Egy fontos út a császárvároson át vezet
Egy fontos út a császárvároson át vezet
Az ország legfőbb ügyeit tehát a 16. század közepétől igen hosszú ideig a magyar uralkodó bécsi udvarában irányították. A rendek közül ezek eldöntésébe csak azok számára nyílt érdemi beleszólás, akik a császárvárosban komolyabb kapcsolatokkal rendelkeztek. Ennek jelentőségét – miként bemutattuk – a Mohács utáni évtizedekben igen kevesek, csak a legtehetségesebbek ismerték fel. A 16. század második felétől viszont már valamivel többen voltak olyanok, főleg kisebb nemesi családok sarjai, akik ezen az úton keresték felemelkedésüket és egyúttal az ország ügyeinek előmozdítását. Legkiválóbb példaként erdődi Pálffy Miklós pályája szolgál, aki pozsonyi ispánból emelkedett az ország bárói és legbefolyásosabb, idegenben is legelismertebb politikus hadvezérei közé.
Pálffy páratlanul felfelé ívelő pályája a bécsi út jelentőségének felismerésével állt összefüggésben. Apja – aligha véletlenül – adta apródnak a császár udvarába, ahol egész ifjúkorát töltötte. Ennek későbbi életútja szempontjából óriási jelentősége volt. Pálffy ugyanis apródként, majd kamarásként már gyermekkorában megismerte, sőt részben barátjának tekinthette azokat az alsó-ausztriai és német nemesifjakat, akik két évtized múlva a keleti Habsburg Birodalom egész politikáját, had- és pénzügyeit irányították. Az udvari szolgálat után ismereteit nagy európai körúton gyarapította, ahol újabb nyelveket sajátított el. Számára ennek köszönhetően a soknyelvű császári udvarban való kommunikáció sem jelentett 77nehézséget. 1581-ben azután látszólag szinte a semmiből emelkedett az ország bárói közé. Valójában azonban már ekkor tekintélyes ismeretséggel bírt, melynek szálai egészen a német birodalomig vezettek. Ennek eredménye hamarosan meghozta gyümölcsét. 1583 nyarán a magyar főnemes Augsburgban feleségül vette a korabeli Európa egyik legjelentősebb bankárfamíliájából származó Fugger Máriát. A házasság – páratlan gazdasági előnyei mellett – örökre megerősített garanciát jelentett Pálffy számára mind a birodalomban, mind az örökös tartományokban a befogadásra, az elismertségre és a megbízhatóságra.
Az elkövetkező évtized mindezt tökéletesen igazolta. Pálffy magyar nemes létére 1584-ben már azt a komáromi főkapitányi tisztet töltötte be, amelyet a 16. század közepétől a törökkor végéig mindig és csakis az udvar számára megbízható, idegen (főként osztrák és német) főtisztek láttak el. Egyedül Pálffy jelentett kivételt. Ez a kivétel valójában mégsem tartott sokáig, hiszen a magyar főnemes 1589-től már alsó-ausztriai, 1592-től pedig már cseh „állampolgár” is volt. Ugyancsak egyedül az egész 16–17. században. A páratlan elismertség ráadásul nála komoly felkészültséggel és tehetséggel párosult. Ezt bizonyította, hogy 1589-től már bányavidéki végvidéki és dunáninneni kerületi, 1594-től pedig egyidejűleg még komáromi főkapitány is volt. Sőt, miután a következő esztendőben Esztergom keresztény kézre került, előbbi posztjai mellé még e végvár irányítását is feladatul kapta. A féltett császárváros teljes Duna menti védelme ekként egy magyar főúr kezében volt. A Bécsbe vezető török utat szinte egyedül ő ellenőrizte.
Pálffy ezen tisztségeiben komoly befolyást gyakorolhatott a magyarországi hadügyekre és egyéb politikai kérdésekre. A Hofburg legbefolyásosabb körei pedig adtak szavára. Az országgyűlésen való rendi ellenállás helyett tehát ő ezt az utat választotta arra, hogy a Magyarország sorsát meghatározó döntésekre hatást gyakoroljon. Bár gyakran kellett kompromisszumokat kötnie, sokasodó tisztségei és komoly katonai sikerei (1593–1594: téli hadjárat, 1598: Adolf von Schwarzenberg gróffal Győr visszavétele) eredményes tevékenységről tanúskodtak. A 16. század végén a magyar rendek – a sérelmi politika minden fortélyát bevetve – együttesen sem tehettek annyit egy-egy hadügyi kérelmük kedvező elbírálásáért, mint az Pálffynak megadatott. Azt, hogy ez valóban 78így volt, kiválóan tanúsítják az elfogultsággal nem vádolható kortárs, a rendek számára új korszakot nyitó bécsi béke kidolgozásában oly fontos szerepet játszó Illésházy István szavai: „Minthogy [Pálffy] az császárnak udvarában nevelkedett fel, és komornyikja is volt, és felesége is német nagy nemzet volt, neki mégis többet hittek, de az többi magyarnak senkinek sem hittek.”
