Budor János utódai: a család sorsa a XVIII. század közepi kihalásig
Budor János utódai:
a család sorsa a XVIII. század közepi kihalásig
a család sorsa a XVIII. század közepi kihalásig
Budor János utódai csak részben, pontosabban szólva megosztva tudták folytatni a családi hagyományokat. Ez több kedvezőtlen körülmény mellett elsősorban a véletlennek volt betudható. Míg János felmenői között mind a középkorban, mind a XVI. században legjobb esetben is pusztán két fiú ért el tekintélyesebb felnőttkort, addig őt és feleségét nem sújtotta a kor egyik általános problémája, a gyermek- és ifjúhalandóság; négy fia (János, Gáspár, István és Ferenc) mellett négy leánya (Éva, Anna, Izabella és Zsuzsanna) is szép kort élt meg, akiket jól sikerült kiházasítani (lásd a 2. családfát). A 962házastársak – mint János és leánytestvérei esetében – ezúttal is a Varasd megyei nemesség azon famíliáiból kerültek ki, amelyek majd mindegyike jóval tekintélyesebbnek számított a Budoroknál. Gáspár első felesége például apja báni ülnöktársának, Geréczy Istvánnak a közeli rokona (talán unokahúga), Borbála lett, miközben Zsuzsannát szintén egy báni táblabíró és kapitány, a neves Petricsevics János (†1625) zágrábi alispán fia, Gáspár vette el.240 Ifjabb János ugyanakkor a szintén régi és előkelő, sőt egy generáció óta már rokon horvát famíliából, a Bedekovicsból választott magának feleséget (Magdolnát), miközben Annát Szerdahelyi Sebestyén deák, Izabellát pedig a Budorokhoz hasonlóan horvátul, magyarul és latinul egyaránt tudó241 Kanizsay Mihály vezette oltár elé.242
240 Petrichevich-családfa és Kempelen, Pótlék kötet 521. o., valamint Petrichevich, 1942., különösen 186–193. o.
241 HDA Arhiv Drašković, Archivum maius Fasc. 86. No. 7. (1641. jún. 14., Semovec)
242 Ezekre a családokra a már idézett források mellett lásd még Bojničić, 1899., Strohal, 1932. 165–168. o. és Lončarić, 1996. passim.
Bár a szép számú gyermek sikeres kiházasítása Budor János társadalmi emelkedéséről és elismertségéről tanúskodott, családja későbbi fejlődése szempontjából korántsem volt mindenben kedvező. Egyrészt a nem túl nagy és négy megyében szétszórt jószágok a nagy számú örökössel tovább aprózódtak, ami jelentősen rontotta a család pozícióit, másrészt az apa sokrétű szerepvállalása is kényszerűen oszlott meg fiai között. Végvári szolgálatát (eddigi ismereteink szerint legalábbis) sem a Drávától délre, sem attól északra egyikőjük sem folytatta, noha erre mind a báni, mind a szlavón, mind a Kanizsával szembeni végeken lett volna lehetőség – miként azt magasabb szinten ifj. Zrínyi György bán (1622–1626) és Kanizsával szembeni főkapitány (1625–1626) vagy Keglevics Péter berkisevinai kapitány (1639 előtt) és egerszegi vicegenerális (1641–1656), alacsonyabb rangban pedig Gregoróczy György pokupszkói (1639 k.–1642), majd egerszegi (1642–1648), végül szredicskói kapitány (1649–1652) pályái jól bizonyítják.243 Ifjabb János (†1663) egy területen mégis folytatta apja, sőt még inkább nagyapja katonai pályáját, nevezetesen külhoni szolgálatban, mint sok más horvát köznemestársa is tette ebben az időben. Az 1620–1630-as években – előbb valószínűleg ifj. Zrínyi György ezredében, később más horvát regimentekben244 – több alkalommal harcolt a harmincéves háborúban. A hadba vonulás idejére pedig általában testvérét, Gáspárt bízta meg birtokainak igazgatásával (zálogba adván azokat neki), valamint egyéb ügyeinek intézésével.245
243 Zrínyire: Horvat R., 1993. 68–70. o.; Keglevicsre mint berkisevinai kapitány (1639. máj. 8. előtt): ÖStA KA HKR Prot. Exp. Bd. 280. fol. 384., ill. mint Kanizsával szembeni vicegenerális: Deák, 1868. 244. o. és Pálffy, 1997a. 280. o.; Gregoróczyra: Tusor, 1999., valamint vö. még a korábbi horvát–szlavón vicebán (1598), majd veszprémi főkapitány (1609–1615) Keglevics Györgyre: Pálffy, 1998. 148. o.
244 A harmincéves háborúban részt vett horvát és magyar alakulatok történetére, különös tekintettel a Zrínyiekre: Ballagi, 1882. 23–25, 113–167. o.; Bauer, 1941. 48–49. o. és újabban Várkonyi, 1992. 149–151. o., valamint vö. még az említett Keglevics Péter példáján saját naplója alapján: Deák, 1868. 241–242. o., ill. Gömöry, 1888.
245 „Ipse superioribus annis et temporibus ad bellum imperiale discedens universa et quaelibet bona ac jura sua possessionaria, paterna et materna, avitica… egregio Caspari Budor fratri suo carnali et uterino ex certo censu sive arenda hactenus possidendam tradidisset…”: Ifj. Budor János felvallása a zágrábi káptalan előtt: HDA Arhiv Budor, 1637. márc. 12., Zágráb, ill. Budor János teljes körű meghatalmazása Budor Gáspár részére a zágrábi káptalan előtt minden ügye intézésére. Uo.
Egyáltalán nem véletlen, hogy e megbízatás éppen Gáspárnak szólt. Apját familiárisi szolgálatában elsősorban ő követte, noha szinte bizonyos, hogy ifj. János is a Zrínyiek embereként került a harmincéves háború hadszíntereire. Gáspárnak (egyedül) sikerült megőriznie 963apja helyét a Muraköz urai, legfőképpen a költő és hadvezér Zrínyi Miklós udvarában, ahol az utóbbi előkelő szolgálója és egyik muraközi csapatának kapitánya volt,246 sőt pozícióját bizonyos tekintetben még tovább is tudta emelni. Ez még akkor is biztosan kijelenthető, ha a tekintélyes Zrínyi-irodalomban alig-alig bukkan fel a neve.247 Gáspár ugyanis familiárisi szolgálatának köszönhetően még a magyar országgyűlési „képviselőségig” is eljutott. 1638 tavaszán már ő képviselte akkor még igencsak fiatal urát Zala vármegye Körmenden tartott közgyűlésén,248 amelyet azután az 1640–1650-es években újabb és újabb, egyre komolyabb megbízások követtek. 1649 márciusában például, amikor Zrínyi báni méltósága és a kulpai végek védelme miatt nem tudott a pozsonyi diétán megjelenni, saját követeként – Lipics Márton és Sámbár György mellett – Budort küldte el,249 akit ezzel egyidejűleg a sabor is delegált (ablegatus ad diaetam Posoniensem nuncius).250
246 Lásd például 1657-ben: „meus servitor, meus capitaneus unius turmae” Csapodi–Klaniczay, 1958. 495. o.: No. 237. (1657. júl. 23., Csáktornya; az adatra Hausner Gábor hívta fel figyelmemet, amit ezúton is köszönök.) Sőt Budor Gáspár urával 1644-ben még részt vett a svédek és az I. Rákóczi György elleni észak-magyarországi hadműveletekben is. Uo.
247 Bár a Zrínyi-szakirodalom csaknem könyvtárnyi terjedelemre rúg, a horvát bán familiárisi hálózatának feltárásával még nagyrészt adós a kutatás.
248 Követtársa Stepkovics György volt. Turbuly, 1996. 76. o.: No. 1355. (1638. máj. 6.)
249 A megbízólevél legújabb kiadása: Bene–Hausner, 1997. 48. o.: No. 48. (1649. márc. 6., Ozalj) Budor meg is jelent Pozsonyban. Zsilinszky, 1893. 17. o.
250 Nevezetesen Ráttkay György zágrábi olvasókanonokkal és Szakmárdy János szlavón ítélőmesterrel együtt. A diétáról hazatérve június 30-án Zágrábban a rendek újabb ülésén tettek jelentést megbízatásukról: Zaključci I. k. 147. o.: No. XXXII.: 1 cikkely és vö. még Bene, 2000. 18. o.: 31. jegyzet és 89. o.: 208. jegyzet, valamint Bene, 2001. 10. o.: 31. jegyzet és 51. o.: 75. jegyzet, továbbá a régebbi irodalomból Horvat K., 1905. 81. o.
Az 1655. évi magyar országgyűlésre a horvát–szlavón rendek ismét Budor Gáspárt küldték egyik követükként,251 ahol eredményesen végezte munkáját. A diéta a Magyar Kamara szorgalmazására bizottságokat küldött ki a harmincadokkal és vámokkal kapcsolatos visszaélések kivizsgálására, ezek miatt ugyanis az uralkodói jövedelmek napról-napra csökkentek. A már bevett gyakorlatnak megfelelően külön bizottságot rendeltek Felső-Magyarországra, a dunáninneni és dunántúli országrészbe, valamint külön Horvátországba és Szlavóniába. Az utóbbi területre delegált biztosok sorába Petretics Péter zágrábi püspök,252 Keglevics Zsigmond, Malenics György és Ivanovics Tamás mellett a rendek Budor Gáspárt választották.253 Az efféle feladatok – apjához hasonlóan – szakértelméről, tapasztaltságáról és a Dráva mindkét partvidékén való ismertségéről és elismertségéről tanúskodtak. 1658 februárjában nem véletlenül küldte azután a sabor a gráci Belső-ausztriai Haditanáccsal a végvári katonaság lovainak legeltetése kapcsán folytatandó tárgyalásokra, de többször járt el különféle ügyekben Zágráb városának képviseletében is.254 Sőt 1659 őszén Gáspár a Mikulics család ingóságainak eladása kapcsán végzett vizsgálat során, ahol ismét biztosként szerepelt, már aranysarkantyús lovagként 964(eques auratus) bukkant fel.255 E címet talán ura, Zrínyi Miklós közbenjárására kaphatta uralkodójától,256 amely egyúttal jól bizonyította pályája részben még apjáénál is magasabbra ívelését.
251 Ezúttal Malenics Györggyel és Patacsics Miklóssal együtt: Zaključci I. k. 197–202. o.: No. XLI.; Zsilinszky, 1893. 97 o. és Horvat R., 1993. 81. o.
252 Életére és tevékenységére Zagrebački biskupi, 1995. 333–339. o.
253 1655: 100. tc. 5. §.: CJH, 1608–1657. 642–645. o.
254 Zaključci I. k. 226. o.: No. XLVI.: 11. cikkely (1658. febr. 4.); ill. Dobronić, 1953. 175. o. (1650), 183., 185. és 189. o. (1656)
255 HDA Arhiv Budor, 1659. szept. 16., Pozsony. A Mikulics-féle örökségre lásd még Uo. 1650 és 1659, ill. ÖStA HKA HFU rote Nr. 204. 1659. März fol. 145–159. (az utóbbi iratokra Németh István hívta fel figyelmemet, amit most is köszönök).
256 Zrínyi további képviseletére vö. még pl. 1658 végéről: Adamček, 1987. 237. o.
A Zrínyi grófok (Miklós és Péter) – miként többi familiárisukat – Gáspárt is számos esetben alkalmazták magánügyeik intézésére (is), különösen az általa jól ismert Varasd és Zágráb megyében. Ez még akkor is igaz, ha Gáspár (Zrínyi Miklós valószínűleg nem túlzó megjegyzése szerint) „mindig nyughatatlan ember volt”, és ha érdekei úgy hozták, még urával is kész volt komolyabb konfliktusokba kerülni vagy akár az uralkodónál is bevádolni, mint az egy alkalommal 1657 nyarán történt.257 Úgy tűnik, Gáspár apja rendkívüli öntudatát (is) örökölte, de nála a magabiztos fellépés néha már önfejűségbe csapott át. A Zrínyiek azonban a gyakori személyes összetűzések ellenére sem mondtak le szolgálatairól, ami viszont alkalmazhatóságát és elismertségét igazolja. A fenti számos eset mellett 1656 őszén például – gyakori követtársával, Malenics György zágrábi alispánnal – Zrínyi Péter „képében” Sankó Anna sztancsicsi birtokügyében járt el, mely jószágot az ottani kúriával együtt a gróf Szántóházy Zsigmondnak adta.258 Emellett apjához hasonlóan Gáspár is mindig kész volt a dunántúli nagyurak szlavóniai képviseletére, miként 1639 elején, amikor egy adósság kifizetését sürgetve Batthyány Ferenc özvegye, Lobkowitz Poppel Éva érdekében járt a Malakóczy családnál, majd ajánlotta segítségét bizonyos „tótországi” birtokok megszerzéséhez.259 Alkalomadtán persze mások ügyében is vállalt megbízásokat, mint 1658 decemberében, amikor Fodróczy Péterrel együtt képviselte a monoszlói uradalom jobbágyainak érdekeit urukkal, Erdődy Imre varasdi főispánnal való vitájukban.260 S noha az eddig előkerült adatok vármegyei tisztségviseléséről hallgatnak, egyáltalán nem lenne meglepő, ha egyszer-egyszer felbukkanna Varasd vagy esetleg Zágráb és Kőrös vármegyék szolgabírájaként, mint azt apja esetében is tapasztalhattuk.
257 „semper turbulentus est” Csapodi–Klaniczay, 1958. 495. o.: No. 237. (1657. júl. 23., Csáktornya)
258 MOL A 57 Lib. reg. Vol. 15. pp. 442–443. (1656. okt. 1.)
259 Budor Gáspár Poppel Évához, 1639. febr. 8., Vidóc: MOL P 1314 Batthány cs. lt, Missiles No. 7779.
260 MOL A 57 Lib. reg. Vol. 15. p. 369. és Adamček, 1985. 458.: No. 225.
Budor Gáspár valamikor 1660-ban halt meg, hiszen a következő esztendő legelején már néhaiként említették.261 Másik két testvére, Ferenc és István még korábban távozott az élők sorából. Az egyházi pályát választó és 1642 tavaszán végrendelkező Ferenc presbiter végül a varasdi (konventuális) ferences kolostorban nyert valamikor 1649-et megelőzően örök nyugalmat.262 1650 előtt elhunyt263 István testvéréről még kevesebbet tudunk. Talán ugyanúgy Varasd vagy Zágráb vármegye igazgatásában vállalhatott kisebb 965szerepet, mint később fia, ifjabb István, aki 1699-ben az utóbbi megye alszolgabírája volt.264 Két leánya (lásd a 2. családfát), Dorottya és Borbála agilisekkel való házassága viszont jól jelezte, Budor István utódai nem tudtak nagyapjuk örökébe lépni és a család hagyományait folytatni. De nagyjából hasonlóan jártak a katonáskodó ifj. János gyermekei, Ferenc és a török elleni visszafoglaló háborúban odaveszett János265 is. Ferenc utódairól egyáltalán nem tudunk, János (e néven a családban immáron a III.) István nevű fiáról és Magdolna nevű leányáról, aki Mikulics Kristóf Kőrös vármegyei szolgabíró felesége volt, utoljára 1700-ból kerültek elő ez ideig adatok.266 A család fennmaradása így – mivel István bizonyosan fiúörökös nélkül halt meg – Gáspár ágán múlott.
261 HDA Arhiv Budor, 1661. jan. 3., Klokocs.
262 „Admodum reverendus Franciscus Budor praesbiter” végrendelete, 1642. ápr. 5., a rokon Kanizsay Mihály kúriájában: HDA Arhiv Budor, 1642. ápr. 5., ill. 1649 előtti halálára: Uo. 1649. jan. 25., Varasd. (Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a XVI. század végén szereplő és Bolognában tanult Budóczy István zágrábi kanonok egyes elképzelésekkel ellentétben – úgy tűnik – nem a budróci Budorok családjából származott. HBL 2. k. 444. o. [további irodalommal.])
263 MOL E 201 MKA Coll. Kukuljevics Fasc. I. No. 95. (1650. máj. 22.)
264 HBL 2. k. 444. o.
265 Brizzi–Accorsi, 1988. 190. o.
266 „egregius Stephanus et nobilis domina Magdalena alias Christophori Mikulich judlium comitatus Crisiensis consors, filius vero et filia Joannis olim filii alteris Joannis filii tertii Joannis filii Viti condam Budor” HDA Arhiv Mikulić, 1700. ápr. 26., Zágráb; vö még HDA, Zbirke, Zbirka rodoslovlja, Kut. 1. Kerecheni fol. 2.
Jóllehet Gáspár háromszor nősült, famíliája a XVII. század végén férfiágon mégis majdnem kihalt. Apjával ellentétben őt a gyermekáldás csak ritkán tehette boldoggá. Első feleségétől, Geréczy Borbálától nem maradt utóda, második hitvestársa, a már jóval szerényebb családból származó, Mamics Borbála viszont három leány (Borbála, Erzsébet, Magdolna) mellett csak egy fiúgyermekkel (György) ajándékozta meg (lásd a 2. családfát). De harmadik feleségétől, a furcsa nevű Rosavar (Rosaur) Anna Máriától is pusztán egy kései leánya (Judit) született. A gyermekek kiházasítása sem volt annyira eredményes, mint apja vagy nagyapja esetében; miközben a feleségek és leányok miatt a családi birtokok fokozatosan aprózódtak tovább. Bár Gáspár gyermekeinek még mindig ismert horvát vagy szlavón köznemesi családból származó hitvestárs jutott (Györgynek Dvornicsics Borbála, Erzsébetnek ifj. Jankovics Gáspár, Borbálának Bednyey István, Magdolnának pedig a neves Varasd megyei jegyző, író és genealógus, Ladányi Ferenc267), e famíliák jelentősége és szerepe mégsem volt összemérhető a gersei Pethő, a Petricsevics vagy a Bedekovics családokéval. Mindez azt jelentette, hogy a Zrínyi Miklós belső familiárisai között megmaradó Gáspár ága sem tudta utóbb tovább örökíteni és megőrizni az elődök társadalmi emelkedését, s egyúttal jól szimbolizálta a család meginduló eljelentéktelenedését.
267 Lásd Bojničić, 1899. 101. o. és Bene, 2000. 34.: 73. jegyzet, valamint Bene, 2001. 20.: 73. jegyzet.
Gáspár egyetlen fia, György – a szerény adatokból úgy tűnik – sem nagyapja, sem apja szerepét nem tudta folytatni. Helyzetét persze jelentősen nehezítette, hogy családja nagy patrónusai, a Zrínyiek a Wesselényi-féle összeesküvés után jelentősen veszítettek szerepükből, majd a XVIII. század legelején mindkét ágon kihaltak. Bár György 1683–1684-ben Varasd megye szolgabírájaként, 1697-ben pedig zágrábi alszolgabíróként tűnt fel,268 a vármegyék vagy a horvát–szlavón országrész közéletében sohasem közelítette meg nagyapja egykori pozícióját. Erejéből a megyei igazgatás hétköznapi teendőin túl nem nagyon futhatta másra, mint a fokozatosan szétaprózódott családi vagyonért való 966pereskedésre és a civakodó örökösök képviseletére vagy békítgetésére.269 S noha egyetlen fia, Miklós (1682–1739) még a bécsi horvát kollégiumban is megfordult (1699–1700),270 folytatván ezzel a család régi hagyományait a betűvetés magasabb szintű elsajátítására, pályája mégsem ívelt magasra. Alkalomadtán ugyan mind Varasd (1706 alszolgabíró), mind Zala megyében (1716–1717: főszolgabíró a muraközi járásban) viselt alacsonyabb tisztséget,271 komolyabb tehetség és patrónus hiányában a töröktől visszafoglalt Szlavóniában semmit sem tudott – az újabb nagy lehetőségek között – egykori családi birtokaiból visszaszerezni. Pusztán a Muraközben (Zebanecen egy kúriával, valamint Sztrukovecen és Pleskovecen) és annak keleti előterében (Borsfán és Tótszentmártonban) volt képes jószágait valamelyest gyarapítani.272
268 1683. aug. 11.: „judex nobilium comitatus Varasdiensis” Zaključci I. k. 441. o.: No. XCIX.: 8. cikkely, vö. még Brlić, 1946–1953b. 110. o.: No. XVI.; 1684. febr. 17.: „judlium comitatus Varasdiensis” MOL P 235 Pethő cs. lt., Com. Varasd., Fasc. 4. No. 357.; 1697. ápr. 15.: „vicejudex nobilium comitatus Zagrabiensis”. Zaključci II. k. 128. o.: No. XXXV.: 10. cikkely.
269 Az előző jegyzetben idézett adatok mellett lásd még MOL E 201 MKA Coll. Kukuljevics Fasc. I. No. 136. (1668. nap nélkül) és Uo. Fasc. III. No.97. (1671. jún. 9.)
270 Dočkal, 1996. 233. o.
271 1706. ápr. 12.: Zaključci II. k. 309–310. o.: 5 cikkely. és 1716–1717: ZMA, 2000. 391. o. A HKK I–III. kötetében viszont mát nem bukkan fel, ami jól igazolja, hogy Horvátország és Szlavónia közéletében semmiféle komolyabb szerepet nem játszhatott.
272 A Muraközre: MZ II. k. 448., 453. o. és Kalšan, 1999. 23. o.; Borsfára és Szentmártonra: MOL A 57 Lib. reg. Vol. 31. p. 371. (1717) és Uo. Vol 38. pp. 301–305. (1740)
A legnagyobb problémát mégis az jelentette, hogy Miklós 1739. évi halálakor Pekler Klárától273 – aki egy kevéssé ismert szlavóniai családból származott274 – egyetlen fiúgyermeket sem hagyott maga után. Ezzel egy, a XV. század végétől a XVII. század elejéig minden nehézség, kényszerpálya és kihívás ellenére gyarapodó és emelkedő, ősi szlavóniai famíliát vitt bő fél évszázadnyi fokozatos eljelentéktelenedés után férfiágon a sírba. A két ország határán élő budróci Budorok története ezzel a XVIII. század közepén – sok, ez időben hasonló sorsa jutott magyar- (pl. Falussyak, Zekék stb. ) és horvátországi köznemesi famíliához (pl. Vragovicsok stb.) hasonlóan – örökre véget ért.
273 MOL A 57 Lib. reg. Vol. 31. p. 371.
274 A bizonyosan e famíliából való Pekler Ferenc 1700-ban többek között Budor István és testvére, Magdolna ügyvédjeként szerepelt. HDA Arhiv Mikulić, 1700. ápr. 26., Zágráb.
