Béke a hajdankorban
Béke a hajdankorban
Új király, új szultán került a trónra: a csatamént nyugalomba tették: hosszú fegyverszünetet kötöttek, mikor lejárt, újra csomót kötöttek rajta. Békességes idő következett.
De ez a békesség nem azt jelentette, hogy már most nyugalom van, hanem azt, hogy ki-ki a maga öklére viselje a háborút. Egy-egy török basa, meg a szomszéd magyar vagy horvát várúr apró csatározásokkal torolták meg a kölcsönös bosszantást: nyitott városokat megrohantak éjjel, s a lakosokat pőrére kifosztották; hiába volt két császár aláírásával megerősítve a kötés, hogy kölcsönösen megtiltják a „hajdúknak, aráboknak, martalócoknak, leventéknek, haramiáknak” a dúlást, a vezéreknek, a bajvívást: nem tartotta magát ahhoz senki. Majd egyik, majd másik részében az országnak tört ki valami összeesküvés: semmi kormánnyal sem voltak megelégedve: meglehet, hogy igazuk is volt; nehéz volna mai nap a szanaszét húzó vélemények közül kikeresni az igazán igazat. A lázadásokat rendesen leverték, s azzal a bajok még nehezebbek lettek. Erdélyben Báthory István választott fejedelem és Békés Gáspár ellenfejedelem harcoltak egymással, s ölte a magyar a magyart: a szegény székelyek itták meg miatta a keserű poharat. A fejedelmük otthagyta őket, s elment lengyel királynak. Az oroszokat meg is zabolázta; de itthon meg Erdélybe beült az örökös belviszály; az üresen hagyott fejedelmi szék fölött a vívó feleknek az igazait nem értheti meg az utókor.
Könnyebben megérthetők azok a parasztlázadások, amik itt-amott kitörtek. A nép nem bírta eltűrni a nemes urak terhét; nehezebbnek találta azt a török járomnál is, s le akarta rázni. A Hortobágyon ötezer földműves csoportosult össze, a „nagy” Karácsony vezetése mellett. A vezér híres ember volt, két kezével lópatkókat szaggatott szét s a nyilával keresztüllőtte az ekevasat. Isten küldöttének és prófétának hirdette magát, akinek küldetése a világot megszabadítani az uraktól. Hanem rosszul kezdett a feladatához, mert Debrecen városát rohanta meg; ott pedig polgárok laknak, akik nem érdemelték meg, hogy a próféta által kiirtassanak. Karácsony a debreceni bírót akarta lenyakaztatni. A polgárok azt nem engedték; hanem ha már nyakazást akart látni a nagy Karácsony, hát leütötték az ő saját fejét, a népét meg hazakergették.
Nagyobb vérontással ment végbe a horvátországi pórlázadás, ahol Gubecz Máté vezetése alatt tízezernyi kaszás nép pusztítá végig a Dráva-Száva közét, felégetve a nemes urak kastélyait. A nemes urak aztán rajtuk ütöttek a fegyveres csapataikkal, szétverték őket; s visszapusztították az ő falvaikat, Gubecz Mátét olyan tüzes vastrónusba ültették, amilyen Dózsa Györgyé volt. Ottmaradtak a leégett kastélyok és falvak kormos falai szerteszét: az út melletti fákon tizenhatával lógtak a felakasztott lázadók.
Sokkal szebb volt ennél a békességnél maga az igazi háború!
Igazi nyugalom csak akkor volt, mikor a mirigyhalál, a keleti dögvész végigsepert az országon, azt pedig néha egy évben kétszer is megtette.
