1. Zsákmány- és területszerzés.
1. Zsákmány- és területszerzés.
Hosszú időn át a legfontosabb hajtóerők közé tartozott. Különösen kezdetben a háború szinte az egész társadalmat foglalkoztatta, és két fő célja volt: egyrészt honfoglalás, tehát területszerzés, másrészt egzisztencia-teremtés, szerencsésebb esetben a meggazdagodás.
a) A zsákmány. Egy 14. század közepe táján keletkezett, török nyelvű munka dzsihádról szóló fejezete így számlálja elő a megélhetés legfőbb forrásait: 1) a gazából származó zsákmány, 2) kereskedés, 3) szántás-vetés, 4) iparosság.12 A felsorolás fontossági sorrendet jelez, ami a korabeli Nyugat-Anatóliában aligha véletlen. A zsákmány (azon belül is kiemelten a rabszolga) ugyanis nemcsak a nagy szultáni hadjáratok idején áradt. Békeidőben a határvédelmi szervezetek szerezték és szállították, s az állam a vallásjog szerint neki járó ötöd révén folyamatosan részesült belőle.13 A háborúban vagy háborúval szerzett javak jelentőségére csak néhány jellemző, időben szétszórt példa. Az első: a hagyományos oszmán felfogás szerint birodalmi mecsetet csak hitharcban szerzett zsákmányból (gazá máliból) lehetett építeni, s ennek tulajdonítható, hogy 1566 után, amikor a szultánok már nem jártak hadba, oly kevés szultánmecset épült, jóllehet korábban egyiket emelték a másik után.14 A második: Magyarországi György, aki a 15. század közepén húsz évig raboskodott a birodalomban, azt írta, hogy „egész Törökországban mindenkinek egyetemlegesen az a nézete: aki akárcsak egyetlen rabot vagy rabnőt tud szerezni, már nem lát többé ínséget”.15 A harmadik: ismeretes a krími rabkereskedelem jelentősége. Ibrahim nagyvezír 1528 eleji közlése szerint az oszmán államkincstárnak évi 30 000 arany bevétele származott ebből.16 A negyedik: 1544–45-ben Hajreddin pasa admirális az Itália és Korzika partjainál folytatott tengeri hadjárat során a flotta költségeinek tetemes részét a gazá máliból (főleg a foglyok árából) fizette ki.17 Az ötödik: a budai beglerbéget 1589 decemberében és 1590 januárjában kétszer intették, hogy számoltassa el a volt budai janicsár agát, aki az egyik rendelet szerint 30 000, a másik szerint 35 000 gurussal tartozott a kincstárnak. Az illető ugyanis azért kapta hivatalát, mert megígérte, hogy ennyi pénzt fog beküldeni a foglyok váltságdíjából.18 Az, hogy egy budai janicsár aga durván 20 000 arany megfizetését vállalta a foglyokkal űzött kereskedésből egy olyan időszakban, amikor formailag béke honolt és az oszmán terjeszkedés megállt, mindennél jobban kidomborítja a zsákmány gazdasági jelentőségét.
12 Şinasi Tekin, XIV üncü yüzyila ait bir ilm-i hâl: Risaletü’l-islam. Wiener Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes 76 (1986) 286. Uő., XIV yüzyilda yazilmiş gazilik tarikasi „gâziligin yollari” adli bir eski Anadolu Türkçesi metni ve gazâ/cihâd kavramlari hakkinda. Journal of Turkish Studies 13 (1989) 156.
13 Irčne Beldiceanu-Steinherr, En marge d’un acte concernant le pengyek et les aqingi. Revue des Études Islamiques 37 (1969) 21–48, főleg 35. skk.
14 Leslie P. Peirce, The Imperial Harem. Woman and Sovereignty in the Ottoman Empire. New York, Oxford, 1993, 189.
15 Értekezés a törökök szokásairól, viszonyairól és gonoszságáról 1438–1458. In: Rabok, követek, kalmárok az oszmán birodalomról. Közreadja Tardy Lajos. Ford. Kenéz Győző. Budapest, 1977, 69.
16 Két tárgyalás Sztambulban. Hyeronimus Łaski tárgyalása a töröknél János király nevében. Habardanecz János jelentése 1528 nyári sztambuli tárgyalásairól. A kötetet összeállította Barta Gábor. A tanulmányokat és a jegyzeteket írta Barta Gábor és Fodor Pál. A dokumentumokat fordította Barta Gábor és Kun József. Budapest, 1996, 138. 1578-ban Kaffában a rabszolgákból származó bevétel 4,5 millió akcséra (kb. 75 000 arany) rúgott; ld. Halil Inalcik, Servile Labor in the Ottoman Empire. In: The Mutual Effects of the Islamic and Judeo-Christian Worlds: The East European Pattern. (Studies on Society in Change, 3.) Ed. by A. Asher, T. Halasi-Kun, and B. K. Király. Brooklyn, N.Y., 1979, 39.
17 Tokapi Sarayi Arşivi H. 951–952 tarihli ve E. 12321 numarali mühime defteri. Yayina hazirlayan Halil Sahillioglu. Istanbul, 2002, No. 180, 232, 285.
18 Istanbul, Başbakanlik Osmanli Arşivi, Mühimme defteri 66, 210/97, 504/233.
b) A területszerzés. Ezt a motívumot, jóllehet szorosan összefügg az előzővel, külön is érdemes szemügyre vennünk. Nézetem szerint az oszmán hódítás legfontosabb okát a hógörgeteg kifejezéssel lehetne a legszemléletesebben leírni, ami a következőket jelenti: 1) a szomszédos országot előbb az oszmán határvédelmi szervezet, majd a szultáni had szétveri, kifosztja, javait a központba áramoltatja; 2) ezután a területet elfoglalják, a birodalomba beillesztik, gazdaságilag helyreállítják, majd az erőforrásait (javadalombirtokokat, adóbérleteket stb.) újabb kontingensek és újabb hódítások szolgálatába állítják, miközben a előrébb tolt határvidék újabb területről kezdi a központba folyatni a javakat. Ebből két dolog következik: 1) az oszmán hódítás első szakasza pusztító (úgy, mint korábban a szeldzsukoknál), a második viszont, mikor elkövetkezik a megszállás, és az oszmánok birtokon belülre kerülnek, viszonylag tűrhető;19 2) könnyen belátható, hogy egy ilyen rendszer hosszú távon sérülékeny: ha túl nagyra nő a gépezet és elakad a terjeszkedés, akkor forráshiány léphet fel, a határvidék beszállítóból fogyasztóvá válhat, és a központ anyagi erőit túlterhelhetik.
19 Egy új, alapos tanulmány kimutatta, hogy a Duna-Dráva és a Száva folyók között elterülő Valkó megye lakosságának 80–90%-a tűnt el a török betörések következtében: Engel Pál, A török dúlások hatása a népességre: Valkó megye példája. Századok 134:2 (2000) 267–321, főleg 276, 280–282.
