SZAKÁLLAS PUSKÁK ÉS MUSKÉTÁK

Teljes szövegű keresés

SZAKÁLLAS PUSKÁK ÉS MUSKÉTÁK
A korszak legnagyobb tűzerejű kézi lőfegyverei az Egri csillagokból is jól ismert ún. szakállas puskák voltak. Nevüket a cső alsó felére hegesztett szakállszerű csőnyúlványról kapták, amelyek a fegyver erőteljes visszarúgását voltak hivatottak csökkenteni. Tüzeléskor ezt a fal vagy lőrés peremébe kellett akasztani, nehogy a visszalökőerő eltörje a lövész vállát.
A 16–17. század szakállasai 20–25 mm átmérőjű ólomgolyók kilövésére voltak alkalmasak. Hosszuk 1,5–2 m között, súlyuk pedig 15–20 kg között ingadozott. Ezek az impozáns méretű fegyverek a korszak várháborúinak nélkülözhetetlen eszközei voltak. Töltésüket, irányzásukat – mint minden más kézi lőfegyverét – egyetlen katona végezte. A nagy lőtávolság és átütőerő elsöprő fölényt biztosított számukra a többi kézi lőfegyverrel szemben. A szakállasok hatásosság tekintetében nem sokkal maradtak el a legkönnyebb mezei lövegek, a falkonéták mögött.
A szakállas puska nem igényelt előre kiépített tüzelőállást, fekve, romok között megbújva, futóárokból vagy lőrés mögül egyaránt tüzet lehetett nyitni vele. Viszonylag kis mérete lehetővé tette, hogy a veszélyeztetett pontok közelében nagyobb számban alkalmazzák. Már 2-3 fős csoportok kialakításával is szinte folyamatossá tehették a tüzelést. A legjobban célzó lövészek tüzeltek, segítőtársaik pedig a fegyverek újratöltéséről gondoskodtak.
A 16. századi ostromok harci cselekményei jórészt a falaktól számított 200-250 méteres sávban, a kézi lőfegyverek hatásos lőtávolságán belül játszódtak le. E távon belül a hosszú csövű szakállasok előnyei vitathatatlanok voltak. Gyalogos támadás esetén ugyanis 4-500 méteres lőtávolságuk lehetővé tette, hogy már a lövegekkel egy időben tüzet nyissanak a rohamoszlopokra. Hatalmas átütőerejükkel rettegésben tartották az ostromsáncokon dolgozó katonákat, hiszen 100-150 méteren belül a szakállasok nehéz ólomgolyói még a 10-15 cm vastag deszka-, illetve gerendafedezékek falát is átütötték. A könnyebb, messzebbre szálló vas- vagy kőlövedékkel tüzelve a szakállasok képesek voltak elérni a kézi lőfegyverek célzott lőtávolságán – 300–500 méteren – kívül tevékenykedő ellenséges csoportokat, illetve az ostromlövegek kezelőszemélyzetét is.
A 16. század utolsó harmadától már a muskéta uralta a harcmezőket. Az új fegyver feltehetően a szakállasokból fejlődött ki, úgy, hogy annak méreteit az emberi teherbíró képességhez igazították. Megtartották, legfeljebb kissé csökkentették a csőhosszt és a kalibert, jelentősen vékonyabbra formálták azonban a csőfalat. A gyengébb cső miatt kisebb lett a felhasználható lőportöltet, miáltal a visszalökőerő olyannyira lecsökkent, hogy a lövész már képes volt a fegyvert a vállával megtartani. A másfél méter hosszú fegyver csövét azonban egy puskavillára kellett támasztani, mert jelentős, 8-10 kilogrammnyi súlya miatt szabad kézzel nem lehetett célra tartani. A muskéták a század kilencvenes éveiben már csak 6-7, a 17. század első évtizedeiben pedig már csupán 4-5 kilogrammot nyomtak. Ezt részben a fémmegmunkálás és a lőporgyártás fejlődése, részben pedig az tette lehetővé, hogy a páncél alulmaradt a lőfegyverekkel folytatott versenyben. 90-100 méteren belül ugyanis a muskéták minden viselhető súlyú páncélt átütöttek.
Keréklakatos pisztoly.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem