II. Zrínyi Miklós és Montecucccoli
II. Zrínyi Miklós és Montecucccoli
A második Zrínyi Miklóst, mint költőt is, fényesebb csillagai közé számítja a magyar: ő énekelte meg Szigetvár elestét, s hőskölteményéhez kardcsattogás adta a zenekíséretet.
Törhetetlen híve volt a koronázott királynak, Lipótnak, mint Horvátország bánja, kitűnő kormányzó és diadalmas hadvezér. A törökök Stambulban „vastuskó” címmel tisztelték meg a tőle kapott kemény csapásokért.
Mégsem őt állíták a hadsereg élére, hanem az olasz Montecuccolit. Ezt pedig sok szó érte amiatt, hogy seregével Kemény János fejedelemnek segítségére nem sietett, s azzal Erdélyt el hagyta veszni; Magyarországon is mindig késedelmeskedett; amíg Zrínyi Miklós egy diadalmas hadjáratban a törökök eszéki hídját elrombolta, azalatt Montecuccoli a derékseregével tétlen nézte, hogy rombolja el a Zrínyi által épített hatalmas Zerinvárt a török nagyvezér, kiverte belőle a német őrséget. Montecuccoli magát Zrínyit sem engedte a vára segítségére menni.
Emiatt örökös volt az ungorkodás a két nagy tehetségű vezér között, az ország kárára.
Montecuccoli Zrínyi Zerinvárát juhakolnak nevezte, aminek az volt az oka, hogy mikor a török követ panaszt tett amiatt, hogy Zrínyi új erősséget épített a Dráva mellett, Zrínyi azt felelte tréfásan: „Ha én juhaklom körül kerítést emeltetek a farkasok és medvék ellen, ahhoz nem kérek a császártól engedelmet.”
Ellenben Montecuccoli Szentgotthárdnál fényesen megverte a nagyvezér derékhadát, s ezzel véget vetett az egész török hadjáratnak. Segítettek neki ebben a győzelemben a francia segédcsapatok Coligny és La Feuillade herceg alatt. Rég ideje, hogy francia és magyar seregek egy hadsorban harcoltak közös ellenség ellen. Mikor a hajporos hajú, borotvált arcú francia lovagokat meglátta maga ellen rohanni Köprili, azt mondá: „Hát ezek a leányok mit akarnak itten?” A karjaik megmondták neki, hogy mennyire férfiak!
A diadal oly nagy, az ütközet annyira döntő, hogy a török porta jónak látta húsz esztendő tartamára békét kötni Lipóttal. Igaz, hogy olyan föltételek alatt, melyek mind a törökök számára voltak kedvezők.
Tehát húsz esztendő volt megnyerve I. Lipót számára, hogy azalatt országai belső rendezésével foglalkozzék.
Istentől engedett drága két évtized! Mire lett fordítva?
Kevés hóval a diadal után Zrínyi Miklós, a költő, a hős, dicstelen halállal veszett el a vadászaton. Egy vadkan ölte meg; de a gyanú is ki van fejezve, hogy ellenségei a bécsi udvarnál lövették őt agyonorozva, megvesztegetett cseh jágere által: amit ugyan a szemtanú Bethlen Miklós megcáfol.
Zrínyi hangosan kikelt a szégyenteljes vasvári békekötés ellen. Amiatt Bécsbe felhívták, s midőn barátai figyelmeztették rá, hogy ott baj érheti, azt mondá: „Conscia mens recti famae mendacia ridet.” (Az igaz lélek neveti a hír hazugságait.) S el volt szánva fölmenni a trón elé és tiltakozását indokolni.
Ezt a szándékát kellett megakadályozni a kora halálnak.
Zrínyi Miklóst így írja le kortársa, Bethlen Miklós:
Igen tudós, vitéz, nagy tanácsú, nemzetéhez buzgó, vallásában nem babonás, képmutató és üldöző, mindent igen megbecsülő, nemes, adakozó, józan életű, az igazmondókat szerető, részegest, hazugot, gyávát gyűlölő, nagy és szép termetű, lelkű és ábrázatú, szóval magyar ember hozzá hasonlatos Bethlen Gábortól fogva máig nem volt.
A végzetes vadászatot így írja le Bethlen:
„November 18-án szép idő járván, erdei disznókra menénk hintón. Ő maga levetvén a nagy bő csizmát, melyeket a telekes bocskorra is felvonhatott, puskával beméne és szokása szerint csak egyedül bujkálván, löve egy nagy emse disznót. – Ezzel kisereglénk a hintóhoz, hogy hazatérjünk. Azonban odahozá a fátum egy Póka nevű vadászát, ki monda horvátul: Én egy nagy vadkant sebesítettem meg, ha utána mennénk a vérén, könnyen elverhetnők. Erre Zrínyi azt mondá a többi vadásztársainak, hogy csak maradjanak itt, beszélgessenek: ő maga lóra kapott, puskával kezében, Póka után elnyargala: utána egy Maglani nevű savoyai gavallér, Guzics öccse, meg egy Angelo nevű kedves olasz inasa és a vadásza nyargalának. Egyszer csak ihol hamar nyargal Guzics, mondja a bátyjának: „Hamar a hintót, oda az úr!” Menénk, amint hintó nyargalhat és aztán gyalog a sűrűbe befuték én. Hát ott fekszik. Még a bal kezében az ér gyengén lüktetett, de szeme sem volt nyitva, sem szólott, csak meghala. Maglani így beszélte: hogy amint Póka után bement a vad vérén az erdőbe, míg ők a lovakat kötözték, csak hallják a jajszót. Póka szava volt. Maglani legelől érkezik. Póka egy horgos fán, az úr arccal a földön s a kan a hátán: ő hozzálő, elfut a disznó, érkezik Guzics és Angelo, az úr fölkel s mondja: „Rútul bánék velem a disznó, de ihol egy fa, melyet csatákon is magával hordozott zsebében, állítsátok meg a sebnek vérét vele, ez arra igen jó.” Eléggé próbálták vele, de hiába; csak elfolyt vére, s először ülni, azután feküdni s végre csak meg kellett halni: mert a fején három seb vala; a harmadik a fülén alól a nyak csigájának ment be, s minden inakat kettészakasztott, ez ölte meg. Rettenetes sírás lett az erdőben, még a gyermek is siratta.”
Hanem azért mégiscsak közhit maradt az, hogy Zrínyit, a költőt, a hadvezért a bécsi udvarnál levő ellenségei ölették meg e vadászaton.
