B. „Kísérő összefoglaló” telhis
B. „Kísérő összefoglaló” telhis
Az átnézett telhisek alapján semminemű szabály nem állapítható meg arra nézve, hogy milyen esetekben kellett önálló telhist mellékelni, s mikor csupán kiegészíteni, megjegyzésekkel ellátni a szultán elé menő iratot. Minden jel arra mutat, hogy a megoldás a nagyvezír belátására volt bízva. Amikor úgy érezte, hogy a szóban forgó ügyben néhány szempontra külön fel kell hívnia a szultán figyelmét, vagy fontossága miatt a téma nagyobb körültekintést kívánt, külön telhisben fejtette ki álláspontját vagy emelte ki a leglényegesebb mozzanatokat, s ez a telhis mindenben igazodott a fentiekben ismertetett sémákhoz. Ilyenkor általában két dologból lehet megállapítani, hogy „kísérő telhisről van szó: 1./ a telhisben rendszerint hivatkoznak a megírását kiváltó előzményekre és annak beterjesztőjére; 2./ megtalálható benne az a sematikus fordulat, amellyel jelezték, hogy az előzményt külön is beterjesztették az uralkodónak: cayni ile gönderdügi carzlar telhis olinup rikab-i hümayuna irsal olindi (az általa küldött jelentéseket változtatás nélkül telhisszé alakítottuk és a nagyúri kengyelhez felküldtük).67
Revan 1943, fol. 43a; más változat: uo., fol. 32a: cayni ile gelen mektup telhis olinup hakipay-i şerife gönderildi (A beérkező levelet változtatás nélkül telhisszé alakítottuk és felséged nemes lábaporához elküldtük). Ld. még: A. Refik: Sultan Murad-i rabicin hatt-i hümayunlari. (In: Tarih-i Osmanî Encümeni Mecmuasi. 7. 39. 1332 [1916–17]. 137–138.); C. Orhonlu: Telhîsler. 14, 20, 45, 83, 98. sz. stb.; Revan 1943, fol. 17b.
Hogy a telhis olinmak kifejezés mit is jelent, vagyis a beérkező iratok telhisszé formálása milyen szabályok szerint történt, nem minden részletében világos, de néhány eljárási módra rá tudunk mutatni. Egyes esetekben a nagyvezír a központba küldött carzot, mektupot stb. minden változtatás nélkül továbbította, csupán egy-két mondatos megjegyzést fűzött hozzá, amelyben megnevezte az irattípust és a beterjesztőt, s az egészet a szultán figyelmébe ajánlotta.68 De ezekben a rövid „ajánlásokban” többnyire az irat tartalmát is összefoglalta, megkönnyítve ezzel a szultán tájékozódását.69 Máskor viszont a nagyvezír telhise – s ez áll legközelebb a telhis olinmak szótári értelméhez – kimerítő összefoglalást nyújtott az ügy minden lényeges aspektusáról, s az is előfordult, hogy hosszabbra sikeredett, mint maga az előzmény (a jellemző persze a rövidítés volt).70 Az ilyen típusú kísérő összefoglaló telhisek szerkezetileg és formailag több ponton is elüthetnek az önállóan benyújtott telhisektől. Az carz-i bende-i bi-mikdar ... bevezető igen gyakran elmarad, s helyére a telhis megírására okot adó személy és beadványának megnevezése került. Például: Belgrad’da mal-i miri tahsilinde olan baş defterdar Ahmed kullarinun mektubidur (felséged szolgájának, Ahmed fődefterdárnak levele, aki Belgrádban a kincstári jövedelmek beszedésével foglalkozik).71 A telhis a szokásos udvariaskodás és alázatoskodás mellőzésével rögtön a tárgyra tér, s az ismertetés végén a záró baki emr ... formula helyett a ...diyü 38iclam eder (... diyü carz eder, ...dugunu carz eder, ... diyü ... virilmek ricasina carz eder stb.) kitétel fejezi ki, hogy az eddigiekben az eredeti folyamodó mondanivalóját foglalták össze.72 Néha megesik, hogy ezt követően lezárásként mégis odaírnak egy emr ü ferman devletlü padişahumundur vagy baki’d-duca (áldja meg az Isten!)-szerű alázatossági formulát.73 Úgy tűnik, hogy ezek az összefoglalások számos esetben szó szerint átveszik az alapul szolgáló irat szövegét, s ilyenkor a telhis olinmak csupán annyit jelent, hogy a szóban forgó iratot bizonyos, a lényeget nem érintő rövidítésekkel (pl. az inscriptio elhagyásával) lemásolják és ellátják a ... diyü iclam eder stb. megjegyzéssel.
C. Orhonlu: Telhîsler. 69. sz.
Uo. 165, 172, 177. sz.; A. Mumcu: Rüşvet. 314; L. Fekete: Die Siyaqat-Schrift in der türkischen Finanzverwaltung. Bp., 1955. I. 718–720, II. Taf. LXXIV.
C. Orhonlu: Telhîsler. 180. sz. Az eredeti kérvény mindössze két mondatból áll – a telhis terjedelme ennek többszöröse (vö. III. sz. fotóval, ahol az carz-i hal nem látható).
C. Orhonlu: Telhîsler. 65. sz. Ld. még 5, 16, 22, 42, 51, 53, 55–56, 62, 64, 68, 71, 81, 87, 107, illetve A. Mumcu: Rüşvet. 314. Időnként még ezt a tájékoztató megjegyzést is elhagyják, ld. C. Orhonlu: Telhîsler. 173. sz. és I. sz. fotó. Az eredeti carz inscriptiójának változatlanul hagyására ritka példa: uo., 70. sz.
Revan 1943, fol. 27b; C. Orhonlu: Telhîsler. 5, 42, 62, 64, 68. sz.
C. Orhonlu: Telhîsler. 55–56, 70–71, 53. sz.
Ha tehát a nagyvezírnek a témához nem volt hozzáfűznivalója, vagy azzal hallgatólagosan egyetértett, a telhis itt be is fejeződött. Ám ha kiegészítést vagy indoklást tartott szükségesnek, vagy röviden saját véleményét is ismertetni kívánta, akkor annak külön bekezdést szentelt, amely elkülönült a tartalmi összefoglalótól. Ilyen kettős tagolású telhist többet is találunk Orhonlu kiadványában, de a Szinán pasa-féle telhisek között is van rá példa.74 Érdekes, hogy az efféle telhisek második részében, ott, ahol a nagyvezíri kiegészítés vagy álláspont fogalmazódik meg, részben visszatérnek az önálló telhiseknél megfigyelt formai jegyek. A tárgy ismertetését lezáró ... diyü iclam eder kitételt követően a sacadetlü vagy devletlü padişahum formula vezeti be a nagyvezíri észrevételeket. A telhis-gyűjteményekben ez a második rész többnyire megszakítás nélkül kapcsolódik az elsőhöz, az előzmény összefoglalásához, de az Orhonlunál közölt III. sz. fotó és a Szinán-féle telhisek egyik darabja alapján nagyon valószínű, hogy az eredeti telhiseken a sacadetlüvel kezdődő részt új sorba írták.75 Ezek a nagyvezíri megjegyzések rendszerint nem túl hosszúak, s mintegy fele részben baki... formulával végződnek, míg a többiben ilyet nem találunk. Ebben az esetben az eltérés valószínűleg nem egyszerűen stiláris, hanem tartalmi okokra vezethető vissza. A kevés példa alapján is elképzelhetőnek látszik, hogy amikor a nagyvezír csupán tájékoztatás vagy kiegészítés céljából közölt valamit, akkor a baki ...-t nem tartotta szükségesnek leírni, ám ha alternatívákat vázolt fel, vagy a szultán döntését kérte, netán saját javaslatot fogalmazott meg, akkor nem feledkezett el az alázatossági formula beiktatásáról.
Revan 1943, fol. 27b, 48a; C. Orhonlu: Telhîsler. 42, 62, 107, 180. sz.
Ugyanezt a tagolást figyelhetjük meg I. H. Uzunçarşili: Osmanli devleti teşkilâtindan Kapukulu Ocaklari. II, Ankara, 1984. lev. XLII, 125. sz. képen.
A „kísérő-összefoglaló” telhisekkel kapcsolatban nehezen megválaszolható kérdés, hogy milyen lehetett az arány az önálló beterjesztéssé formált telhisek és az előzmény papírjára ráírt és azzal együtt benyújtott beadványok között. A telhis-gyűjtemények anyaga e tekintetben kevés fogódzót nyújt, mivel semmiféle utalást nem tartalmaznak arra, hogy honnan, milyen forrásokból szedték össze őket. Mindenesetre jelenleg úgy látom (főleg kiadott anyagok alapján), hogy az alapul szolgáló iratra rákerülő telhisek száma idővel fokozatosan növekedett, s a XVIII. században és a XIX. század első felében a központba befutó jelentések, kérvények stb. döntő többsége ebben a formában kerülhetett a szultán elé.76 Úgy tűnik, különösen a javadalom (dirlik)-adományozásra vonatkozó kérelmeknél várták el, tekintették az érdemi elbírálás elengedhetetlen feltételének, hogy a nagyvezír telhise ott díszelegjen a folyamodvány felett, a papír közepén vagy jobb oldalán.
Ld. például F. Kurtoglu: Yunan istiklal harbi ve Navarin muharebesi (Çengeloglu Tahir Paşa). I–II. H. n., 1944. (371–372 sayili Deniz Mecmuasi tarihi ilavesi).
