A murányi Venus
A murányi Venus
A jó Gyöngyössy poémája után, s a vígjátékírók komédiáiból ismeri ezt a nevet mindenki. Szécsy Mária szép asszony volt, gazdag özvegy, kinek a férje orgyilkos kéz által esett el, s azzal a vára és birtoka az özvegyére maradt. Azon időkben egy vár nem volt valami könnyű örökség. 1644-ben Rákóczy Zsigmond járt Magyarországon a hadaival, s a magára maradt özvegy várát megrakta saját fegyvereseivel.
A szomszéd Fülek várban Wesselényi Ferenc volt a parancsnok a király hadai élén. Fiatal, délceg dalia, rávetette a fejét, hogy Murány várát megostromolja: ismerve annak leggyöngébb oldalát, a nő szívét. Csakhogy annak elfoglalására éppen olyan levente kellett, mint ő volt. A várvívás szerelmi cselszövénnyel egyesült; az ostromlott úrnő egy éjjel kötélhágcsót bocsátott le hálószobája erkélyéről a vár legmeredekebb oldalán, mely őrizetre nem szorult. Ezen kapaszkodott fel, a légben függve, mint fonalán a pók, legelőször az ostromló szerelmes, utána tizenkét bátor vitéze, kiket Szécsy Mária belső szobájába bebocsátott. Azután az őrsereg parancsnokát hívatta magához. Azt, amint belépett, Wesselényi fogadta és lefegyverzé. Így tett a többi tisztekkel is. Az álmos őrséget bezárták a bástyaszobákba, kinyiták a kapukat, és azokon a királyi csapatok minden vérontás nélkül rendén bevonultak. Akkor aztán Wesselényi victoriát lőhetett: a várral együtt a bájos hölgy szíve és keze is az övé lett.
Idáig írták meg a történetet versekben. Pedig Szécsy Mária jelleme egész tragikai fenségében csak azután fejlődött ki.
Wesselényi Ferenc elfoglalta Murány várát és annak az asszonyát; de az is elfoglalta őtet. Az asszonyi nemes lélek befolyása alatt az ifjú várparancsnok folyvást fokról fokra hágott mind nemzete, mind a trón becsülésében, míg végre elérte azt a polcot, mely a magyar nemes előtt legmagasabb: nádorrá lett; a király után első emberré, annak a helyettesévé az országban.
Wesselényi Ferenc egész életén keresztülvonul a bátor, elszánt lelkű, a hazáját szerető asszonynak befolyása.
Huszonhárom év múlva újra előtérbe lép e történelmi fényes alak.
Már ekkor a kedvenc udvari költője, Gyöngyössy azt mondja róla: „Bizony kegyelmed már nem murányi Vénus, hanem csak murányi vén hús”; de a matronai alak, elmúlt szépsége helyett most erejét bámultatja velünk.
A szentgotthárdi ütközetben a törököt verték meg, és mégis Magyarország esett el.
A bécsi kormány a magyar államférfiak és országgyűlés megkérdezése nélkül, minden alkotmányos törvény ellenére, önkényűleg kötötte meg a húsz évre szóló békét, és megkötötte olyan föltételek alatt, amik mellett Magyarországnak el kellett pusztulnia. Nagyvárad, Érsekújvár a törökök kezében hagyatott, s ezzel egész Magyarország prédára volt vetve a török basák rablókalandozásainak. Ahol meg a német seregek szállták meg az országot, ott még rosszabb volt az állapot. Hogy azután a püspökök se panaszkodjanak, azokat meg rászabadítá a bécsi kormány, hogy ők meg a protestánsoktól raboljanak: templomokat, iskolákat, alapítványokat, így aztán közakarattal folyt a pusztítás, vérengzés Allah és Mohamed próféta és a három Isten nevében széles e Magyarországon.
Az ifjú királynak, I. Lipótnak ekkor kezében volt az egész magyar nemzet, mint elődeinek soha. Az egész ország elismerte uralmát, Erdély meg volt törve, megalázva, kipusztítva, gyönge fejedelme alatt senkit sem fenyegetett: az ős ellenség, az ozman hanyatlásnak indult belbajai miatt: Európa ki volt fáradva; mindenki a béke után óhajtozott: idebenn Magyarországon a legelső főurak állták körül a trónt. I. Lipót király a magyar nemzetből egy olyan gárdát alakíthatott háza számára, mely hatalmát törhetetlenné teszi vala.
Rossz tanácsosai voltak, akik az ellenkező útra vezették. Ahelyett, hogy magához emelte volna, eltaszítá magától a magyart.
Szabad kezet adott annak a tanácsosának (Lobkovitz), akinek ez volt a jelszava:
„Faciam Hungariam germanam, pauperam et catholicam.” (Csinálok Magyarországból németet, szegényt és katholikust.) (Ugyanezt travestálta jelszavául később Kollonics ily alakban: „Faciam Hungariam captivam, deinde mendicam, postremo catholicam”.)
Hasztalan volt a magyar tanácsosok, a dynastia legjobb híveinek minden előterjesztése. Minden szabadság, minden nemzetiség, minden jóllét elpusztítása volt célul kitűzve.
Kiáltó bizonysága az időknek, hogy e megsemmisítő önkény ellen elvégre maguk az ország legfőbb méltóságai voltak kénytelenek az összeesküvés végső módszeréhez folyamodni: olyan nevek, mint Zrínyi Péter, Frangepán Ferenc, Nádasdy Ferenc s mindezeknek vezetője, Wesselényi Ferenc: maga az ország nádora. Csak nemrég mind hatalmas hadvezetők a király oldala mellett.
Mind katholikus főurak voltak. És ezek szövetkeztek éppen a jogaikban eltiport protestáns rendekkel, a Tököliekkel, a vakmerő Petrőczyvel – Zrínyi Péter maga vette rá a vejét, Ilona leányának férjét, az ifjú Rákóczyt, hogy a protestánsok lefoglalt vagyonát (miket vakbuzgó anyja elkobzott) adja nekik vissza. Rákóczy megtoldta azt még ezer arannyal.
Az egész országon átszövődött az összeesküvés. Nem volt más segítség, mint a fegyveres ellenállás.
Az összeesküvők mindenféle kalandos terveket gondoltak ki. Petrőczy azt akarta, hogy Lipót császárt, mikor a menyasszonyát fogadni megy, lesből támadják meg és fogják el, s aztán zárják be a Trencsén megyei Kassa várába, s tartsák ott, míg esküvel le nem köti magát, hogy az ország alkotmányát helyreállítja. Akkoriban még Bécs mostani külvárosai helyén messze terjedő vaddús erdők voltak; a terv nem volt kivihetetlen. De Wesselényi büszke, lovagias jelleme nem engedte, hogy ily eszközhöz folyamodjanak. Ő igazi őstípusa volt a magyar nemesnek, aki nyílt csatában keresi ellenét, s az orozva támadást megveti. Mint magas látkörű államférfi, előbb külszövetségeseket keresett a francia királyban, a velencésekben: főképp az erdélyi fejedelemben; mindenkitől kapott biztatást, az egész összeesküvés csomója az ő kezében volt, s a fonalát meg nem kaphatta senki.
Ekkor egy súlyos betegség halálos ágyára dönti le a mozgalom fejét, Wesselényit. – A halállal szemközt megtört a nagy jellem. Gyóntatóját hívatta. De neje, az egykori murányi Vénus, nem hagyta őt a gyóntatóval magára: ottmaradt, s mikor a pap erőszakolni kezdte a halállal küzdő nagy embert, hogy vallja meg legfőbb bűnét: nem forralt-e összeesküvést az ő császárja ellen: a nő közberontott, s megakadályozta a gyónást. „Bűneidet ám gyónd meg; de a hazaszeretet erény! Az Isten előtt is az! Amit abban tettél, azért nem kell absolutio!” – A pap a poklokkal fenyegetőzve hagyta el a haldoklót. – Éjféltájon a kínszenvedőnek rémlátásai voltak: írószereket kért; elkezdett egy levelet írni a császárhoz. Mária kiragadta azt a levelet kezéből, s nem engedte neki befejezni. Mikor a lélekharang megcsendült fölötte, a pap még egyszer vissza akart hozzá jönni, de az ajtót zárva találta. Mária nem bocsátá őt hamarább a haldoklóhoz, mint mikor az már eszméletén kívül volt, s így a nagy titok el lett temetve.
Az egész összeesküvésnek a lelke lett kivéve Wesselényi elhunytával. Igaz, hogy minden beleavatottnak a titkát is magával vitte a sírba; de a homályban is hagyta őket, amelyben azok nem láttak olyan tisztán, miként ő. Nem ismerték az embereket; s amint folytatni akarták a félbeszakadt munkát, azon vették észre, hogy a szövetségeseik által el vannak árulva. A török, akinek segítségét kérték, legelső volt őket kiadni a császárnak; a lengyel, a francia szintén elárulta őlcet. Ekkor a rémület kétségbeesésével fegyvert ragadtak, Zrínyi, Frangepán, Nádasdy a Dunán túl. A Tököliek, apa és fiú, a merész Petrőczy a felső megyékben, Rákóczy Ferenc a Tiszán túl elhamarkodottan nyúltak a fegyverhez. De már akkor a császáriak mindenütt körülfogták őket: mielőtt a harchoz kezdtek volna, már meg voltak verve.
Ekkor az összeesküvés fejei, Zrínyi, Frangepán, Nádasdy, megrettenve saját rosszul kezdett művüktől, eldobták a fegyvert s futottak Bécsbe, tisztára mosni a kezeiket. Az egész lázadást a protestáns főurakra hárították. Zrínyi Péter a vejét sietve tudósítá, hogy szállítsa le a lóról a hadait, s mentse magát. Az sietett is, s rengeteg pénzösszeggel váltotta meg az életét és a vagyonát. A hozzá sereglett pártosok azután futottak Erdélybe.
Csak a Tököliek és Petrőczy nem futottak el. Ők kitűzték a zászlóikat sziklaváraikra, s bevárták az ostromot. Dühös ellenállás volt, de megtöretett. A császári ágyúk lerombolták Kassa vár falait. Az öreg Tököli végleheletéig védte magát Árva várában, mit Eszterházy ostrommal foglalt el. Az apát már halva találta, csak két leánya jutott a kezébe; azok közül az egyikbe beleszeretett, s elvette feleségül. A fia Imre és Petrőczy egy föld alatti rejtekúton elmenekültek Likava várából.
Most azután az egész összeesküvést a menekültek bűnrovására lehetett tenni a megrettent főuraknak. Nádasdyt, Frangepánt szabadon is bocsáták. De azért nem hittek nekik. Tudták, hogy az összeesküvés messze elágazott, s kutatták a vezérfonalait.
Kassa várában nem találták annak a nyomait, bár minden követ szétszedtek. A titok gócának másutt kell rejtve lenni. Ekkor azok, akik a vészt mindenáron el akarták fordítani a saját fejükről, azt hitték, hogy egy halottnak legkönnyebb lesz ezt a terhet elviselni. Ráutaltak az elhunyt nádorra.
A császáriak ekkor megszállták Murány várát. A férfilelkű özvegy bezárta előlük a kapuit, s ágyúik ellenében ágyúkat vonatott fel. Kész volt a legvégső védelemre. Mikor aztán fölmentek hozzá békés alkudozásra, azt felelte nekik, hogyha a császártól teljes bántatlanságot biztosító menlevelet nem hoznak a számára, ő az őrséget ugyan kiküldi a várból: hanem azután saját maga lemegy a lőporos boltba, s az egész várat magával együtt a levegőbe röpíti.
A császáriaknak pedig szükségük volt erre a várra. Tudták már, hogy az egész összeesküvés szervezetének okiratai itt vannak elrejtve. Az özvegy maga nem tudhatta azt, mert Wesselényi mindezen iratokat egy nagy kifaragott üreges kő belsejébe rejté el, amit a vár fundamentumába falaztatott be: hogy hová? Azt csak a vár kapitánya, Nagy Endre tudta. De abból nem bírták semmi kínzó szerszámmal kivenni a titkot.
Az özvegy megkapta a menlevelet s azzal kezében felvitték Bécsbe, ott bezárták egy apácakolostorba, ott végezte életét.
A császáriak pedig Murány várba bejutva, addig dúlták, bontották annak a falait, míg ráakadtak arra a kőszekrényre, amibe Wesselényi elrejté az összeesküvés okiratait.
És ezzel aztán ki volt tárva előttük minden titok. Kezükre adva az ország minden kiváló embere, akinek csak valami része volt ebben a forradalmi tervben. Azok mind el voltak veszve. De senkinek a feje nem lett oly veszendővé e fölfedezés után, mint a három legfőbb úré: Nádasdyé, Zrínyié, Frangepáné.
