XLIX. FEJEZET • Fiatal anya
XLIX. FEJEZET • Fiatal anya
Egy huszonkét éves királyné és egy két hónapos csecsemő maradt Magyarország trónján.
A királyné maga is gyermek volt még: szép és okos; de mégiscsak gyönge asszony. A legtúlcsapongóbb költői képzelet nem találhat ki ennél visszásabb helyzetet, mint aminőt a sors szeszélye előteremtett: egy szétbomlott ország sorsát egy fiatal nő kezébe letenni, aki még alig két éve, hogy leánya lett a nemzetnek; aki senkivel nem rokon ez országban: még a nyelvüket sem érti; aki még az élet örömeit sem ismeri, nemhogy a rémeit ismerné; akinek még azt az időt sem engedték nyugodtan eltölteni, amit egy gyermekágyas asszonynak az egészsége végett ágyban fekve kell átpihenni; felköltötték, hogy öltse fel a gyászruhát, vegye karjára a gyermekét, vigye ki azt magával a Rákosra: mutassa fel ott az egybegyűlt rendeknek, s fogadja azoknak a riadó „vivát” kiáltását, akik gyermekét királynak választák, s őt magát ez ország régensnőjévé tették.
Verancsics püspök így ír a királynéról: „Fiatalsága, a gyász által emelt szépsége, ékes beszéde és nyájassága által mindenkit annyira elbájolt, hogy »az erények és kegyelmek tárházának« nevezteték.”
A rákosi országgyűlés Fráter Györgyöt, Török Bálintot és Petrovich Pétert a kis király gondnokaivá s a királyné országtanácsosaivá nevezte ki, Fráter Györgynél hagyva meg a kincstárnokságot, Török Bálintnál az ország hadainak főkapitányságát, Petrovichnál a temesi bánságot.
Fráter György egy országkormányzói főméltóságot is tervezett, s ezt Perényinek szánta. Hogy a többi főurakat meg ne sértse, a szabácsi szandzsákot kérte fel, hogy kínálja meg ezzel Perényit, akivel benső barátságban volt; Bali basa szabadítá ki Perényit keserves török rabságából.
De Perényi már akkor nagy fordulást tett. Mikor meghallá János király halálának hírét, meghúzatta a harangokat, Te Deum-ot rendezett, ökröt süttetett, bort osztott a népnek: mintha valami nagy diadal volna. A Bali basa levelét pedig elküldé Ferdinándnak. (Ez később nagyon torkára forrott szegénynek!) Ferdinánd örömmel fogadta a visszatérő elpártolt főurat, s őt bízta meg a főkancellársággal s a Ferdinánd-párti magyar hadak főkapitányságával.
Másnap a rákosi országgyűlés után összegyűjték a budai polgárságot a Szent György téren, s felesketék a királyné és a kis király hűségére. János király ugyanezen évben ada ki azon rendeletét, mely a budavári polgárokat egyenkint és egyetemesen magyar nemesi rangra emeli.
Izabellának meg kellett érni azt, hogy az a Perényi, aki őt, mint János király násznagya, Krakkóbul idehozta, aki az egész úton, és még azután is, rajongó cavalier servant-ja volt, most ostromló hadsereget hoz ellene. Agyúkkal folytatja a courtoisie-ját.
Hát Majláth mit csinált? Az még hagyján, hogy amint Fogarasból kiszabadult, rögtön feltámasztotta az elpihent lázadást Erdélyben, s magát kikiáltatta Erdély fejedelmének: de menthetetlen az az árulkodása, amit egy védtelen nő és egy csecsemő ellenében elkövetett. Sztambulba küldött követe által azt a hírt terjeszteté el, hogy Izabella gyermeke nem valódi szülötte a királyi párnak. Az csak afféle „zabigyerek”, akit az útfélen szedtek fel, s most kiadják királyfinak.
A szultán ennek a híresztelésnek a kiderítésére nem sajnálta felküldeni Budára Rusztán béget, a csausz agát, hogy saját szemeivel győződjék meg az igazságról.
Fráter György, megértve Rusztán bég küldetését, odavezette őt az ifjú özvegy királyné elé.
Izabella fekete bársony gyászruhájában, trónusán ülve fogadta a török követet. Ölében tartá kisfiát, István Zsigmondot, aki már hat hónapos ember volt, s négy hónapos király.
Ruszlán bég üdvözlő szavaira a királyné válaszolt, s azalatt, míg a tolmács ide és oda átfordítá a beszédeket, a kis király rákezdte a követelő sírást.
És ekkor a bájos királyi özvegy, nem gondolva az országnagyok jelenlétével, kikapcsolá keblén a ruháját, s szemérmes anyai gondossággal megkínálá a gyermekét az élet kútforrásával.
Énnél a bűbájos jelenetnél Rusztán bég, amilyen hosszú volt, úgy vágta magát arcra, a királyné lábaihoz, s a kisgyermek meztelen lábacskáit összecsókolva, fogadá a prófétára, hogy pártfogója fog lenni teljes életében.
A szoptató királyné diadalmaskodott a diplomaták minden ravasz fondorkodásai felett. A szultán arany süvegecskét, arany almát és arany buzogányt küldött a csecsemő királynak, s biztosítá nagyúri oltalma felől.
A bécsiek nem voltak ilyen érzelgősek. Rögtön megindítának egy erős hadat Fels Lénárd és Perényi vezetése alatt az özvegy királyné és a csecsemője ellen. Elfoglalták könnyűszerrel Visegrádot, Vácot, Pestet, Székesfehérvár önként kapitulált Perényinek (nostras volt!), és megszállták Buda várát.
Török Bálint állt velük szemben.
Könyv nélkül lehet tudni a többit.
Török Bálintnak Perényi Péter régi esküdt fegyvertársa volt. Azzal csak nem verekedhetett.
Ámde voltak a bécsi hadseregben németek is. S ezek szorgalmasan portyáztak szerteszéjjel a budavidéki falvakban zsákmány után. Török Bálint huszárjai aztán megtették azt a barátságot, hogy amidőn Fels Lénárd labancai prédával megrakottan jöttek visszafelé a táborba, lesből kirohantak rájuk, jól elpáholták őket, s a vett zsákmányt elvették tőlük.
Ez pedig a Perényi alatt levő magyar vitézeknek nagy gyönyörűségére szolgált. Még ők kiabálták jobban a Török Bálint huszárjainak: „Üsd! Nem apád!”
Ezen aztán a Fels Lénárd labancai meg a Perényi magyarjai olyan szépen összevesztek egymás között, hogy a szép római fürdők völgyében valóságos csata fejlődött ki a Ferdinánd-párti magyar és német ezredek között. A két fővezér, Fels és Perényi személyesen siettek a veszedelmes civakodás lecsillapítására; de biz az ő katonáik nem hajtottak a vezéreik szavára. Fels Lénárd kapott egy kopjadöfést a tomporába, Perényit pedig úgy üték nyakszirten egy nagy kővel, hogy felbukott. Utoljára a Dunán álló hajóhadról kellett előhozni a spanyol muskétásokat és dalmata naszádosokat, akik egypárszor közé durrantván a puskáikkal a német-magyar viaskodó hadnak, azokat szépen kibékíték egymással.
A budai várban nagyot nevettek ezen, hogy az ellenség hogy öldökli magamagát, három részre válva, s Izabella királyné is ezen tréfás bevezetés után kezdett gusztust kapni a háborúhoz.
Hiszen ha mindig ily mulatságosan végződnék.
Ferdinánd király azonban gyorsan futtatá Andronicus Tranquillust, hajdan Gritti titkárát, Sztambulba: „Repülj! Rohanj! Itt az ideje a nagyúrnak bejelenteni, hogy Magyarországon nincs már több király, csak Ferdinánd.”
A szultán azonban nagyon rosszul fogadta ezt az üzenetet.
– Mit nekem a nagyváradi békekötés? – felelé Laszkónak. – A te urad és János király tudtom nélkül szerződtek. Magyarország és a korona nem Jánosé, hanem az enyim: ő csak az én hűbéresem volt. Ha nem tetszik a magyaroknak, hogy általam megerősített királyuk legyen, akkor majd adok nekik basát helytartónak, csinálok az országukból szandzsákságot, mint Boszniából, s Budából lesz török város, Szent Zsigmond templomából ozmán mecset, a saját törvényeik helyett megkapják a Khalilt. A te királyodnak pedig mondd meg, hogy amidőn ő Buda várát hadsereggel megtámadta, az én országomat támadta meg, s ezért én őt meg fogom fenyíteni, csak azt várom, hogy a télvíz ideje elmúljon.
S midőn még egyszer visszatért Laszkó, nagy ajándékokkal, színe elé sem bocsátá a szultán; hanem bezáratta a Jedikulába. E nevezetes alakja a történelemnek ott is végezte be nyughatatlan életét. Ugyanekkor a szultán maga elé hívatta Izabella követeit, Verbőczyt és Eszékyt, s a dívántanács előtt biztosítá őket, hogy János király fiát teljes erejével meg fogja tartani a magyar trónon, s küldött neki zöld erszénybe kötött megerősítő okmányt, arannyal átszőtt ruhát, arany paizst és kardot.
Ennek a helyzetnek a tökéletes felfogása képezi a megoldását Fráter György rejtélyes politikájának. Ezt nem ismerték se Ferdinánd tanácsadói, se a magyar főurak, se az európai fejedelmek; még Zsigmond lengyel király sem, ki két követet is küldött leányához, Kravkovszkyt és Gorkát, akik Izabellát rábeszéljék, hogy mondjon le fia nevében a koronáról, adja át Ferdinándnak Buda várát, s kárpótlásul fogadja el Ferdinánd ajánlatát, a szepesi hercegséget, özvegyi tartást, nagy pénzbeli évdíjat, s a fia részére (a bölcsőben) Ferdinándnak egy leányát (a pólyában) feleségül. E kecsegtető ajánlatokat Bécs legdaliásabb lovagja, Salm Frigyes, adta elé behízelgő szóval az ifjú özvegynek. S Izabella bizony hajlandó lett volna kezet adni rá. Egy fiatal asszonynak többet ér egy vidám farsang egy szomorú háborúnál. De Fráter György szüntelen az oldala mellett állt, s visszautasítá a deli lovagot.
– Mondd meg az uradnak, hogy a királyné nem vesztette el az eszét, hogy a nyomorult szepesi hercegségért elcserélje a magyar királyságot.
A kedélyes háborúskodás tehát csak tovább folyt.
A közös táborbeli magyar és német harcosok összeverekedése után Fels Lénárd beérte azzal, hogy körülzárta Buda várát, azt hitte, majd éhséggel kényszeríti feladásra.
Egy délután a Ferdinánd-párti táborból Bánffy Boldizsár, magyar kapitány egy portyázó csapattal a fehérvári kapuig hatolt, ahol a bástyafokon álló Török Bálint ráismert. „Adjon Isten, fogadj Isten” szót váltottak egymással.
– No, hát gyere fel hozzánk egy pohár borra! – kiálta alá Török Bálint.
– Fel is megyek, ha paroládat adod, hogy visszabocsátasz.
A fővezér kinyittatá a kaput, s bebocsátá a hajdani jó cimborát a várba kíséretestül.
Odabenn azután nagy disznótort készíttetett a számukra. Oda került Fráter György is, s karon fogva a kedélyes ellenséget, körülhordozá őt a bástyákon, megmutogatta neki hűségesen az új védműveket, melyeket olasz fortifikátor készített; az öreg ágyúkat, a golyó-piramidokat, a spanyol lovasokat és lábhorgokat, a boltozatos lőportárakat, tele robbanószerrel; azután körülhordta a rengeteg nagy bástyapincékben, amelyek színig voltak rakva liszteszsákokkal, másokban szalonna garmadákban, zsiradék vendelyben, füstölt hús és kolbász füzérszámra, kétszersült kenyerek, tarhonya és perec hombárokban, hagyma halomszámra, s óriási hordókban a betaposott káposzta. Hát még azután a borospincék, egész hosszú sorával a százakós hordóknak. Azokat sorba kóstolták. Azonkívül voltak a só- és fűszerraktárakban. A bástyák mentében a tulokistállók és disznóólak, tele barommal. Majd a vízművet is megmutatta neki, melyen taposómalommal hajtják fel a vizet a Dunából föld alatti úton. El vannak itt látva egész esztendőre, még azon is túl. S a várbeli katonaság között nagy a rend, felvigyázat; maga a polgárság mind fegyverbe öltözött, s a kapuját strázsálja.
Bánffy Boldizsár tele lett bámulattal, még jobban tele budai veres borral, s mikor késő este, a vidám dáridó után csapatostul nagy dalszóval visszakerült a maga táborába, vége-hossza nem volt a csodának, amit a várban járt vitézek a táborbelieknek elmeséltek a nagy készületről odafenn. Másnap már az egész tábor zajongott, kiabált, hogy nem ők éheztetik ki a várbelieket, hanem azok őket. Fels Lénárd elkergette a táborból Bánffyt egész csapatjával együtt. De már későn volt; az egész seregét megrontotta a hír, hogy Budavár bevehetetlen. A labancok kurta ruhájukban fáztak; nyakukba hullott az őszi eső, tele voltak az ispotályok, úgyhogy Fels tábornok kénytelen volt az ostromzárt abbahagyni, s egész seregével téli szállásokra oszolni. Fráter György ezúttal visszaverte az ostromot – nem tűzokádó, csak borstörő mozsarakkal, palackdugókkal és hurkatöltőkkel.
Fels Lénárd csupán Pestet hagyta megszállva cseh és spanyol ezredekkel, s a Ferdinándhoz pártolt királynaszádosokkal, meg a magyar huszárokkal.
