II. AZ ILLOVAI MALOM
II. AZ ILLOVAI MALOM
Az utolsó házak egyike előtt látható még most is az a hat nagy hordó, amiket a ház tulajdonosa kötelekkel egymáshoz erősített, azután deszkákat rakott rájuk, s erre az úszó tutajra hordta fel a bútorait és a háza népét, s mikor jött az áradat, csak úgy nevette onnan az elemek dühöngését. Nem messze tőle egy gőzgép katlanának a felfordított födele fekszik. A húszmázsás vas edényt az áradat sodorta ide az összedöntött gyárból. Azontúl aztán egy végtelen víztükör terül elénk, amiből csak egyes szigetek emelkednek elő; néhol mint egy világító torony mered ki a vízből egy munkapihenő szélmalom. Ez a naptól ragyogó víztükör a legszebb búzavetésnek a takarója. Most már kezd a nádnak a hegye keresztültörni a fölszínén, s a vízi virágok levelei úszkálnak fölötte. Az egyik zöld sziget a temető. A csendes lakókat nem háborította meg a katasztrófa. Egyedül őnekik vannak zöld fáik, olyan szépen virít a jerikói rózsa egy sírbolt homlokzatán. Egy másik kis sziget a sík víz közepén a gyászemlékű illovai malom. Temető ez is. Mikor a király itt járt, kérdezé a vele volt főispántól: „Mi ez?”„Ez, fölséges uram, huszonkét embernek a sírja.”
Szép, erős épület volt az. A gazdája feleségével, gyermekeivel lakott benne. A malom fala körös-körül be volt zsindelyezve, mint a svájci házaké szokott lenni. A végzetes éj előestéjén a molnár ipa odament szekérrel, s azt mondta, hogy elszállítja onnan a leányát és az unokáit. Az apa nem engedte: biztos helyen vannak itten. Ez a malom örök időkre van építve. Még a védgátról is húsz munkás menekült oda a zivataros éjszakán: családos férfiak a szomszéd Vásárhelyről. Az a zivataros éj valamennyit eltemette. Egyedül a molnár maradt élve, egy sánta, béna, összetört alak, hogy hírmondója legyen a borzalomnak. Őt is úgy fűrészelték ki az egymásra omlott keményfa gerendák közül, miket csónakból megmozdítani lehetetlen. Ez beszéli el, hogy a húsz munkás odalenn volt a malomban, ő pedig a családjával fenn a malomműhelyben. Egy roppanás hangzott, egy iszonyú halálordítás, s ő abban a percben feleségét és két gyermekét a lábai előtt látta elsüllyedni. Hova tűntek el azok, hogy maradt ő meg élve? Azt nem tudja. Most a malom helyén egy gömbölyű agyagdomb áll, a tetején az összetört gerendely a malomvitorlából, a korong, a garad állványa és a négy malomkő: az eltemetettek sírkövei. A legnagyobbik kövön még most is ott van az idősebb fiú összegyűrt kalapja; körös-körül a kis szigetet már fölverte a nád.
Ez amaz emlékezetes hely, ahol a király szeméből kicsordult a könny.
