XXXII. FEJEZET • A világosvári tréfa
XXXII. FEJEZET • A világosvári tréfa
Télre fordult az idő. „Itten van már Simon Júdás: Jaj teneked, inges-gatyás!” Azt tartja a magyar közmondás. János királynak a hadai nagyon megcsappantak. Hóban, sárban nem szeretnek verekedni. Annyi fegyveres népe volt csak, amennyivel Lippa várát megvédelmezhette. A lengyel segédcsapatok száma is leolvadt háromszázra. Mivelhogy a lengyelek többnyire az asszonyaikat is magukkal hordták a hadjáratba: ott ült az asszony az ura mögött hátul a nyeregben; asszony nélkül ők nem lehettek; tehát ha az asszony hazakívánkozott, annak a szava bizony erősebb, mint a kapitányé: hát csak meg kellett fogadni.
Volt ugyan még egy dandára János királynak Nagy-Váradon, a hűségben megmaradt Czibak Imre alatt. Czibak Imre hatalmas egy vezér volt, aminek mértékét adja az a róla feljegyzett adat, hogy mikor a király asztalára tizenhat sült kappant felhoztak, abból Czibak Imre maga nyolcat meg tudott enni. Nem mindennapi ember volt!
Csak az volt a nagy baj, hogy Lippa és Nagy-Várad között esett Világosvár. Azt pedig Balika rác vezér tartá megszállva. Ez viszont Ferdinánd király híve volt. Ezáltal János király és Czibak Imre egymástul el voltak zárva.
Bevenni az ellenséges várat, ostromló sereg kellett volna: meg ágyú.
Agyút ugyan kapott Zápolya Lippa várában hat darabot, de azokkal senki sem tudott bánni.
Hát amit ágyúval, hadsereggel ki nem lehetett vívni, azt elvégezte Fráter György papokkal és asszonyokkal.
Világosnak csak azt a várat nevezték, mely a meredek hegytetőn épült: a hegy lábánál elterülő város neve volt „Siri”.
A várat bevehetetlenné tették a természet alkotta meredek sziklafalak; a sziklába vágott alagút vezetett fel egész a kapujáig; a külső tekervényes utat mély árok zárta el a kapunál, s ahhoz egy felvonóhíd vezetett, a kapubástya lőrései csatakígyókkal és szakállas puskákkal voltak megrakva.
Mikor Czibak Imre a fekete cárt tönkreverte a Maros mellett, annak egyik alvezére, Balika, ide menekült Világosvárba, a Cserni Jován által összerabolt erdélyi kincsekkel együtt. A sok ezüst, arany marhán kívül, még több száz szép, fiatal özvegyasszonyt is hurcolt magával a fekete cár, akiknek a férjeit útközben leölette. Ezeket is odavitte magával Balika. Papot, urat megöletlen, templomot kifosztatlan nem hagyott Balika, ameddig a keze elért. A Siri város templomában sem maradt meg más, mint egy Péter nevű kántor. Ez énekelt, imádkozott a nép előtt; de egyéb szertartásokat nem végezhetett. Pedig a jobbágynépnek nagy óhajtása volt az egyházi malaszt után, mely nélkül ember nem élhet.
Balika nagy szolgaságban tartá a jobbágyokat. Amit termesztettek, annak a javát elvette tőlük, s felhordatta a várába; ott a búzát a szárazmalomban ővelük őröltette meg, s éjjel-nappal ötven jobbágynak kellett hajtani a taposómalmot, mely a százölnyi mély várkútból a vizet felhajtotta; s azoknak is maguknak kellett a saját élelműkről gondoskodni.
Fráter György, kitanulván ezeket az állapotokat, azt fundálta ki, hogy János király által kineveztetett egy Mihály nevű papot az üresen levő siri eklézsiába plébánosnak. Ezer forint lett ígérve a papnak, meg a gyulafehérvári prépostság, ha a tervet szerencsésen dűlőre viszi.
Ez a Mihály pap legelőszőr is maga körül gyűjté a város presbitereit, s elmondatá az ő sűrű panaszaikat a sok nyomorgatások felett, melyeket a Balikától s az ő martalócaitól el kell szenvedniök. Se marha, se szép leány nincs biztosságban tőlük; de még az oltáriszentség sincs.
– No, látjátok: ennek mind a Báthory István az okozója, aki Ferdinánd királynak a nádorispánja, Világos várának pedig földesura. Ő küldte ide a Balikát. Ha ti a János király hűségére térnétek át, akkor a Balikától megszabadulnátok; jó, kegyelmes várurat kapnátok.
A vének bevették a jó szót, s hűséget esküdtek János királynak. Ekkor Mihály pap meghúzatta a toronyban a harangokat, s felküldé a várba Pétert, a kántort, izenettel Balikához.
A várbeliek elcsodálkoztak a szokatlan harangszón, s kérdezték a kántortul, hogy mit jelent az.
– Holnap Mária havának az ünnepe lesz; új pap jött a templomba. Misét fog mondani, s Úr vacsoráját oszt a híveknek; azt jelenti az esteli harangozás.
Erre a sok özvegyasszony odasereglett a Balikához, hogy őket bocsássa le holnap a templomba, Siribe, hadd részesüljenek az Úr vacsorájában, amit már három év óta hasztalan áhítanak.
– Jól van – monda a Balika. – De nehogy aztán elszökjetek, majd mi is veletek megyünk.
S azzal visszaküldé Mihály paphoz a Péter kántort, hogy csak a Balikáék számára készítse el az Úr vacsoráját, mert ők is áhítoznak utána.
Hát hiszen erre számítottak éppen.
Másnap az első „készülő” harangszóra lejövének az asszonyok a várbul csapatostul; utánuk a Balika martalócai vezérestül: állig felfegyverkezve. A várban csak gyönge őrséget hagytak.
Szemben találkoztak az úton azzal az ötven jobbággyal, akik hétrül hétre fel szokták váltania várban robotolókat a malmoknál. Mindegyiknek a vállán volt egy félig tölt zsák általvetve; a kezében meg egy bot.
– Mit visztek abban a zsákban? – kiálta rájuk Balika.
– Kölest viszünk a magunk élelmére.
– Minek nektek olyan sok köles egy hétre?
– Azt hallottuk, hogy jön János király a törökkel, megszállja a várat, hát hogy éhen ne vesszünk odafenn.
Balika ráhagyta.
A parasztoknak a zsákjában pedig a köles közé egy-egy jó éles fejsze volt elrejtve. Amint azok a várba felérkezének, elővették a fejszéiket, ráhúzták a botként hozott nyelekre; megrohanták az álmos várőrséget, leverték valamennyit, s elszedték a puskáikat. Akkor aztán ők voltak a kerten belül.
De még titkot kellett tartaniok, hogy Mihály papot és az asszonyokat is megszabadíthassák.
A mise és az Úr vacsorája végeztével Balika harcosai megint visszaterelték a fogoly asszonyaikat a várba. Azok ájtatos zsolozsmákat énekelve bandukoltak az úton fölfelé; templomi zászlót vitetvén maguk előtt. Közepettük járult Mihály pap, Péter kántorral. Mögöttük jött Balika lóháton, nyomában a sok vitéz fegyveres.
Az asszonyok a pappal és a kántorral szépen átsétáltak a felvonóhídon. De midőn a Balika is rá akart léptetni a hídra, a lova egyszerre csak megbokrosodott. S arra igen jó oka volt, mert a csapóhíd elkezdett fölemelkedni, s ment fel a láncain vontatva a vezér orra előtt.
– Mit csináltok? Gazemberek! – ordítá dühösen a vezér. – Eresszétek le tüstént a hidat!
Ahelyett pedig egészen felvontatták, míg teljesen elzárta a kapuboltot.
A toronyablakban pedig megjelent Mihály pap, s kenetteljes hangon mondá:
– Menj el már békével, Balika, e helyről. Itt már eleget garázdálkodtál.
Ekkor vette észre Balika, hogy milyen pórul járt.
Dühös volt, fenyegetőzött:
– No, megállj, Miska pap! Ha megkaplak, lehúzom rólad a reverendát, bőröstül együtt.
A parasztok aztán nem szántak a falipuskákból odalövöldözni közéjük. Erre a martalócok letakarodtak a hegyről, azzal a szándékkal, hogy megszállják a várat, s kiéheztetik belőle a parasztokat.
Csakhamar azonban előjött Fráter György a magyarádi hegyek mögül Czibak Imre hajdúival, s kiverte Balika martalóc hadát még Siri városából is; az elbujdosott az erdélyi havasok közé.
Ilyen szépen foglalta el Fráter György Báthory István erős várát asszonyok és papok által.
A várban felhalmozott kincseket aztán szétosztá a nemeseknek, polgároknak és templomoknak, akiktől el lettek rabolva; a fogoly asszonyokat is hazabocsátá a családjaikhoz; a hű, vitéz parasztokat megjutalmazta, s az olcsón kivívott diadal hírével tért meg János királyhoz.
És ez az egész diadal nem került egy halottjába sem a János király seregének.
