A mátyási közjáték: egy alternatív törökkép
A mátyási közjáték: egy alternatív törökkép
Hunyadi Mátyás (1458–1490) uralkodása idején a fent bemutatott törökkép és – mondjuk így – „hivatalos” törökellenes ideológia mellett egy merőben különböző felfogás is utat tört magának. Ez teljes egészében Hunyadi Mátyás személyének és politikai ambícióinak köszönhette létrejöttét.
Mátyás a keresztény világ felé ugyanúgy, sőt talán még hangsúlyosabban hirdette az ország hitvédő szerepét, mint atyja. Ez a propaganda nem is maradt hatástalan, mert a korabeli Európa szellemi tekintélyei az 1480-as években már benne és birodalmában látták azt az erőt, amely megmenti Európát a török és a cseh eretnekség (a huszitizmus) kettős fenyegetésétől. A vezető itáliai humanisták tőle várták annak az újfajta keresztes eszmének a diadalra juttatását, amely a keresztény civilizáció védelmét és az annak szülőjeként felfogott görögség felszabadítását állította a korábbi missziós gondolat helyébe.40 Mátyás király szívesen fogadta és maga is táplálta a személye körül formálódó mítoszt; magáévá tette azt a humanista állítást, hogy ő az új Herkules, aki emberfeletti teljesítményekre képes, vagy az új Nagy Sándor, akinek az a hivatása, hogy legyőzze a Dáriussal azonosított török szultánt.41 Az udvarában élő ferrarai orvos, Antonio Torquato a kor nagyra becsült tudományával: az asztrológiával erősítette a török bukásába vetett hitet; 1480-ban megjövendölte, hogy a szultán birodalma 1538 előtt véget ér.42 (Itt kell megjegyezni: a legyőzendő Dárius, azaz II. Mehmed viszont önmagát gondolta Nagy Sándornak, akinek az a küldetése, hogy uralma alatt egyesítse a Kelet- és a Nyugatrómai Birodalmat.)43
40 KLANICZAY Tibor, A kereszteshad eszméje és a Mátyás-mítosz, in Hagyományok ébresztése, Bp., 1976, 166–190.
41 Ehhez l. még BORZSÁK István, A Nagy Sándor-hagyomány Magyarországon, Bp., 1984, 22–36.
42 E prófécia körül sok az ellentmondás, l. M. REEVES, The Influence, 363–364; Kenneth M. SETTON, Western Hostility to Islam and Prophecies of Turkish Doom, Philadelphia, 1992, 25–27 (Memoirs of the American Philosophical Society, 201).
43 Franz BABINGER, Mehmed der Eroberer und seine Zeit. Weltenstürmer einer Zeitenwende, München, 1959,2 546–549.
193Mátyás, az ízig-vérig reneszánsz uralkodó azonban a keresztes eszmét inkább csak szándékai takargatására használta: valójában egy közép-európai birodalom létrehozása lebegett szemei előtt. Míg a Nyugat felé a védőbástya-gondolatot hirdette (és az ország cserbenhagyásáról panaszkodott), itthon egyre inkább előtérbe helyezte a 13. század végétől már készen álló hun–magyar rokonság eszméjét, s propagandistáival „második Attilaként” ünnepeltette magát. A hun–magyar rokonság és az Attila párhuzam egyszerre szolgált a nyugati hódítások igazolására és a király fő politikai eszményeinek megjelenítésére. Mátyás és ideológusai azzal, hogy feltámasztották, pontosabban: megkonstruálták a „pogány” (a kereszténységet megelőző) magyar politikai és kulturális hagyományt, eszmei támasztékot találtak a centralizált monarchia, az államegyház, az állami önállóság és az ennek belpolitikai hátországot nyújtó magyar nemesi nemzettudat létrehozásához, illetve megerősítéséhez. A magyar régmúlt és a jelen összekötésére irányuló szándék tükröződik Mátyás egyik befejezetlenül maradt tervéből is. Orosz kereskedőktől hírül vette, hogy Keleten élnek még az ott maradt magyarok leszármazottai; követeket küldött hozzájuk, és hívta őket Magyarországra, hogy a töröktől elnéptelenített területekre telepítse őket.44
44 KARDOS T., A magyarországi humanizmus, 174–181.
Ez a maga korában abszolút korszerű (a keresztény közösségből kiváló nemzetállam létrehozására irányuló) program szükségképpen magával hozta a „pogányokhoz” való viszony bizonyos átértékelését is. Mátyás belátta, hogy II. Mehmed lényegében ugyanazt teszi, mint ő: módszeresen építi ki birodalmát, s ebben – a vallási különbség ellenére – semmi kivetnivalót nem talált mindaddig, amíg a szultán nem keresztezte az ő hatalmi érdekeit. Csábító, csakhogy egyelőre igazolhatatlan feltételezés, hogy Mehmed sikerei és önkényuralmi módszerei inkább tiszteletet ébresztettek benne. Hacsak nem tekintjük egyfajta negatív bizonyítéknak, hogy Thuróczy János, aki 1488-ban megjelent krónikájában először nevezte Mátyást secundus Attilának, éppen II. Mehmeddel mondatja el uralkodójáról a következő dicséretet: „Vajon nem róla mondta-e – mint hírlik – Mohamed, a törökök császára, aki ebben a mi időnkben az egész földkerekséget rémületbe ejtette és megrázta, és akit nagy tettei miatt méltán nevezhettek volna nagy Mohamednek: »Én meg ő, mi ketten vagyunk a világ összes uralkodói között azok, akiket méltán illet ez a név: uralkodó.«”45 194Innen jöhet, hogy Mátyás a török diplomáciai kapcsolatokban nemhogy óvatosan használta a keresztes eszmét vagy frazeológiát, hanem kifejezetten mellőzte azt, és az államrezon kölcsönös tiszteletben tartását helyezte előtérbe. 1480-ban például azt írta Mehmednek, hogy azért lenne előnyös a két fél közötti béke, mert „viszálykodások helyett könnyebb lenne más fejedelmek rovására bővítenünk a hatalmunk alatt álló területet”.46 Ez nyílt és nem is váratlan beszéd egy reneszánsz fejedelemtől, de az már igen, hogy a Mehmeddel való barátságot és jószomszédságot azért tartja méltóbbnak az ellenségeskedésnél, „mivel ugyanaz a vér folyik ereinkben, és minden tekintetben felségednek mint idősebb fivérünknek tetszését keressük”.47 A magyar történetírás úgy véli, hogy a király által hangoztatott rokonságnak semmi alapja nincs, Mátyás a trónigénylő Dzsem herceg megszerzésért folytatott diplomáciai küzdelem idején terjesztette el azt a történetet, hogy nagyanyja nővérét hajdan törökök rabolták el, s ez a hölgy lett II. Murád felesége és II. Mehmed anyja.48 Bárhogy volt is, számunkra az a fontos, hogy Mátyás minden aggály nélkül vállalta a rokonságot a „kereszténység ősellenségével”, s aligha tévedünk, ha feltételezzük, hogy ez a készség egy tőről fakadt azokkal az eszmékkel, amelyek a hun–magyar ideológia terjesztésére ösztönözték. Mátyás képes volt a hagyományos ideológiai kötöttségek nélkül kezelni a törökkérdést, mert a politikai célok és eszközök hasonlósága, a (kitalált vagy hitt) közös szkíta (szittya) származás tudata tompította a valláskülönbségből fakadó ellenérzéseket.
45 THURÓCZY János, A magyarok krónikája, fordította HORVÁTH János, Bp., 1978, 445. Az a reneszánsz elv, hogy a fejedelem = „élő törvény”, szintén igen közel állt a mehmedi ideálokhoz; további figyelemre méltó egybeesés, hogy miután az oszmánoknál megszületik az uralkodó testvéreinek kötelező kiirtásáról rendelkező törvény, Antonio Bonfini, Mátyás történetírója, hosszasan taglalja Buda Attila [azaz Mátyás] általi megölésének indokait stb. Antonio BONFINI, A magyar történelem tizedei, fordította KULCSÁR Péter, Bp., 1995, 80–83. Vö. KARDOS, T., i. m., 178. Mátyás reneszánsz államáról l. SZEKFŰ Gyula, Magyar történet, II, Bp., 1936,2 467 s kk. ll.
46 Magyar humanisták levelei, 263.
47 I. m., 264. Vö. Mátyás király levelei 1460–1490, válogatta, a szöveget gondozta, az utószót és a jegyzeteket írta V. KOVÁCS Sándor, Bp., 1986, 154.
48 A pápai követ állítja 1489. január 30-i jelentésében, hogy mindezt magától Mátyástól hallotta: FRAKNÓI Vilmos, Hunyadi Mátyás király 1440–1490, Budapest, 1890, 298–299 (Magyar történeti életrajzok). E. KOVÁCS Péter nem tartja hitelesnek a történetet: Matthias Corvinus, Bp., 1990, 143–144.
Erre ösztönözte őt az udvarát fokozatosan átható újplatonista gondolkodás is, amely kevés jelentőséget tulajdonított a vallás konkrét formáinak. Mátyás és humanistái elsősorban nem is a vallás ellenségét, hanem sokkal inkább a barbár pusztítót ítélték el a törökben; a király egyik híres levele, amely „vetéseinket dúló vadkan”-ként jellemezte az országot fenyegető ellenséget, ezt a pragmatista megközelítést fejezte ki rendkívül szemléletesen.49
49 KARDOS T., A magyarországi humanizmus, 192–193. Magyar humanisták levelei, 22. KLANICZAY T., A kereszteshad eszméje, 188.
A „török rokon” és a „rokon török politika” elve a nagy uralkodó halála után eltűnt a magyar királyi udvarból, ahová visszatért a hagyományos egyoldalú ellenségkép. A mátyási intermezzo azonban nem múlt el teljesen nyom nélkül. Felix Petantius, a király könyvdíszítő műhelyének egykori vezetője, a világhíres Corvina-könyvtár utolsó őre, a keleti nyelveket 195ismerő diplomata e gyakorlatias szemlélet jegyében rövid munkát írt az Oszmán Birodalomba vezető utakról, hogy segítséget nyújtson a törökellenes támadó háború újonnan feléledő tervének megvalósításához (1502). A mátyási humanista udvar emléke ugyancsak szerepet játszhatott abban, hogy Felix Petantius 1510 körül megalkotta az első magyar tudományos munkát az Oszmán Birodalomról; ez volt a Genealogia Turcarum Imperatorum, amelyet hamarosan török történetté (Historia Turcica) fejlesztett tovább, s amely a német humanisták révén az európai turcica irodalom egyik fontos forrása lett.50
50 BANFI Florio, (ismertetés a) Johann Cuspinianus Briefwechsel (München, 1934. c. munkáról), in Századok, 1938, 390; Elena BERKOVITS, Felice Petanzio Ragusino, Bp., 1941; KARDOS T., i. m., 255–57.
