és Komáromot kivéve – bármelyik véghelyből akciójához kivonhassa őket.26 Emellett ahhoz is végsőkig ragaszkodott, hogy főkapitányi katonaságát ne a vármegyei hadiadóból fizessék, a pápai őrséget pedig közvetlenül rendeljék katonasága alá. A magyar rendek és saját érdekei szempontjából vizsgálva céljait, Nádasdynak teljességgel igaza volt abban, hogy a kerületi főkapitányi hatáskört csak ily módon lehetett volna valódi tartalommal megtölteni, egyébként – miként a főúr fogalmazott – a kerületi főkapitányság csak üres cím és titulus („inane nomen et titulus”) maradt volna.
26 „Ut sibi authoritas expressa detur in praesidia confiniorum … Praesidia autem intelligit excepto Jaurinesi et Comaroniensi usque ad Dravum omnia.” Uo.
Az adott helyzetben – ezúttal a bécsi udvar érdekeinek szemszögéből vizsgálva a kérdést – a Haditanácsnak is teljességgel igaza volt, amikor a legvégsőkig ellenezte Nádasdy javaslatát. A győri főkapitányság őrségeinek zsoldját mintegy 60-70 %-ban az alsó-ausztriai rendek évente rendszeresen megszavazott segélyeiből fizették, de a maradék nagy része is egyéb idegenből származó jövedelmekből, főként a birodalmi segélyből érkezett. Ezek az arányok az egész törökellenes határvédelmi rendszer tekintetében hasonlók voltak. Szekfű Gyula igen optimálisnak tűnő becslései szerint Magyarország éves jövedelmei 153ebben az időben maximum 750 000 rajnai forintra rúgtak.27 Ennek az összegnek – szintén a legkedvezőbb becslés szerint – csak felét, maximum 375 000 rajnai forintot fordítottak hadügyi kiadásokra, hiszen ezekből a bevételekből kellett fizetni a magyar rendi méltóságokat, az ebben az időben kiépült új, már modernnek számító pénzügyigazgatási szerveket (Magyar és Szepesi Kamara stb.), részben a magyar király idegenben tartott udvartartásának költségeit és egyéb kiadásokat. Ha pedig ezt az összeget – az alábbi táblázat adatai alapján28 – összevetjük a királyi Magyarországon (Horvátországot és Szlavóniát is beszámítva) fekvő végvárakban szolgáló katonaság zsoldjával, akkor hasonló arányt kapunk országos szinten is, mint amilyenhez a győri főkapitányság vonatkozásában jutottunk.
27 Szekfű, 1935. 134. és 137.
28 Pálffy, 1995. 121.: 1. táblázat, valamint egyéb saját kutatásaink alapján.
A királyi Magyarország éves jövedelmeinek és hadi kiadásainak, valamint a végvári
katonaság zsoldszükségleteinek százalékos arányai a 16. század második felében | |||
időpont
|
a magyarországi végvári katonaság éves zsoldja
|
Magyarország jövedelmei a zsoldnak hány százalékát fedezik
|
a magyarországi hadi kiadások a zsoldnak hány százalékát fedezik
|
1554
|
761 766 r. f. 15,5 k.
|
98 %
|
46 %
|
1556
|
945 475 r. f.
|
79 %
|
37 %
|
1572
|
1 385 965 r. f. 39 k.
|
54 %
|
25 %
|
1576
|
1 658 736 r. f. 30 k.
|
45 %
|
21 %
|
1578
|
1 461 900 r. f.
|
51 %
|
24 %
|
1582
|
1 418 292 r. f. 36 k.
|
53 %
|
25 %
|
1593
|
1 572 533 r. f.
|
48 %
|
22 %
|
A táblázatban alkalmazott rövidítések: r. f. = rajnai (rénes) forint, k. = krajcár
| |||
A bécsi hadvezetés Nádasdy kérelmeinek kategorikus visszautasításakor a finanszírozás ezen módjára – miként annak idején 1554-ben Pallavicini Székely Miklós kinevezésekor – bármikor bátran hivatkozhatott, és ez ellen a magyar rendeknek igazából semmiféle „kijátszható adujuk” nem volt. A megfogyatkozott területű Magyarország egyedül nem védelmezhette meg magát a korabeli világ egyik legjelentősebb birodalmával szemben. A Habsburg uralkodók – válaszul a rendeknek az idegen fő- és várkapitányok alkalmazása elleni sérelmeire – szükség esetén ezt meg is tették, miként például 1572 tavaszán Miksa király, midőn kijelentette: A magyarországi hadiadóból fizetett katonaság élén és a kerületi főkapitányok tisztében mindig magyar kapitányokat tartottak. Mivel az ország védelmére sem a dikajövedelmek, sem ez a katonaság nem elégséges, idegen tartományai és országai segélyeiből tartja el a magyarországi végvárakat. Ezek a tartományok segélyeik fejében viszont joggal követelhetik, hogy saját honfitársaikat a magyar hadszíntér azon védelmi övezeteiben alkalmazzák, amelyeket állandó jelleggel ők tartanak fenn.29
29 „Maiestas Sua illis militibus, qui ex ipsorum fidelium Hungariae regnicolarum subsidiis et contributionibus stipendia accipiunt, haud alios capitaneos, quam Hungaros praeficit, ac id quidem ex eo quoque apparet, quod uterque supremus regni capitaneus [ti. a dunántúli és a dunáninneni – P. G.] Hungari esse … sed cum ea illorum sustentationi nequaquam sufficiant, ex aliorum etiam regnorum et provinciarum contributionibus haud parum superaddi necesse est … si modo in futurum eadem ab exteris illis regnis et provinciis expectari velint auxilia, sicuti certe illa adeo necessaria sunt, ut Maiestas Sua iis nulla ratione carere queat, Maiestas Sua earum nationum hominibus utatur.” MOE, V. köt. 383.: No. VIII. Miksa király válaszirata a pozsonyi országgyűlés felterjesztésére. 1572. március 22.
154Mindezek ellenére a magyar politikai–katonai vezető rétegnek nem lehetett könnyű elviselni, hogy általában a hadügy, mindenekelőtt pedig a császárváros védelmét garantáló győri főkapitányság irányításából kiszorultak. Nyomatékosan hangsúlyozni szeretnénk azonban – miként erről majd az egész magyarországi határvédelmi rendszer fejlődéséről írandó összefoglalónkban külön értekezni fogunk –, hogy a győri főkapitányság kapcsán megismert helyzet az ország egészére egyáltalán nem általánosítható. A Drávától az erdélyi végekig terjedő határvédelemben a magyar rendek részvétele sokkal jelentősebb volt annál, mint amilyen arányban a végvári katonaság eltartásában és az egyéb hadi kiadások (például hadianyag-ellátás, dunai flotta felszerelése) fedezésében – készpénzben legalábbis, hiszen a felmérhetetlen ingyenmunkáról és a termelőerőket elpusztító háborúskodásról sem szabad megfeledkeznünk – szerepet vállaltak. Ezzel magyarázható, hogy a Dunántúlon, elsősorban a törökök fő támadási vonalába eső császárváros védelme miatt kialakult szituációtól eltérően az ország északnyugati és északkeleti területein, azaz a bányavidéki és a felső-magyarországi végvidékeken a magyar rendek és nagybirtokosok szerepvállalása és irányító tevékenysége igen jelentős volt, sőt a 17. században szinte kizárólagossá vált. Mindez pedig a hadügyek központi irányítása terén való visszaszorulás ellenére a magyar rendek még mindig jelentős befolyásáról és erejéről tanúskodott.
Nádasdy persze volt olyan markáns személyiség és jó politikus, hogy a kudarcba fulladt tárgyalások ellenére se mondjon le 1576–1577-ben elutasított terveiről. Ráadásul az idő neki dolgozott, hiszen egyrészt a bécsi hadvezetés maga is mielőbb szerette volna betölteni a tisztséget, mivel még a 250 fős főkapitányi csapat is bármikor jól jött a végváriak nyújtotta határvédelem kiegészítésére, másrészt az újra erőre kapó rendek egyre gyakrabban álltak elő szokványos követelésükkel, nevezetesen azzal, hogy a legjelentősebb végvárak (Eger, Kanizsa stb.) kapitányi és a kerületek főkapitányi tisztét az uralkodó csakis magyaroknak adományozza.30 Közben pedig Rudolf király idegen főtisztjei – például a Zrínyi távozása után 1577 nyarán Kanizsára rendelt, Andreas Kielman von Kielmansegg főkapitány31 –, sőt az 1578 tavaszán tartott diétán maguk a rendek is, sürgették 155a dunántúli kerületi generálisi tisztség mielőbbi betöltését.32 Erre eddigi ismereteink szerint csak 1582 márciusában került sor, amikor az uralkodó a másodszor is vonakodó33 Zrínyi Györgyöt nevezte ki mind dunántúli kerületi, mind kanizsai végvidéki főkapitánnyá.34 Az utóbbi tisztség ifjabb Niklas Graf zu Salmnak, az egykori győri főkapitány öccsének rövid kormányzását (1580–1581) követően ekkor ismét betöltetlen volt.
30 Ezt a kérdést az 1580-as években Rudolf császár és a Haditanács könnyen megválaszolták, hangsúlyozván, hogy például Eger vagy Kanizsa esetében sem a magyarok, sem az idegenek nem voltak kizárva a tisztségviselésből, sőt inkább magyar, mint német főkapitányok töltötték be ezeket: „Interim tamen Maiestas Sua ac divi eiusdem praedecessores nec Hungariae indigenas ab officiis militaribus excluserunt, sed maiores praefecturas, quales sunt Agriensis et Canisiensis, hactenus sine discrimine vel huius, vel alterius nationis personis contulerunt; quin etiam plures iis locis Hungaros, quam Germanos praefuiise meminit.” (Uo. VII. köt. 89–90.: No. VII. Rudolf király válasza a magyar országggyűlés feliratára. 1582. január, ill. vö. még ugyanezt a kerületi főkapitányságok, valamint a palotai és pápai kapitányságok kapcsán: Uo. 148.: No. IV.) Ez pedig valóban megfelelt az igazságnak. (Lásd e tekintetben az egri kapitányok életrajzait Szabó J. Gy., 1982., valamint Pálffy, 1997/1. passim.) Persze Győrről és Komáromról a bécsi hadvezetés is igyekezett mindig „megfeledkezni” vagy elterelni azokról a kérdést.
31 MOL A 97 Kancel. lt., Hung. et Trans. Tétel A. 2. fol. 440–441. (1578. október 27.) Vö. még Kielman egyik további sürgetése 1579. január 22. előtt: MOL E 144 MKA Tört. eml. Belügy (Doboz 1.) fol. 750.
32 Ezzel kapcsolatban vö. az országgyűlés második feliratára adott uralkodói választ: „Ad supremi autem capitanei Ultradanubiani munus quod spectat, Maiestas Sua … non ita pridem hac de re, ut scilicet eidem capitaneatui provideret, tractationem suscepit. Cum vero illa postmodum certas ob causas interrupta fuerit, Maiestas Sua non omittet, quin primo quoque tempore ulteriorem eius rei curam habeat, ac idoneam ei muneri personam praeficiat.” MOE, VI. köt. 294.: No. IX. 1578. március 26.
33 Erről az 1582. január–februárban tartott pozsonyi országgyűlés kapcsán értesülünk: „Jeczt handlt man wieder mit dem Graven von Serin, der schlecht aber solche Conditiones für, und weil sein Sachen so gewiss haben, dass aber der Zeit unerschwinglich, derwegen man mit ihm zu Schluss nit khumen kan.” MOE, VII. köt. 74.: No. VI. Az Udvari Haditanács véleménye a magyar országgyűlés feliratáról. 1582. január 31., Bécs és Uo. 90.: No. VII.
34 „Az minemű dolgaiért császár őfelsége felhivatott volt engemet, tudom, hogy immár kegyelmednél nyilván vagyon. Én igaz eleget iustis rationibus mentettem magamat és vonyogattam attúl magamat, és Kanizsának sokféle szükségét őfelsége eleibe számlálta, csakhogy inkább békét hagyott volna őfelsége. De semmiképpen egyebet őfelsége nem akara, hanem az ország hadnagyságát mind az kanizsai kapitánysággal egyetemben reám veté őfelsége.” MOL P 1314 Batthyány cs. lt, Missiles No. 53 658. Zrínyi György Batthyány Boldizsárhoz. 1582. március 28., Monyorókerék, ill. utasítás Zrínyi számára tisztéről (1582. április 1., Bécs): Iványi, 1942. 130.: No. 261. reg. és MOL P 1313 Batthyány cs. lt., Memor. No. 1479. pp. 119–121.: No. CLIX. Kovachich Márton György 19. század eleji másolata az egykor ugyanezen irategyüttes No. 576. alatt őrzött, de azóta elveszett eredeti példányáról.
Bár Zrínyi 1582. évi újabb kerületi főkapitányi kinevezését megelőzően a bécsi hadvezetés Nádasdyval is újra tárgyalásokat folytatott, azaz már négy esztendeje próbáltak vele a tisztségről megegyezni,35 ezek ezúttal sem hoztak mindkét fél számára megnyugtató eredményt. Mindez nyilván azzal volt magyarázható, hogy mindkét fél hajthatatlanul kitartott korábbi álláspontja mellett. Zrínyi ugyan egészen 1598-ig betöltötte kerületi tisztét,36 ennek ellenére az 1587. évi pozsonyi országgyűlésen aligha kétséges, hogy éppen Nádasdy javaslatára a dunántúli főkapitányság kérdése újra napirendre került. A nádorfi időközben politikailag még tovább edződött, és ami nem ment neki egy évtizede a Haditanáccsal való személyes alkudozás révén, azt most a magyar rendek nyílt nyomásával szerette volna az uralkodóra és a hadvezetésre rákényszeríteni.
35 „Mit dem Nádasdy hat man von vier Jaren her, wegen der Craisshaubtmanschafft gehandlt, aber den auch zu kainen billichen Mitteln bringen khünnen.” MOE, VII. köt. 74.: No. VI. Az Udvari Haditanács véleménye a magyar országgyűlés feliratáról. 1582. január 31., Bécs. Vö. Uo. 90.: No. VII. és Nagy Lá., 1987. 67.
36 1598. augusztus 1. előtt Zrínyi lemondott tisztéről. (Tóth P., 1989. 154.: No. 456.) A kanizsai végvidék kormányzását csak 1590-ig látta el. Vándor, 1994. 322–323.
Az időközben a magyar rendek egyik vezéralakjává váló Nádasdynak37 a kérdés ismételt előhozatalára az szolgáltatott alkalmat, hogy egyrészt 1587-ben Dobó Ferenc a dunnáninneni kerület főkapitány immáron sokadszorra mondott le tisztéről,38 másrészt Ernő főherceg késznek mutatkozott arra, hogy a rendek bizonyos sérelmeit orvosolja, elsősorban 156annak érdekében, hogy a köztük és az uralkodó között az elmúlt esztendők diétáin elmérgesedő viszonyt legalább némiképp normalizálja. Az udvar engedékenységét használhatta ki azonnal Nádasdy, noha kellő részletességgel – sajnos – az eseményeket nem ismerjük. Ernő főherceg december közepén ugyanis a rendeknek a három kerületi főkapitányi tisztség betöltése kapcsán úgy nyilatkozott, hogy Dobó helyére még magán az országgyűlésen kell megfelelő magyar utódot találni. A dunántúli kerületi főkapitányság kapcsán ugyanakkor kifejtette: noha nem tud arról, hogy Zrínyi elbocsátását kérelmezte volna, ennek ellenére – amennyiben a rendek úgy vélik – maga kész a magyar tanácsosokkal való tárgyalásra arról, mi módón lehetne a főkapitányságot Kanizsáról Pápára áthelyezni. Sőt a főherceg a rendek és nyilván elsősorban az ügyben legérdekeltebb Nádasdy előtt még egy „mézesmadzagot” is elhúzott. Kegye kifejezése gyanánt felvetette, hogy abban az esetben, ha átkerül a kerületi főkapitány székhelye Pápára, kész olyan várakat, amelyek eddig a győri végvidéki főkapitánysághoz tartoztak, a dunántúli kerületi főkapitány hatáskörébe csatolni.39
37 Nagy Lá., 1987. 65–72. és MOE, VII. köt. passim.
38 MOL E 172 MKA Dobó cs. lt. Tétel 5. No. 291. és No. 328. Ernő főherceg levelei Dobó Ferenchez. 1587. október 15. és december 18., Bécs és ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 118. Konv. A. fol. 93. és fol. 95. Az Udvari Haditanács Ernő főherceghez. 1587. február 10., Bécs, ill. Uo. Konv. C. fol. 32. és fol. 50–51. Dobó Ferenc Ernő főherceghez. 1587. május 29. és június 28. előtt, végül a számos további adat közül: Uo. Fasc. 120. Konv. A. fol. 13. és fol. 16. Ernő főherceg Rudolf királyhoz. 1587. október 15.
39 „Cisdanubianarum vero supremum capitaneum non recordetur Sua Serenitas missionem petiise. Si vero Ordines et Status hoc praecipue e re huius regni fore censent, ut supremus hic capitaneatus Papam transferatur, Sua Serenitas cum Consilio Hungarico, qua ratione atque modo hoc fieri possit, deliberabit. Et ut tanto magis Suae Maiestatis erga Ordines Suaeque Serenitatis propensa atque benigna voluntas constare possit, castella nonnulla alia et quae hactenus Jauriensi capitaneatui addicta erant, huic Cisdanubiano, quamprimum Papam transferetur, adiicienda decrevit.” MOE, VII. köt. 281.: No. XVII. Ernő főherceg nyilatkozata az országgyűlés küldöttsége által benyújtott kívánalmakról. 1587. december 13., ill.vö.: Uo. 289.: No. XIX., 301.: No. XXI. és 303.: No. XXII., valamint a kerületi főkapitányságok betöltésével kapcsolatban hozott 5. törvénycikkel: CJH, 708–709.
Mindez nem volt több egyszerű ígéretnél, amellyel a főherceg a rendek elégedetlenségét szerette volna leszerelni. Többek között Zrínyi tisztségviselése miatt sem kerülhetett sor a kerületi főkapitányság Pápára történő áthelyezésére, Nádasdy tervei megint szertefoszlottak. Bécs pedig továbbra is meggyőzhetetlenül ragaszkodott ahhoz, hogy a kerületi generálisnak semmiféle beleszólása ne legyen a győri végvidék irányításába. A Haditanács végül teljességgel elérte célját, hiszen a védelmi zóna várainak hadügyi kérdéseiről kizárólag a győri főkapitányi rezidencián, illetve a Haditanács bécsi hivatali helyiségeiben döntöttek. Részben viszont Nádasdy is elégedett lehetett, hiszen egyrészt a rendek pozícióinak legalább részleges megerősítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, másrészt – noha a végvárak kormányzásába valóban nem volt beleszólása – azok magyar kapitányaival tartott jó viszonyának köszönhetően a győri végvidéki végváriakkal gyakran vonult együtt az oszmánok elleni portyákra. Az akadozó zsold miatt mindig talált megfelelő partnert a kapitányok között egy-egy akció lebonyolítására, amelyek során ugyan hivatalosan csak saját magánkatonaságának parancsolhatott, de a gyakorlatban országos elismertségére tekintettel bizonyára gyakran hallgattak szavára a kisebb-nagyobb végvárak tisztjei, miként például Koppány 1587. évi nevezetes lerohanásakor.40
40 A nagy port felvert vállalkozás jelentős iratanyaga: ÖStA HHStA Hungarica AA Fasc. 118. Konv. B. fol. 7–222. passim. Vö. még: ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 181. fol. 112–116. passim és újabban Nagy Lá., 1987. 136–139., valamint Veress D. Cs., 1993. 60.
A Haditanácsnak tehát mindvégig sikerült megakadályoznia, hogy a kerületi főkapitány tiszte valaha is visszakerüljön Pápára, a magyar rendek és mindenekelőtt Nádasdy erre való igényét mégis kiválóan jelezte, hogy 1574-től 1588-ig bizonyosan a végvárban – az alsó-ausztriai rendek zsoldján szolgáló katonaság mellett – úgymond „a kerületi 157főkapitányság gyanánt”41 viszonylag jelentős létszámú különleges hadinép (is) szolgált. Ennek a 100 lovasból és ugyanennyi gyalogosból álló kontingensnek az élén mindig külön kapitány állt, aki azonban a gyakorlatban már nem a két ízben is Kanizsán szolgáló dunántúli kerületi generálisnak, Zrínyi Györgynek,42 hanem a mindenkori pápai (fő)kapitánynak,43 illetve felettesének, a győri idegen főtisztnek tartozott engedelmességgel. Majthényi László főkapitánysága (1571–1588) idején az 1570-es évek közepén előbb Thury György testvére, Benedek, majd az 1580-as években berenhidai Huszár Péter, későbbi pápai főkapitány vezette mind a lovas, mind a gyalogos egységet. A két századnyi katonaság összetétele, fegyverzete és harcmodora ugyan semmiben sem különbözött a Pápán szolgáló többi huszárétól, illetve hajdúétól, a különféle létszámkimutatások mégis elkülönítették őket a rendes végváriaktól.
41 „anstatt der Craißhaubtmanschafft” Archiv GNM Nürnberg WF, Siebenbürgen ZR 7657. fol. 60.
42 Eközben persze Zrínyi rendes kerületi főkapitányi csapata, a 150 lovas és 100 gyalogos általában Kanizsán szolgált.
43 A pápai végvár legfőbb katonai vezetőit – a végvidék többi nagyobb várához hasonlóan – a források néha főkapitánynak, néha viszont csak egyszerűen kapitánynak hívják.
Ennek elsősorban finanszírozási oka volt. Míg a rendes királyi őrséget az osztrák rendeknek fizették, addig a kerületi főkapitányság gyanánt tartott katonaságot a hadiadóból a Magyar Kamarának kellett – pontosabban kellett volna – zsolddal ellátnia. A dikajövedelmek azonban semmire sem voltak elegendőek, ezért gyakran az Udvari Kamara kényszerült komolyabb segítséget nyújtani. Ezzel állt összefüggésben, hogy Salm győri és egyúttal kerületi főkapitány 1574. évi halála után a gyakorlatban a csapatok már nem a máshol székelő kerületi, hanem a győri generálisok parancsainak engedelmeskedtek.44 Emiatt a csapatok Pápán való állomásoztatása ellen a Haditanácsnak természetesen semmi kifogása nem volt, sőt inkább támogatta azok ott maradását, hiszen ezek tovább erősítették a győri végvidék egyik legfontosabb véghelyének a védelmét. Jelenlétük ugyanakkor hosszú időre emléke maradt Török Ferenc egykori pápai székhelyű kerületi főkapitányságának, a sorozatos vereségek után pedig elenyésző jelképe a magyar rendek azon törekvéseinek, amelyek a győri főkapitányság legalább egy részének irányítását tűzték ki célul.
44 Pálffy, 1996/1. 87–89. és ÖStA KA HKR Akten Reg. 1577. Sept. No. 157.
