A harmadik bécsi forradalom
A harmadik bécsi forradalom
Manapság, midőn a távíró a világ minden irányában villamerővel közli a híreket, nem történhetnének meg azok az események, amiket 48-ban láttunk lefolyni.
Szeptember 27-ikén küldték le Bécsből Lamberget teljhatalommal, hogy mind a magyar, mind a horvát seregek fölött a főparancsnokságot átvegye: és október 3-ikán már kiadtak egy császári manifestumot, mely Jellasich horvát bánt teszi meg Magyarország kormányzójának, a magyar országgyűlést feloszlatja, s az egész országot ostromállapotba helyezi. – Azt hitték, hogy október 1-jén már Jellasich Budán van; ahogy előre fogadkozott.
Ennélfogva idején tartották ledobni az álarcot, s a reactio rettenetes ábrázatjával jelenni meg a világ előtt.
Erre a szép álomra következett aztán a rettenetes fölébredés. Október 5-ikén jutott el a hír, nagy kerülővel Bécsbe, hogy a vitéz bán nemhogy Budára nem vonult be; de Sukorónál megveretve, utóhadait tízezrével elhagyogatva, vert hadával maga is átmenekült az osztrák határon.
S a futó bán nemcsak az utóhadait, az élelmiszereit hagyta hátra nagy sietségében, hanem még a titkos levelezéseinek az archívumát is, amelyet a reactio főnökeivel folytatott. S e levelezések a magyar hírlapokban közzé lettek téve, amikből azokat a bécsi lapok is átvették. Kiderült azokból, hogy Jellasichnak az egész hadjáratát maga az osztrák hadügyminiszter, Latour gróf készíté elő: ő látta el a horvát hadtestet fegyverrel és pénzzel. És e szerint az egész Lamberg megbízatása, küldetése csupa szemfényvesztés volt. Játék egy jámbor lelkű király nevével.
Ez az álnokság felháborítá a szabadságát féltő bécsi lakosság lelkületét; még inkább azok a rendszabályok, amiknek tervbe vétele Latour gróf elfogott levelezéseiből kitűnik. Egész haditervet képeztek azok, Magyarországnak egyszerre kilenc oldaláról való megtámadására. Azt sem titkolták már, hogy a szerb lázadást egyenesen az osztrák hadügyminisztériumból szervezték, támogatták s hadműveletük tervébe beillesztették.
A bécsi osztrák országgyűlésben egy képviselő felelőssé tette a hadügyminisztert. És Latour, a felhozott adatokkal szemben eltagadá, hogy Jellasichcsal valami köze volna, s a szerb lázadást támogatná.
Az izgatottság már az osztrák katonaságra is elterjedt. Több Bécsben levő osztrák ezred, melynek parancs lett adva, hogy a magyarok elől menekülő Jellasichnak segélyére siessen, megtagadta az engedelmeskedést, s azoknak kényszerítésére Latour kirendelte a nehézlovasságot.
Október 6-ikán, midőn Bécsből el kellett volna indulni a Jellasich segélyére küldött ezredeknek, az akadémiai légió s a Wieden külvárosi nemzetőrség ennek meggátlására felszedte a Tábor folyón átvezető hidat.
A hadparancsnokság hidászokat rendelt ki a híd helyreállítására, s azoknak védelméül egy osztály tüzérséget. A felfegyverzett és katonailag begyakorolt akadémiai fiatalság megrohanta a hidászokat és tüzéreket, s elvette tőlük az ágyúkat.
A legelső ágyúszóra Bécs egész népsége rögtön fegyverre kapott. A belvárosi nemzetőrök a katonasággal egyesülten a forradalmat leverni szándékoztak, a külvárosok népe azonban minden oldalról özönlött a Grabenre és István térre; torlaszokat emeltek, a katonaság sortüzelése és kartácstüze dacára elfoglalták az ágyúütegeket, s vérengző harc után kiverték az egész katonaságot a városból.
Ezalatt egy felbőszült néptömeg a hadügyminisztériumi épületet rohanta meg s azt elfoglalva, az elrejtőzött hadügyminisztert, Latourt, agyonverte, s aztán az „Am Hof” piacon egy lámpásoszlopra felakasztotta.
Majd az összes felkelt nép a fegyvertárt vette ostrom alá, melyet nagyszámú helyőrség védelmezett. S az egész éjjel folytatott véres küzdelemben azt is elfoglalta; s az ott talált hatvanezer darab lőfegyvert a felkelők között szétosztotta.
Az uralkodó, ki akkor Schönbrunnban lakott, e felkelés hírére katonai fedezet mellett elutazott Olmützbe.
A bécsi fölkelés semmivé tette a reactiónak azt a tervét, hogy a horvátországi bánnal igáztassa le tréfás, nevetséges módon Magyarországot. Jellasichnak, a Bécsből várt segélycsapatok elmaradása miatt, gondolnia sem lehetett arra, hogy Magyarország ellen visszaforduljon, s helytartói trónusát Budán elfoglalja. A magával hurcolt horvát népfelkelő sereget, aminek csak rablás volt a rendeltetése, az osztrák tartományok gyönyörködtetésére tovább nem vihette: azt tehát útnak ereszté: menjenek haza Horvátországba, ahogy tudnak. Lehettek tízezren. Azok Theodorovics tábornok vezérlete alatt hat ágyúval megkísérték ismét Magyarországon keresztül térni haza; de a magyar nemzetőrség által mindenütt visszaverettek, s utoljára is kénytelen voltak Styrián keresztül futni hazáig. E határszéli harcok egyikében érte Batthyány Lajost az a baleset, hogy lováról lebukva, a karját eltörte, s ezzel minden tevékenysége véget ért a dolgok további lefolyásában.
A megmaradt rendes hadakkal aztán Jellasich kényelmesen felsétált Bécsig, ahol Auersperg Bécsből kiűzött seregével egyesülhetett. Futását most már védte az osztrák határ.
A két vert sereg, azért, hogy eggyé lett, még mindig megverhető lett volna; ha akár a magyarokban, akár a bécsiekben igazi forradalmi szellem vezetett volna. Kezükben volt a fegyver, kivívták a győzelmet; hanem aztán se a fegyvert, se a győzelmet nem tudták mire használni.
Előbb a magyar országgyűlés tanakodott afelől, hogy átmenjen-e a magyar hadsereg az osztrák határon? Azután meg az osztrák országgyűlés hányta-vetette meg azt a kérdést, hogy megengedhető-e a magyar országgyűlésnek, hogy az a magyar hadsereget Ausztriába beküldje? És hogy általában szükséges-e a bécsi fölkelő nép és a magyar hadsereg között valami érdekközösségnek létjogát konstatálni? És hogy nem támadnak-e majd ebből közjogi bonyodalmak? S amíg e pertractatio fölött a két országgyűlés váltotta egymással a nuntiumokat küldöncei által, akik gyorsparaszttal utaztak a két főváros között; amíg a magyar hadsereg a honvédelmi bizottság rendeletéből kétszer is átment meg visszajött az osztrák területről, azalatt elillant a kedvező alkalom, mely október elején kínálkozott, a megvert és levert horvát–osztrák sereget Bécs falai alatt a csaknem egyenerejű magyar hadsereggel s a bécsi felkelők hadával két tűz közé szorítani. Azalatt megérkezett Windischgrätz herceg a Csehországból elhozott hadakkal, átvette az egész osztrák sereg fölötti parancsnokságot. Úgyhogy mikor már a magyarok és bécsiek beleegyeztek, hogy egymást hadászatilag támogassák, akkor már Windischgrätznek olyan hadserege volt, hogy egyszerre ostromolhatta Bécset, s a felmentésre siető magyar hadsereget Schwechatnál visszaverhette. Bécs ostrommal lett bevéve, a forradalom elgázolva; a magyar hadsereg, dacára a mannswörthi csodavitézségű harcnak, a csallóközi kaszás nemzetőrök megfutamodása miatt kénytelen volt visszavonulni. Az ellenség nem üldözte.
