TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI ÉLET
TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI ÉLET
A budapesti népéletet általában kevéssé tarkítja más fővárosok könnyűvérű-zajos mulatozása. A diákéletből hiányoznak a Burschenschaftok: nincsenek couleur diákok s az azokkal kapcsolatos zajos commersek és paukereiok. Nem látni a müncheni Salvator-ser kimérésénél ismeretes széles jókedvet, a mesterlegények fölszabadításának ceremóniáit. Nincsenek mabillek, closerie des lilask, moulin rouge-ok, s a ledér mulatozásnak hasonló szabadalmazott fészkei.
Orfeuma, énekes kávéháza ugyan van Budapestnek is elég; de azokat csak egy bizonyos társadalmi vonalig terjedő közönség látogatja, mások csak ritkán kíváncsiságból, s külső fényre mindezek a külföldiekkel nem vetekedhetnek.
Ahelyett a komolyabb látványosságoknak nagy kedvelője a budapesti nép. Nincs olyan osztály, mely a múzeumokat ne látogatná. Minden kiállításnak, képtárlatnak nagy közönsége van; s a színházak minden szakasza megtelik, még a Shakespeare és Sophokles tragédiáira is. Hogy Budapesten nyáron át is folyást két színházban lehet előadásokat tartani, bizonyítja, hogy azok a néposztályok, melyek nyaralni nem mehetnek, a művészetben keresnek üdülést. Komoly természetű fölolvasásokon, minőket a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy- és Petőfi-társaság s számos tudományművelő társaságok rendeznek, az Akadémia üléstermei rendesen megtelnek érdeklődő közönséggel.
Sokat tesz a lakosság nyári enyhülésére különben a budapesti fürdők nagy száma és kényelmes berendezése is. Nyolc különböző fürdőben lehet válogatni, s az odautazás a Lukács-fürdői „sárga rigókon” nem kerül többe hat krajcárnál, sőt ingyenes népfürdők is vannak.
A társadalmi tömörülés elősegítésére szolgál a számtalan klub, egyesület és kaszinó. Minden iparos osztálynak van saját egyesülete, társalgáson kívül jótékony célokkal is összekötve, s minden városrésznek van kaszinója. Emezek közt legkiválóbb a Széchenyi István gróf által a harmincas években alakított első „Nemzeti kaszinó”, mely saját palotájában, igazi főúri pompával van berendezve s gyűlhelyéül szolgál az ország előkelőségének, főnemeseinek és tudósainak. Könyvtára egyike a leggazdagabbaknak.
Azonkívül vannak az Országos kaszinó, a tisztviselők társasköre, a különböző városrészek külön társaskörei, s még néposztályok és foglalkozási szakmák szerint szervezett társasegyletek is. Továbbá az athleták, a tűzoltók, a mentők társulatai; az írói és művészi egyletek, a hírlapírói „Otthon”, s különösen a pártklubok. Még tartja magát régi hírében a lövölde; de már nem olvassuk rendes bulletinjeit a lapokban; a dalegyletek csak extravillán működnek, s az egyenruhás veteránegyletek csak egyszerű temetkezési kíséretté szálltak alá.
A budapesti közönség különben nagyon szereti a látványosságokat. Az udvar jelenléte alkalmával a királyi vár kapuja, a fölvonulások órájában a két hídfő mindig népsokaság által van megszállva; még az országház kapuja előtt is kíváncsi néptömeg verődik össze, mely a híres embereket óhajtja látni.
Nagy vonzóerőt gyakorol maga az országház is, melynek karzatai rendesen tömve vannak a közönség minden osztályából való látogatókkal.
Mikor aztán a képviselő-választás ideje közelít, akkor politikai klubbá alakul át minden egyesület. Nincs kávéház, vendéglő, ahol egyik vagy másik jelöltnek a pártja tanyát ne ütne, s ezt jelzi a kapu fölé kitűzött nagy nemzetiszín zászló, a jelölt nevével.
Hat héttel a választás előtt már megkezdődik a munka. A választókerület legtekintélyesebb polgárai fölhívást intéznek plakátok útján a párthívekhez, hogy a jövő vasárnapon gyűljenek össze nagy számmal a megjelölt helyiségben. Ott azután megválasztják a százas bizottságot, s megbízzák azt, hogy huszonöt hintóra ülve vonuljon föl a kiszemelt jeles férfiúhoz, akiben a párt közbizalma egyesül, s kérje föl őt a jelöltség elfogadására. A nagy férfiú enged a megtisztelő fölhívásnak s a százas bizottsággal együtt visszatérve a gyülekezőhelyre, kinyilatkoztatja, hogy büszkének érzi magát, ha ezen kerület érzelmeinek tolmácsa lehet a jövő országgyűlésen. Azalatt megválasztották az elnököt, két alelnököt, három jegyzőt és egy pénztárnokot, aki az alkotmányos működés költségeit fogja elintézni. A szükséges összeg nagy hamar alá van írva. A választás költségeit a párthívek viselik. A legelső kiadás száz, vagy kétszáz, vagy ötszáz zászlónak a beszerzése, a jelölt nevével ellátva. Minden háziúrnak kötelességévé van téve egy ilyen zászlót a háza padlásablakába kitűzni. Ekkor a jövő vasárnapra kitűzetik a nagygyűlés, melyen a jelölt programbeszédjét meg fogja tartani.
De már akkorra az ellenpárt is szervezkedett, s egy más nyilvános téren vagy teremben megtartandó gyűlést hívott össze. Már erre a nagygyűlésre száz hintóval mennek a jelöltért, s minden kocsis mellett ül egy zászlót lobogtató polgártárs. Az utcán párt szerint éljenezik vagy a kocsiban ülő nagy embert, vagy az ellenfelét. A programbeszéd nagy lelkesedés között megtartatik, egy óra legalább megkívántatik hozzá. Akkor az egész közönség hazáig kíséri a maga jelöltjét; a két párt gyakran összetalálkozik az utcán. Nem inzultálja senki az ellenfelét, csak a saját jelöltjét éljenzi, s aztán számlálja, hogy hány kocsival voltak amazok. A jövő fölvonulásnál kétannyival fognak kirukkolni.
A következő vasárnapra tűzetik ki a nagy pártlakoma ötszáz terítékkel. Amit nem szabad az „etetés-itatás” rovatába sorozni; mert a fővárosi választópolgár a saját költségére lakomázik, s ott a „tisztelt jelölt” nem „gazda”, hanem „vendég”.
De a közbeeső idő sem foly le tétlenül. Minden utcaszegletet, házoldalt, épületállványt teleragasztanak a jelöltet éljenző hirdetményekkel és öles fölhívásokkal. Ha az egyik jelölt színe vörös, akkor a másiké zöld; ugyanilyen színű tollakat visel minden vele tartó polgár is a kalapján, a választmányi tagok pedig szalagcsillagot is a gomblyukban. – Azalatt folyik minden kávéházban, minden kocsmában a kapacitálás. Elővesznek minden furfangot, kecsegtetést, ijesztgetést, hogy az ingadozókat a saját pártjukra térítsék. Tisztességes emberek olyan gorombaságokat mondanak egymásnak, hogy máskor párbaj lenne belőle. Most minden szabad. Apák a fiaikkal, feleségek a férjeikkel otthon összevesznek. Nem lesz belőle sem kitagadás, sem válópör. Most minden szabad.
A párt organizálja magát. Minden utca kápláraljakra van fölosztva: egy ember felelős tízért, hogy azokat együtt tartja és behozza. A nagy lakomán lelkesült áldomásokat mondanak, melyeknek mindegyike egy-egy programbeszéd. A párt hírlapjai megtelnek velük. A programbeszédeket pedig kinyomtatják, s azokat, többnyire a jelölt arcképével ellátva, ingyen osztják úton-útfélen. Permanens hivatalt állítanak föl, mely rendes statisztikát készít a választókról, ki tartozik ide, ki amoda, ki mit mondott? Ki volna rá hatással, hogy megmerhető legyen? Mind a két párt arra az örvendetes eredményre jut, hogy legkevesebb tíz szavazattal, de biztosan győzni fog. Ezer meg ezer a szavazó! A jelöltnek még egy programbeszédet kell tartania, hogy az ellenjelölt beszédében mondottakat ellensúlyozza. Arra természetesen az ellenjelölt megint tart egy visszafelelést, amely állását újra megerősíti. Következik egy táncvigalom, melyen a jelöltnek ki kell magát tüntetnie, mert a hölgyeknek nagy hatása van a választásokra. Ifjú honpolgároknak, kik a választási mozgalom alatt jönnek a világra, természetesen mind a „képviselőjelölt” a keresztatyja. A fiatalság fáklyás zenével tiszteli meg a pártja jelöltjét; lelkes szónoklatok és a Rákóczy induló hangjai elevenítik föl az utcát. Új dalt komponálnak a jelölt tiszteletére, s azt a dalárdák eléneklik. Az ellenjelölt tiszteletére is íratnak versek, de azok már éppen nem hízelgő tartalmúak. A városrész legszélesebb utcáján két átelleni háromemeletes háznak a padlásáról egy kötél vonatik keresztül, s arról egy óriási zászló leng alá a jelölt nevével. Természetesen az ellenjelölt részéről is hasonló történik. Lényegesebb munkát végeznek el a párt kortesvezérei, kik reklamációk útján igyekeznek az ellenpárt táborából, amit lehet „lefaragni”, ellenben a saját híveik megtámadott jogát fenntartani. Ez kellemetlen munka. Végre, mikor elkövetkezik a nagy választási nap, már korán reggel összesereglenek a választók a kijelölt külön gyülekezőhelyre, s onnan gyalog, elöl vitt zászlók lobogtatása és zeneszó mellett vonulnak a választás színhelyére. S ott mindenik párt megbízza az elnökét és alelnökét, hogy mint bizalmi férfiak képviseljék a szavazatszedő urnánál a pártot; azok ügyelnek föl a szavazók személyazonosságára és hogy nem megy valaki kétszer szavazni. A pártelnök ajánlja a jelöltet pontban 8 órakor még más 10 választópolgár aláírása mellett, s pontban 8 1/2 órakor kívánja a szavazatot, amit a választási elnök ünnepélyesen kijelent. Kezdetben húszával bocsátják be párt szerint a szavazókat. Délig egyenlő lépést tart mind a kettő. Délután az egyik párt megcsappan. Már akkor csak ötpercenként küldenek be egy-egy szavazót. Az ellenpárt felülkerekedik. De azért nem hagyják abba a harcot. Megindulnak hintókon, omnibuszokon, tejesszekereken az elszórt híveket összeszedni, s nagy az öröm, mikor visszatér egy kocsi a megkapott szavazóval. Most kell vigyázni a vezéreknek és káplároknak, hogy a szállingó híveket az ellenfél el ne kapkodja; nyargoncok vágtatnak a hírlapokhoz, a bulletinekkel: mennyi a vörös toll száma, mennyi a zöldé. Az utcákat ellepik a néptömegek. Mindenki lázas izgalomban jár-kel. Végre megérkeznek az omnibuszok, a tejesszekerek. Nagy az örömriadal az ellenpártban. „Itt vannak az extravillánok!” Azok korábban nem jöhettek, mert a mezei munkával voltak elfoglalva. Ezek megint helyreütik az egyensúlyt. De más sem volt rest! Azok meg rezervában tartották a százas bizottságot, s mikor már az ellenpárt biztosnak hitte a diadalt, akkor berukkolnak, és mire az éj beáll, csakugyan megszerzik nehány szavazattal a többséget. De még a kórházból is elhozzák a betegeket – szavazni!
Mikor aztán az elnök bezárta a választást, kihirdette az eredményt: akkor fölzendül az örömriadal a győzelmes pártban. Most már két száz kocsival vonulnak a megválasztott képviselőért, akit őt fehér lovas, elöl-hátul föllobogózott hintón visznek a választás színhelyére a mandátumot átvenni. Amíg odáig eljut, a kocsija megtelik bokrétákkal és koszorúkkal, melyeket a szép hölgyek az ablakokból hajigáltak le. Kétfelől lobogó inges-gatyás lovasok bandériuma kíséri; az egész utca tele van repülő zászlókkal és éljen kiáltozással.
Hát bizony Budapesten így megy a képviselő választás. Nem tesszük a kezünket az ölünkbe, hanem megteszünk mindent a hazáért. Aki győzni akar, küzdjön érte!
