A magyar–horvát köznemesség-kutatás eddigi eredményei
A magyar–horvát köznemesség-kutatás eddigi eredményei
A kora újkori magyar társadalom legmeghatározóbb rétegének, a nemességnek a kutatása az elmúlt évtizedekben nem tartozott a törökkorral foglalkozó magyar történetírás kedvelt témái közé. Bár a XIX. század második és a XX. század első felében a legjelentősebb nagybirtokos famíliákról számos fontos és mind a mai napig jól használható, pozitivista jellegű családtörténeti összegzés született,9 modern monográfiával mégis egyetlen egyről sem rendelkezünk azon mintegy félszáz család közül, akik a XVI–XVII. században Magyar- és Horvátország belpolitikai, katonai és gazdasági életének irányítását meghatározták. Sőt, néhány, a politikai elitet vezető magyar és horvát família (pl. a trakostyáni Draskovicsok, a monyorókeréki Erdődyek vagy akár a Frangepánok, a Zrínyiek, a Nádasdyak vagy a Révayak stb.) esetében még az is komoly gondot okoz, hogy egy-egy jelentősebb személyiség legalapvetőbb életrajzi adatait megtudjuk.
9 Mindezekről jó bibliográfiai áttekintést nyújt: MCSI, 1984.
Hosszú ideig sajnos ugyanez a helyzet volt jellemző a nemesi társadalom legnépesebb és legsokrétűbb csoportját alkotó köznemességre is, amelynek részletes feltérképezése – éppen területi és társadalmi sokszínűségéből adódóan – csakis (kis)monográfiák és esettanulmányok segítségével lehetséges. Az 1980-as években azonban elsősorban Maksay Ferenc, Varga J. János, Pálmány Béla, Gecsényi Lajos, Iványi Emma és Tóth István György, az elmúlt esztendőkben pedig mindenekelőtt Dominkovits Péter és Bilkei Irén munkáinak köszönhetően kedvező változás következett be. Míg Maksay Ferenc – elsősorban a XVI. század közepi dicajegyzékekről végzett kutatásai alapján10 – a kor egyik legfontosabb jelenségére, a „nemesi infláció” folyamatára hívta fel tanulmányában a figyelmet, addig Varga J. János külön értekezésben mutatta be a nyugat-dunántúli familiárisi rendszer legfontosabb jellegzetességeit, nevezetesen a Batthyány család XVII. századi példáján.11 Pálmány Béla és Gecsényi Lajos ugyanakkor egy-egy kisebb terület, Nógrád és Győr vármegye köznemesi társadalmát „térképezte fel”, részletesen elemezve összetételét, karrierlehetőségeit és vagyoni helyzetét. Újabban hasonló, országos szempontból is jól 927hasznosítható vizsgálatokat végzett Zala vármegye Mohács utáni nemességéről Bilkei Irén, valamint Sopron és Moson vármegye XVI. század végi példáján Dominkovits Péter is. Végül Tóth István György több tanulmányában tanulságos művelődéstörténeti vizsgálatokat folytatott a Vas megyei nemesség XVII–XVIII. századi írástudásáról, majd elsősorban ezen eredményekre építve egy nagyobb összefoglalásban modellezte az írás és olvasás elterjedését a nemesség és parasztság körében a kora újkori Magyarországon.12
10 Maksay, 1991.
11 Maksay, 1984. és Varga J., 1981.
12 Az említés sorrendjében: Pálmány, 1982. (több család pályájával); Gecsényi, 1988.; Bilkei, 1997.; Dominkovits, 1999.; Dominkovits, 2001. és Tóth I. Gy., 1996 (saját korábbi munkáinak részletes felsorolásával); valamint a későközépkori köznemességre alapvető még Kubinyi, 1984.
E nagyobb összegzések és az egy-egy vármegye nemességét bemutató stúdiumok mellett több kiváló esettanulmány jelezte a nemesi társadalom kutatásában rejlő lehetőségeket. Az Esterházy Pál nádor közigazgatási tevékenységéről 1991-ben monográfiát13 megjelentető Iványi Emma már a nyolcvanas évek első felében gondos írásokban tárta fel két, részben Esterházyval is kapcsolatban álló köznemesi származású végvári tiszt, gyöngyösi Nagy Ferenc Kanizsával szembeni végvidéki főkapitány-helyettes (1680–1695) és Libercsey Mihály gácsi kapitány (1656–1670) XVII. századi pályáját.14 Hasonlóra vállalkozott, de már egy egész család, nevezetesen a korábban alig ismert nyugat-dunántúli família, a katafalvi Falussyak kapcsán 1993-ban Gecsényi Lajos, majd újabban egy Sopron vármegyei hivatalviselő család, a petőházi Zekék alapos családtörténetével Dominkovits Péter.15 A kutatásban messze elöljáró nyugat-dunántúli vizsgálatok sorát ugyanő az elmúlt években több gondos karriervizsgálattal gazdagította, amelyek alapvetően új eredményekkel szolgáltak a köznemesség vármegyei hivatalviseléséről, nagyuraknál végzett familiárisi szolgálatáról, vagyoni helyzetéről és a kora újkori jogtudó értelmiségi karrierlehetőségeiről.16
13 Iványi E., 1991.
14 Iványi E., 1983. és Iványi E., 1984., vö. még Kisfaludy László és Miskey István XVII. századi végvári tisztek életpályáival: Bánkúti, 1973. és Kiss Á., 1975., valamint az ország keleti területéről Ibrányi Mihály váradi vicekapitány harcos mindennapjaival: Izsépy, 1983. Egy régebbi, igen adatgazdag, de nem társadalomtörténeti jellegű tanulmány thengöldi Bornemisza János dunántúli főkapitány-helyettes és kanizsai kapitány pályájáról: Takáts, 1928b.
15 Gecsényi, 1993., ill. Dominkovits, 1995. és Dominkovits, 2000. Vö. még egy későközépkori esettanulmány a Sopron megyei Chernel családról: Horváth, 2001., valamint több általános megállapítással Kubinyi, 1984.
16 Dominkovits, 2002a.; Dominkovits, 2002b., valamint vö. még Bilkei, 1993. és Hiller, 2000.
Mindezeknek köszönhetően a XVI–XVII. századi nyugat-dunántúli nemességről már egyre kiformáltabb, monografikus összegzésre csaknem érett képpel rendelkezünk.17 A Magyar Királyság más területeiről (pl. az északkeleti országrészről vagy a kulcsfontosságú Pozsony és Nyitra vármegyékről) ellenben meglehetősen csekélyek az ismereteink. Hasonló a helyzet a Drávától délre fekvő egykori szlavón vármegyék (Varasd, Kőrös, Zágráb) nemesi társadalmával kapcsolatban, amelyről újabban csaknem kizárólag Nada Klaić és Josip Adamček alapos monográfiái, valamint egy varasdi kiállítási katalógus szolgált korábban feltáratlan forrásokon alapuló új ismeretekkel.18 A horvát–szlavón területek 928köznemességének kutatását – a fent már említett problémák mellett – jelentősen nehezíti az is, hogy az említett vármegyék XVI–XVII. századi anyaga majdnem teljesen elpusztult (például egyetlen vármegyei jegyzőkönyv sem került ez ideig elő), de az egyes famíliák levéltárai is csak töredékesen maradtak ránk.19 Ennek ismeretében minden esettanulmány különös jelentőséggel bír, miként például legutóbb Tusor Péter érdekes írása arról a Gregoróczy Györgyről, aki a XVII. század közepén mind a báni, mind a Kanizsával szembeni végeken komoly szolgálatokat tett horvát és magyar hazája védelmében, s volt meggyilkolásáig a költő és hadvezér Zrínyi Miklós báni hadainak egyik kapitánya.20
17 Ennek megírása Dominkovits Pétertől várható.
18 Klaić N., 1976; Adamček, 1968., 1980., 1981a., 1985., 1987. (további irodalommal) és Lončarić, 1996., valamint újabban Pavao Ritter Vitezović kapcsán (bár magyar vonatkozások nélkül) Blažević, 1999. A régebbi irodalomból a Varasd megyei nemességre alapvető: Strohal, 1932., vö. még Klaić N., 1973. és Šidak, 1974., ill. újabban a HBL 1–4. k. egyes szócikkeit és legutóbb, bár elsősorban a XIX–XX. századra koncentrálva: Kolar, 2002.
19 Mindezekről áttekintő tájékoztatást nyújt: Arhivski fondovi, 1984. 60–61. és 98–101. o. Ennek ellenére a nem Horvátországban őrzött családi archívumok, elsősorban a Budapesten található Nádasdy- (MOL E 185, Nádasdy cs. lt.), Batthyány- (MOL P 1313–P 1314, Batthyány cs. lt.), Pethő- (MOL P 235, Pethő cs. lt., vö. még NSK Zagreb, Rukopisi, Pethő-levelezés) és Esterházy- (MOL P 108, Esterházy cs. lt.), valamint a részben Pozsonyban (SNA ÚAE, erre lásd Filipović, 1978–1979.), részben Bécsben fennmaradt Erdődy-levéltár (ÖStA HHStA, Archiv Erdődy) anyaga tekintélyes számban őriz eddig alig használt iratokat mind Zágráb, Kőrös és Varasd vármegyék tevékenységére, mind a horvát–szlavón köznemesség történetére vonatkozóan.
20 Tusor, 1999.
A magyar és a horvát történetírásnak tehát – ellentétben például a témában jelentős új monográfiákat produkáló cseh kutatásokkal21 – a kora újkori nemesség vizsgálata terén (is) óriási közös adósságai vannak. Ez a munka azonban csakis szoros együttműködéssel végezhető el, hiszen miként jelen írás is bizonyíthatja, még ugyanarra az alig ismert szlavóniai családra is Zágrábtól Budapesten át Bécsig és Pozsonyig mindenütt találhatunk jól hasznosítható levéltári forrásokat. Esettanulmányunk e fontos közös úton szeretne egy lépést „megtenni”. Dolgozatunkkal egyúttal 60. születésnapja alkalmából köszönteni szeretnénk az eddigi kutatómunkánkat mindig atyai szeretettel támogató Gecsényi Lajost; köszönvén neki, hogy mindig ugyanolyan szorosan gondolkozott és működött velünk az elmúlt évtizedben együtt, mint a kora újkorban jelen írásunk főszereplőjének, Budor Jánosnak és családjának két országa.
21 Lásd legújabban összefoglaló jelleggel, valamint a témára vonatkozó források és irodalom eddigi legteljesebb bibliográfiájával. Bůžek et alii, 2002. 381–397. o.
