MAGYARORSZÁG BÉCSBEN
MAGYARORSZÁG BÉCSBEN
Bécs belvárosának utcatömkelegében van egy szűk sikátor, amit Bank gassénak tisztelnek.
Ez eldugott utcában van egy komor külsejű ódon palota. Ez Magyarország háza Bécsben, régi nevén „magyar királyi udvari kancellária”.
Zárkány Leon új hivatalával e házban talált foglalkozást. Ezt a házat Magyarország számára építteté Mária Terézia.
Telkét Nádasdy kancellár vette meg Bécs városától, s másfél századon át e magyar főúr nevére volt ez átírva, csak az utóbbi években lett Magyarország nevére a Bécs városi telekkönyvben bekebelezve. E helyről intézték közel másfél évszázadon át Magyarország sorsát. Benne minden a szeretett királynőre emlékeztet, s az emlékek bizonyítják, hogy a kegyelet kölcsönös volt.
A palota az örökkévalóság számára látszik építve lenni. Tömör falai most is oly épek, mint százötven év előtt voltak, kívül rajta időbarnította faragványok, homlokán az aranyozott Szent István korona és országcímer, belül fejedelmi pompa maradványai. Csak maradványai. A politika vandáljai, mikor kimondták, hogy Magyarországnak el kell tűnnie a fogalmak világából, e palotát is elfoglalták, s legelső dolguk volt a lépcsőhaz gyönyörű aranyozott arabeszkeit – bemeszelni! Csak nehány teremben láthatók még a plafondoknak e remek arany cikornyázatai, miket az építészek mintául rajzolnak le ma is.
A termeket remekművű nagy olajfestmények ékesítik, amiken Mária Terézia megannyi ünnepélyes históriai monumentumban van ábrázolva hű magyarjai között; első kép, midőn a koronázásra indul, elöl lóháton a tárnokmester szórja a pénzt a nép közé; második, midőn megkoronázzák; harmadik, midőn megesküszik az alkotmányra; negyedik, midőn az aranysarkantyú lovagrendjét alapítja; ötödiken az a jelenet van megörökítve, midőn a megtámadott királynő kis fiát bemutatja az ország rendeinek, s azok lelkesülten kiáltják: „vitam et sanguinem pro rege nostro!” E képeket ponyvákkal betakarták, félretették, hogy ne lássa senki. A termek renaissance kori bútorzattal voltak feldíszítve: aranyozott karszékek, pamlagok, miknek szövete sok ezret érő gobelin kézmű, külön-külön a hímzőfestések egy-egy remeke mindegyik humorisztikus állatmesék ábráival, azokat leküldték a félszerbe. Alkalmatlanok irodai használatra.
Nem jutott hasonló szerencse a nagy tanácsterem falait takaró felséges gobelinszőnyegeknek, ezeket a szeretett királyasszony ajándékul kapta XV. Lajos francia királytól, három remek mitológiai csoportozat istenalakokkal helikoni tájképek között. Azoknak a felső részébe, mintegy a ráma risalitjául, a megrendelő királynő odahímeztette Magyarország címerét. A politikai vandálok aztán nekiálltak, s beragasztották csirizzel, papirossal a magyar címert a gobelinon! papirosra aztán megfelelő terjedelmű emblemákat festettek! Csak a negyedik gobelin menekült meg az iconomachusok haragja elől, azáltal, hogy egy félreeső pitvarba szorult, ez ábrán a művész sajátszerű fantáziája a bikával játszó Európát és társnőit, híven az etnográfiához, fahéjbarna szerecsen hölgyekül állítja elő.
Az antik órák, bronz- és ébenfaállványaikkal, a pompás kristálycsillárok, zománcozott kandeláberek felhordattak a padlásra. Utjában voltak a civilizáció egyformaságának. A két nagy porcelánkályhát csak tömörsége őrzé a ninivei rombolástól, mindegyiknek tetejét tízezreket érő aranyozott bronz troféumok képezik, múzeumi ritkaságok ez idő szerint.
S a szép, fénymázolt, aranyozott thékából (kellett az máshová garde-robes-nak) kihányattak a „liber regiusok”. A magyar nemzet „arany könyve”, históriai kincse! mely ötvenezer nemesi családnak nemeslevelét őrzi, mikben minden magyar nemesnek ősi címere gyönyörű festői remekben van megörökítve, felírva ősapjának érdemei, viselt dolgai, miként nyerte a nemességét, szentesítve királyi névaláírással. Hatvankét könyve Magyarországnak, huszonhét könyve Erdélynek aranyozott pompás bőrkötésben. Egy históriai unikum! – Belökték azokat egy sötét lomtárba mind, az egereknek. De az egerek jó emberek voltak: nem ették meg.
Mikor aztán Magyarország és Ausztria között megtörtént a kiegyezés, Magyarország visszakapta a saját házát is Bécs városa közepében. Most itt vannak a király személye melletti miniszter, a külügyminiszteri államtitkár, a közös pénzügyminiszteri államtitkár lakásai és irodái. Itt üléseznek az országos bizottságok Magyarországból, s adják folytatását minden évben a vitam et sanguinemnek: „avenam quoque!”
A régi gazda aztán nekifogott megint lecsiszolgatni a bemeszelt aranyozásokat: előkeresgette a padlásról, félszerből az antik bútorokat, kargyertyatartókat, órákat, csillárokat, miket a műértő, a régiségkedvelő ha meglát, a hideg leli ki örömében. A régi gazda nekiállt a becsirizelt gobelinoknak, s kávésöprűvel, káposztalével letisztogatta róluk a maszatot, kiszabadította az országcímert, a gyönyörű históriai képeket kitataroztatta (egy csakugyan eltévedt belőlük, az, melyen Mária Terézia a királydombra fellovagol. Ki tudja, melyik exzellenz padlásán lepi a por?) S az aranykönyveket is felkereste a lomtárból, s minthogy a szép fénymázas théka már nem volt sehol (négy lába volt, elment), összeácsolt a számukra egy deszkaállványt, s rárakta kincseit. És aztán hozzálátott az aranykönyv folytatásához. – Már azóta egy új (hatvanharmadik: az erdélyivel együtt kilencvenedik) „királyi könyv” is megtelt félig.
Leon nagy gyönyörűséggel tanulmányozta ez érdekes könyvet. Az újabbkori nemesség diplomáit.
A hajdankori címerekben kardos vitézek, lovagok, levágott török fők, üstökön fogva vagy pallos hegyére szúrva, nyilak, sasok, griffmadarak, oroszlánok tündökölnek. Az újkor nemesi címereinek jelvényei a korszellemet képviselik.
Az Aesculap-bot a felkúszó kígyóval az orvosi érdemeket jelenti; törőkalapács van a bányász címerében; egy vasöntöde alapítójának címere fogaskerék; egy vasúti igazgatóé mozdonykerék; az irodalmi érdemek nemesi jelvénye keresztbe tett toll és pálma, hármas halom mögül kiemelkedő arany nap; a békekötésnél működött diplomatáé galamb, olajággal; a pénzügyi téren emelkedett nagyság nemesi jelvénye a nevét visszaadó arany hegy; arany méhek és arany búzakévék jutottak az oeconomusnak; az erdészet és faüzlet terén kitűnt új nemes címere zöld fenyőfa arany mezőben; a kereskedőé vasmacska; az első gyorskocsizás megalapítójáé felszerszámozott fehér ló; a vízépítészé ezüst csatorna; a mérnöké arany cirkalom; a bortermelőé három szőlőtő; a bíróé serpenyő és pallos. A heraldika jelvényszótára nagy supplementummal szaporodott meg. Elmésebb ötletet alig találni a sok között, mint egy derék vászonkereskedőét, ki magának egy arany mezőben álló, felül kockás oxford ingbe, alul fehér rumburgi vászongatyába öltözött griffmadarat választott jelvényül. Azt is megtudta végül Leon, hogy egy igen kedves ismerőse, egy lovagias megjelenésű bankár miért visel télen-nyáron ibolyát a gomblyukában. Ennek a nemesi címerében négy szál ibolya a jelvény.
Aztán jönnek a nemességből bárói, grófi rangra előléptetettek címerei. Egész kombinált tablók. Négyes mezők, még egy tetejükbe jött ötödikkel rigolirozva. Újkori érdemek, új szimbólumokkal.
Gyakran elnézegette Leon azokat a nevezetes történelmi festményeket, amik Magyarország házának elnöki termeit ékesítik. A kecsteljes királynő hű magyarjaitól körülvéve. Van azokon mit nézni, mint művészi alkotáson is. Azonkívül minden alak egy jóltáplált arckép. Mind nevezetes államférfiak, fő-fő zászlós urak, magas rangú úrhölgyek képmásai azok. Az öltözetek egész jelmeztanulmányt képeznek. Az akkor divatozó francia hímzetpazarlás, magyar szabású dolmányra, mentére alkalmazva, csizmák skófiummal hímezve, nyusztkalpagok kócsagtollal, s e kócsag, nyuszt-, párducbőr között simára borotvált arcok, a piros, duzzadó, erőteljes magyar típus a versailles-i, trianoni udvaroncok mintájára borotválva, hajporozva, hátul szalaggal átkötött varkoccsal! Egy magyar dalia, ki kardjához kap, királya védelmére lelkesülten, s hátul a copfja billeg, s bajusza, szakálla sehol sincs. Torzkép nekünk most. Pedig történelmi arckép.
A magyar Pompeji omladékai közül nemcsak antik szobrokat és szőnyegeket ástak ki, hanem eltemetett élő embereket is. Leon megismerkedett azokkal az alakokkal, akik az épület fala között évtizedek óta voltak eltemetve. Jó hazafiak, derék emberek, nagy talentumok: még költői tehetségek is. Lappangó életet éltek eddig, üldözve, gyanúval kísérve egyfelől, félreismerve, kitagadva másfelől.
Most a rejtett életerő újra felmelegedett bennük. Levegőhöz jutottak, mely életföltételük volt. Lett tárgya dicsekvésüknek. Elbeszélték nehéz küzdelmeiket – tehetetlen kézzel – a hatalom emberei ellen: a kettős szenvedést, önmagukért és honfitársaikért; megmutogatta ki-ki, amit a nagy hajótörésből megmentett, ott vannak a királyok pecsétnyomói, a tányér nagyságú ércminták az uralkodók homorművű alakjaival. (Egyen hiányzik a kettős sas a magyar országcímer körül: ez Ferenc pecsétje.) A kancellárok roppant ezüst országcímer mintái, az ezüst szekrényben őrzött levél, mit a nagy királynő egészen sajátkezűleg írt hű magyarjaihoz, fekete szegélyű papíron (meghalt férjét gyászolta akkor). Aztán előhordták a tarkabarka adomákat a lefolyt korszak embereiről, akik éppen olyan élő halottak, olyan járókelő múmiák lettek most, mint voltak ők eddig.
S e múmiák némelyike – be sincsen balzsamozva.
