Képek az egerszegiek életéből
Képek az egerszegiek életéből
A őrség létszáma csak egy összetevőjét jelentette egy-egy vár erejének, ütőképességének. Legalább ilyen fontos, ha nem fontosabb, hogy hogyan, milyen körülmények között éltek azok az emberek, azok a katonák akik a fegyvereket forgatták. Az ő helyzetük, gondolkodásmódjuk, egyéniségük, az igazi meghatározó tényező.
Mint láttuk, a század közepére a város lakosságának kétharmada már a katonák közül került ki. Így, a helyőrség életéből felvillantott képekkel egyben betekintést nyerhetünk a város mindennapjaiba is.
Az Egerszegen lakó civilek és katonák közötti legfontosabb különbség jogállásuk másságából adódott. A mezővárosi polgároknak keresztény és – hódoltak lévén – török földesuruk is volt. A katonák elméletileg zsoldjukból, gyakorlatilag viszont az elhagyott városi földek megműveléséből, marhatenyésztésből, kereskedelemből éltek. Ők azonban, mivel ezeket a földeket csak elfoglalták és nem legálisan birtokolták, nem fizettek adót. A lakosság két csoportja között egyébként – mivel mindkettő ugyanabból, gazdálkodásból élt – nem voltak jelentős anyagi, társadalmi különbségek. A csökkenő számú mezővárosi polgárságra, az adóállandó maradván, egyre súlyosabb terhek nehezedtek. Ez ellen vagy elköltözéssel, vagy azzal igyekeztek védekezni, hogy maguk is katonai szolgálatot vállaltak a várban.
A lakosság két nagy csoportja egyre jobban közeledett egymáshoz. A katonák civilként gazdálkodtak, a civilek pedig, hogy gazdálkodhassanak katonai szolgálatot vállaltak. Igaz ettől mentalitásuk nem változott meg, de azért ne gondoljuk, hogy a polgári lakosság védtelen lett volna.
Egy szentpéterfai lakos, bizonyos Gáspár András fia ellopta az apja portékáit. A dolog a főkapitány helyettese elé került. Az apa azt állította, hogy nem él egy 163háztartásban a fiával, fogják csak meg a tolvajt. El is indult öt hajdú, mert az említett fiatalember időközben ellopta egy egerszegi lovas főlegény „két sörtélyes marháját” is. Rá is találtak a tettesre az apja házánál. „Mostan K[egyel]mes uram az fia otthon volt, és elment öt hajdú azzal az legénnyel az kié az marhák voltak. S megfogván az legényt, rájok támadtak a szentpéterfaiak. Elvevén kezekbül az lopót, magokat verték, taglották, kettejét annyira, hogy mind a kettő meghal, és úgy Egervárra vitték, most is ott vannak. Tegnap kettejét meggyóntatták, innét küldöttem a papot. ...”52
52 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. IX.2.N. 25684.
1652-ben a civileknek már nem csak a kezük járt el. „Akarám N[agyságod]nak tudására adni, hogy vasárnapon este három egerszegi katona Istvándon megszállottak, senkinek semmit nem vétettek. Az egyikre Gál György annak előtte haragudott, úgymint Nagy Balázsra. Hogy abrakot kéregetett volna az faluban, az Gál György az maga kapuján megleste és hozzálőtt, és úgy találta lőni, által ment rajta az golyóbis ... Annak előtte két hónappal Rácz Györgyöt is ... meglőtték a szepetnekiek. Kevés idő alatt két katona... Na[gysá]gos k[egyel]mes Uram kérem N[agysá]godat találjon módot benne, hogy ennek utána ne legyen ilyen dolog, és ne támadjanak mindjárt az szegény legényre az polgárok.„ Egyébként, mint a tanúk állítják, a lelőtt katonának valóban semmi vétke nem volt.53
53 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1652. I.8.N. 25914.
A lakosság, mivel a hatóságok működése bizonytalan és rendszertelen volt, gyakorta vette saját kezébe az igazságszolgáltatást. „Azt is akarám N[agyságodn]ak tudására adni az posztóval hogy alájöttek volna, Gombai uram előre menvén, Sicsre bement két katona, és az ludakhoz hajtottak, de meg sem ölték, az falu föltamadott és az őfelsége posztóját fölverték, és mind elprédálták volt meddig Gombai uram megtért. Magát is csak kevés híja, hogy meg nem lődözték, úgy annyira, hogy két vég posztó odaveszett ... „54 A kapitány kéri Batthyányt járjon közben, hogy a posztót adják vissza, mert akkor sem kellett volna így cselekedni, ha a katonák netán megölik azt a ludat.
54 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1653. I.1.N. 25969.
A fenti példák olyan eseteket mutattak be, amelyeknek szenvedő alanyai az egerszegi katonák voltak. Ám gyakran adódtak olyan helyzetek is, amelyekben igen nehéz volt megítélni ki is a vétkes. Egy szentpéterfai polgár „...az itt való szegény legényeknek tizenkét sörtélyes marhájokat ellopva és elhajtva, szegény 164legények marhájokat keresvén, rájuk támadván, magokat megfogván úgy megverték, hogy csak a borbélynak fizettek tizenkét forintott. Négy puskájuk, négy szablyájuk négy lóding tartójuk mind oda vagyon...” Az egerszegi sereg erre „jóvátételként” elhajtotta az illető ökreit és lovait. A dolog a főkapitány elé került, aki megfenyegette a katonákat, hogy visszatartja a fizetésüket. Kerpachich soraiból, aki miden eddigi levelében udvariasan, tisztelettudóan, mondhatni alázatosan folyamodott a főkapitányhoz most szinte süt a felháborodás. Meglehetősen határozottan tiltakozik zsoldjuk visszatartása ellen, mondván, az esetet nem hatalmi szóval, hanem jogi úton kell rendezni, mert „... K[egyel]mes uram, ha minket az törvény megszólít, mindenkor megfizethetjük...”55
55 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. IX.11.N. 25772.
Kétségtelen és tagadhatatlan tény azonban, hogy a téli hónapokat a katonák a falvakra való kijárás nélkül nehezen vészelték volna át. A hideg, a fizetés és a megélhetés hiánya elsősorban a szegényebb sorsú gyalogosokat kényszerítette arra, hogy élelmiszert keresve, kis csoportokba verődve járják a falvakat. Ilyenkor aztán sok minden megesett. A katonák helyzetét megértve és átérezve a beérkező panaszokra Kerpachich először csak a vállát vonogatta. „Az mint pedig panaszt tettenek az vármegyénél, azt én N[agysá]godnak megmondottam, hogy bizony semmiképpen meg nem tarthatjuk őket, mert éhhel meghalnak...”56 Ám a főkapitány – tisztéhez illően – rendet akart teremteni. Az egerszegi kapitánynak az egész sereg előtt fel kellett olvasnia a vármegyére beadott panaszt és a megye rendelkezéseit. A katonák az itt felsorolt dolgokban – erőszakosság, fosztogatás, – ártatlannak vallották magukat, s most már ők maguk is vizsgálatot követeltek, „... de hogy bocsátanánk az szolgabíróval tisztviselőt azokra az falukra. Mert most minden nap az törökök járják az falukat...” A kapitány emberei mellé áll, bizonykodik, hogy az egreszegi sereg semmi törvénytelent nem tett és nem is tehetett, mert eddig senki olyan fegyelmet nem tartott Egerszegen, mint ő. Bizonyára más őrségek katonái követték el az említett „csíntalanságokat”. Biztosan így lehet a dolog, mert, mint írja, „...kányaváriakban is megfogattam ötöt és kapornakiakban, pölöskeikben az kik az falukon kóborlottak. Itt vason vannak, meg is verettem szörnyen őket mikor behozták. Egy kevés ideig itt tartom, azután, ha Na[gysá]god parancsolja kibocsátom... 57 Amint azt a fenti és a következő példa 165összevetése bizonyítja majd, a katonai rendtartás gyakorlata a magántulajdon sérelmére elkövetett vétségek ügyében kettős mértékkel mért. Másképp ítélt akkor, ha világos volt, hogy a katonákat a létfenntartás kényszerítette törvénytelen eljárásra, és másképp akkor, ha ennek oka és célja anyagi haszonszerzés volt. De különbözött a megítélés aszerint is, hogy kinek a sérelmére követték el a törvénytelenséget. A sereg, mint tulajdonos meglepő határozottsággal lép fel saját javai védelmében. 1647 decemberében az egerszegi csordásnak és egy asszonynak feltörték a pincéjét és ami kevés boruk volt, azt mind elvitték. A városi bíró kiküldött két esküdtet, hogy felvegyék a nyomokat, mivelhogy éppen hó volt. Követték is a nyomokat addig a pincéig, ahová a lopott bort bevitték. Ennek utána felmentek a várkapitányhoz, mert az a pince egy katonáé volt. Kérték, hogy „...Ágoston Mihályt és Simon Györgyöt, ki ő felsége szolgája Egerszegen... „ mint vétkeseket fogassa meg. Így is történt. Simon György, hogy elkerülje a kínvallatást, mindent elmondott. A társával sok bort és vasszerszámot loptak el a pincékből, amelyeket a vallomás alapján, a földbe ásva, meg is találtak. „...immár az sereg azt akarja hogy mingyárást felakasztassam őket, megkínoztassam, mivel vagyon tizenhat esztendeje hogy kezdett lopni az Ágoston Mihály, de az mint valja, Simon György csak a mirigy haláltul volt társa... mi azt illeti nem méltó kibocsátani üket, de nem vélném hogy törvény nélkül felakasztassam őket, noha kezemből is ki akarta venni az sereg, mert sokat loptak tőlük. Talán nincsen csak egy pince is egerszegi hegyen az kit meg nem loptak... „58
56 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. III.18.N. 25740.
57 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. III.18.N. 25741.
58 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1647. XII.18.N. 25724.
E bűnügy felgöngyölítése szép példája volt a hódolt városi lakosság és a katonák közötti együttműködésnek. A hódolt egerszegiek és az itteni katonák közötti problémákról a levelek semmit sem említenek. Mivel Kerpachich minden jelentéktelen apróságról beszámolt, nem valószínű, hogy lett volna ezen időszak alatt komolyabb nézeteltérés a városi lakosok és a helyőrség katonái között. Illetve egy azért talán mégis csak akadt. Mint azt jó tollú kapitányunkól megtudhatjuk, 1650 február 16-án vasárnap éjjel, tizenegy óra tájban, az egerszegi trombitás, Rohoncról megtérve, a feleségénél találta a helybéli papot. „Azt bizony k[egyel]mes uram megverték erősen mivel éjjeli dolog volt...” Az ütlegeléssel járó lármára az egész egerszegi sereg feltámadott, s a kérges szívű katonák egy emberként siettek a trombitás segítségére. Maga Kerpachich, a rend éber őre is csizmát rántott, de mint írja „... ameddig énnekem híremre lett [a dolog] addig mindenek megestek rajta, aki mit kaphatott azt bizony mindent elvittek házától mint latornak ... s az egész sereg akaratjából megtömlöcözték, most is áristomban 166vagyon. Az püspöknek írtunk seregestül felőle hogy érte küldjön és büntesse érdeme szerint. Vagyon immár több másfél esztendőnél, hogy hozzá járt valamikor az ura nem volt otthon ...”59 (Márpedig mivel nagyobb portya trombitás nékül meg nem eshetett ...)
59 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1650. II.16.N. 25827.
Az itteni várakban a katonaság fegyelmi állapota elsősorban az őrség társadalmi-anyagi helyzetének függvénye volt. Azok, akik szőlővel, földdel bírtak, kereskedtek, vagy más polgári foglalkozást űztek, mivel megélhetésük alapja adott volt, jóval fegyelmezettebbek és fegyelmezhetőbbek voltak. Az egerszegi sereg mivel sok, eleve biztosabb anyagi háttérrel rendelkező lovas katona szolgált benne könnyen kézben tartható volt.
Sok baj volt viszont Kányavárral. Itt csak gyalogosok szolgáltak, de Kerpachich szerint az ottani vajda olyan rossz, szegény hajdúkat fogadott, akik egy hét multán mind megszöktek. Azt gyanítja, hogy a vajda nem fizette ki a katonák járandóságát, mert abból a pénzből és posztóból, amit a kezéhez kapott, jó és állandó legényeket fogadhatott volna.60
60 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1653. XII.16.N. 26006.
De Egerszegen sem tudtak megmaradni azok, akiknek csak a zsoldból, fizetésből kellett volna megélniük. Mivel pénz nem jött, az újonnan felfogadott katonák egymás után hagyták el a várat. Mint Kerpachich írja, inkább csak a régi, helyben lakó katonák maradnak meg tartósan a szolgálatban. 61 A fizetetlenség mellet igen komoly problémát jelentett a határvidéken, illetve a helyőrségekben az általános drágaság, és a különféle spekulációk. 62 1653 márcusában például Kerpachich arról panaszkodik, hogy a Kemensalja, Pápa és Veszprém felől „... annyi szekeres kezdett járni a Zalaságba gabonáért, melyet kereskedésre vesznek, hogy egy csoportban húsz- huszonöt szekérrel is vannak, és mind geréci [grazi] tallérral fizetnek és arannyal, ... és annyira felverték az gabonának az árát, bizony elhiggye Na[gysá]god, hogy az szegény legények nem is vehetnek gabonát, mert nem adják nekik...”63 Kerpachich arra kéri a főkapitányt írjon a megyének, ne engedjék elvinni a gabonát. De, mint megtudjuk, „... egyébiránt Nag[yságodna]k is vagyon 167azonkívül is arra való autoritása, hogy az végházak körül az gabonát tilalmazhatja ... „.64 Az őrségiek itt hordják. át a gabonát, de olyan drágán adják, hogy a katonák nem tudják megvenni, éheznek, szöknek.65
61 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1654. IX.2.N. 26048.
62 „....azutatul fogva imar negi esztendeje hogy en Egerszeghre iütem mindenkor nagi dragaságh volt...” OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1650. VII.22.N. 25837.
63 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1654. III.8.N. 26035.
64 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1654. III.8.N. 26035.
65 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. IV.24.N. 25758.
Ezek a jelenségek igen megnehezítették a katonák életét. Kerpachich levelei alapján azonban azt mondhatjuk, hogy az egerszegi sereg helyi és országos viszonylatban is fegyelmezettnek volt mondható.
Mint azt már említettük az egerszegi katonák közül sokan házzal és földdel bírtak a városban. Ebből persze logikusan következett egy sor kisebb olyan fegyelmi vétség, mint például a vár engedély nélküli elhagyása éjszakára, a városban való kint alvás. Ezzel a jelenséggel szemben, mint azt a megújuló panaszok is bizonyítják, a parancsnok tehetetlen volt.66
66 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1649. XI.2. N. 25818 , ld továbbá 1652.XII.1. 25952., 1653.XII. 29.N.26009.
De a nagy mezőgazdasági munkák, szőlőmetszés, szénakaszálás, aratás, szüret idején sem lehet az embereket bent tartani a várban. Ilyenkor, a munka befejeztéig, más várakból kértek erősítést.67
67 Erre nézve lásd OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1651. Hónap és nap nélkül, N. 25912., 1652. hónap és nap nélkül. N.25962., és N. 25963.
A nagyobb munkák közötti időszakokban a leggyakoribbak az engedély nélküli vállakozások, próbák. „...Tegnap ... őfelsége szolgái hír nélkül Kanizsa alá mentek.Én bizonyosan az őfelsége szolgáit megbüntetem, mert az nag[yságo]d parancsolata szerint én el nem mertem őket bocsátani. Csatára úgy sem bocsátottam volna őket, de mikor misére elmentem, akkor elmentek, csak olyan formán, hogy abrakozni mennek...”68
68 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1653. XI.20.N. 25997.
De, mint említettük, a tél, a tétlenség és a koplalás időszaka volt a legnehezebb és a legveszélyesebb a katonák számára. Hogy miért ? Nos, úgy véljük, ezt Kerpachich István kapitány következő sorainál tömörebben és szívbemarkolóbban senki el nem mondhatná. „... K[egyel]mes uram, csak azt akarám tudására adni, hogy hétfőhöz virradóra az törökök Telekesre voltak Lörincz Miklóssal hatvan lóval. Az egerszegi katonákban hármat fogtak elevenen. Egyik Böröcz Péter, másik Fekete Jakab, harmadik Majos Péter. Kettőnek fejeket vették. Egyik, Varga János az ugyan az házban égett meg, az fejét ide hozták. Azok is szegények egy törököt lőttek meg, melynek az fejét idehozták, és ha az házat rájuk nem gyújtották 168volna, talán mind megmaradnak, egyik sebes, talán az is meg kezd halni ... Bizony k[egyel]mes uram mind elvesznek szegények, meg nem tarthatjuk őket, hogy el nem mennének az falukra, mert nincsen mivel élniük. Vagyon oly bennek, hogy harmad napig nem eszik kenyeret. Lovát, magát nem tarthatja, egy pénze sincs. El kell menni, vagy így kell veszni, vagy amúgy...”69
69 OL. Batthyány család levéltára, Missiles P.1314. Kerpachich István Batthyány I. Ádámhoz, Egerszeg, 1648. I.15.N. 25733.
