A lövegek öntésének adatai
A lövegek öntésének adatai
Sajnálatos módon, épp ezeket, a lövegek keletkezésével kapcsolatos, nagyon fontos adatokat közlik ritkán a források. Pedig ez a korszak többek között a gyártástechnológia szempontjából is fontos. A nagyobb méretű ágyúkat a vasból történő kovácsolás helyett a XV. század közepe óta egyre gyakrabban bronzöntéssel állították elő.108 A bronzágyúk a 688XVI. század elejére terjedtek el,109 miközben természetesen a régebbi, de még használható vaságyúk is ott sorakoztak a fegyvertárakban. A XVI. század közepétől, elsősorban Angliában és Svédországban, újra vasból kezdték gyártani az ágyúkat, mivel ez a bronzágyú harmadába került. A XVII. század második felétől pedig Nyugat-Európában a vasöntés vált a löveggyártás alapvető technológiájává.110
108 Kisméretű ágyúkat már a XIV. században is öntöttek bronzból, a nagyméretű ostromágyúkat pedig a XV. század közepe óta.. Schmidtchen 1977. 51. o., Pepper-Adams 1986. 8. o. McNeil 1982. 86. o. egyenesen azt mondja, hogy 1453-1543 között egy „második bronzkor” volt Európában. Kanonen 1975. 16. o. szerint pedig a folyamat már az 1370-80-as években megkezdődött.
109 Hogg 1963. 14. o.
110 McNeil szerint 1543-ban, Angliában fedezték fel a vaságyú öntésének technológiáját, ami szerinte az egytizenkettedére(!) csökkentette a költségeket. A XVII. századi áttörést e téren a francia flotta fejlesztésével és az ehhez megrendelt több ezer vaságyúval hozza összefüggésbe. McNeil 1982. 86. o.
Az ismertetett tendenciának Kassán, de összességében Magyarországon is, úgy tűnik, csak az egyik felével találkozunk. A bronzöntés és a bronzágyú nálunk is elterjedt, a néven nevezett vaságyúk száma azonban az egész korszakban mindvégig elenyésző maradt. Kassán ritka kivételként az 1552. évi német inventáriumban találkozunk öt vasból való Steinbüchsével amelyek még valószínűleg a XV. századból megmaradt példányok, illetve 1647-ben egy vas Scharffetindllel.111 Minthogy az összeírásokra általánosan jellemző, hogy csak a nagy többségtől eltérő tulajdonságokat (tehát a bronzágyúk közt a kevés vaságyút) jegyzik fel külön, joggal bízhatunk abban, hogy az e téren uralkodó viszonyokat is helyesen mutatják.
111 ÖStA FHKA HKA HFU RN. 3. 1552. Konv. Jänner–Februar, fol. 44., MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 28. t. fol. 46.
A lövegek előállításának módjáról az inventáriumok konkrétan semmit sem jegyeznek le. Csak a löveg típusneve elé írt jelző utal erre, azokban az esetekben, ha az adott löveg a megszokottól, vagy a többségtől e tekintetben valamilyen eltérést mutatott. Ennek egyik korai jele az 1552. évi német inventáriumban figyelhető meg, ahol például egy Feuerbüchse, két Steinbüchse és egy Schlängel elé odaírták, hogy „öntött” (gossene), mégpedig nyilvánvalóan bronzból. A jelenségre az egyik magyarázat az, hogy a XV. században gyakran használt Büchse típust többnyire vasból és kovácsolással készítették, s talán ez a Schlängel is egy korábbi, még ugyancsak kovácsolással előállított változathoz tartozik.112 A másik megoldási lehetőségre grazi és szigetvári inventáriumok113 adnak alapot, ahol két csoportban írták össze a lövegeket: az egyikbe az öntött, a másikba a vasból készült példányokat sorolták. Ebből az következne, hogy Kassán az 1550-60-as években nagyrészt vaságyúk szolgáltak. Ennek ismételten ellentmond az a tény, hogy soha sehol máshol nem szerepel a lövegcsövek anyagának megjelölése, viszont a hadszertárban csak bronzöntéshez szükséges fémanyagot tároltak, vasat nem.
112 Uo. fol. 43.
113 ÖStA KA AFA 1562/4/ad 6 a., uo. 1558/4/4.
Ugyanakkor számos adat utal arra, hogy Kassán komoly ágyúöntő tevékenység zajlott a XVI. és a XVII. században. Ennek legközvetlenebb bizonyítéka, hogy az 1557. évi jegyzékben említik az ágyúöntőházat (domus fusoria), ahol akkor éppen két „Bombarde Nouiter Fuse vna Karthaum, altera Nachthygal appellate” állt készen.114 Ezek nagy méretű, 50-60 mázsa (kb 2,5-3 t) súlyú lövegek, amelyek előállítása nem csekély hozzáértést 689és technikai hátteret kívánt.115 1570-ben pedig a leltár szerint a hadszertárban 797 mázsa (közel 45 t !) „Mettall Zum Geschüz giessen” található.116 Az öntőházról az 1577-es felmérésben azt olvashatjuk, hogy a hadszertárral és a lőpormalommal együtt „eléggé el vannak látva”.117 Ugyanitt három Karthaune öntésére kifizetendő összeg is szerepel. A szöveg szerint „Egy mázsára [eső] öntési díj 22 schilling, és ez idő szerint 10 mázsából egy a tűzben [azaz öntéskor – D.Gy.] elvész, a többire eső öntési díj 1735 forint 15 krajcár. Ebből három Karthaunét, 20 dupla Falkonettet, 20 szekérvárba való Falkonettet, (ebből itt egy mintapéldány), 10 Haubitzot kell önteni.”118 Ennek alapján tehát az öntéskor keletkező anyagveszteségért, noha azzal az öntőknek éppúgy dolgozniuk kellett, egy fillért sem fizettek.
114 MOL MKA E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1557. fol. 5. Pálffy 1995. 192. o. hangsúlyozza, hogy külön volt városi és királyi ágyúöntőház.
115 Bizonyos fokig éppen a technikai háttér, vagyis az öntőházak felszereléséhez szükséges hatalmas beruházás hátráltatta sokáig a bronzágyú elterjedését, hiszen a korábbi, vasból kovácsolt lövegeket elvileg bármelyik nagyobb kovácsműhely képes volt legyártani.
116 ÖStA KA AFA 1570/11/1. fol. 2. Dilich szerint a Metall a bronzot jelöli: „Die ander Materi [ti. az ágyúöntéshez] aber, so man mit dem universali nomine Metall zu nennen pfleget, ist Kupffer, Zin und Messing, ...” Dilich 1689. I. 440. o.
117 ÖStA KA AFA 1576/13/2. fol. 54.
118 „Vom Center giesserlehn [-lohn] 22 schilling, vnd wierdet alZeit von 10 Centen ainer im feur fur abgang Passierdt, die vbign bringt das giesserlohn 1735 gulden 15 kreuzer. Daraus sollen gossen werden Quarttaunen 3, Dopplt falkhanetl 20, Falckhanetl Zu wagenburg, daruon ain Muster alhie 20, Hauffnizen 10.” ÖStA KA AFA 1576/13/2. fol. 54. Ugyanitt olvasható, hogy „Von den 3 Quarttaunen sollen Zwo Zu denen khugln so Zu Erlau verhanden genohmmen werden.” Ez mutatja, mekkora problémákat okozhatott az egységes kaliberrendszer hiánya.
A XVII. századi jegyzékekben, a fentiekkel szemben, inkább az ágyúöntéshez használatos eszközökkel találkozhatunk, bár csak néhány fajtával. Ezek közül a fa ágyúforma („Ausgeschnitene hülzerne formen Zu den Stuckhen”) egy sablon, amelyet az ágyúöntés első lépésénél, a cső 1:1 méretű modelljének elkészítésénél használtak. Ennek során egy fa orsóra kötelet tekertek, azt agyaggal vonták be, majd a nyers formát az ágyúforma alatt forgatva kapták meg a kívánt alakot, amit azután kiégették. A Kernstange (magrúd?) a löveg öntésekor a csőfurat helyébe állított, agyaggal bevont, háromnegyed kaliber vastag vasrudat jelenti. Említik még a csőfúrót („borstangen”), amellyel az elkészült löveget a végleges kaliberre fúrták fel, illetve az ágyúfűrészt („Stuckh Seg”), amellyel az öntéskor kialakított, a végleges csőszáj előtt meghagyott túlfolyó részt vágták le (e túlfolyóban gyűltek össze a nyersanyagban levő és az öntéskor keletkező szennyező anyagok).119
119 MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 28. t. fol. 47., uo. E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1650. fol. 6., uo. 1662. fol. 6., 7., 9., uo. 1669. fol. 8. Az öntési folyamatra l.: Dolleczek 1887. 158-163. o., Müller 1968. 21-23. o., Schmidtchen 1977. 28-29. o.
A XV-XVII. században készült ágyúk első megközelítésben természetesen fegyvernek tekintendők. Nem hagyható azonban figyelmen kívül az a nagyszerű művészi teljesítmény és öntési szaktudás, melynek nyomán csodálatos díszítésekkel ellátott ágyúcsövek kerültek ki a műhelyekből.120 E díszítmények részeként, az ágyúcsövek hátsó részének (Bodenstück) tetején helyezték el a tulajdonos-öntető címerét. Máskor viszont az öntető neve is felkerült a csőre, ha másként nem, hát egy versike formájában. Ilyen kétsorost 690olvashattak a kortársak a kassai Vademberen is: „der Wilde Man bin ich, Frantz Bebekh libet mich”.121 Sok esetben azonban az öntető neve hiányzik a leltárakból, vagy mert elfelejtették odaírni, vagy mert már az összeírók sem tudták. Ilyenkor a címer leírása az egyetlen azonosító elem.122 A címer mellett számos egyéb díszítőelem is felkerült a cső felületére. Ide sorolható a csőfenéken látható állatfigura (oroszlán, sas), vagy a művészien megformált két delfin.123
120 A díszítés a XV. század végén vette kezdetét. Kanonen 1975. 22. o. A szerzők szerint a csődíszítés az ágyúhoz való „szeretetteljes” viszony jele. A magyar vonatkozásokra gazdag példaanyagot hoz Iványi 1927. 133-148. o.
121 MOL MKA E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1662. fol. 2. L. még pl. Patak 1642. évi jegyzékét, ahol számos ilyen ágyúfelirat olvasható. Uo. E 211 Lymbus, Ser. II. 30. t. fol. 163-178.
122 „Ein Falkaunet schiest 2 lb eyssen darauf ein doppelter Adtler ohne einige schrifft ...”. MOL MKA E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1669. fol. 3.
123 L. minderre a következő művek képanyagát: Müller 1968.; Essenwein 1877. A delfin a lövegcső tetején kétoldalt, annak súlypontjában elhelyezett, az emelőkötelek befűzésére szolgáló fül.
Az öntető nevének ismeretében meghatározható, hogy valószínűleg mely területről származott a löveg. Magyarországon értelemszerűen sok a német eredetű, melyek döntő többségét minden bizonnyal az osztrák tartományokból és a birodalomból a bécsi hadszertáron át küldték a végvárakba. Ugyanakkor azonban előfordult, mint pl. a Pórtánc esetében, hogy helyben végezték az öntést, de az uralkodó parancsára és az ő költségén.124 Kassán a legtöbb löveg, amelynek ismerjük vagy megállapíthatjuk az öntetőjét, a királyi címert viselt.
124 Takáts 1908. 132. o.
öntető
|
1647
|
1650
|
1662
|
1669
|
|---|---|---|---|---|
Bebek Ferenc (+1558)125
125 Bebek is Kassán öntette a „Wilde Mann”-t. Kemény 1908. 218. o. A Bebekek ágyúöntető tevékenységére l. : Takáts 1908. 133-134. o.
|
1
|
1
|
1
|
1
|
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629)
|
1
|
1
|
1
| |
Bocskai István (1557-1606)
|
2
|
2
| ||
Bornemissza Pál (+1579)
|
1
|
1
| ||
Kassa városa
|
1
| |||
Szapolyai János király (1526-1540)
|
1
|
1
|
1
| |
Ferdinánd (?)
|
1
|
1
| ||
I. Ferdinánd király (1526-1564)
|
4
|
2
|
2
|
2
|
II. Miksa császár (1564-1576)
|
1
|
1
| ||
II. Rudolf császár (1576-1612)
|
8
|
8
|
5
|
5
|
II. Mátyás király (1608-1619)
|
3
|
2
|
1
|
1
|
III. Ferdinánd császár (1637-1657)
|
1
| |||
I. Lipót császár (1658-1705)
|
1
| |||
Szász Ágost herceg
|
1
| |||
Wolfgang bajor palotagróf
|
1
|
1
| ||
összesen
|
23
|
17
|
14
|
15
|
magyar (százalékban)
|
26,1
|
23,5
|
28,6
|
20
|
királyi (százalékban)
|
65,2
|
70,6
|
71,4
|
80
|
német birodalmi (százalékban)
|
8,7
|
5,9
|
0
|
0
|
A táblázatból kiolvasható, hogy az öntetők neve alapján a lövegek negyede-ötöde magyar származású.
691Az ágyúöntő nevét és az öntés időpontját többnyire a címer alá, vagy a lövegcső leghátsó gyűrűjének peremére vésték fel. E két adatnak részben a Magyarországon működött ágyúöntők tevékenységének nyomon követésében, másrészt a mindenkori lövegpark korának megállapításában van szerepe. A fenti arány ismeretében nem meglepő hogy az inventáriumból megismert öntők mind idegenek, feltehetően valamennyien németek: Rudolph Binger, Hans Düring, Sebald Hirder zu Nürnberg, Franz Illenfeld, Anthony Leo, Christoph Löffler, Johann Mateo, Thomas Mayr, Urban Weiß.126 Közülük Franz Illenfeld, és általában az Illenfeld család Kassán működött, ahol számos ágyút öntöttek.127 Az öntési időpontok ismeretében megállapítható, hogy még a XVII. század végén is igen nagy számban használtak akár XVI. század legelejéről megmaradt ágyúkat is. Példaként említeném Eger 1688. és 1690. évi inventáriumát, ahol nagyszámú, a XVI. században öntött löveg szerepel.128 Sőt, az 1688-as leltárban egy 1482-ben készült Haubitz is előfordul.129 Kassán a lövegek kora a négy XVII. századi összeírásban a következő megoszlást mutatja:
126 Többükről adatokat közöl Iványi 1928. 420-425. o. Hirderre, Löfflerre l. még: Müller 1968.
127 Kemény 1908. 218-219. o.
128 MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II. 30. t. fol. 232-247., ill. uo. Fasc. 28. t. fol. 76-89. Az előbbit kiadta: Thaly 1872. 337-341. o. Az utóbbit kiadta: Kárffy 1915. 416-427. o.
129 MOL MKA E 211 Lymbus, Ser. II.. Fasc. 30. t. fol. 235.
1556-ig
|
1557-1606
|
1607-től
| |
|---|---|---|---|
1647
|
4
|
11
|
6
|
1650
|
3
|
10
|
3
|
1662
|
4
|
6
|
2
|
1669
|
4
|
6
|
5
|
Látható, hogy a lövegek többsége az Udvari Haditanács megalakulásától a tizenötéves háború lezárulásáig terjedő korszakban, vagyis a végvárrendszer kiépülésének idején készült. A két véglet az 1669. évi jegyzékben található, ahol egy 1501-es öntésű Falkaun és két 1657-ből származó Feuermörser szerepel.130
130 MOL MKA E 156 U et C, Fasc. 76. No. 3. 1669. fol. 2., 4.
