A BÁRÁNY ÉS A HÉT PECSÉT
A BÁRÁNY ÉS A HÉT PECSÉT
)
És újra elragadtatván lélekben, látott János egy trónt a mennyben állni. A rajta ülőnek tekintete jáspishoz és karneolhoz volt hasonló, a királyi széket pedig smaragdnak tetsző szivárvány övezte. A trón körül huszonnégy széken huszonnégy vén ült, fehér köntösben s aranykoronával. A királyi székből pedig villám és mennydörgés tört elő. A trón közepén és annak körüle volt négy lelkes állat, szemekkel borítva elöl és hátul. Egy formázott közülük oroszlánra, egy bikára, egy emberre és egy repülő sasra; mindnek hat-hat szárnya volt, kívül s belül szemekkel telve. És szünetlen zengték:
– Szent, szent, szent az örökkévaló Úr, aki volt, aki van és aki eljövendő!
A trónszéken ülő pedig kívül-belül teleírt könyvtekercset tartott, amelyen hét pecsét függött. Egy erős angyal nagy szóval kiáltotta:
– Ki méltó rá, hogy felnyissa a könyv pecséteit?
De senki nem találtatott méltónak rá égen és földön.
Ezen igen elszomorodott János, de az angyal megvigasztalta:
– Ne sírj, mert íme győzött Júda oroszlánja, ő majd felnyitja a könyvet.
S íme Bárányt látott János a trón és a négy lelkes állatok és a huszonnégy vén között, mintha megöletett volna, hét szarva volt és hét szeme – ezek az Isten hét lelkei, akik az egész földre küldettek. A Bárány a trónhoz lépett, s a rajta ülő kezéből elvette a könyvet. Ekkor minden teremtmény ezt harsogta:
– A trónon ülőnek és a Báránynak áldás, dicsőség és hatalom mindörökkön-örökké!
A négy lelkes állat Áment kiáltott, a huszonnégy vén pedig leborult, és imádta a Bárányt.
És a Bárány feltörte az első pecsétet, s kijött egy fehér ló lovasával, akinek íj adatott és korona, és elvágtatott a diadalra.
És amikor a Bárány feltörte a második pecsétet, kijött egy veres ló lovasával, akinek hosszú kard adatott, hogy békétlenséget támasszon az emberek között.
Amikor a Bárány feltörte a harmadik pecsétet, kijött egy fekete ló, s lovasa mérleget tartott, a négy lelkes állat közül pedig ily szózat hallatott: „Egy mérő búza egy dénár, és három mérő árpa egy dénár, de a bort s olajat ne bántsd.”
Amikor a Bárány feltörte a negyedik pecsétet, fakó ló jött ki, lovasa a Halál és nyomában az alvilág, s hatalmat kaptak, hogy a föld negyedrészén pusztítsanak fegyverrel s éhséggel s fenevadak által.
Amikor a Bárány feltörte az ötödik pecsétet, a vértanúk lelkei tetszettek föl az oltár előtt, s így kiáltottak: „Meddig halasztod még, Uram, te szent és igaz, a bosszúdat a mi vérünkért?” És fehér ruhát kaptak, s ígéretet, hogy a bosszú csak addig késik, amíg számuk be nem telik azon testvérekével, akik hasonlóképp megöletnek az Úr szaváért.
Amikor a Bárány feltörte a hatodik pecsétet, nagy földindulás támadt, a nap fekete lett, mint a szőrzsák, a hold veres, mint a vér, és a csillagok lehullottak az égről, mint éretlen füge az ágról nagy szélben. A föld hatalmasai barlangokba rejtőztek, és így kiáltottak a sziklákhoz: „Szakadjatok ránk, és rejtsetek el a trónon ülőnek és a Báránynak haragjától!”
Ezután az Úr angyala közelgett az élő Isten pecsétjével, és megjelölte homlokukon a választottakat Izrael tizenkét törzséből, és a számuk száznegyvennégyezer volt. Majd megszámlálhatatlan sokaság özönlött a trón köré minden népből és nemzetből és nyelvből, fehér köntösben és pálmaágat lengetve, és zengték: „Üdv Istennek, aki trónon ül, és a Báránynak.” A vének egyike pedig így beszélt Jánoshoz:
– Ezek a nyomorúságból jöttek, akik ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében. Immár nem látnak szükséget többé, mert a Bárány legelteti és az élő vizek forrásaira vezeti őket; és Isten minden könnyet eltöröl szemeikről.
Amikoron pedig a Bárány feltörte a hetedik pecsétet, nagy csendesség lőn a mennyben mintegy félórára.
