A. „Önálló” telhis
A. „Önálló” telhis
A telhis, mint az oszmán oklevelek minden fajtája, invocatióval kezdődik. Ezt a papír felső, középső részére írták, s rendszerint egyetlen szóból állt: hüve (ő, ti. az Isten).36 Ahogy már említettem, a telhist bevezető inscriptiót az esetek többségében vagy az carzból származó arz-i bende-i bi-mikdar budur ki (a jelentéktelen szolga jelentése a következő) vagy az arz-i halra visszavezethető sacadetlü (vagy devletlüstb.) padişahum (boldogságos – vagy nagyságos – padisahom) kifejezés alkotja, de igen sokszor a kettő kombinációjából jön létre. Mégpedig többnyire úgy, hogy az carz-i ...-féle bevezetéshez a telhisek jelentős részében a sacadetlü padişahumot is hozzáillesztették, feltehetőleg így téve személyesebbé az uralkodó megszólítását. Fordított sorrenddel már jóval ritkábban találkozunk.37 Szintén ritkán fordul elő olyan inscriptio, amelyben az carzokban használatos hosszabb vagy teljes változatot láthatjuk viszont.38 Ugyanígy kivételszámba mennek azok a telhisek, melyek elejéről mindenféle inscriptio hiányzik,39 vagy olyan szokatlan fordulattal kezdődnek, mint a Revan 1943 egyik telhise: defter oldur ki... (a defter a következő... ).40 Jócskán kilógnak a sorból Kocsi bég összefüggő értekezéssé formált telhisei, 33melyek önmagukat az carz-i hal szóval jelölik meg, ismételten kidomborítva a fogalomhasználat következetlenségeit.41
Jól látható pl.: I. H. Uzunçarşili: Merkez. 22. képen.
Pl. C. Orhonlu: Telhîsler. 184. sz.
C. Orhonlu: Telhîsler. 171. sz.: rikab-i hümayun-i hilafet-makruna carz-i bende-i bi-mikdar budur ki (a felséges kalifai kengyelhez a jelentéktelen szolga jelentése a következő). Vö. 183. sz. irattal.
Revan 1943, fol. 46b; C. Orhonlu: Telhîsler. 158. sz.
Revan 1943, fol. 20a. Eltér a szokványostól az a lakonikus budur ki kezdés, ami a Bayezid Devlet Kütüphanesi, Veliyüddin 1970. jelzetű kézirat 9b–10b. lapjain megőrzött telhisekben olvasható. De erős a gyanú, hogy itt szándékos rövidítéssel van dolgunk, amit a másoló(k) számlájára kell írnunk.
K. Aksüt: Koçi Bey risalesi. Istanbul, 1939. 18.; Rh. Murphey; The Veliyuddin telhis: Notes on the Sources and Interrelations between Koçi Bey and Contemporary Writers of Advice to Kings. (In: Belleten. 43. 171. 1979. 556.)
A telhis következő része, amit némi erőszakkal megfeleltethetünk az egyéb iratok narratiójának vagy expositiójának, rendszerint a telhis megírását előidéző eseményt vagy okot adja elő, amely az eseteknek durván felében egy szultáni leirat (hatt-i hümayun) érkezése. Néha ezt megelőzően, az inscriptio után közvetlenül egy salutatio (duca) következik, amely nem is annyira kivételes megoldás, mint Faroqhi gondolja.42 Ez a duca többnyire az egyszerű devletlü padişahum sag olsun (nagyságos padişahom egészséges legyen) vagy az Allahu tacala devletlü padişahuma çok yillar cömürler vire (a magasztos Isten adjon nagyságos padişahomnak hosszú életet) kifejezésből áll,43 kivételesen azonban nagyon hosszú lehet.44
S. Faroqhi: Die Vorlagen. 27–28
Revan 1943, fol. 13b, 38b, 46a, 49a; C. Orhonlu: Telhîsler. 86. sz.
S. Faroqhi: i.h.
Amikor az előzmény a szultán által kibocsátott hatt-i hümayun, ezt a narratio elején a bu kullanna emr-i şerifleri varid olup45 típusú mondat adja tudtul, majd következik a szóban forgó uralkodói leirat teljes vagy részleges elismétlése. Ha ez a hatt-i hümuyan egy korábbi beadványra válaszolt, akkor a bevezető mondat vagy csak utal erre a tényre (gece rikab-i humayuna yazilan telhis üzerine ... „a nemes kengyelnek este írt beadványra...”),46 vagy azt is elmondja, hogy mit tartalmazott az a telhis, amelyre az itt elismételt hatt-i hümayun reagált (dünki gün zicamet ve timar hususinda yazilan telhis üzerine ... „a ziámet- és timár-birtokok ügyében tegnap írt beadványra ...”).47
Pl. Revan 1943, fol. 30a. (E szolgájához nemes parancsa érkezett.)
Revan 1943, fol. 37b.
Revan 1943, fol. 40a; vö. S. Faroqhi: Die Vorlagen. 25.
A hatt-i hümayun szövegét többnyire a diyü buyurilmiş, diyü ferman olinmiş (megparancsoltatott, hogy..., elrendeltetett, hogy...) stb. formula zárja le, de néha feltűnik a jóval alázatosabb diyü bu kullarina külli cinayet buyurilmiş (felséged szolgája a legnagyobb kegyben részesült [annak elrendelésével], hogy ...) kifejezés is.48 A telhis narratiója ezzel véget is ér. Azokban a beadványokban, amelyeknek nem hatt-i hümayun szolgált előzményül, a narratióban a vonatkozó ügy rövid, célratörő ismertetése foglalja el az uralkodói leirat helyét. Akármelyik változatról legyen szó, a narratiót és a telhis következő részét (a nagyvezíri fejtegetéseket és javaslatokat) meglehetősen állandó fordulatokkal választják el egymástól. Nagyjából háromféle megoldási módot különböztethetünk meg. A diyü buyurilmi, vagy az ügy ismertetése után következhet: 1./ a jól ismert emr ü fennan devletlü padişahumundur (a parancs és a rendelkezés nagyságos padişahomat illeti meg)49 vagy ennek valamelyik variánsa; 2./ valamilyen áldóformula (a leggyakoribb: Allahu ta’ala sacadetlü padişahuma çok yillar cömürler vire „a magasztos isten adjon padisahomnak hosszú életet”);50 3./ az cilm-i şeriflerine hafi buyurilmaya ki (uralkodóm nemes tudomása elől ne maradjon rejtve, hogy ...)51 mondat, majd a sacadetlü (vagy devletlü) padişahum kifejezéssel indul a telhis fő része.
Revan 1943, fol. 18a, 40a.
Revan 1943, fol. 63a.
Revan 1943, fol. 31a.
Revan 1943, fol. 52b.
Az itt felsorolt klisészerű alaki elemeket a nagyvezíri mondandó további tagolására is felhasználják, és hozzájuk még egyéb változatok is csatlakoznak. Amikor a nagyvezír 34újabb gondolatot vet fel, más témára tér át vagy további uralkodói leiratot (esetenként a narratióban már említett leirat újabb részeit) idézi, elhatárolásként az emr-i şerifleri ne ise ferman padişahumundur (bármi legyen is nemes parancsa, a rendelkezés padisahomat illeti meg),52 emr-i şerifinüz ne ise işaret-i caliyye buyurila (bármi legyen is nemes parancsa, méltóztassék magas kézjellel tudatni),53 devletlü padişahum, bu dahi maclum-i hümayunlari ola ki (nagyságos padişahom, szolgáljon nagyúri tudomására az is, hogy ...),54 bakisine sacadetlü padişah aclemdür (a többit a boldogságos padişah tudja a legjobban)55 kifejezések szerepelnek még a leggyakrabban.
Revan 1943, fol. 5b.
Revan 1943, fol. 50b.
Revan 1943, fol. 52a.
Revan 1943, fol. 40a.
A telhis fő részének majdhogynem állandó elemeihez sorolhatjuk még azokat a gondolati sematizmusokat, amelyekkel a nagyvezírek az állam iránti elkötelezettségüket és önfeláldozó munkásságukat szokták hangsúlyozni. Ezek egymáshoz igen közeli megfogalmazásokban térnek vissza, egyiknél-másiknál szinte már kliséről beszélhetünk. Szinán pasa telhiseinek egyik jellegzetes kitétele például a következő: vallahi’l-ä cazim din ü devletlerine ve cirz-i saltanata layik oldugi üzere hidmet eylemekden gayri bir muradum yokdur (a dicsőséges Istenre, nincs más célom, mint hogy a vallást és felséged birodalmát, valamint a szultánátus tekintélyét méltóképpen szolgáljam).56 A munkavégzést ecsetelő fordulatok közül legkedveltebbnek azok tűnnek, amelyek az éjszakák feláldozásáról, az éjjel-nappali szüntelen fáradozásokról szólnak. Már Szinán beadványai gyakran élnek efféle frázisokkal, s utódai is szívesen alkalmazták őket saját érdemeik kidomborítására. Az alábbi jellemző példa Jemiscsi Haszán nagyvezír egyik felterjesztéséből való: devletlü padişahum bu kulunuz gece ve gündüz uykuyu kendüme hamm edüp ... togrilik üzere derun-i dilden çalişup ... (nagyságos padisahom, felséged e szolgája éjjel-nappal, magamtól az alvást megvonva, ... egyenesen és szívvel-lélekkel dolgozom...).57
Revan 1943, fol. 49b.
C. Orhonlu: Telhîsler. 35. sz.
A nagyvezír előterjesztéseit az esetek többségében valamilyen alázatossági formula zárja le. Leggyakoribb a baki emr ü ferman devletlü padişahumundur (egyébként a parancs és a rendelkezés nagyságos padisahomat illeti meg) típusú megoldás, de ennek is számtalan változata fordul elő.58 Sokszor jön elő a bakisine devletlü padişahum aclemdür (a többit nagyságos padişahom tudja a legjobban). Máskor az alázatossági formulát egy duca váltja fel, de azzal együtt is szerepelhet, akár előtte, akár utána. Találkozunk még az emr-i şerifleri ne ise işaret-i caliyye buyuralar ki ana göre camel olina (bármi legyen nemes parancsa, magas kézjellel méltóztassék tudatni, hogy aszerint járjunk el)59 befejezéssel, amit valószínűleg akkor részesített előnyben a nagyvezír, ha nyomatékosan kívánta a szultánra hárítani a döntést. Viszonylag ritka befejezési mód az, amikor Korán-idézet vagy más arab mondás zárja le a beterjesztés szövegét.60
S. Faroqhi: Die Vorlagen. 28. Vö. H. Inalcik: Osmanli bürokrasisinde aklâm ve muâmelât. (In: Osmanli Araştirmalari. 1. 1980. 3–4.)
Revan 1943, fol. 23a.
Revan 1943, fol. 30a.
A telhisek hosszúsága változó, a néhány sorostól a több oldalasig terjedhetnek. A tartalom és a terjedelem között nehéz lenne bármiféle összefüggést felfedezni, de feltűnő, hogy amikor a nagyvezír személyét vagy pozícióját érintő kérdések kerülnek szóba, a telhisek szövege is nyúlni kezd. Az efféle beadványokban jól megfigyelhető az állandó magyarázkodás és az önigazolási igyekezet, s ez gyakorta vezet terjengősséghez, felesleges bőbeszédűséghez. A rengeteg ismétlés, a többszöri nekirugaszkodás a téma mindenoldalú 35megvilágításának, az érzelmi ráhatásoktól sem mentes érvelési mód okozza, hogy sokszor érezzük túlméretezettnek az írásokat. Időnként az a benyomása támad az embernek, hogy ügyek elintézése céljából készített iratok helyett politikaelméleti értekezéseket tart a kezében. Ha a személyes érdekeltség hiányzik, a beadványok jóval tárgyszerűbbek, sokkal inkább a lényegre szorítkoznak.
A telhisek túlnyomó többsége egyetlen témával foglalkozik. A Revan 1943 anyagának hevenyészett statisztikai vizsgálata azt mutatja, hogy mindössze 10–15%-ra rúg azoknak a telhiseknek az aránya, amelyekben kettő vagy annál több, egymással össze nem függő kérdés kerül terítékre.
A telhisek szövegezéséről elmondható, hogy a legnagyobb mértékben igazodnak az oszmán közigazgatási hagyomány személytelen, távolságtartó ideáihoz. Ha a név nem lenne feltüntetve, számos darabról önmagában lehetetlen volna megállapítani, hogy melyik nagyvezírhez tartozik. (Egyébként sokszor ez a helyzet.) Az egyéniség elrejtése, a bebújás a frázisok mögé ugyanakkor nemcsak a tradícióból fakadó elvárás volt, hanem a felelősség elhárításában is jó szolgálatokat tett. E tekintetben ismét csak Szinán pasa jelent bizonyos kivételt, akinek erős egyénisége az általa „ihletett” telhisekből is gyakran átsugárzik. A telhisek nyelvezetében a korszak udvari beszélt nyelve tükröződik vissza. Időnként az olvasó úgy érzi, mintha a nagyvezír szóban próbálná meggyőzni az uralkodót az igazáról. Aligha véletlen ez, hiszen mint látni fogjuk, a beadványok egy részét (jóllehet egyre kisebb hányadát) még jó ideig úgy olvasták fel a szultánnak, s a megfogalmazáskor ezt a körülményt szem előtt kellett tartani. Érdekes, hogy Szinán telhiseiben még meglepően sok török szó és mondás, törökös fordulat bukkan elő, de ezeket a későbbiekben – főleg a XVIII. században – teljességgel kiszorítják a perzsa és az arab elemek.
A telhisek alkalmi bőbeszédűségével szemben a szultánok válaszait kimondott szűkszavúság jellemzi. Az esetek jelentős részében a hatt-i hümayun egy-két szóból áll, de ha ennél hosszabb, akkor is ritkán lép túl egy-két rövid mondaton. Az ennél terjedelmesebb, érvelést is magában foglaló uralkodói megnyilatkozások kivételesnek számítanak. Felismerhető az a tendencia, hogy az adományozásokkal kapcsolatos döntéseket a lehető legrövidebben közlik, ám ha a szultán elégedetlen valamivel, vitája van a nagyvezírrel, vagy valamilyen konkrét kívánsága van, akkor kissé hosszabban adja tudtul elhatározását.
A hatt-i hümayunokat az uralkodók általában a telhis szövege fölé, attól kissé balra írták a papírosra. (Az önálló leiratoknál természetesen más a helyzet, ott üres papírra – beyaz ütere – került a rendelkezés.) A Szinán-féle telhis-gyűjteményben szintén a vonatkozó beadványok fölé másolták a szultáni válaszokat. Ez az eljárás közelebb áll az egykor volt napi gyakorlathoz, mint az a megoldás, amit az Orhonlu által kiadott gyűjteményekben követtek. Itt a másoló(k) a margóra írták a hatt-i hümayunokat, s azt is feltüntették, melyik uralkodótól származnak. A telhisek egy részénél mindennemű uralkodói „kézvonás” hiányzik, de ez nem feltétlenül azért van, mert az uralkodó nem látta vagy nem adott rájuk választ. Az Esad Ef 2236 jelű kéziratban az ilyen telhisekhez az agiz cevabi (szóbeli válasz) megjegyzést tették, de mint ki fog derülni, ez nem mindig fedi a valóságot. A hatt-i hümayunok egy további csoportja, mint láttuk, a telhisek szövegében „bújik meg”. S. Faroqhi a rendelkezésére álló anyag alapján hajlott annak elfogadására, hogy ezekben az idézetekben híven, változtatás nélkül adják vissza a szultánok szavait.61 Egyes telhisek valóban alátámasztják Faroqhi sejtését, viszont éppen a Szinán-féle beadványok között akadnak olyanok, amelyekből kiviláglik, hogy néha csak a szultáni mondandó lényegét idézték fel, s nem ragaszkodtak a leirat teljes vagy szó szerinti beemeléséhez.62
S. Faroqhi: Die Vorlagen. 27.
Változtatás nélkül idéz: C. Orhunlu: Telhîsler. 7. sz.; előzménye: uo., a 6. sz. irat végén. Hellyel-közzel (és két részletben) idéz: Revan 1943, fol. 33a; előzménye: Istanbul, Süleymaniye Ktp., Esad Ef. 2236, fol. 70b (ugyanez a telhis megtalálható Revan 1943, fol. 40a–40b-n is, de ott a hatt-i hümayun lemaradt).
36A telhis két olyan alkotórészéről kell még szólnunk, amelyek körül nagyon sok a bizonytalanság: a dátumozásról és a hitelesítésről. Faroqhi azt írja, hogy ezek mindig hiányoznak a nagyvezíri beadványokról.63 Ami a dátumot illeti, a telhis eredeti formájában valóban nem tartalmazza sem a kiállítás idejét, sem a helyét. Mihelyt azonban az írás valamilyen okból (rendszerint azért, mert pénzügyi kihatása van) belekerül a kancelláriai vagy a pénzügyi adminisztráció ügymenetébe, keltezést is kap. Az ilyen módon megőrzött és archivált felterjesztések tehát megnyugtatóan beilleszthetők az események sorába. Az igazi gondot a telhis-gyűjteményekben fennmaradt beadványok okozzák, mert ezekben a megírás időpontját legfeljebb tévedésből jegyezték fel, a másolás sorrendje pedig teljesen önkényes. Ilyenkor a fő eligazodási pontot azok a másolói megjegyzések kínálják, amelyek megadják, hogy egy-egy telhis vagy az egész gyűjtemény melyik nagyvezírtől származik. Az időpont meghatározása azonban még így is rengeteg nehézséggel jár, s megbízhatóbb eredményekre csak a telhisekben rejlő információk értékelésével juthatunk. S. Faroqhi mutatott rá elsőként, hogy a datálásnak a beadványokban megemlített eseményekből, személyekre, hivatalviselésre vonatkozó közlésekből stb. kell kiindulnia, azonosításukhoz pedig minden lehetséges (oszmán és európai, elbeszélő és levéltári, történelmi és irodalmi) forrás bevonására szükség van. Jól jellemzi a nehézségeket, hogy a Szinán-féle telhisek kb. egyharmadának időpontját még így sem sikerült megállapítania, igaz, a levéltári források felhasználásával adós maradt. Tőle eltérően nagymértékben támaszkodott levéltári adatokra (ru’us-, ruznamçe, mevacib- és mühimme-defterekre) C. Orhonlu, mégis számos hiba csúszott a telhisek akár abszolút, akár egymáshoz viszonyított sorrendjének meghatározásába. Ennek legfőbb oka az, hogy az esetek jelentős részében az oszmán anyag önmagában nem alkalmas a datálási kérdések megoldására. Ez bizonyosodott be akkor is, amikor Dávid Gézával az Orhonlu által kiadott gyűjteményből kiválogattuk és magyarra fordítottuk a Magyarországgal kapcsolatos beadványokat. Hamar kitűnt, hogy az Orhonlu által kialakított sorrend tarthatatlan, s a segédanyagként számba jövő magyar források segítségével a kiválasztott 34 telhisből 31-nek a keletkezési idejét egy-két hónapos tűréshatáron belül meg tudtuk állapítani.64 Természetesen ilyen forrásadottságokkal nem mindig rendelkezünk, s számot kell vetnünk azzal, hogy a telhisek egy része (főleg a sovány tartalmúak és azok, amelyek kontrol-anyagban szűkölködő témákra és területekre vonatkoznak) legfeljebb az illetékes nagyvezír hivatalviselésének időhatárai közé lesznek elhelyezhetők.
S. Faroqhi: Die Vorlagen. 25.
Dávid G.–Fodor P.: Magyar vonatkozású török államiratok a tizenötéves háború korából. (In: Hadtörténelmi Közlemények. 30. 2. 1983. 278–296., 30. 3. 1983. 451–467.)
Még ennél is bizonytalanabb az, amit a telhisek esetleges hitelesítési záradékáról mondhatunk. Említettem már, hogy S. Faroqhi kétségbe vonja ennek használatát a telhiseken, s hogy jó okkal, azt számos beadvány igazolja. Míg a hitelesítésül szolgáló sahh (helyes, láttam) jel elmaradhatatlanul megjelenik a nagyvezíri vagy a szultáni buyuruldi (Beurkundungsbefehl), vagyis az okmány kiállítását elrendelő parancs vagy a pénzügyigazgatás különféle megjegyzései fölött, addig a telhisek körül rendszerint nem találkozunk vele. De ennek ellenkezőjére is tudunk példát hozni. Egy 1684. október közepén kelt beadványon a buyuruldi hitelesítési záradékán kívül a bal alsó sarokban, a telhis utolsó sorában is ott látható egy sahh, ami ebben az esetben csakis a telhisre vonatkozhat.65 Hogy miféle szokás vagy szabály érvényesült a hitelesítéssel kapcsolatban, arra csak jóval nagyobb levéltári anyagra kiterjedő vizsgálat után lehet majd megnyugtató feleletet adni.
TSMA, E 9755.
37A beadványokat külön erre a célra készített papírra, az ún. telhis kagidira írták. Ezt a fajta papírt előnyös tulajdonságainál fogva a szultáni rendeletek becsomagolásához is használták. Korszakunkban még nincs nyoma annak a későbbi szokásnak, hogy a telhiseket fontosságuk szerint különböző méretű papírra rótták.66
Fekete L.: Bevezetés. XXV; C. Orhonlu: Telhîsler. XXI–XXIII.
