A KÖPRÜLÜ-NAGYVEZÍREK

Teljes szövegű keresés

52A KÖPRÜLÜ-NAGYVEZÍREK
1656 júniusában, mint évek óta minden nyáron, a török flotta a Dardanellákon át kifutott a Földközi-tengerre, hogy segítséget vigyen a Krétán harcoló seregnek. A velencei hajóhad ilyenkor kint a tengeren várta. A törökök igyekeztek elkerülni az összecsapást, csak védekeztek, s eddig sikerrel elérték úticéljukat. Ezúttal szerencsétlenül alakult a helyzet. A velenceiekhez más országok is csatlakoztak, egyesített flottájuk mintegy hetven hajóból állt. A török hajók ugyan enyhe számbeli fölényben volta legénységük azonban a tengeri harcban gyakorlatlan katonákból állt. Védekezésre talán most is alkalmasak lettek volna, ám a flotta vezére, a kapudán pasa, parancsot kapott, hogy haladéktalanul támadjon.
A támadást elrendelték. A tenger felől erős szél fújt a szárazföld felé, s a török hajókat kedvezőtlen felállásra kényszerítette. A harc nem tartott sokáig. A hetvenkilenc török hajóból mintegy húsz menekült meg, a többi kigyulladt, vagy legénységével és felszerelésével együtt az ellenség zsákmánya lett.
A vereség katasztrófával ért fel. Az államkincstár krónikussá vált, súlyos deficitje kilátástalanná tette, hogy az elveszett hajókat hamarjában újakkal pótolják. A velenceiek pedig ellentámadásba lendültek. Ahogy kétszáz évvel korábban Hódító Mehmed, úgy most ők is a szoros bejáratát őrző két szigetet, Tenedoszt (török nevén Bozdzsaadát) és Lemnoszt vették célba. Augusztusra mindkettőt elfoglalták.
A Dardanellákon át nyitva állt az út Isztambul felé. A velencei hajók állandó jelenléte a szoros előtt már korábban is megnehezítette a főváros ellátását. Évről-évre súlyosbodott az élelmiszerhiány, az árak lehetetlenül felszöktek. Most éhínség és ellenséges ostrom fenyegetett. A városban kitört a pánik, az előkelők a szoros túlpartjára, Üszküdárba menekültek. A meghódítása óta mindenfelől védett Isztambul védműveire az elmúlt kétszáz évben házak épültek; a negyvezír a Márvány-tengerre néző oldalon most lebontatta őket, hogy a falakat újra alkalmassá tegye a védelemre. Egyedül a szultán, a tizennégy éves IV. Mehmed nem izgatta magát, Üszküdár mögött vadászgatott.
Az államnak az a néhány méltóságviselője, akiben még maradt felelősségérzet, és véget akart vetni a kétségbeejtő zűrzavarnak, a gyermeke helyett kormányzó szultánanya, Turhán köré csoportosult. Energikus embert kerestek, aki képes rendet csinálni. Választásuk Köprülü Mehmed pasára esett, akit Turhán 1656. szeptember 14-én kinevezett nagyvezírnek.
Akkortájt a nagyvezírcsere nem ment eseményszáma, az utolsóöt évben éppen tizenháromszor fordult elő. Ez vészjelzéssel ért fel, hiszen a 17. század mind gyengébb szultánjai helyett a nagyvezírek kormányozták a birodalmat. Amikor 1648-ban egy hatéves gyermek ült a trónra, felelősségük különösen megnőtt. Gyakori cserélgetésük tünete is, oka is volt az általános krízisnek.
KÖPRÜLÜ MEHMED PORTRÉJA A XVI. SZÁZADBÓL
53Köprülü Mehmed pasára évtizedek csődtömege szakadt. Az Oszmán Birodalom ekkor még nem szenvedett érzékeny területi veszteségeket, a világ számára fenyegető nagyhatalom maradt, belső rendje azonban megroppant. Anyagi ereje, gazdasága jócskán lemaradt a gazdagodó, kapitalizálódó Európáé mögött, a kincstár deficitje folyamatosan nőtt. A hajdan engedelmes, szolgaszármazású kul-réteg ráébredt erejére. Ez az államvezetésben örök hatalmi harcokat és elbizonytalanodó irányítást hozott, a tartományokban pedig az ottani előkelők visszaéléseit, a helyi igazgatás lezüllését eredményezte. A kulok nagy tömege, a janicsárság fegyelmezett katonaságból politikacsináló, lázadó erővé vált, amely dühében már szultánt is ölt. De nemcsak a janicsárok megbízhatósága és fegyelme veszett el, hanem a szpáhiké is. Ők egyre nehezebben éltek meg az udvari léhűtők javára megnyirbált földjeik csökkenő jövedelméből, ezért sokan inkább a parasztokon élősködő vidéki előkelők szolgálatába álltak, vagy mindenféle lázadó mozgalmakhoz csatlakoztak.
A társadalmi építmény csúcsán is előnytelen változások mentek végbe. A század eleje óta új öröklési rend honosodott meg az Oszmán-házban: a szultánok már nem irtották ki testvéreiket és unokaöccseiket, hanem elzárták őket a palotában. A trón többnyire a legidősebb várakozóra szállt, aki sokévi unatkozás után, a kormányzáshoz keveset értve kezdett uralkodni. A szultáni hárem valamikor elzárt, ártalmatlan perpatvarai kiáradtak a szerájnak azokba a termeibe, ahol birodalmi ügyekben döntöttek, és a hatalomra törő szultánanyák, feleségek és főeunuchok jóvoltából a nagypolitika már egyáltalán nem ártalmatlan, meghatározó tényezőjévé léptek elő.
Köprülü Mehmed pasa akkor sem unatkozott volna, ha csak a belső erjedés megállítását kapja feladatul. Neki azonban egy összeomlással fenyegető, janicsárlázadással „fűszerezett”, katonai krízist is le kellett küzdenie.
Az új nagyvezír egy albániai falucskában született. Kortárs híradás szerint nyolcvanhat évesen halt meg, születését ennek alapján 1575-re datálják. Ha hiszünk a híradásnak, egy lassan érő, vénségében viszont meglepően friss embert kell elképzelnünk, aki negyvennyolc évesen kezdte karrierjét szerájbeli szakácsként, első fiát hatvanévesen nemzette, és nyolcvanas éveiben nyaranta még hadat vezetett. Valószínű, hogy a nyolcvanhat éven egyszerűen csak öreget kell értenünk Annyi biztos, hogy nagyvezíri kinevezésekor több mint három évtizedes, gyakori váltásokkal teli szolgálat állt mögötte, amelyet hol a szerájban, hol vidéken teljesített. Tapasztalatban tehát nem szűkölködött.
54Köprülü kemény feltételek árán fogadta el a megbízatást: miközben magának teljhatalmat biztosított, lehetséges ellenfeleit nemcsak a beavatkozás, de még a kritika jogától is megfosztotta. Ragaszkodott ahhoz, hogy az udvarba futó felterjesztések kivétel nélkül átmenjenek a kezén, s a tisztségviselők kinevezése egyedül őt illesse.
Mehmed pasa a teljhatalom birtokában gyorsan felszámolt egy szektariánus mozgalmat, amely az utóbbi években állandó zavargásokat provokált a fővárosban, majd az államvezetést tisztította meg a legfőbb bajkeverőktől, bőven osztogatva száműzetést és halálos ítéletet. (Kormányzásának kezdetét különös kegyetlenség jellemezte, amely később is csak csitult, de soha nem szűnt meg teljesen. Fanyalgó vagy ellenséges kortársai az elsőéven kivégzettek számát harmincezerre, a nagyvezír összes áldozatáét ötven- hatvanezerre becsülték, s leírták, hogy fejükből naponta új gúlát raktak a palota bejárata előtt. Mehmed pasa véres terrorját párthívei is csak azzal mentegették, hogy mindig igazságosan büntetett.) A személyi tisztogatással egyidőben szigorú takarékossági rendszabályokat léptetett életbe, megkezdte a rendcsinálást a kaotikus adózási viszonyokban, és kíméletlen harcra indult a korrupció ellen.
Mire kitavaszodott és beköszöntött a hadviselési évad, egy éledező kormányzat és flotta készülődött a visszavágásra. Először az új flottaparancsnok, azután maga a nagyvezír indult meg a velenceiek ellen. Kezdeti balsikerek után, 1657 augusztusának utolsó napján a flotta visszafoglalta Bozdzsaadát, november közepén Lemnoszt. Köprülü bőkezűen megjutalmazta azokat a katonákat, akik bátorságukkal erre rászolgáltak, és lenyakaztatott egy sereg tisztet, akiket a kezdeti kudarcokért tartott felelősnek. Visszatérőben volt a katonai erények becsülete.
Még nem ült el a szigetek visszavétele fölötti megkönnyebbült öröm, a szultáni tanácsban már Erdélyből érkező hírek keltettek aggodalmat. II. Rákóczi György fejedelem a svéd király szövetségében hadra kelt, hogy megszerezze a lengyel trónt. Rákóczi IV. Mehmeddel egyidőben lépett trónra, s uralkodása addigi évtizedeiben a Porta gyengesége hozzászoktatta ahhoz, hogy ügyeit a szultán vazallusaként is teljesen a maga feje után intézze. Hadjáratához nem kérte Isztambul jóváhagyását, sőt vazallus-társait, a román vajdákat is a maga szövetségébe vonta. Szerencsétlenségére nemcsak a hadjárat végződött katasztrofális vereséggel, hanem a portai viszonyok is megváltoztak.
Köprülü Mehmed 1658 júniusában bosszúhadjáratra indult Erdély ellen. Míg ő Jenő várát vette be és Barcsai Ákos személyében új fejedelmet állított, akitől átvette Karánsebest és Lugost, addig a krími tatár kán odarendelt seregei Gyulafehérvártól Biharig dúlták és égették a fejedelemséget. A nagyvezír feltehetőleg további erdélyi hadműveletekre készült, a szultán azonban hazarendelte. Így az erdélyi helyzetnek a Porta számára megnyugtató lezárása s ennek részeként Várad elfoglalása 1660-ra maradt.
Mehmed pasának egy felkelés miatt kellett hazasietnie, amely Szíriából kiindulva rövid idő alatt egész Anatóliát elborította. A mozgalomban, amelynek élére az aleppói pasa állt, a társadalom minden rétege képviseltette magát: kifosztott parasztok, tényleges és dezertált katonák és tartományi előkelők. A hangot a katonaelem adta meg, amely Köprülü fejét követelte. A felkelők Bursza határáig nyomultak. Köprülü, aki szeptember végén még Erdélyben volt, október 12-én Edirnébe érkezett, majd a szultánnal együtt átkelt Üszküdárba. Itt ő is közhírré tette, hogyan képzeli a felkelőkkel való egyezkedést: hétezer szpáhi nevét törölte a listákról, s vagy ezret kivégeztetett közülük. 1659 februárjára a lázadók felmorzsolódtak. A nagyvezír ál talános 55vizsgálatot rendelt el a birodalom keleti tartományaiban. A véres megtorlástól megrettent katonaság hosszú időre megjuhászodott.
Kormányzásának öt rövid éve alapján talán túlzásnak látszik Köprülü Mehmed pasát a nagy török hódítók közé sorolni. Kétségtelen, hogy hadvezérként mindig tűzoltásra kényszerült, előbb Isztambul előterében, utána Erdélyben, végül Anatóliában. A belső bomlás megállításában már inkább követhette saját elképzeléseit. Egyedül az őérdeme, hogy a birodalom néhány évtizedre kilábalt az általános válságból, és alkalmassá vált újabb hódításokra. A kincstár újra egyensúlyba került, helyreállt a tartományi igazgatás rendje, ismét ütőképessé erősödött a hadsereg és a flotta. Az öreg Köprülü nem volt reformpolitikus. Éppen konzervativizmusát mutatja, hogy – sok kortársához hasonlóan – a válság leküzdését a 16. századi aranykor módszereihez való visszatéréstől várta.
A fiatal Köprülü, Ahmed pasa, aki 1661. október 31-én, huszonhat évesen foglalta el az apja halálával megüresedett nagyvezíri széket, nyugodtan véget vethetett a már szükségtelen terrornak. Alkatától különben is távol álltak a kemény módszerek. Ő már nem devsirme-gyermekből fölemelkedett, mogorva katona volt, mint apja, hanem egy török nagyúr fia, akit – a hajdani szultánfiakhoz hasonlóan – gondosan neveltek a kormányzásra. Magas műveltségét a kor legjobb tudósaitól szerezte, és megtanulta az apja számára felfoghatatlan tudományt, az emberekkel való hajlékony, népszerűséget hozó bánásmódot is. Ő az apja által lerakott alapokat már nyugodt légkörben építhette tovább.
A még bizonytalansággal és buktatókkal teli erdélyi helyzet megoldásával a jenői szandzsákbéget bízta meg, aki Kemény János legyőzésével (1662) megszilárditotta a Portától támogatott Apafi Mihály fejedelem uralmát. A következőév tavaszán azután Ahmed pasa is elindult Magyarországra a régi ellenfél, a Habsburgok ellen. Felvonulása egy ötvenhét éves békekorszaknak vetett véget. Mintha a száz évvel korábbi, régi szép idők tértek volna vissza. A magára talált oszmán hadsereg Belgrádban állt. A császár követe kétségbeesetten próbálta a nagyvezírt a hadjáratból visszafordítani, ő azonban olyan feltételeket támasztott, amelyeket a bécsi udvar nem fogadhatott el. Köprülü Buda érintésével a királyi Magyarország legerősebb vára, Érsekújvár alá vonult, és harminckilenc napi ostrom után,1663. szeptember 25-én bevette.
Ahmed pasa Belgrádban telelt a sereggel, így már májusban újrakezdhette a hadműveleteket. Előbb Új- Zrínyivárat foglalta el és robbantatta fel, majd Bécs irányában északra vonult. Augusztus 1-én a Rába mellett, Szentgotthárdnál ütközött meg Montecuccolival, és vereséget szenvedett. Ezúttal diplomáciai képességeit csillogtathatta meg: tíz nap múlva Vasváron olyan békét kötött Béccsel, mintha ő győzött volna.
Az erdélyi és a magyarországi helyzet előnyös megoldása után a nagyvezír Velence ellen fordult. A török flotta 1645 óta viaskodott a köztársasággal Kandia (Kréta) birtoklásáért. A sziget 1669-es megszerzésével a fiatal Köprülü egy negyedszázados, rengeteg anyagi és véráldozatot követelő háborúnak vetett véget, s úgy érezhette, hogy birodalmát újra a keleti Mediterráneum egyedurává tette. 1672 és 1676 között Dél-Ukrajnában háborúzott Lengyelországgal. Megszerezte Podóliát: az Oszmán Birodalom ezzel érte el legnagyobb kiterjedését Európában.
A fiatal Köprülü mindössze egy héttel élte túl a győzelmét szentesítő békekötést. Apával együtt éppen húsz éven át vezették a birodalmat, amely erőfeszítéseiknek köszönhetően – úgy látszott – leküzdötte a belső válságot, s kifelé is erősebbnek mutatta magát, mint a 17. században bármikor. Halottat 56támasztott, csodát tett volna a két Köprülü?
A választ a következő két évtized adta meg: a régi nagyságot nem lehetett újraélesztem. Két további Köprülü-nagyvezírnek jutott az a kétes dicsőség, hogy a birodalom első nagy vereségét, magyarországi uralmának összeomlását vezényelhették.
KARA MUSZTAFA NAGYVEZÍR
A harmadik Köprülüt csak félig számíthatjuk a családhoz. Apja halála után, ötéves korában fogadta őt magához Köprülü Mehmed, s neveltette együtt saját fiaival. Ő volt Kara Musztafa, Bécs 1683-as ostromlója. Súlyos vereségeiért, amelyeket Bécs alatt, majd visszavonultában Párkánynál szenvedett el, az életével fizetett. Ekkor azonban a balsikerek lavináját már nem lehetett vétkes nagyvezírek lenyakazásával megállítani. A szövetséges keresztény seregek 1686-ban felszabadították Budát, egymás után vették vissza a törökök magyarországi várait. 1688-ban keresztény kézre került Belgrád, a következőévben Nis és Vidin. A Szent Liga hadserege elvágta Isztambul összeköttetését a magyar hadszíntérrel.
Musztafa, Mehmed pasa másodszülött fia, a negyedik Köprülü ebben a kétségbeejtő helyzetben, 1689. október 25-én foglalta el a nagyvezíri széket. Korábban jó iskolákba járt: húszévesen végignézte apja harcát a Dardanellákért, nagyvezír bátyját is mindenhova elkísérte. Az ő példájukon most megpróbálta a lehetetlent. 1690 szeptemberében Nist és Szendrőt, októberben Belgrádot vette vissza, s Orsováig újra biztosan megszállta a Duna vonalát. Sorozatos győzelmeivel ismét utat nyitott a magyar hadszíntérre – utat a saját halála felé. 1691. augusztus 19-én ütközött meg Szalánkemén mellett a Bádeni Lajos vezette császári sereggel. Röviddel a csata kezdete után ágyúgolyó találta el, holttestét később gondos kutatással sem tudták fellelni. Elárvult serege irtózatos vereséget szenvedett.
Musztafa pasával az oszmán történelem hanyatló századának legtehetségesebb családja tűnt el, és elveszett az a hiú remény is, hogy ez a harmadik, legkisebb fiú– mint a népmesék hőse – megállítja az összeomlást és mindent jóra fordít. A 17. század végén a legjobb török katona is csak hadvezér lehetett, nem hódító.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages