Az elkobzott vagyonokról
Az elkobzott vagyonokról
A 16. század végén erőszakkal lefoglalt vagyonokról mérleget készíteni, azok hozadékát kimutatni adatok hiányában reménytelen vállalkozás lenne. Mégis célszerűnek látszott, hogy tájékoztató jelleggel, a nagyságrendek érzékeltetésére az alábbi táblázatot állítsam össze, amelybe néhány, akkoriban közismert és kevésbé ismert személyt, továbbá annak halála vagy elbocsátása idején elszedett vagyonát vettem fel. A kimutatás hangsúlyozottan illusztratív, mert egyenlőtlen és hézagos: túlsúlyban vannak benne a nagyvezírek, azonkívül jobbára csak az elkobzáskor talált készpénzről ad tájékoztatást, a későbbi vizsgálatok és eladások során feltárt, illetve befolyt értékekről pedig nem.70 Azt sem szabad elfelejteni, hogy a feltüntetett összeg egyeseknél az élet során felhalmozott teljes vagyont jelenti, másoknál (például Burháneddin defterdárnál) csak a pálya egy szakaszán, egy ideiglenes bukás után elvesztett gazdagságot, amit az illető a későbbiekben akár többszörösen visszaszerezhetett. Ám az adatok így, ennek ellenére is jeleznek valamit abból, hogy mekkora összegek forogtak a csúcselit köreiben.
70 A személyeknél a konfiskáció idején viselt hivatalt adtam meg. A források közül az eddig még nem idézettek teljes adatai: Nejat Güyünç, Ta’rih başlikli muhasebe defterleri. Osmanli Araştirmalari 10 (1990) 1–37; Joseph von Hammer, Geschichte des osmanischen Reiches... IV. 1574–1623. Pest, 1829; Johann Wilhelm Zinkeisen, Geschichte des osmanischen Reiches in Europa. III. Gotha, 1855.
Személy, rang, év
|
Készpénz (aranyban)
|
Egyéb
|
Összesen
|
Forrás
|
|---|---|---|---|---|
Szemiz Ali nagyvezír
(1570) |
240 074
|
?
|
240 074
|
Göyünç, Tarih başlikli, 27.
|
Burháneddin fődefterdár
(1586) |
20 833
|
?
|
20 833
|
Selânikî, I. 166.
|
Kilidzs Ali főadmirális
(1587) |
560 000
|
?
|
560 000
|
Selânikî, I. 186.
|
Ali, az udvari szpáhik
agája (1591) |
3166
|
?
|
3166
|
Selânikî, I. 229.
|
Venedikli Haszán
főadmirális (1591) |
163 000
(plusz 10 kantár ezüst) |
gyöngyök drágakövek,
rabszolgák stb. |
?
|
Selânikî, I. 172; Pedani, Safiye, 27: 59. j.
|
Halisz egyiptomi
szandzsákbég (emir) (1593) |
181 000
|
?
|
181 000
|
MD 70, 506/263
|
Ferhád nagyvezír
(1595) |
kb. 50 500
|
értéktárgyak, drágaságok
|
?
|
Selânikî, II. 529–530.
|
Halil anatóliai beglerbég
(1595) |
170 000
|
?
|
170 000
|
Pedani, Safiye, 21.
|
Szinán nagyvezír
(1596) |
624 166
|
luxuscikkek, gyöngyök,
ékszerek, prémek stb. |
kb. 1 100 000
|
Selaniki II. 583–584; Hammer, GOR IV. 259; Zinkeisen, GOR III. 796.
|
Hadim Haszán nagyvezír
(1598) |
100 000
(de a defterei szerint legalább 454 540-el rendelkezett) |
lovak, értéktárgyak stb.
|
?
|
Selânikî, II. 733734, 736, 741.
|
Ali janicsár aga
(1603) |
85 000
(+ 20 000?) |
ezüsttárgyak, drágaköves
fegyverek stb. |
?
|
Orhonlu, 31: 39. sz., 81: 91 sz.; Pedani, Safiye, 27.
|
Lala Mehmed nagyvezír
(1606) |
kb. 230 000
|
luxuscikkek, ruhák,
prémek stb. |
?
|
Peçevi, II. 322–323.
|
Ha némi fogalmat akarunk alkotni magunknak ezeknek a vagyonoknak a mértékéről, a következő összehasonlító adatokat érdemes figyelembe venni. Nézzük meg először a Barkan által az 1545–1659 közötti időszakból közreadott 175 edirnei katonai hagyaték tanulságait.71 Az összevetéshez tudnunk kell, hogy Barkan listáján ötnél nem több azok száma (beleértve a három szandzsákbéget), akik az előkelők rendjéhez sorolhatók, vagyis nála inkább az aszkeri réteg második vonalához tartozók, valamint aszkeri kapcsolatokkal bíró kereskedők jelennek meg. Azt sem árt észben tartani, hogy a korabeli felfogás szerint az, aki 100 000 akcsényi (1585-86-ig: 1600-1700 arany, azután ennek fele) vagyonnal rendelkezett, már gazdagnak számított.72 Ha Barkan listájáról kiválogatjuk a leggazdagabbakat, akkor a következőt találjuk: a 175 főből 31-é (17,7 %) haladta meg az 500 000 akcse (az infláció függvényében 1600–8300 arany), illetve 7 főé (4 %) az 1 millió akcse (3225–16 666 arany) értéket. A legmagasabb összegű hagyaték kb. 19 000 aranyat tett ki, s ez az egyetlen, amely a palota-rend tagjaiéhoz mérhető. Hasonló következtetések adódnak az isztambuli hagyatéki defterekből is.73 Az Öztürk által közzétett ezer, 17. századi katonai hagyaték között 70 főnek (7 %) volt 500 000 akcsénál, 31-nek 1 millió akcsénál (3,1 %), és 11-nek (1,1 %) 2 millió akcsénál nagyobb vagyona. Leginkább az utóbbi csoport vagyoni szintje közelíti meg az előkelőkét (különösen egy janicsár tiszté, aki kerekítve 53 000 aranyat érő gazdagságot gyűjtött), de ez sem változtat azon, hogy a palota-rend már az aszkeri réteg második vonala fölött is „fényévnyi” távolságban helyezkedett el. Ugyanezt a tanulságot vonhatjuk le annak a 487 személynek a hagyatékából, akik a ciprusi hadjárat (1570–1571) során estek el: közülük összesen hárman rendelkeztek 100 000 akcsénál nagyobb vagyonnal.74 Hasonló eredményre jutunk, ha az előkelők anyagi helyzetét az irigyelt kereskedőkével vetjük össze. Igaz, egy-egy (főleg zsidó) pénzember időlegesen óriási vagyonra tett szert,75 s Musztafa Áli szerint a 16. század végén Kairó, Aleppó és Damaszkusz gazdag kereskedői 20–30 000 aranyat kerestek évente,76 a hagyatéki defterek arról tanúskodnak, hogy még a kereskedők felső rétegében is kevesen álmodhattak arról a jólétről, amely az előkelőknek jutott osztályrészül.77 Azt pedig szinte mondani is felesleges, hogy a paraszti társadalom jövedelmi viszonyai még az apparátus alsó rétegeié mögött is mennyire elmaradtak.78
71 Barkan, Edirne, 460–471.
72 Kunt, The Sultan’s Servants, 52; Vannak azonban arra utaló adatok, hogy ez a vagyoni küszöb inkább 200-300 000 akcsénél húzódott; Faroqhi, Towns and townsmen, 228.
73 Öztürk, Istanbul tereke defterleri, 438–493. alapján; vö. uo., 144, 485.
74 Egy szandzsákbég (490 469 akcse), egy mukátaa-számvevő szpáhi-fiú (321 549 akcse) és egy portai ajtónálló (300 000 akcse). A 100 000 alattiak kategóriájában csupán egy fő került 50 000 akcse fölé; ld. Gilles Veinstein, Les inventaires après-décès des campagnes militaires. Le cas de la conquête de Chypre. The Turkish Studies Association Bulletin 15:2 (1991) 293–305, főleg 304–305. Magyarországi, szabályt erősítő példák az apparátus középső és alsó szintjéről: Fekete Lajos, Egy vidéki török úr otthona a XVI. században. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 15:1–2 (1959) 87–106; Ibolya Gerelyes, Inventories of Turkish Estates in Hungary in the Second Half of the 16th Century. Acta Orientalia Academiae Scientiarum Hungaricae 39:2–3 (1985) 296–331; Uő., A török hagyatéki leltárak művelődéstörténeti tanulságai. Keletkutatás 1987. tavasz, 83–93, főleg 88–91.
75 Különösen az 1579-ben meghalt Joszéf Nászi, vagy az 1600-ban megölt Eszter kira; míg azonban az utóbbi hagyatéka 400 000 aranynál többre rúgott (Tarih-i Selânkî, II. 857, 860.), addig Nászi élete végére elvesztette vagy felélte gazdagsága javát (Cecil Roth, The House of Nasi, the Duke of Naxos. New York, 1948, 193.).
76 Tietze, MuŇÔafa ‘Ali’s Counsel, II. 37, 157.
77 Inalcik, Capital Formation, 108. skk, főleg 109, 124–125; vö. Özdeger, Bursa şehri tereke defterleri, 143–181. Jellemző, hogy például a 17. századi Aleppóban a pénzkölcsönzők csaknem fele (46%-a) is az aszkeri rend tagjai közül került ki; Suraiya Faroqhi, Crisis and Change, 1590–1699. In: An Economic and Social History of the Ottoman Empire, 492. Néhány kivételesen gazdag kereskedő, illetve uzsorás: Nelly Hanna, Making Big Money in 1600. The Life and Times of Isma‘il Abu Taqiyya, Egyptian Merchant. Syracuse, 1998; Faroqhi, Crisis and Change, 495. Vö. még Colette Establet – Jean-Paul Pascual, Les inventaires après décès, sources froides d’un monde vivant. Turcica 32 (2000) 113–143 (600 polgári inventárium tanulságai Damaszkuszból az 1686–1717 közötti időszakból).
78 HalIl Inalcik, Osmanli idare, sosyal ve ekonomik tarihiyle ilgili belgeler: Bursa kadi sicillerinden seçmeler. III. Köy sicil ve terekeleri. Belgeler 15:19 (1993) 111–167; Gerelyes, Inventories, 332–338; Römer, Zu Verlassenschaften, 199–207.
A korabeli árakat, a köznép és az egyszerű katonák napi pár akcsés fizetését figyelembe véve azok az anyagi eszközök, amelyek az állam legfőbb vezetőinek rendelkezésére álltak, felfoghatatlanul, szinte irreálisan bőségesek voltak.79 S nemcsak a birodalomban, hanem nemzetközi összehasonlításban is. Szinán nagyvezír vagyona például kétszeresen meghaladta a korabeli Magyarország összes évi bevételét.80 A bécsi Udvari Haditanács elnöke 1300, az udvari titkos tanácsos 2000 és a győri kapitány 3600 forint fizetése (1681-ben!) eltörpült a 16. századi budai pasák közel 1 millió akcsés (1585-1586-ig: kb. 16 000, azután mintegy 8300 arany) évi jövedelme mellett.81
79 A korszakunkhoz legközelebbi (isztambuli) árszabás 1600-ból maradt fenn: Mübahat S. Kütükoglu, 1009 (1600) tarihli narh defterine göre Istanbul’da çesidli eşya ve hizmet fiatlari. Istanbul Üniversitesi Edebiyat Fakültesi Tarih Enstitüsü Dergisi 9 (1978) 1–85.
80 Az 1570-es évek közepén 765 000 rajnai forint (612 000 arany); Pálffy Géza, A tizenhatodik század története. Budapest, 2000, 74.
81 Christian Beese, Markgraf Hermann von Baden (1628–1691). General, Diplomat, und Minister Kaiser Leopolds I. Stuttgart, 1991, 209.
Nem árt azonban még egyszer emlékeztetni arra, hogy ezek a kiugró vagyonok távolról sem csak az illetők kényelmét, jólétét szolgálták. A nagyvezírek például azért kaptak rendkívüli lehetőségeket, mert elvárták tőlük, hogy adott esetben a magánvagyonukból finanszírozzák az állami kiadásokat (zsoldot, hadi eszközöket stb.). A „nagyoknak” gondoskodniuk kellett több száz, olykor több ezer fős udvartartásukról, magánhadseregeik ellátásáról és felszereléséről, már csak azért is, mert az állam a hasznavehetetlenné váló tartományi hadseregek helyett egyre inkább rájuk támaszkodott a háborúk során. Az előkelőt állása arra kötelezte, hogy vagyonának tetemes részét a köz céljaira: szegénykonyhák, medreszék, karavánszerájok, árucsarnokok, hidak stb. létesítésére és fenntartására fordítsa. Ráadásul a rendelkezésére bocsátott javak felhasználásában sem élvezett teljes szabadságot: alapítvány létrehozásához vagy magántulajdon szerzéséhez, sőt a nősüléshez a szultán engedélyére volt szüksége. S ha az uralkodó kegyéből Oszmán-házi hercegnőt vagy háremhölgyet kapott feleségül, akkor a kötelező jegyajándékkal irgalmatlanul megcsapolták anyagi erőforrásait.82 Amikor pedig kiakolbólították a hivatalból, vagy a pálya örökre véget ért, akkor követelte tőlük vagy családjuktól a padisah a legnagyobb áldozatot: a használatra kapott vagyon visszaszolgáltatását, hogy újabb kiválasztottakat jutalmazzon vele. Ezért aztán hatalom és bukás, gazdagság és csőd, luxus és folyamodvány egy szerény ellátmányért az előkelők világának ellentétes, de elválaszthatatlan oldalait alkották. A „rend” mint egész toronymagasan a társadalom felett állt, de az előkelő mint egyén adott esetben épp oly védtelenül állt a hatalom önkényével szemben, mint egy közönséges alattvaló. Ezért idézték sokszor az oszmán elit köreiben azt a mondást, hogy „a mai napot töltsük el kellemesen, a holnapnak [más] gazdája van”.83 S ezért fogadták megadóan, ha a gazda tényleg jelentkezett életükért és vagyonukért.
82 Vö. Fodor Pál – Sudár Balázs, Ali pasa házassági históriájának történeti háttere és török vonatkozásai. In: Ámor, álom és mámor. A szerelem a régi magyar irodalomban és a szerelem ezredéves hazai kultúrtörténete. Tudományos konferencia. Sátoraljaújhely, 1999. május 26–29. Budapest, 2002, 345, 348.
83 Yaşar Yücel, Osmanli devlet düzenine ait metinler. I. Kitâb-i müstetâb. Ankara, 1974, 30.
