Magyarország képe II. József alatt
Magyarország képe II. József alatt
II. József se megyei tiltakozó levelek, se lázadások által nem engedte megzavartatni magát újjáalkotó terveiben. Mérnökileg felmérette az egész ország területét, s azután a közigazgatást is egészen átalakítá. A megyéket tíz kerületre osztá fel, minden kerületnek egy királyi biztos lett adva fölügyelőül: a főispáni méltóság el lett törülve, a megye vezetése az alispánra bízva.
Azon titkos utasítás, melyet II. József a királyi biztosok számára saját maga dolgozott ki, meglepő bizonyságot szolgáltat arra, mily részletes ismerettel bírt az uralkodó Magyarország és népei összes viszonyairól; valamint az iránt is, hogy a legkomolyabb szándéka volt ez országot anyagilag felvirágoztatni, szellemileg felemelni – még a nemzet saját akarata ellenére is. Ez utasítás egyes pontjai érdekes képet nyújtanak Magyarország akkori állapotairól.
„A pesti kerület termékeny, de ipara csekély, népessége gyér: termékeit a Dunán könnyen elszállíthatja. Ló- és marhatenyésztésre alkalmas. Azért az adót a földművelésből kell behajtani. A Duna, Tisza kiöntéseit a szomszéd kerületekkel egyetértően kell meggátolni: a Sárvíz csatornázását folytatni. Ez a kerület képezi az ország középpontját: azért ezt számos jó országúttal kell ellátni. Pest szerfeletti növekedését azonban nem kell előmozdítani, nehogy sok erőt elvonjon a földműveléstől. (Mintha száz évvel előre látott volna a császár, amidőn a királyváros és a császárváros egymás versenytársai lesznek!) Erdőkben nagy a hiány, nagyban kell előmozdítani a faültetést. – E kerület lakosai a legjobb fajból valók: magyarok és németek. A közigazgatásra sok a panasz, kivált a Jászságban és Kunságban: Hevesben pedig a vallási súrlódások miatt. Ezért jó tiszviselőkről kell gondoskodni. A kereskedelmet, mely görögök kezében van, minden zaklatás ellen meg kell védelmezni. Azt a kevés gyárat, mely Budapesten van, gyámolítani kell.”
„A győri kerületben az utakat, hidakat jó karban kell tartani, a dunai hajózás nehézségeit elhárítani, mivelhogy az ausztriai kereskedés ezen vonul keresztül. A győri tisztviselők vallási türelmetlenségére sok a panasz: ez megorvoslandó. Veszprém megyében a juhtenyésztést kell előmozdítani, Vasban az úrbérügyet rendezni. Ezen megyében, úgy mint Sopronban is, nagy a panasz a katonai elszállásolás terhei miatt: ettől meg kell őket szabadítani. A papság itt jó szellemű, s a népből jó katonák kerülnek ki. Révkomáromot a földrengés többször elpusztította: az egész várost a Duna jobb partjára kellene újból felépíteni.”
„A pécsi kerület földben gazdag, de kézműiparban szegény; Verőcében és Szerémben a selyem- és lótenyésztést kell meghonosítani. Meg kell vizsgálni, hogy Tolna megye nincs-e túlságosan megterhelve adóval? A drávai hajózást, a gyümölcstermelést elő kell mozdítani. A földesurak és tisztviselők ellen sok a panasz a nép részéről.”
„A nyitrai kerületben Pozsony megye az adóval mindig hátramarad. Ennek az okát ki kell puhatolni. A királyi városokban sok a visszaélés, ott a tisztikart restaurálni kell. Az erdőkre, a szőlőkre, s a borkereskedésre kiváló gondot kell fordítani. A sárvári gyár tanúsítja, hogy a vidéken a szövő-fonó ipar meghonosítható. E kerület tót lakosai nagy verekedők, de azért katonák mégsem szeretnek lenni. Bars megye népe nyugtalan. Pozsonyban a Pálffy, Trencsénben az Illésházy család örökös főispán. A megyei tisztikar egészen ezekhez szít, a köznép kárára: e szoros összeköttetést meg kell törni.”
„A besztercei kerület lakosai jobbadán bányaműveléssel foglalkoznak, azért ezeket nemcsak kincstári, de politikai okokból is gyarapítani kell; a biztos ügyeljen az erdők, utak, vízvezetékek fenntartására s az élelmi készletekre. A megyei tisztviselők a türelmi rendeletet nem hajtják végre: erre kényszeríteni kell őket. A megyei tisztségek Hontban éppen rosszul vannak betöltve, mint a botrányos emberevési perből kitűnik. (Ennek az akkoriban európai hírűvé lett botránypernek az volt az alapja, hogy egy szolgabírói jelentésben a megyében letelepedett cigányok azzal vádoltattak, hogy keresztény leányokat magukhoz csalogatnak, azokat leölik és megeszik. Több ilyen módon áldozatul esett leány név szerint fel volt említve a falvakkal együtt, melyekből eltűntek. A rémeset borzasztó zajt ütött, nemcsak az országban, hanem a külföldön is. Német és francia lapok tele voltak a modern kannibálok szörnytetteivel, amiről Magyarország nagy hamar hírhedetté lett. II. József elvégre e célra alkotott országos bizottságot küldött ki Bécsből a helyszínre a szörnyű vád megvizsgálására, s ekkor aztán a pártatlan vizsgálat folyamán kiderült, hogy az egész rémmeséből egy szó sem igaz: a letelepült cigányok senkit sem faltak fel; az eltűntnek bejelentett leányok mind élnek és otthon vannak a falvaikban: az egész rémhír kofapletyka volt, aminek a szolgabíró könnyedén felült. – Hanem azért a külföld előtt rajta maradt a magyarokon az emberevés csúf bélyege.)
„A kassai kerületben a lakosság kézműiparából és kereskedelméből meríti jövedelmét: ezek tehát előmozdítandók. A Szepességen számtalan a panasz a tisztviselőkre: ezek újraválasztassanak. Zemplénben a nemesség nagyszámú és dacos. Az egész kerületben ápolni kell a szövő-fonóipart, a fuvarozást s újra felélénkíteni a hanyatlani kezdő hegyaljai bortermelést.”
„A munkácsi kerület terméketlen s ott adót behajtani nehéz; ápolni kell a kézműipart, a bányászatot, a tutajozást és a fakereskedést. A tisztviselők nem valami jelesek. Bereg megye nemessége az oláh lázadás alatt büntetésre méltóan viselte magát: bandériumot állított, béreseit felfegyverzé, a néptől elszedte a fegyvert s még Galíciában is izgatott. Mármarosban nagy a panasz a megyei és kamarai tisztviselők ellen: a nép rabszolga módra elnyomatik. A nép rusznyák és tót ajkú, műveletlen. Maga a megyei papság is messze áll a felvilágosodástól. A derék munkácsi püspök mindent kész volt megtenni a nép nevelésére. Törekvéseit erélyesen kell gyámolítani.”
„A nagyváradi kerület népszáma aránylag gyér: nagy városa kevés, ipara alant áll. A debreceni kézműveseket pártolni kell. Azután a ló- és szarvasmarha-tenyésztés mellett a juhászatot előbbre vinni. Az erdők fáit fűrészmalmok által értékesíteni, hogy a nép munkát kapjon. A nép sokféle vallású, azért a türelmi edictumot szigorúan érvényesíteni kell. A megyei tisztviselők tudatlanok. Arad megyében az oláhok rabszolgaként tekintetnek. Ezért van a sok rablás. Meg a közoktatás elhanyagolásából. Szabolcs megye nemessége az egész országban a legnyakasabb. Itt ügyelni kell a tisztújításra. Bihar már jó úton van: rendezi magát. Ez legyen a többinek mustrája. E kerület lakosai magyarok és oláhok. A magyarok valamennyi ezredben a legjobb katonákká válnak, úgy a gyalogságnál, mint a huszárságnál. Ezektől nagy haladást lehet várni, ha nem szolgailag lesznek kormányozva s iskoláikban kiképeztetnek. – Az oláhok annyira megszokták a szolgaságot, hogy még szülőhelyeik iránt is közönyösek, s amellett kicsapongók. Ide az kellene, hogy jó iskoláik, értelmes és buzgó lelkészeik, jó földesuraik s emberséges elöljáróik legyenek.”
„A temesi kerületben az adót más rendszer mellett kell kivetni, mint másutt. A földművelőt kímélni kell. A telepítés ügyét elő kell mozdítani. A bennszülöttekből s a török földről menekült rácokból olcsóbban és hasznosabban lehet új települőket nyerni, mint a külföldiekből. A német települőkre fordított költség nem fizet várakozás szerint. (Tudva van, hogy Mercy tábornok kormányzása alatt a temesi bánságba meghívott németországi települők számára előre fel lettek szántva a földek, be is vetve gabonával, s a lakóházak felépítve, bebútorozva, úgyhogy még az egérőrző macska sem hiányzott a tűzhelyről.) A rónaságon a ló- és baromtenyésztés ápolandó; a hegyes vidékeken a vastermelést kell gyámolítani. A vizek kiöntéseit gondosan kell tanulmányozni. A kevés város s azok között Temesvár, különösen pártfogásra ajánltatik. A robot megváltását elő kell mozdítani. Földbirtok vásárlását csak olyanoknak megengedni, akik ott akarnak letelepülni és a néppel együtt lakni.”
Szól még ezenkívül az utasítás a minden ajkú nemzetiségek közötti súrlódások kiegyenlítéséről s közös érdekekben egyesítéséről.
Mindezen utasításokban oly magas lelkületű, oly életrevaló alapelvek vannak lerakva, hogy ha azok csak „hatvan évvel” később, egy népképviselet útján megalakult országgyűlés elé, felelős miniszterek által lettek volna előterjesztve, az egész nemzet örömkiáltással fogadta volna azokat, s a törvényhozás tényezői nagy ellenzés nélkül fogadták volna el valamennyit. De mint önkényű intézkedések, sehol sem találtak visszhangra. A magyar nemzet erőhatalommal még a mennyországba sem engedi magát bekergettetni: de ha az uralkodója szabad nyilatkozás útján intéz hozzá kérdést, akkor még a poklokon is utat tör számára a kitűzött célhoz.
Ezt a tulajdonságát a magyar nemzetnek nem akarta megérteni II. József soha: s ez volt az oka, hogy magas céljainak megközelítése vissza lett vetve egy századdal.
