A terminológia problémái
A terminológia problémái
In: Hadtörténelmi Közlemények 1988/3.
A XVI. század második fele történelmünknek olyan szakasza, melyben minden egyes apró erődítmény, palánk, illetve vár megtartása létfontosságú volt.
Tanulmányunk a XVI. századi magyar várak szakállas puskáinak bemutatásával, elemzésével igyekszik segítséget nyújtani a várháborúk történetének még pontosabb, még objektívabb értékeléséhez.
A kutatónak eddig is számos leltár állt rendelkezésére, melyek alapján képet alkothatott váraink felszereltségéről, védelmi képességeiről. Az egyes összeírások következetlennek tűnő szóhasználata azonban nemegyszer félreérthető, zavaros, ami pontatlan értékeléshez vezethet. Ezért tartottuk szükségesnek megkísérelni a szakállasok latin elnevezéseinek, terminológiájának felvázolását, tisztázását. Ennek során jó néhány olyan nehézséggel problémával, kerültünk szembe, amelyet a rendelkezésünkre álló források alapján csak hipotetikusan oldhattunk meg.
A további források feltárása tehát feltehetően módosítani fogja az általunk felvázolt képet.
1541-ben Buda elfoglalása után felgyorsult magánváraink királyi kézbe adása. A század második felére pedig már minden jelentősebb erősségben királyi helyőrség állomásozott,1 miáltal a várak védelméről és felszereléséről való gondoskodás is az uralkodó, illetve a Haditanács feladatává vált. Nekik kellett tűzfegyverekkel és megfelelő mennyiségű lőszerrel ellátniuk a végeket.
1 Szántó Imre: A végvári rendszer kiépítése és fénykora Magyarországon 1541–1593. Bp., 1980. 35–38. o.
Mivel erre a feladatra a korabeli magyar ipar nem, vagy csak korlátozott mértékben volt képes, a szükséges fegyverek és lőszerek többségét az osztrák örökös tartományokból és a Cseh Királyságból kellett beszerezni.2
2 Szántó I.: i. m. 65. o.
Az országba érkező külföldi fegyverek elnevezései a növekvő létszámú zsoldos egységek, a német nyelvű katonai felső vezetés és adminisztráció közvetítésével a magyar tisztek és katonák körében is egyre ismertebbekké váltak.3 De szükség is volt erre, hiszen a tűzfegyverek tekintetében sokkal következetesebben használt német terminológia jóval pontosabban tudta kifejezni az egyes elnevezések tényleges tartalmát, mint a korabeli magyar, vagy latin nyelv.4
3 Jászberény, 1594. A felhasznált levéltári források jelzetét l. a függelékben.
4 L. Babocsa, 1583; Pozsony, 1800; Sáros, 1557.
Mivel a XVI. században a kézi lőfegyverek története Európa-szerte lényegében azonosan 485alakul, a hazai viszonyok jobb megértése érdekében röviden át kell tekintenünk a fegyverterminológia fejlődésében mutatkozó általános tendenciákat.
Hogy a korai kézi lőfegyverek kielégítő hatásfokot érhessenek el – a lőpor még alacsony kémiai tisztasága miatt –, jelentős töltetre és űrméretre volt szükség.5 A nagyobb töltet erős csövet követelt meg, ami – tekintettel a korban előállított fémek minőségére – vastag falú, súlyos fegyvereket eredményezett.6 Annak érdekében, hogy ezek hatásosak, de még emberi erővel mozgathatóak maradjanak, csökkenteni kellett a súlyukat. Mivel a cső teherbíró képességének az öntéstechnológia, a kalibernek pedig a lőpor minősége szabott szigorú határokat, a legkisebb hátrányokkal járó megoldást a fegyvercső rövidítése jelenthette. Így a súly csökkent, de az űrméret, a lőportöltet nagysága változatlan maradt. Ennek következtében a visszalökő erő oly mértékben megnövekedett, hogy azt a lövész teste – fizikai károsodás veszélye nélkül – már nem foghatta föl.7 A lövéskor fellépő jelentős erőt a fegyverek csövének alsó részén kiképzett nyúlvány segítségével igyekeztek csökkenteni.8 Német nyelvterületen ezt a korai kézilőfegyverek olyan fontos és jellegzetes részének tekintették, hogy magát a fegyvert is erről nevezték el Hakenbüsche-nek.9 A kifejezés e korai jelentését – értelemszerűen – a magyar szakállas, szakállas puska adja vissza a legpontosabban (l. az általunk megadott definíciót, 490–491. o.)
5 Durdik, Jan–Mudra, Miroslav–Šada, Miroslav: Alte Handfeuerwaffen. Prága, 7977. (A továbbiakban: Durdik–Mudra–Šada: Handfeuerwaffen) 15–16. o.
6 Durdik–Mudra–Šada: Handfeuerwaffen, 18. o.
7 Pope, Dudley: Feuerwaffen. Entwicklung und Geschichte. Bern und München. 1985. (A továbbiakban: Pope: Feuerwaffen) 53 o.; The New Cambridge Modern History I–II. Cambridge, 1968. (A továbbiakban: Cambridge History) 283. o.: Müller, Heinrich: Gewehre, Pistolen, Revolver. Leipzig, 1979. (A továbbiakban: Müller: Gewehre) 50. o.
8 Pope: Feuerwaffen, 55. o.; Der Große Duden. Band 7. Duden Etymologie Herkunftswörterbuch der deutschen Sprache. Zürich, 1963. 244. o.; Lexers, Matthias: Mittelhochdeutsches Taschenwörterbuch. Leipzig, 1969. 79. o.; Boeheim, Wendelin: Handbuch der Waffenkunde. Leipzig, 1890. (A továbbiakban: Boeheim: Waffenkunde) 447–455. o.; Wörterbuch zu deutschen Militärgeschichte I–II. Berlin, 1985. (A továbbiakban: Wörterbuch, 1985.) I. 272. o.
9 Schwarz, Herbert: Gefechtsformen der Infanterie in Enropa durch 800 Jahre. München, 1977. (A továbbiakban: Schwarz: Gefechtsforrnen) 116. o.; Wörterbuch, 1985. I. 272. o.; Allgemeine Geschichte der Kriegkunst für die Zöglinge der K. K. Militair Academie. Wiener Neustadt, é. n. 337. o.; Brockhaus Konversations Lexikon. Leipzig, Berlin und Wien 1894. (A továbbiakban: Brockhaus’ Lexikon) VIII. 760. o.; Poten, B.: Handwörterbuch der gesamten Militärwissenschafften. Bielefeld–Leipzig, 1877. (A továbbiakban: Poten: Handwörterbuch) II. 242. o.
Jelentős súlyuk és a kitámasztás igénye miatt ezek a fegyverek még a várakhoz, erődített helyekhez kötődtek.10 De azok a XV. század második felében lejátszódó társadalmi és gazdasági változások, amelyek a lovagi hadviselés válságát és a gyalogság felemelkedését előidézték, a lőfegyverek fejlődésére is nagy hatást gyakoroltak.11 A fellendülő vasipar és lőporgyártás fokozatosan lehetővé tette olyan könnyebb és jobb fegyverek készítését, amelyekkel a lövészek már feltámasztás nélkül tüzelhettek.12 Ezeken a könnyű tűzfegyvereken már nem találhatjuk meg a visszalökést felfogó nyúlványt, a Hakent, ennek ellenére mégis Halbhakennek (félszakállasnak) nevezik őket.13 Erre az időszakra a Haken, Hakenbüchse szavak jelentése ugyanis erőteljesen kibővült. A kifejezésen eredetileg a tűzfegyverek egy bizonyos fajtáját, a szakállnyúlvánnyal (Hakennel) ellátott fegyvereket értették.14 Mivel a fejlődés kezdeti periódusában feltehetően ez volt a kézi lőfegyverek legismertebb, legelterjedtebb fajtája, ezek elnevezése vált egyben általános, összefoglaló névvé. A nyelv pedig minden újonnan megjelenő tűzfegyvert, amelyet a kézifegyverekhez sorolt, a már megszokott Haken, Hakenbüchse névvel illetett.15 Ezzel magyarázható, hogy 486a XV. század második felétől megszaporodó könnyű lőfegyverek is a Haken nevet viselik, jóllehet a névadó nyúlvány már hiányzik a csőről.16
10 Durdik–Mudra–Šada: Handfeuerwaffen, 15. o.; The Oxford English Dictionary I–XIII. Oxford, 1961. (A továbbiakban: OED) 10. o.; Weller, Joe: Weapons and Tactics Hastings to Berlin. New York, 1966. (A továbbiakban: Weller: Weapons) 50. o.; Cambridge History, I. 283. o.
11 Müller: Gewehre, 20. o.
12 Durdik–Mudra–Šada: Handfeuerwaffen. 15. o.
13 Brockhaus’ Lexikon. VIIL. 760. o.; Das Wiener Bürgerliche Zeughaus. Rüstungen und Waffen aus fünf Jahrhunderten. Wien, 1977.102–103. o.; Boeheim: Waffenkunde, 456. o.; Schwarz: Gefechtsformen, 116. o.; Essenwein: Quellen zur Geschichte der Feuerwaffen. Leipzig, 1872. (A továbbiakban: Essenwein: Quellen) 121. o.
14 The Complete Encyklopedia of Arms and Weapons. (Ed. Tarassuk, Leonid and Blair, Claude) London, 1982. (A továbbiakban: Arms and Weapons) 46–47. o.
15 A Haken kifejezés korai megjelenésére l. Arms and Weapons, 245. o.; Stone, George C.: A glossary of the Construction, Decoration and Use of Armor. New York. 1961. (A továbbiakban: Stone: Glossary) 256. o. Az elnevezés általános jellegére utal: Poten: Handbuch. 243. o. A Haken mint az újonnan feltűnő kézi lőfegyverek elnevezése: Schwarz: Gefechtsformen, 103. o.; Brockhaus’ Lexikon. VIII. 760. o.
16 Arms and Weapons, 46. o.
A fentiek alapján a Haken, Hakenbüchse kifejezést tehát két különböző fegyverfajta – a valódi szakállasok és a könnyebb, ún. kézi puskák –, illetve, általános értelemben, minden fajta kézi tűzfegyver összefoglaló neveként használták.
Az egyes jelentések súlya azonban idővel módosult. Úgy tűnik, hogy a könnyű, mezei harcokban is jól használható lőfegyverek számának emelkedésével, illetve a szakállasok jelentőségének csökkenésével a Haken kifejezés általános értelmű jelentése került előtérbe. Szükségessé vált tehát, hogy a várharcokban még mindig fontos szerepet játszó valódi szakállasokat kiemeljék, elkülönítsék a gyalogsági lőfegyverek különböző fajtáitól.
Ezt a feladatot a nyelv a nagyobb kaliberre való utalással a doppel, doppelt jelző betoldásával oldotta meg. (Doppelhaken)17
17 Az 1577-es országos összeírás (jelzetét l. a 143. jegyzetnél) minden szakállast egységesen Doppelhakennek nevez. De a korábbi vagy későbbi évekből származó magyarországi leltárak is ezt a kifejezést használják.
A lőfegyverek terminológiájának fejlődése azonban nem maradt meg egy-egy nyelvterület határain belül. Erre utal a német Hakenbüchse elnevezés széles körű, szinte nemzetközi elterjedtsége is. Jóllehet a kifejezés vándorlása során az átvevő nyelvek fonetikai sajátságaihoz alkalmazkodva változásokon ment keresztül,18 német eredetéhez nem fér kétség.19
18 A mai nyelvekben élő alakjaik: fr. arquebuse, ol. archibugio, sp. arcabuz, ang. arquebus.
19 OED 102. o.; Novak, Rudolf: Die französischen Waffennamen. Waffen und Kostümkunde. 1970. (A továbbiakban: Novak: Waffennamen) 73. o.; Brockhaus’ Lexikon. I. 720. o.; Gamillscheg, Ernst: Etymologisches Wörterbuch der Französischen Sprache. Heidelberg, 1928. (A továbbiakban: Gamillscheg: Wörterbuch) 49. o.
A középfelnémet Hakebühse és a középalnémet Hakebusse feltehetőleg először a nyelvileg közel álló Flandriában jelent meg a haegbusse, hagbus alakokban.20 Egyes kutatók úgy vélik, hogy innen Burgundiába került át, ahol a hacquebusse (1475) haquebuse formát vette fel.21 Véleményünk szerint azonban nem lehetetlen, hogy a német birodalomba benyúló Burgundia a kifejezést közvetlenül a németből vette át.22
20 OED 10. o.
21 Novak: Waffennamen, 73. o.
22 Goetz, Dorothea: Die Anfänge der Artillerie. Berlin. 1985.
A XV. századi Franciaországban az oda talán kétfelől is behatoló szó a harquebusche (1478), harquebuse alakban, illetve ezek különböző változataiban egyaránt megtalálható.23 A kifejezés mai alakja (arquebus) azonban a szintén németből kölcsönzött olasz archibugio hatására jött létre.24
23 OED 10. o. és 102. o.
24 Novak: Waffennamen. 73. o.: Gamillscheg: Wörterbuch 49. o.
Az olasz nyelvészek az archibugio, archibuso flamand–német származását elismerik, de nem tisztázott, hogyan került a kifejezés az olasz nyelvbe.25
25 Battisti, Carlo–Alessio, Giovanni: Dizionario Etimologico Italiano I–V. Firenze, 1958. (A továbbiakban Battisti–Alessio: Dizionario) I. 273. o.; Migliorini, Bruno–Duro, Aldo: Protuario Etimologico delta Lingua Italiana Torino, 1958. 36. o.
A kasztíliai nyelv etimológiai szótára szintén egyetért a flamand–német eredettel. Az arcabuz formában elterjedt kifejezést azonban közvetlenül a franciából átvettnek tartja.26
26 Corominas, J.: Diccionario Critico Etimologico de la Lengua Castellana I–IV. Bern, 1954. I. 250. o.
A kontinenstől kissé elzárt Angliában is megjelenik a Haebus (1484), Hakbuss (1497), illetve hackbut stb. elnevezés.27 A XVI. század folyamán pedig a szó angliai történetében mindvégig megfigyelhető francia befolyás hatására – az arquebus, harquebus alakok honosodnak meg.28
27 OED 102. o. és 10. o.
28 OED 10. o.
Mint látjuk, az eredeti német Hakenbüchse elnevezés és változatai egész Nyugat-Európában elterjedtek.
487A kérdés csak az, hogy a különböző nyelvekbe behatoló kifejezés jelentése mennyiben változott, módosult ?
A német nyelvterületen kialakult jelentésekkel már megismerkedtünk.
Az angol nyelv- és fegyvertörténeti munkák egyöntetű állítása szerint a harquebute, arquebuse stb. eredetileg a szakállnyúlvánnyal (with hook) ellátott nehezebb lőfegyvereket jelentette.29 Angliában is a szakállasok lehettek az első kézi lőfegyverek.30 A XV. század második felétől azonban a nagyobb számban megjelenő könnyebb lőfegyverek is átvették és továbbadták az arquebus elnevezést.31 Mivel a fegyvergyártás még a kézműipar szintjén állott, szinte minden fegyver egyedi darab volt. Az eltérő hosszúságú, űrméretű, formájú fegyvereknek oly nagy száma és annyi különféle fajtája viselte már az arquebus nevet, hogy jóformán tűzfegyver mivoltuk maradt egyetlen közös vonásuk. Ennek következtében az elnevezés eredeti jelentése a köztudatban elhalványult, és a kifejezést a kézi lőfegyverek általános szinonimájaként használták.32
29 Arms and Weapons, 245. o.; Blackmore, Howard: Guns and Rifles of the World. London, 1965. (A továbbiakban: Blackmore: Guns) 11. o.; Skeat, Walter: An Etymologieal Dictionary of the English Language. Oxford, 1963. (A továbbiakban: Skeat: Dictionary) 31. o.
30 OED 102. o.
31 Schwarz: Gefechtsformen.103. o.; Rogers, C. B.: Weapons of the British Soldier. London, 1960. (A továbbiakban Rogers: Weapons) 47–50. o.
32 Blackmore: Guns, 11. o.; Rogers: Weapons, 49. o.; Skeat: Dictionary, 31. o.
Az angolban használt arquebus „szakállas” jelentésének elhalását bizonyítja, hogy a XVI. század közepén a szakállnyúlvánnyal rendelkező fegyvereket hagbutis of crocke, harquebusses of croce-nak, horoggal, kampóval ellátott lőfegyvernek, azaz „szakállas szakállasnak” nevezték.33
33 Blackmore: Guns. 11. o.; Skeat: Dictionary, 31. o.
Mindenképp fel kell figyelnünk arra, hogy az angol és a német fegyverterminológia fejlődése fő vonalaiban megegyezik, jóllehet e két terület között sem közvetlen földrajzi, sem katonai, háborús érintkezés nem állt fenn. Mivel a Habsburg-birodalom német területei és a velük szoros állami-politikai kapcsolatban álló spanyol és itáliai területek között lehetséges és szükséges volt a fegyverzeti újítások átadása, feltételezhetjük, hogy a terminológiai fejlődés is közel azonos úton haladt.
Franciaország sem a szomszédság, sem a zsoldos hadszervezet sajátságai miatt nem vonhatta ki magát a környezetében lejátszódó fejlődés hatásai alól. Megerősíti ezt, hogy az angol fegyverelnevezések nem jelentéktelen részén érződik a francia nyelv közvetítő hatása.34
34 OED 102. o. és OED II. 33. o.
P. Sixl a kézi lőfegyverek fejlődéstörténetéről írott cikksorozatában közli egy 1468-ból származó olasz kéziratos forrás két rajzát. Az első képen, amely felirata szerint egy archibusot mutat be, egy szakállast, a másodikon egy ún. schioppit, könnyű kézipuskát láthatunk.35
35 Sixl, P.: Entwickelung und Gebrauch der Handfeuerwaffen. Zeitschrift für Historische Waffenkunde. 1897. (A továbbiakban: Sixl: Entwickelung) 277. o.; Meynert, Hermann: Geschichte des Kriegswesen und Heerverfassungen in Enropa I–III. Wien, 1868. (A továbbiakban: Meynert: Geschichte) I. 414–415. o.
Az archibusot eredetileg szintén csak a szakállasok jelölésére használták.36 Jelentése azonban hamarosan olyannyira kibővült, hogy egy, a XVI. század első feléből származó katonai szakmunka már szükségesnek tartja a különféle értelmező jelzők használatát az archibusok fajtáinak elkülönítéséhez.37 Az olasz terminológia tehát ugyanazon a fejlettségi szinten mozgott, mint az angol, vagy a német.
36 Battaglia, Salvatore: Grande Dizionario Della Lingua Italiana. h. n., 1961. (A továbbiakban: Battaglia: Dizionario) I. 620. o.
37 Battaglia: Dizionario, I. 620. o.
De úgy tűnik, hogy a XVI. század első évtizedeire már Spanyolországban is olyan szinten állt a tűzfegyverek fejlődése, hogy az arcabuzanak kialakulhatott az általános, 488gyűjtőnévi értelemben használt jelentése. Ebben az időszakban ugyanis a spanyol lövészkatonákat arcabuzerosnak nevezték, jóllehet nem szakállasokkal, hanem az escopette-nek nevezett könnyű kézipuskákkal voltak felszerelve.38
38 Schwarz: Gefechtsformen, 93. o.
Az eddigieket összefoglalva elmondhatjuk, hogy a század első felére Európa nyugati felében elterjedt a többjelentésű, de minden nyelvben ugyanazokat a jelentéseket hordozó Hakenbüchse, arquebuse, archibugio stb. kifejezés. Mivel a szó jelentése a különböző nyelvekben azonos módon változott, talán feltehetjük, hogy e területeken a kézi lőfegyverek fejlődése is közel azonos ütemű és irányú volt.
Mint láttuk, az arquebuse-Hakenbüchsét több, lényegesen eltérő fegyver neveként is használták. A fejlődés egy bizonyos fokán túl pedig elengedhetetlenül szükségessé vált az egyes fegyverek egyértelmű elkülönítése.39 Ezt a folyamatot a muskéták feltűnése jelentősen meggyorsította.
39 Arms and Weapons, 53. o.
A kutatások jelenlegi állása szerint bizonyosnak látszik, hogy a muskéták az arquebusékből fejlődtek ki, hiszen jó ideig az új fegyverek is ezen a néven szerepeltek.40
40 Rogers: Weapons, 53. o.; Brockhaus’ Lexikon, XIII. 118. o.; Schwarz: Gefechtsformen, 93. o.; Battisti–Alessio: Dizionario, IV. 2616.; Blaire, Claude: European and American Arms c. 1100–1850 New York, 1962. (A továbbiakban: Blaire: Arms) az 50–51. o. jegyzete.; Arms and Weapons, 348. o.
Kérdés azonban, hogy a kifejezés több jelentése közül melyik fegyvertípus szolgált névadóként? Vajon a könnyű kézi lőfegyverek méreteinek növelésével, vagy pedig egy nehezebb tűzfegyvernek az emberi erő és teherbíró képesség határaihoz való igazítása révén jöttek létre e fegyverek?
A nehezítés útján való kialakulásnak ellent mond, hogy a források a lőfegyverek folytonos könnyítéséről tesznek bizonyságot. A súlycsökkentési törekvés a muskéták esetében is nyomon követhető. A XVI. század második felében egy átlagos muskéta súlya 8–10 kg között változott.41 Mivel a fegyver már 90–100 méterről a gyakorlatban használható legerősebb vérteket is átütötte, a páncél jelentősége csökkent.42 A fémmegmunkálás és a lőporgyártás további fejlődése lehetőséget adott a muskéta űrméretének redukálására is.43 Ennek következtében a muskéta súlya a XVI. század cégére 6,5–7, a XVII. század közepére pedig mindössze 4,5–5 kilogrammra esett vissza.44
41 Wörterbuch, II. 663. o.; Ropere: Weapons, 53. o. Durdik–Mudra–Šada: Handfeuerwaffen, 39. o.; Csillag Ferenc: A kézi lőfegyverek és a hadművészet. Bp., 1965. 16. o.; Funcken, Liliane und Fred: Rüstungen und Kriegsgerät der Ritter und Landsknechte 15–16. Jahrhundert. München, 1980. (A továbbiakban: Funcken: Rüstungen) 50. o.
42 Weller: Weapons, 61. o.; Cambridge History, III. 188–189. o.
43 Schwarz: Gefechtsformen, 120. o.
44 Hahlweg, Werner: Die Heeresreform der Oranier und die Antike. Berlin, 1941. 33. o.; Wörterbuch, II. 883. o.; Wagner, Eduard: Ars Bella Gerendi aus dem Soldatenleben im Dreissigjährigen Krieg. Praha, 1980. 86. o.; Funcken: Rüstungen, 56. o.
Itáliában a XV. század végétől a legkönnyebb culverin fajták neve volt a moschetto.45 De a könnyű lövegek egy csoportját még a XVI–XVII. században is muskétának nevezték.46 Mivel e fegyverek teljes egészében a korabeli lövegekre jellemző felépítést követték, kevésbé valószínű, hogy a kézifegyverként használt muskéták belőlük alakultak ki.47
45 Arms and Weapons, 347. o.
46 Gatti, Bertram: Allgemeine und Kriegs-Geschichte. Wien, 1866. In: Osterreichische Militär-Bibliothek. 11–13. Band. (A továbbiakban: Gatti: Kriegsgeschichte) 12. 310. o.; Wilhelmi Dillichii: Kriegsbuch. I–II. Franckfurt am Mayn, 1689. Fakszimile kiadás, Magstadt, 1967. I. 447. o.
47 Weller: Weapons, 51. o.
A XVI. század húszas éveiben megjelenő, villáról tüzelő fegyverek súlya, űrmérete, lőtávolsága és hatóereje inkább a könnyű szakállasokéhoz állt közel.48 A páviai csatában kitűnően szereplő korai muskéták egy 4 latos (kb. 70 g), tehát körülbelül 22–25 mm átmérőjű ólomgolyót 300 lépésnyi (150–200 méter) távolságra lőttek ki 489szörnyű erővel.49 A történetíró Paulus Jovius szerint ezen fegyverek golyói gyakran két lovat vagy két katonát is leterítettek egyszerre.50
48 Fryer, D. J.: Antigue Weapons A–Z. London, 1989. (A továbbiakban: Fryer: Weapons) 10. o.; Nollain, Friedrich–Clauss, Carl: Die königliche Gewehr-Gallerie zu Dresden, 1873. 10. o.; Weygand: Die Geschichte der Französischen Armee. Berlin, é. n. 127. o.; Daniel, Emil: Geschichte des Kriegswesens III–IV. Leipzig, 1911. III. 401. o.; Müller, Heinrich: Historische Waffen Berlin, 1957. (A továbbiakban: Müller: Waffen) 120. o.; Stone: Glossary, 481. o.; Schwarz: Gefechtsformen, 148. o.
49 Schmidt, Rudof: Die Entwicklung der Feuerwaffen und anderer Krieswerkzeuge. Schaffhausen, 1888. (A továbbiakban: Schmidt: Entwicklung) 49. o.; Jähns, Max: Geschichte der Kriegswissenschaften vornemlich in Deutschland. München und Leipzig, 1890. (A továbbiakban: Jähns: Geschichte) II. 859. o.; Thierbach, Moritz: Die geschichtliche Entwicklung der Handfeuerwaffen, bearbeitet nach den in den deutschen Sammlungen noch vorhandenen Originalen. Dresden, 1886. 19–20. o.
50 Delbrück, Hans: Geschichte der Kriegkunst im Rahmen der politischen Geschichte. IV. Berlin, 1920. (A továbbiakban: Delbrück: Geschichte) 59. o.
A fenti adatok alapján, több szakíró véleményével egybehangzóan úgy véljük, hogy a muskéták a szakállasokból fejlődtek ki.51 Megtartották, vagy csökkentették a könnyebb szakállasokra jellemző űrméretet és csőhosszt, a csőfal azonban jelentősen vékonyabb lett.52 A fegyver súlya így csökkent, a kisebb lőportöltet és a visszalökő erő egy részét felfogó tusás ágyazat pedig nélkülözhetővé tette a szakállnyúlványt.53
51 Dupuy, Ernest–Dupuy, Trevor: The Encyclopedia of Military History. New York, 1970. (A továbbiakban: Dupuy: Encyclopedia) 449. o.; Gatti: Kriegsgeschichte, II. 458. o.; Poten: Handbuch, VII. 89. o.; Schwarz: Gefechtsformen, 207. o.
52 Pope: Handfeuerwaffen, 53. o.; Wörterbuch, II. 663. o.; Schmidt: Entwicklung, 48. o.; Schwarz: Gefechtsformen, 118. o.; Boeheim: Waffenkunde, 455. o.
53 Pope: Handfeuerwaffen, 53. o.; Jähns: II. 859. o.; Boeheim: Waffenkunde, 455. o.
A XVI. század hatvanas éveitől elterjedő muskéták,54 ezek a viszonylag könnyen kezelhető, mégis nagyerejű fegyverek végleg kiszorították a nyílt harcmezőről a nehézkes szakállasokat.55 A muskéta kifejezés elterjedésével jelentősen egyszerűsödött a kézi lőfegyverek terminológiája is.
54 Dupuy: 449. o.; Funcken: Rüstungen, 54. o.; Schmidt: 57. o.; Wörterbuch, II. 663. o.; Cambridge History, III. 188. o.; Rogers: Weapons, 53. o.; Schwarz: Gefechtsformen, 93. o.; Fuchs, Georg: Zur Geschichte der Gabel – Muskete. Zeitschrift für Historische Waffen- und Kostümkunde. 1943. (A továbbiakban: Fuchs: Geschichte) 247. o.
55 Sixl: Entwickelung. ZFHW II. 320. o.
Az 1570-es speyeri birodalmi gyűlés meghatározta a 400 főből álló gyalogos egységek (Fähnlein) fegyverzetének összetételét. A 222. törvénycikk úgy rendelkezik, hogy minden „zászlóban” a 200 lövész közül 10 Doppelhakennel legyen felszerelve, mivel ezek használata a szomszédos népeknél már elterjedt.56
56 Fuchs: Geschichte, 247–248. o.; Illustrierte Geschichte der K. u. K. Armee I–II. Wien, 1898. (A továbbiakban: III. Gesichte) I. 248. o.
Mivel a Doppelhakent magyarra másként, mint „dupla szakállas” nem fordíthatjuk, úgy tűnhet, hogy a szakállasok újból szerepet kaptak a mezei harcokban. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk a terminológia változását, fejlődésit.
A XVI. század hetvenes éveiben német nyelvterületen a könnyebb gyalogsági fegyvereket a Halbhaken, a kézi lőfegyvereket általános értelemben pedig a Haken kifejezéssel jelölték.57
57 Schalk, Karl: Die historische Waffensammlung der Stadt Wien im Zusammenhang mit der militärischen Organisation der Stadt. ZFHW. III. 199–200. o.; Gatti: 12. 310. o.
A Haken jelentésének teljesen általánossá válását alátámasztja az is, hogy a korabeli németben a lövészek, puskások elnevezésévé a Hakenschützen vált.58
58 Ill. Geschichte, I. 247–248. o.; Jähns: II. 519. o.
Ez az általános jelentéskör tette lehetővé, hogy a birodalmi törvényben megkövetelt új fegyvert – a muskétát – melynek idegen neve még nem terjedt el, az átlagtól elütő, nehezebb voltára utalva Doppelhakennek nevezzék el.59 De mivel ezt az elnevezést a várvédelemben még használt „valódi” szakállasok már korábban kisajátították,60 a félreértések elkerülése végett mégis szükségessé vált az idegen eredetű muskéta kifejezés átvétele.61 A német nyelvű források az 1580-as évektől egyébként már jelentős számú hazai készítésű muskétát említenek.62
59 Schwarz: Gefechtsformen, 120. o.
60 Lásd az 1577-es országos összeírás szóhasználatát.
61 Delbrück: Geschichte, IV. 58. o.; Meynert: Geschichte, I. 422. o.
62 Essenwein: Quellen, 122–125. o.
A XVI. század második felének hosszan tartó nagy európai háborúi során rendkívüli mértékben megnövekedett a kézi lőfegyverek száma és jelentősége.63 A mennyiségi növekedéssel azonban – a gyártás alapvetően kézműipari jellege miatt – a használatban levő fegyverfajták számának növekedése is együttjárt. Egyre sürgetőbbé 490vált tehát a fegyverelnevezések egyértelműbbé, differenciáltabbá tétele. A szinte folyamatossá váló háborúskodás mellett ezt a folyamatot nagy mértékben megkönnyítette és meggyorsította az idegen zsoldosokra épülő hadszervezet. Az Európa minden népéből toborzott hadseregek megfelelő keretet biztosítottak az egyes fegyverelnevezések elterjedéséhez és nemzetközivé válásához.
63 Jähns: Geschichte, II. 716. o., 726. o., 733. o.; Wörterbuch, I. 304. o.; Cambridge History, III. 192. o.; Schwarz: Gefechtsformen, 125. o.
Így válhatott például a XVI. század utolsó harmadában az egykor általános jelentésű arquebus egész Nyugat-Európában kizárólag a muskétánál könnyebb lőfegyverek nevévé.64 A muskéta elnevezés elterjedése és a szakállasok megkülönböztető névvel való ellátása után ugyanis az arquebus jelentése erre a fegyvercsoportra szűkült le. Használata és jelentése Európa nyugati felén azonban oly egységessé vált, hogy a muskétánál könnyebb lőfegyverek elnevezéseként a német terminológia is – saját, megváltozott írásmódú kifejezését, új jelentéssel – átveszi.65 A kézi lőfegyverek a XVI. század végére tehát két alapvető csoportra oszlottak: a villáról tüzelő muskéták a nehezebb, a kitámasztást nem igénylő arquebusék pedig a könnyebb fegyvereket képviselték.66
64 „Edmund Nicholson, in 1559, offered to supply the English Army with a number of weapons including Musketts, Basterd Musketts and Harquebuzes. The word Harquebuse was now being applied to the smallest of the three weapone.” Blackmore: Guns, 11. o.; „Arquebus. A light form of hand gan of the ei:teenth and seventeenth centaries.”Fryer: Weapons, 1. o.; „Arquebus.... the arquebuse was a type of 14–15th century gun with a hooklike projection... However the word is usually used to describe a light gun which could be fired without use of test.” Arms and Weapons, 46. o.; Schwarz: Gefechtsformen, 120. o.
num Schwarz: Gefechtsformen, 207. o.; Ortelium, Hieronymum Augustanum: Continuatio Des Hungerischen und Siebenbürgischen Kriegswesens. Nürnberg, 1804. Létszámkimutatás a császári hadsereg lovasságáról 1603 (részlet):
Hern Otto von Hohenstein Teaceche Reutter
|
1000
|
Hern Ladislaus von Starnberg Archibuser
|
1000
|
Hern Ladislaus von Bercka Archibuser
|
1000
|
Hern Sigfridt von Collonitsch
|
1000
|
Hern Hans Christoff von Buchalmb Archibuser
|
600
|
Herzog von Desch Archibuser
|
1000
|
Hern von Rotwitz schwartze Reutter
|
1000
|
14.o.
66 Funcken: Rüstungen, 58. o.; Blair: Arms, 51. o.; Arms and Weapons. 347–348. o.
A lőfegyverek jelentőségének növekedésével egyre több és több lovas egységet láttak el tűzfegyverekkel. A kis lőtávolságú és átütő erejű pisztolyok mellett a lovasuk kizárólag a rövidebb, könnyebb arquebusékat tudták használni. Mivel a kanóccal amúgy is sok baj volt, a lovas lövészeket egyre inkább kizárólag keréklakatos fegyverekkel szerelték fel.
A XVII. században a kanócos lőfegyverek általános elnevezésévé a muskéta vált, míg az arquebus kifejezés – ismét megváltoztatva jelentését – a rövid, keréklakatos fegyvereket jelölte.67
67 Stone: Glossary, 71. o.; Blair: Arms. 51. o.; Arms and Weapons, 48–47. o.; Boeheim: Waffenkunde. 458. o.
Az eddigiekben – a teljesség igénye nélkül – megkíséreltünk felvázolni néhány olyan terminológiai fejlődési folyamatot, amely segítséget nyújthat a XVI. századi magyar fegyverelnevezések értelmezéséhez is.
A továbbiakban áttérünk a magyarországi szakállasok terminológiájának, illetve szerepének, jelentőségének elemzésére.
A tűzfegyverek sokféleségén túl súlyos probléma eléállítja a téma kutatóját az is, hogy a forrásul szolgáló inventáriumok nyelve latin, készítőik pedig túlnyomórészt magyarok, akik a német nyelvű terminológia alkalmazására is rászorulnak.68
68 A 90 latin nyelvű inventárium készítőinek nyelvi hovatartozása: l. Biztosan magyarok: 57. 2. Szóhasználatukból következtethetően magyarok: 16. 3. Németek: 3. 4. Németek és magyarok vegyesen: 5. 5. A készítők nemzetisége nem állapítható meg: 4. 6. Csak feltehető, hogy a készítők magyarok: 5. A leltáraknak tehát minimum 81%-át (1.+2. tétel), maximum pedig 92%-át (1+2+4+6 tétel) készíthették magyarok.
Egy jó, megbízhatóan használható leltár elkészítéséhez tehát nemcsak katonai szakismeretek, hanem alapos latin és német nyelvtudás is szükséges volt. Akár a katonai képzettség, akár a nyelvtudás hiánya pontatlanná, hibássá sőt félrevezetővé tehette az összeírásokat. (Babocsa 1563)69
69 A továbbiakban, ha a tanulmány elkészítéséhez felhasznált inventáriumokra hivatkozunk, csak az összeírás helyét és idejét adjuk meg. A levéltári jegyzeteket és a kézi lőfegyverekre vonatkozó szövegrészeket lásd a függelékben.
491A magyar nyelvben, a visszalökést felfogó nyúlvánnyal ellátott tűzfegyverek – hasonlóságon alapuló névátvitel útján – a „szakállas” elnevezést kapták.70
70 Lajos Tamás: Etymologisch-historisches Wörterbuch der Ungarischeu Elemente im Rumanischen. Bp., 1966 (A továbbiakban: Lajos: Wörterbuch) 685. o.
Mint láttuk, e fegyvertípus neve Európa nagy részében a német Hakenbüchse kifejezésre vezethető vissza. A magyar nyelvű elnevezés azonban ettől teljesen függetlenül, önállóan alakult ki.71 Ráadásul – mint azt az első ismert forrásadatok bizonyítják – a Hakenbüchse nyugat- és dél-európai vándorlásával közel egy időben.72
71 A leghalványabb jelentésbeli hasonlóság sem figyelhető meg a két névadás között. A német Haken jelentése horog, akasztó. A magyar elnevezésnél pedig antopomorfizálás figyelhető meg.
72 Az első feljegyzett magyarországi előfordulás 1469-ból származik. Szamota István: Magyar Oklevélszótár. Bp., 1902–1906 (A továbbiakban Szamota: Oklevélszótár) 875. o.
A későbbiekben egyébként ezt a fegyvertípust a horvát és a román nyelvben is a magyarból kölcsönzött sakalus, illetve săcálăs szavakkal jelölték.73
73 Lajos: Wörterbuch, 685. o.; Hadrovics László: Ungarische Elemente in Serbcroatischen. Bp., 1985. (A továbbiakban: Hadrovics: Ungarische) 444. o.
A latin nyelvű iratokban a szakállasokat, egyszerű tükörfordítással, barbatanak, pixis barbatanak nevezik.74
74 Szamota: Oklevélszótár, 875. o.; „Pixides Barbatas vulgo zakaloss” (Trencsén 1535), „Szakalos alia Barbatas” (Zágráb, 1596) stb.
Bonyolítja azonban a helyzetet, hogy a fenti kifejezéseket nemcsak a „valódi” szakállasok jelölésére használták. A magyarországi leltárakban is tetten érhető ugyan is az arquebus-Hakenbüchse esetében már megfigyelt több jelentés kialakulása.
Ez a fejlődési folyamat feltehetően a következőképp játszódhatott le:
1. A barbata kezdetben csak a szakállal ténylegesen ellátott fegyvereket jelölte.75
75 1469: „pixides... Barbatas wigariter Zakalos appellatas”; 1522: „Barbatas wigo Zakalos”, Szamota: Oklevélszótár. 875. o.
2. A kifejezés jelentése azonban folyamatosan bővült, míg végül a barbata mindenféle tűzfegyver összefoglaló nevévé vált.76
76 1491: „Feltharazk Zakalos”; 1520: „Sakalos, pathanthw Taraczkh” Szamota: Oklevélszótár, 875. o.; „Barbatas peditum Germanorum Muscheten Vocatae” (Körmend, 1003); „Barbate’pro more Antiquo lignin Affixe’ wulgo Bothos Zakallas voce” (Lelesz, 1569)
3. A lőfegyverek növekvő száma és specializálódása miatt zavaróvá vált a terminológia bizonytalansága, többértelműsége.77 Kezdetét vette a kifejezés jelentésének szűkülése, amit a német terminológia átvétele tett lehetővé.78
77 Legjobb példája ennek az ún. nürnbergi „szakállasok” esete, lásd 501. o.
78 A német terminológia elsősorban a löveganyag elnevezésében jelentkezett „…falconatae minores ulgo Scharfetinel...” (Bazin, 1575); „...forgo tarazk Sarfatyngh Vocato” (Jászberény, 7594); ,,...Seregbonto seu Orgona ut Germany vocant...” (Eger, 1556) stb.
4. A kifejezés ennek eredményeként fokozatosan visszanyerte eredeti jelentését.79
79 A 90 latin nyelvű inventárium közül csak 9 használ a barbatatól, illetve a pixides barbatatól eltérő szavakat, a szakállasok kifejezésére. A fennmaradó 81 leltárban összesen 439 alkalommal fordul elő – bizonyítottan – „szakállas” jelentéssel a fenti két kifejezés. A barbata kézi lőfegyver értelemben 7 esetben (Eger 1558-as leltárában háromszor, Körmend 1603-as és 1605-ös, Kassa 1557-es és Trenesén 1657-es inventáriumaiban pedig egy-egy alkalommal) ágyú, löveg jelentéssel kétszer szerepel (Léva, 1557 és Kesző, 1598).
Mivel forrásanyagunk döntő többsége a XVI. század második feléből származik, a részletes, elemző vizsgálatok csak erre az 50–60 éves periódusra terjednek ki
Tanulmányunk e részének feladata tehát egyrészt a korabeli magyarországi szakállasokra vonatkozó terminológia tisztázása, rendezése. Másrészt, erre támaszkodva, a vázolt szótörténeti fejlődés utolsó lépését, a jelentésszűkülést kimutatni, bizonyítani. A részletes terminológiai elemzést 90 latin, 25 magyar és 16 német nyelvű inventárium felhasználásával végeztem.
Az elemzés megkezdése előtt röviden értelmezem az általam leggyakrabban használt két kulcsfontosságú kifejezést.
Szakállas, valódi szakállas: A visszarúgást felfogó csőnyúlvánnyal ellátott kézi lőfegyverek, amelyeknek harci körülmények közötti kezeléséhez egyetlen, átlagos 492képességű katona ereje elégséges. A tüzeléshez azonban feltétlenül szükséges a fegyver alátámasztása és a szakáll szilárd rögzítése.
Azokat a szakállas csöveket, amelyeket kézi használatra nem alkalmas ágyazatba, vagy éppen kerekes lafettára helyeztek, jellegüknél fogva a könnyűtüzérséghez soroltam.
Kézi puska, puska, gyalogsági lőfegyver: A katonák egyéni fegyverzetét képező lőfegyver. Súlya, méretei alapján bárhol, bármikor eredményesen harcba vethető, mert a tüzelésnél fellépő visszalökő erőt a lövész testével képes felfogni.
