2. Társadalmi tényezők
2. Társadalmi tényezők
a) Mint fentebb utaltam rá, kezdetben széles társadalmi rétegek voltak érdekeltek a hódításokban, amelyek egyfajta népi, össztársadalmi vállalkozássá alakultak, s nagymértékben hasonlítottak a honfoglalás korának magyar kalandozásaihoz.
b) Idővel aztán a „népi” jellegű csapatokat felváltotta, kiszorította a hivatásos hadsereg. Ebben a periódusban főként a rab eredetű hadsereg lett a hadakozás fő mozgatója. Az Oszmán-ház ugyanis a 14. század második felétől szívósan, eltökélten hozott létre hadifoglyokból, majd a század vége felé bevezetett gyermekadóból egy neki elkötelezett rab elitet (török szóval: kul-sereget).20 A 16. századi jeles értelmiségi, Musztafa Áli szerint ez volt az Oszmán Birodalom igazi sajátossága. A kormányzó réteget külön „fajnak” (kul dzsinszi: szolgáló rend) tartotta, a szultánok nagy találmányának, amelyet tudatosan alakítottak ki, s amely külön nyelvet beszélt: az arab és perzsa elemekkel telítődött oszmánlit, amely szerinte minőségileg különbözött a barbár köztöröktől (ezt legszívesebben betiltotta volna). Megfigyelése szerint nem volt olyan valamirevaló oszmán személyiség, akinek ne lett volna keresztény felmenője. Az oszmán társadalom lényegét az etnikai kevertségben látta; a balkáni nem-muszlimok adták a fizikai erőt és szépséget, a keletről érkezett muszlim értelmiségiek meg az intellektust, akik magukkal hozták az iszlám magaskultúrát, és kultúrnéppé tették „Rum” (az Oszmán Birodalom) lakóit. A kereszteződés eredménye egy fejedelmi gyümölcs lett, amelyben mindkét oldal legjobb tulajdonságai jöttek elő.21
20 Inalcik, The Rise of the Ottoman Empire, 28. Uő, Halil Inalcik, Ghulam. In: The Encyclopaedia of Islam. New ed. II. Leiden, 1983, 1086.
21 Cornell H. Fleischer, Bureaucrat and Intellectual in the Ottoman Empire. The Historian Mustafa âli (1541–1600). Princeton, 1986, 253–257.
A kortárs által imígyen jellemzett kulok meghatározó befolyásának négy fontos következménye lett.
1) A dinasztia olyan támaszra lelt, amellyel nem egészen egy század leforgása alatt jórészt államosíthatta a társadalmat (a vezetés rendkívül ügyesen és tudatosan a szegény néprétegekből választotta ki az állam és a hadsereg leendő kádereit, akik az uralkodók hű szolgáiként a despotizmus bázisát alkották).
2) Ez az erő minden körülmények között arra törekedett, hogy a birodalmat egyben tartsa és a dinasztiát megvédje, mert léte és megélhetése e kettőtől függött. Ez a magyarázata annak, hogy a súlyos belső válságok (pl. 1402, 1416, 1421–2, 1511-12) után miért állt helyre oly gyorsan a birodalom egysége.22
22 A kulok egyesítő, konszolidáló és terjeszkedést ösztönző szerepére ld. Bajezid nagyvezír pályáját a 15. század elején: Michel Balivet, Islam mystique et révolution armée dans les Balkans ottomans. Vie du Cheikh Bedreddîn le „Hallâj des Turcs” (1358/59–1416). (Cahiers du Bosphore, 12.) Istanbul, 1995, 87–88.
3) A kulok rendje minden erejével támogatta a hódításokat, mert azokból nyerte létalapját: az újabb rabokat és erőforrásokat. Az udvari hadsereg és az államapparátus ellátása ugyanis mindig sokba került, ráadásul a létszáma a 14–16. század folyamán folyamatosan növekedett. Itt utalok vissza arra, amit az állam militarista jellegéről szoktak mondani. Sok igazság van abban, hogy ezt az erőt, hatalmas katonai gépezetet azért kellett a későbbiekben külső háborúkkal folyamatosan lekötni, nehogy erejének tudatában belső zűrzavarokat okozzon.23
23 Mint történt az 1525-26-ban, 1593-ban vagy 1683-ban, mikor azért (is) indult hadjárat, hogy a katonákat eltávolítsák Isztambulból. Vö. Halil Inalcik, The Ottoman Empire. The Classical Age 1300–1600. London 1973, 49. Fodor Pál, Magyarország és a török hódítás. Budapest, 1991, 29–31.
4) A kulok rendje a keresztényekkel szemben meglehetősen türelmesen viselkedett, hiszen tagjainak nagy része (még ha gyermekként vitték is el) tisztában volt származásával, ismerte rokonait.24 Ezért elsősorban nem megtéríteni akarta őket, hanem minél többüket bevonni az oszmán állam fő tevékenységébe: a háborúba. A 15. századra a keresztények felhasználása elképesztő méreteket öltött. Kis túlzással azt mondhatnánk, a fél Balkánt betagolták valamilyen formában és néven (eflák, martalóc, vojnuk, akindzsi, derbendzsi stb.) az oszmán hadszervezetbe – miközben a latin Európa leszerelt és búcsút intett a középkorias hadszervezeti formáknak.25 Tehát nemcsak a kul, a vezető elit, hanem még az alávetett muszlim, sőt a keresztény társadalmak egy része is érdekeltté vált a rendszerben, és sokszor látta hasznát az azt tápláló háborúknak.26 Az együttműködést az iszlám balkáni formái is megkönnyítették. A köznép köreiben egyelőre szó sem volt a szunnita ortodoxia uralmáról, sokkal inkább egy erősen szinkretikus euro-iszlámról, olyan jegyekkel, mint például a közös kultuszhelyek, szentek, templomok, az állatáldozat és keresztelkedés széleskörű elterjedtsége mindkét vallási közösségben, a szent források szeldzsuk korra visszanyúló általános tisztelete stb.27 Ehhez járult, hogy a legyőzött keresztényeket gazdasági érdekből is igyekeztek régi helyzetükben megtartani, hiszen, mint egy krónikás írta a 16. század végén, még a szultán is úgy látta, hogy a „kincstár számára a hitetlen a leghasznosabb”.28
24 Ibrahim Metin Kunt, Ethnic-Regional (Cins) Solidarity in the Seventeenth-Century Ottoman Establishment. International Journal of Middle East Studies 5 (1974) 233–239. Fodor Pál, Török és oszmán: Az oszmán rabszolgaelit azonosságtudatáról. Történelmi Szemle 37:4 (1995) 367–383.
25 Hegyi Klára, Magyar és balkáni katonaparasztok a budai vilájet déli szandzsákjaiban. Századok 135:6 (2001) főleg 1255–1272.
26 A kul és keresztény rokonai közötti együttműködés szép példáját láthatjuk a következő szultáni tanácsi rendeletben, amelyet 1573. június 9-én küldtek a szerémi szandzsákbégnek és Varadin (Pétervárad) kádijának: „Most te, aki szerémi szandzsákbég vagy, levelet küldöttél, s tudattad, hogy a szerémi szandzsák Varadi [nevű] bírósági kerületében a Radics nevű faluból a Petkó fia Isztepán nevű zimmi ténylegesen Haszán bégnek, a kirk kiliszei szandzsákbégnek a testvére, s ezenkívül hasznavehető, a kincstári vagyon gyarapításán fáradozik, minden tekintetben tiszteletre méltó és védelemre érdemes zimmi, s hogy ezért olyan kérelmet adtak be, hogy nemes adománylevelet adjak ki számára, amellyel a többi muszlimhoz hasonlóan a törvényes tizedektől és hagyományos adóktól, valamint a munkaszolgálatoktól mentesítem és felmentem őt. Ezért elrendeltem, hogy a nevezett Petkó fia Isztepán nemcsak a fejadótól és a tizedtől, hanem a munkaszolgálatoktól és a hadiadótól is mentes legyen. ... Miután megnézted, ezt a nemes parancsomat kezeihez add... (Istanbul, Başbakanlik OsmanliArşivi, D.EVM 16278, 193).
27 Michel Balivet, Romanie byzantine et pays de Rum turc. Histoire d’un espace d’imbrication gréco-turque. Istanbul, 1994.
28 Fodor Pál, „A kincstár számára a hitetlen a leghasznosabb”. Az oszmánok magyarországi valláspolitikájáról. In: Magyar évszázadok. Tanulmányok Kosáry Domokos 90. születésnapjára. Szerk. Ormos Mária. Budapest, 2003, 88–99.
