IV. CARRION (Olasz dalművész föllépte)
IV. CARRION
(Olasz dalművész föllépte)
(Olasz dalművész föllépte)
Signore serchesto! Engedje meg, kérem, hogy az elején egy kicsit érzékeny legyek. Milyen csodálatos az, hogy a hatalmas Olaszország, mely egykor a fél világot meghódítá fegyverével, most az egész világot meghódítja énekével. Ez buzdító példa ránk nézve. A dicső hun fajzat, mely egykor a fél világot elözönlé táboraival, egyszer megint el fogja azt özönleni valami mással (talán kalendáriummal?) Ah questo figura! Ah questo borzasztó tenore! Sóhajtozék mellettem egy túlmagasztalt ifjú oroszlán: sempre bene, solo bravo! Ez az igazi lángész! Ingenio crasso! Mígnem végre figyelmezteté valaki, hogy akit most lát és hall, az még nem signore Carrion, és nem is tenor, hanem signore Vangelio és bariton. Az oroszlán úgy elment onnan, hogy rá nem találtam többet.
Megvallom az igazat, mio caro serchesto, hogy én minden szép és gyönyörű ének mellett is csudálatosnak találtam azt a furcsa találmányt, hogy ugyanazon színpadon egyszerre egyik ember magyarul, másik olaszul beszéljen: „Ah dio, mio, adio!” – „Van dió uram, egész zsákkal.” – „Questa cosa?” – „Behozzam? Itt van az ajtóban.” – „Audiate allo diabolo, hallunco, infame!” – „Csókolom a kezeit, köszönöm alássan, majd máskor is hozok.”
Ha a „Vasárnapi Ujság” olvasói erre azt mondják, hogy nem értik, vigasztalódjanak, mert én sem értem, a közönség sem érti, hanem azért fölségesen mulattunk. Az olasz gyönyörűen énekel; aki pedig a szöveget akarja érteni, vegye meg a librettót. Az olasz művész mellett kitüntették még magukat signora Bodia (olvasd: Bogya kisasszony) és signore Fiuretti (olvasd: Füredi Mihály).
Maradok azonban ad riverde (olvasd: rövid időre) önnek mio caro serchesto, servitore umilissimo.
Martino Gallo (olvasd: M. K)
