A javítások elrendelése
A javítások elrendelése
Az oszmán birodalomban várak javítására kizárólag arra vonatkozó szultáni rendeletek alapján kerülhetett sor. A javaslattétel a javításokról szóló döntések meghozatalára, és a legfelsőbb hozzájárulás kérvényezése viszont a helyi közigazgatás képviselőire tartozott. Forrásaink szerint a várjavítások szükségességének megállapítása során egységes eljárási módról nem beszélhetünk, mert mindenütt más és más tisztségviselők intézték ezeket az ügyeket.
A források egybehangzóan tanúsítják, hogy a magyarországi tartományokban (a budai, temesvári, majd később az egri, kanizsai és váradi ejáletekben) várfelügyelőség, vagy akár külön várfelügyelői tisztséget ellátó hivatalnok, nem volt. Az a feladatkör azonban, ami egy ilyen intézményre tartozott volna, a török közigazgatásban sem maradt betöltetlenül. Mivel a magyarországi várak a birodalom európai határait védték, s fontosságuk nyilvánvaló volt, a központi kormányzat a végvidékek beglerbégjeinek tette elsőrendű kötelességévé a várak feletti felügyeletet. Ezzel kapcsolatos teendőiket a temesvári beglerbégnek 1571. július 5-én küldött rendelet így körvonalazza: „Mivel szükséges, hogy az ottani vidékeken fekvő várak állandóan épek és gondozottak, felszerelésük és készleteik, s egyéb holmijaik pedig készek és teljesek legyenek, megparancsolom, hogy … ez ügyben mindig gondos légy, s ha lennének várak, melyek javításra és felújításra szorulnak, azok bégjeit és dizdárait (parancsnokait) erősen intsd és figyelmeztesd, hogy megfelelő módon a te tudomásoddal javítsák ki és állítsák helyre, s készleteiket és felszerelésüket mindig készen és rendben tartsák…”14 Az ilyenfajta előírások nem pusztán elvi kötelezettséget jelentettek. Egy 1571. augusztus 19-én kelt utasítás beszámol arról, hogy a temesvári beglerbég, a fenti parancs értelmében a vilájet összes vára fölött szemlét tartva, kérte a javításokhoz szükséges összeg kiutalását.15 Az ilyen ellenőrzéseket a 378beglerbég általában nem személyesen, hanem valamelyik tisztségviselője, vagy megbízható embere útján végezte, s ezekre valószínűleg a várőrségek időszakos szemléivel („joklama”) egyidejűleg került sor.16
Istanbul, Başbakanlik Arşivi, Mühimme defteri 12. k. 691. sz., vö. 19. k. 1094. sz.
Uo. 14. k. 526. o.
Evlia Cselebi említi, hogy őt egy alkalommal a budai beglerbég „padisahi tugrás levéllel három ejálet felülvizsgálásával” bízta meg. l. Karácson Imre: Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai II. k. (1664–66). Budapest, 1908. 211. o.
Egyéb rendeletekből megállapítható, hogy a gyakorlati végrehajtásban szintén számot tartottak a beglerbégek közreműködésére. A budai pasákat – épp úgy, mint az egri vagy váradi beglerbégeket – a XVI–XVII. században gyakran utasították arra, hagy személyesen – vagyis megbízottaik útján – gondoskodjanak bizonyos javítások feltételeinek (munkaerő, építőanyag, pénz stb.) biztosításáról.17 Közvetlen részvételükre elsősorban akkor került sor, ha nagyobb és fontosabb építkezéshez fogtak. Ilyennek főleg a végvári láncba közvetlenül beletartozó, vagy ahhoz közeli várak javításai minősültek, s ezek aztán többnyire valóban a pasák közreműködésével zajlottak le.
Istanbul, Başbakanlik Arşivi, Mühimme defteri, 7. k. 656. o. és 16. k. 343., továbbá 48. k. 423. sz.; Drezda, Sächs. Landesbibl. H. No. Eb 387.
A vilájet egészéért felelős beglerbég mellett az egyes várak vonatkozásában fontos szerepet játszottak az úgynevezett dizdárok. A dizdár szó kisebb vagy félreesőbb várakban a várparancsnokot, nagyobb központokban pedig a várnagyot jelölte, tehát a várak karbantartása, megfelelő gondozása elvileg rájuk tartozott. Azokban az erősségekben, ahol a dizdár képviselte a legfőbb hatalmat, ez mindenképpen így is volt. De nem alakult másként a helyzet azokban a fontosabb központokban sem, ahol több-kevesebb magasabb rangú tisztségviselő is tartózkodott. A székesfehérvári szandzsákbég jelentése alapján kelt 1568. július 31-i rendelet például így határozza meg az ottani dizdár egyik ezzel kapcsolatos feladatát: „Boldogságos küszöbömhöz levelet küldtél (ti. a szandzsákbég), melyben tudattad, hogy amennyiben a fehérvári vár két oldalán lévő palánkoknál valami teendő akadna, a dizdár járja körül és vizsgálja meg. Ezért elrendelem, hogy ha … a palánkokkal kapcsolatban valami fontos ügy merülne fel, a dizdár menjen ki és intézze el. De ne engedd, hogy ezzel az ürüggyel a palánkból kijárjon és nyakra-főre a várat elhagyja. Ha a palánkból kijár, jelentessék, s dizdársága másnak adassék.”18 A javítások kezdeményezése tehát helyzetüknél, feladatuknál fogva sokkal több esetben indulhatott ki a dizdároktól. Hogy ennek ellenére a rendeletekben olyan ritkán ejtenek róluk szót, annak okai éppen speciális helyzetükben keresendők. Abban ugyanis, hogy a tisztségviselők rangsorában viszonylag hátrább álltak, s így kezdeményezéseik többnyire a felettes tisztségviselők közvetítésével jutottak el az udvarhoz, amely aztán további rendelkezéseit is ezeknek adta ki. (Ami viszont annak tudható be, hogy egy-egy javítás feltételeinek megteremtéséhez a dizdár hatásköre nyilván nem volt elegendő.) Így a dizdároknak – mint a budai pénztári naplók adatai is mutatják – legtöbbször a végrehajtó szerepe jutott.19
Mühimme defteri 7. k. 656. o.
A javításokra igen gyakran ők vették fel a pénzt a kincstártól (Fekete L.–Káldy-Nagy Gy.: i. m. 281., 327., 339., 344., 507. o. stb.), s a várak melletti dzsámik, sőt malmok javítását is végeztették (u. o. 366., 454. o.). Feltételezhető, hogy a zsoldosztásban is szerepük volt (a kisebb várakban mindenképpen), s emellett közbiztonsággal kapcsolatos tennivalók is hárultak rájuk (G. Elezovic: Turski spomenici II. Beograd, 1940. 535. o. és uő.: Turski spomenici II. Beograd, 1952. 153.. 817–18. o.).
Míg a XVI. században tehát a javítási kérelmek elsősorban a helyi igazgatás egyes tagjai (beglerbég, szendzsákbég, defterdár, dizdár stb.) részéről érkeztek a központba, addig a XVII. századtól megfigyelhető ilyen ügyekben a tisztségviselők kollektív fellépése. Mardin városában például, amint az ottani kádihelyettes portára küldött, levele mutatja, 1636–37-ben a következőképpen 379határoztak a vár és város falainak javításáról: „… a vilájet előkelői, az építész, a szakértők és a tisztségviselők együttesen kivonultak, az összes tornyot és falat körbejárták, s a leomlott és elpusztult falrészeket külön-külön, hosszában és széltében felmérték és defterbe foglalták. Ez összesen háromezer rőfre jött ki. Ezenkívül, mivel a fal jelentős része szintén közel áll a pusztuláshoz, s kijavítása szükséges, pontos becsléssel felértékelték és úgy találták, hogy hatezer rijál gurus áron felépíthető és kijavítható. Ezért a boldogságos portára olyan értelmű felterjesztés történt, amely világbíró, nemes parancs kiadását kéri arra nézve, hogy a mardini kincstári bevételek (mukátaa) jövedelméből építtessék meg …”20. Székesfehérvárott 1663-ban a javítás szükségességét úgy döntötték el, hogy „… a nevezett kerületben (kaza) lakó mohamedán jogtudósok (ulemák) és istenfélő emberek (szülehák), szegények, ziámet- és timárbirtokosok, az agák és embereik, s mások, nagy sokaságban és tömegben a nemes ser gyűlésére vonultak”, s ott tárgyalták meg a felmerülő kérdéseket; miután tisztázták, hogy mit és milyen módon kell kijavítani, az udvarhoz kérelmet terjesztettek be a munkálatok engedélyezéséért.21 Ugyanez az eljárási mód figyelhető meg 1680-ban Temesvárott; a vilájet előkelői, jogtudósai és jelesei megjelentek a temesvári várban tartott gyűlésen, s a vár romos állapotára való hivatkozással javítási kérelem beadását indítványozták.22
Nejet Göyünç: XVI. yüzyilda Mardin sancagi (Mardin szandzsák a XVI. században). Istanbul, 1969. 96. o. A szerző ugyan az oklevelet a „Városfalak” című fejezetben közli, de az láthatólag a várra is vonatkozik. Az iratban említett rőf (zira) általánosan használt hosszmérték volt ebben az időben, s 49,875 cm-t tett ki. Az építkezéseknél azonban legtöbbször az ún. építési rőffel (bina zira) mértek, melynek hossza 79,8 cm. L. W. Hinz: Islamische Masse und Gewichte. Leiden, 1955. 59, o.
Drezda, Sächs. Landesbibl. H. No. Eb 387. A „medzslisz-i ser”, a „vallási törvényszék”, nevével ellentétben, a világi ügyek fóruma is volt; az elnevezés inkább arra utal, hogy döntéseit az iszlám jog alapján hozta. Például az ankarai ser törvényszékén a következő ügyekkel is foglalkoztak a XVI. század második felében: büntetőjogba ütköző cselekedetek, alapítványi ügyek, kezességek megerősítése, örökségi és házassági ügyek; céhek, városok felügyeleti kérdései, föld adásvétele stb., l. Ankaranin 1. numarali şeriye sicili (Ankara 1. számú seri jegyzőkönyve). Kiad. Halit Ongan, Ankara, 1958. 33–38. o.
Drezda, Sächs. Landesbibl. H. No. Eb 372.
A közös fellépés formáinak kiválasztásában több tényező játszhatott közre. Közvetlen összefüggés ugyan nem állt fenn minden esetben valamely fenyegető veszély és a javítás ilyen formában (például a ser gyűlésének határozatával) történő kérelmezése között, de néhány alkalommal tagadhatatlanul efféle helyzet motiválta az együttes fellépést. Az is hasonló lépésekhez vezethetett, ha a javítás, nagyon sürgős lévén, gyors elintézést kívánt: ilyenkor a nagyobb nyomaték érdekében történhetett csoportos kezdeményezés. A legfontosabb tényezőre azonban az a körülmény hívja fel a figyelmet, hogy több alkalommal polgári elemek is részt vettek ezekben az akciókban. Egyértelmű utalás ez a közigazgatás XVII. századi lazább állapotára, amikor az már egyre kevésbé tudott feladatának megfelelni.
Az ilyen vagy olyan módon elkészített és udvarhoz eljuttatott javítási kérelmek már egységesebb képet mutattak. Ezekben rendszerint részletesen leírták a felújításra szoruló épület egészének vagy falainak állapotát, a szükséges javítás mértékét, annak várható költségit (néha azt is, hogy mennyi és milyen építőanyagra lesz szükség), s a munka megkezdésére rendelet kiadását, valamint elegendő pénz kiutalását kérték.
A központi pénzügyigazgatásban, a defterdár hivatalában vagy a szultáni tanácsban, a kérelmekre többféle módon reagálhattak. Ha úgy ítélték meg, hogy az nem indokolt, vagy a kellő feltételek nem biztosíthatók, nem járultak hozzá.23 Abban az esetben, ha a körülményeket nem látták át világosan, részletesebb jelentést kértek a helyzetről és a hasonló alkalmakkor szokásos gyakorlatról.24 380Ha viszont mindent rendben találván a kérésnek helyt adtak, akkor a szultán nevében írt rendelkezésben több-kevesebb részletességgel a teendőket is előírták. Ezekben az utasításokban néha pontosan meghatározták a javítandó-építendő épület méreteit,25 esetenként előírták az anyagbeszerzés módját,26 intézkedtek a munkaerő előteremtéséről és a felügyelettel megbízott személyek kinevezéséről,27 stb. A rendeletek eme előírásai azonban gyakorta nem jelentettek mást, mint a beterjesztések vonatkozó adatainak megismétlését, helybenhagyását (eltekintve a pénzügyi résztől, mert itt gyakran történt változtatás). A szultáni udvar tulajdonképpen egy vonatkozásban tett hozzá lényegeset a tisztségviselők indítványaihoz (hiszen az említett ügyekben azok a helyi feltételeket sokkal jobban ismerték): utasításai révén el tudta érni azt, amit a kérelmezők esetleg nem, hogy ti. akinek a javításokban való közreműködése nélkülözhetetlen volt, az valóban tudomásul vette kötelezettségét, s nehezen vonhatta ki magát alóla. Ezért nagyon gyakran több rendeletet bocsátottak ki, s a bejelentést megtévő személyen kívül mindazoknak a magasabb rangú tisztségviselőknek is írtak, akikre abban az ügyben fontosabb feladat várt.28 A megbízottaknak általában azt is meghagyták, hogy a javítások állásáról rendszeresen tájékoztassák az udvart.
Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Budapest, 1974. 114. o.
Drezda, Sächs. Landesbibl. H, No. Eb 372. (1680., Temesvár javítása.)
A Szigetváron hadiszertár építését elrendelő parancsban például ez olvasható: téglaépület építtessék, és mértékére nézve a felső hosszúsága 22 rőf, szélessége 10 rőf, magassága 5 rőf legyen ...”, l. Karácson I.: Török–magyar oklevéltár, 244–45. o.
Erről később bővebben lesz szó.
Karácson I.: i. m. 93., 282. o.
Székesfehérvár 1568-as javításával kapcsolatban például, mivel a munkaerőt a mohácsi, szekszárdi és simontornyai, valamint a fehérvári szandzsákoknak kellett adni, a fehérvári szandzsákbégen és a budai beglerbégen kívül az említett szandzsákok bégjeinek is külön parancsot küldtek, s ebben személyes részvételüket is kötelezővé tették, Istanbul, Başbakanlik Arşivi, Mühimme defteri 7. k. 308. o. 2–3., 656. o.
