II.

Teljes szövegű keresés

II.
Sokan azt hiszik, hogy Petőfi csak szenvelgésből írta azokat a verseket a nyomorról, mely őt környezé. Pedig az mind szomorú való volt.
Ő gyermekkorában igen jó nevelést kapott, mert atyja tehetős ember volt.
Véletlenül családja egyszerre nyomorra jutott; igen-igen szegények lettek; Petőfi sohasem beszélt azon okokról, melyek családját megronták; csupán rokonaitól lehetett megtudni, hogy csalárd adósok megszökése juttatá atyját tönkre, ki valamely alföldi városban mint kocsmáros volt kénytelen élelmét keresni. Egyszer említi csak „A jó öreg kocsmáros”-ban:
Háza, kertje, földje, pénze, mindene volt,
Alig tudta számát ökrének, lovának.
Pénzét a hitetlen emberek csalása,
Házát a Dunának habjai vitték el.
Így szegényült el a jó öreg kocsmáros.
Áldja meg az Isten mind a két kezével.
Még Sándor volt a család egyetlen reménye, neki jó nevelést adtak, lehetett volna belőle ügyvéd, szolgabíró; jó tanuló volt, tanárai dicsekedtek vele; egy szó sem igaz abból, amit ő egy versében írt: „Secundába pónált mégis sok szamár professzorom”, ő jól tanult, s csak a színpad és a gonosz versek okozták, hogy belőle híres, nevezetes ember nem lett, akit mai napig is megsüvegelnének mind Lacházán, mind Szabadszálláson, mert hiszen neki még most élte virágában kellene lenni; alig volna több harminckét évesnél.
Egyszer azonban úgy elvette az Isten az eszét, hogy iskola helyett színházba kezdett járni, a tudós tanárok bölcs beszédei helyett hallgatta azt a sok helytelenséget, amin a komédiában röhögnek és sírnak a víg és szomorú bolondok; ebből aztán az lett, hogy Sándornak el kellett hagyni az iskola küszöbét. Az atyai ház küszöbe pedig el volt előtte tiltva.
Gyalog bujdosott az ország egyik szélétől a másikig; aki inkább tudott éhezni, mind kérni, meghalni az útfélen, mint hibáját megbánni. Ment, amerre megindult: atyjának átka nem sietteté, anyjának sírása nem lassítá lépéseit. Színpadot keresett, és beállt színésznek.
Nagyon fiatal volt még akkor, s ez a tulajdonság csak a nőkre nézve előny a színi pályán; neki nem jutott egyéb osztály a dicsőségből, mint a színpadra kihordott székek és asztalok.
Nemsokára megtanulta azt, hogy a színház lakásnak nagyon hideg, s a babér olyan ostoba fa, amin semmi enni való gyümölcs nem terem. Később tréfásan beszélgeté el akkori napjairól: „rózsa lugosokon háltam és felhőkkel takarózám”, értve alattuk a színfali limlomokat, mik párnáját és paplanát képviselték, mikor egyéb szállás hiányában a színpadon aludt.
A nyomor, a kétségbeesés végre nem hagyott más utat számára, mint katonává lenni. „Zöldhajtókás, sárga pitykés közlegény.” Sohasem vitte odább a közlegénységnél. Furcsa katona is lehetett a jámbor: Horáciusszal a tölténytartóban és Schillerrel a csákójában. Ez a kettő volt akkori tanulmánya. Az őrállomáson, hol az ember olyan egyedül áll, hamar megunhatja magát. Sándor ilyenkor előszedegeté kedvenc poétáit, s a puskát vállára vetve, deklamálva járkált alá s fel az őrhelyen. Mehetett ő tőle azután akárki fia ott keresztül, még ha tábornok volt is, ő senkit sem látott, nem hallott, nem tisztelgett, miatta akár a faköpönyeget is ellophatták volna. Egyszer éppen a felváltására jött káplár azon kapta, hogy az őrállásra elfeledett szuronyt tűzni a fegyverére, hanem ahelyett olvasott. A káplár fogta, és vitte Sándort a kapitányhoz, nem ügyelvén azon szép mondásra, hogy „justum ac tenacem propositi virum… non vultus instantis tyranni (magyarul »káplár«) mente quatit solida”. Ha a kapitány olyan jó ember nem lett volna, be sokszor megjárta volna Sándor azt az utcát, ahol a fűzfavesszők beszélnek, az lett volna aztán igazán: „Was der Wald spricht?”
Bizodalmas óráiban sokat elbeszélgetett katonai éveiről, legkevesebb panasz nélkül; csak egy kellemetlen emléke volt belőlök: mikor télen a havat kellett kihordani a kaszárnya udvaráról; ezt szívesen átengedte volna másnak.
Néhány adomát feljegyzek utána, azon furcsán szomorú dolgok közül, amik szegény közkatona fejében megragadnak, aki ezer ismeretlen pajtás közül egyiket-másikat minden ok nélkül megszereti…
…Egy szelíd, jámbor lakótársa volt Sándornak, kit valami vétség miatt hadbíróság elé idéztek. A jó fiú, mikor az első emeletből a másikba kellett felmennie, olyan érzékenyen búcsúzott el minden szobatársaitól, mintha sohasem látnák többet. Azok kacagtak rajta. Hiszen legfeljebb egy pár napi ismeretség lesz belőle a porkolábbal, abba csak nem hal bele. Petőfi azután kikönyökölt az udvarra nyíló ablakon, s ott pipázott a világba; egyszerre a fölötte levő emelet ablakából egy katonai egyenruha forma bukfencezik le előtte, majd kiverte szájából a pipát; utánanéz, csakugyan egyenruha volt, de benne volt maga a katona is, ott a kövezeten még egyet fordult, és azután meghalt. Az ő jámbor szobatársa volt az. Félnapi kurtavasra ítélték, s ő kivetette magát az ablakon…
…A másik pajtásának szeretője volt otthon. Sokat töprenkedett rajta: hátha addig férjhez is megy, amíg ő kiszolgálta az idejét? Mindennap várta tőle a levelet, sohasem jött, a legény mindig sápadtabb lett; pajtásai tréfáltak, ingerkedtek vele, biztatták, hogy ne búsuljon: „Más város, más leány!”, de a legényt nem vigasztalta semmi. Egyszer új állomásra kellett átvonulniok, útközben a szomorú legénynek hallatlan jó kedve támadt, dalolt, ugrálta a pocsétákat, s kötekedett társaival; „Ez a fiú ma vesztét érzi”, mondogaták azok magukban. Egy helyen letelepült a zászlóalj pihenni; az út mellett volt egy nagy szőlőskert, a szilva éppen érőfélben. „Fogjad csak kissé a puskámat”, szólt a víg legény Petőfinek, „megnézem, érik-e a szilva?” A fiú sokáig odavolt, már a készülőt dobolták, amidőn sietve jött a szőlőpásztor, s jelenté az őrnagynak, hogy egy katona lopja a szilvát. A katonák odamentek – szegény fiú! Nemhogy a fa gyümölcsét fogyasztotta volna, hanem még magát is odaakasztotta rá szilvának…
…Volt egy nagy korhely fiú a zászlóaljban, férjek veszedelme, menyecskék romlása, ki után minden városból elszökött egy-egy jámbor asszony; ennek olyan volt már a háta, mint a jóféle kordován a sok vesszőzéstől, s megszokta már a botot, úgyhogy még csak meg sem jajdult a harminc alatt. És ez mind a szerelem sebe volt rajta. Gyakran egész éjjel kimaradt a kaszárnyából, nem is mentette aztán magát érte, hanem kiállotta, ami dukált. Egyszer szinte késő éjjel barangolt az utcán; az őrálló észrevette, s rákiáltott, hogy megálljon! A fickó ahelyett futni kezdett, az őr utánalőtt, s a sötét éjszakában vaktában úgy találta, hogy a golyó szívén ment keresztül. Rögtön meghalt – talán egy pár csókért.
Száz ilyen apró jellemzetes kalandot regélt Petőfi katonaéletéből; kár, hogy azokat maga fel nem jegyezte. Egy kellemes emléke maradt fenn ez időkből: egy jó, hű pajtás emléke, ki érzelmét s kenyerét megosztá vele; ezt énekli meg későbbi verseiben annyiszor; ezt halmozza el legőszintébb áldásaival, ezt dicsőíté legtöbbször, midőn az ő nevét már bel- és külföld elismeré, amazét nem említé senki. E név Kuppis Vilmos. Hova lett, mivé lett? Nem tudom. Reménylem, hogy Petőfi áldásai legalább őrajta foganatosak voltak.
Két év múlva kiszabadult a katonaságból Petőfi. Egyik jó szellem a másikat segíti, őt a betegség és elgyöngülés segíté ki innen.
Ekkor még alig volt tizenhét éves – és már obsitos katona. Késő évek után történt, midőn Petőfi már hírhedett költő volt, hogy egy este belép hozzá egy bakancsos őrmester, s illő tisztelgés után kérdi tőle, ha tetszik-e még rá emlékezni. Hogy ne emlékezett volna! Ő volt egykori káplára Petőfinek. Csak azért kívánta őt most meglátogatni, ezen jártában, hogy tisztelkedjék nála, s ha talán megbántotta volna egykoron, ezért tőle bocsánatot kérjen. Petőfi nagy örömmel fogadta a derék hadfit, de még csak arra sem bírta rávenni, hogy nála leüljön; tudja ő, úgymond, hogy ámbár Petőfi sem kapitány, sem tábornok, azért mégis olyan nagy ember, akit neki tisztelni kell. Ezt tartotta Petőfi mindig a legnagyobb hódításnak, melyet versei az emberi szíveken műveltek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem