JÉZUS HATALMA A KÓR ÉS A HALÁL FELETT
JÉZUS HATALMA A KÓR ÉS A HALÁL FELETT
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent Lukács evangéliuma 5.19
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent Lukács evangéliuma 19.20
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent Máté evangéliuma 9.27
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent Máté evangéliuma 8.29
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Szent János evangéliuma 11.43
)
Jean Germain Drouet (1763–1788): A kananei asszony (Szent Máté evangéliuma 15.22)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Caracci Lajos (1555–1619): A vak meggyógyítása (Szent Lukács evangéliuma 18.41)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Szent Lukács evangéliuma 4.38
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Szent Lukács evangéliuma 4.38
)
)
)
)
Sokaknak adta vissza Jézus az egészségét, némelyeknek az életét is. Amerre csak járt, özönlöttek hozzá a betegek, s aki mozdulni nem tudott, azt hordágyon vitték eléje. Jézus pedig ritkán vonta meg csodatévő erejét a szenvedőktől, és különösképp azokon segített szívesen, akik hitüknek tanújelét adták.
Amikor egyszer Kafarnaumba ment, történetesen súlyos betegségbe esett egy római századosnak kedves és értékes szolgája, és már halálán volt. Akkor a százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit, és általuk kérlelte őt, hogy segítsen a betegen. A vének pedig azt mondták Jézusnak:
– Valóban megérdemli, hogy könyörülj rajta, mert jó szívvel van a mi népünkhöz, a zsinagógánkat is ő építtette.
Jézus el is indult velük, de félúton sem volt, amikor a százados barátai eléje léptek, és ilyen üzenetet hoztak tőle:
– Uram, ne fáraszd magad, mert nem vagyok rá méltó, hogy belépj hajlékomba, amiképp arra sem tartottam érdemesnek magam, hogy elődbe járuljak. Kérlek, hogy csak egy szóval parancsoljad, s attól meggyógyul az én szolgám. Mert én, mint katona, felsőbbség alatt állok, de én is parancsolok katonáimnak, s ha az én alantasomnak mondom, eredj, az megy, s ha mondom, jöjj, akkor jön, s ha a szolgámnak mondom, tedd ezt, megteszi.
Jézus elcsodálkozott ennek hallatán, és a vele lévőkhöz fordulva így szólt:
– Bizony mondom nektek, még Izrael fiai között sem találtam ilyen erős hitre. – A százados barátait pedig e szókkal küldötte vissza: – Menjetek, mert meggyógyult a szolga.
És a szolga állapota valóban jobbra fordult abban az órában.
Átevezett egyszer Jézus tanítványaival a Genezáreti-tavon, a gadaraiak földjére. Amint a hajóból kiszállt, egy ember jött eléje, akit sok éve ördögök tartottak megszállva. Ruhát nem tűrt meg magán, s házban nem lakott, hanem csak sírboltokban. Sokszor kísérelték már láncokkal és békókkal lekötözni, de ő azt mind elszaggatta, s csak a hegyek között bolyongott kiáltozva és a kövekhez vagdosva magát.
Amikor ez az ember meglátta Jézust, a lába elé omlott, s a lélek így kiáltott fel belőle:
– Mi közöm veled, Jézus, a felséges Isten fia? Hagyj el, ne gyötörj!
– Mi a neved? – kérdezte Jézus a tisztátalan lélektől.
– Légió a nevem – felelte az –, mert sokan vagyunk. És kérünk téged, Uram, hogy ne űzz vissza minket a poklok mélységébe! Hadd költözzünk abba a disznókondába ott!
– Hát menjetek – mondta Jézus. Az ördögök erre megszállták a kondát, amely a tóparti meredélyen legelt, a disznók pedig lerohantak, és mind a vízbe vesztek. A disznók pásztorai ezt megjelentették a közeli városban, és sokan kijöttek onnan meg a falvakból látni, mi történt. Ott látták ülve az eszelős embert, íme felöltözve és ép eszénél. Mikor megtudták a szemtanúktól, hogyan szabadult meg démonaitól az az ember, megkérték Jézust, hogy távozzék el a vidékükről, mert a csoda félelemmel töltötte el őket.
Jézus ezért hajóra szállt, és a meggyógyított ember is követni akarta, de ő azt mondta neki:
– Eredj haza a tieidhez, és mondd el nekik, mily nagy irgalmat cselekedett veled az Úr.
És az ember elment, és a Tizvárosban mindenfelé hirdette Jézus csodáját.
A Genezáreti-tó partján egyszer Jézus elé hoztak egy siketnéma embert, és kérték, tegye rá kezét. Ő kijjebb vezette az embert a sokadalomból, s amikor ketten maradtak, ujjait a fülébe dugta, majd nyálával megérintette a nyelvét, és így szólt:
– Effata! (Azaz: Nyílj meg!)
És az embernek abban a szempillantásban megnyílt a füle, és érthető szavakkal szólt.
Második alkalommal is felment Jézus a húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe. Ott volt a Betheszda tava a Juhkapu közelében. Öttornácos fürdőépület állott mellette, és itt feküdt a bénák, vakok, sánták, aszkórosok és nyavalyatörősek nagy sokasága. Arra vártak mind, hogy az Úr angyala leszálljon az égből és felkavarja a tó vizét, mert aki ilyenkor elsőnek lépett a vízbe, meggyógyult, akármi volt is a nyavalyája.
Ott járván látott Jézus egy nyomorult beteget hordágyán. Megtudta tőle, hogy már harmincnyolc esztendeje nyomja az ágyat, de itt hiába várja a gyógyulást.
– Nincsen emberem, uram – panaszolta –, aki bevigyen a tóba, amikor a víz felkavarodik, nekem pedig jártányi erőm sem maradt. Így aztán mindig megelőz valaki.
– Kelj fel hát, és vidd az ágyadat – mondta neki Jézus.
Az ember pedig felállt, és máris egészséges volt, s boldogan vitte magával az ágyát. Hamarosan megállították, mert aznap szombat volt, és megrótták, hogy terhet visz.
– Aki meggyógyított, az mondta nekem, hogy vigyem az ágyamat – védekezett az ember, de a kérdésre, hogy ki gyógyította meg, nem tudott válaszolni. Utóbb megtalálta őt a templomban, s Jézus így szólt hozzá:
– Most egészséges vagy, hát menj, s többé ne vétkezz, hogy rosszabbul ne járj.
Az ember pedig most már elhíresztelte mindenfelé, hogy Jézusnak köszönheti az egészségét; a farizeusok pedig fenekedtek rá, amiért szombaton gyógyított.
Galileában egyszer Jézus a tanítványaihoz ment, és nagy vitában találta őket néhány írástudóval. Amint meglátták őt, mind üdvözlésére siettek, ő pedig kérdezte, mi okból van a vita.
– Mester – állt elő egy ember a sokaságból –, idehoztam a fiamat, akiben néma lélek lakozik. Valahányszor a hatalmába keríti szegényt, szaggatja, hányja-veti, neki meg habzik a szája, a fogát csikorgatja és megmerevedik. Tanítványaid megkísérelték kiűzni belőle a gonoszt, de nem engedelmeskedik nekik.
– Hitetlen nemzedék, meddig kell még tűrnöm benneteket! – kiáltotta Jézus bosszúsan. – Hozzátok a fiút elém!
Abban a pillanatban, hogy eléje állt a fiú, a lélek megragadta, földhöz vágta, ő pedig habzó szájjal fetrengett.
– Mióta sújtja ez a baj? – kérdezte Jézus az apát.
– Kicsiny gyermekkora óta – felelte az. – Gyakran tűzbe meg vízbe is veti őt a gonosz, hogy elpusztítsa. Ha lehetséges, könyörülj rajtunk!
– Minden lehetséges annak, aki hisz – mondta neki Jézus.
– Hiszek, Uram – mondta azonnal a fiú apja nagy könnyhullatás között –, segíts az én hitetlenségemen!
Jézus pedig látta, hogy a tömeg egyre nő, ezért ráparancsolt a lélekre:
– Te süket és néma lélek, hagyd el azonnal, és többé belé ne menj!
A lélek akkor nagy rángások és üvöltések között kiment a fiúból, az pedig elterült, és sokan azt hitték, hogy meg is halt. Jézus azonban felsegítette, és a fiú hazament az apjával.
– Nekünk miért nem sikerült kiűznünk a gonoszt? – kérdezték tanítványai Jézustól, amikor betértek a házba.
– Mert nem elég erős a hitetek – felelte Jézus. – Hacsak annyi hitetek is volna, mint egy mustármag, s a hegynek azt mondanátok, menj oda, hát odamenne, mert semmi sem lehetetlen annak, aki hisz. Az ilyen gonosz lélek különben is igen erős, csak imádsággal és böjttel lehet kiűzni.
Történt egyszer, hogy Jézus tanított, és a házban ott ültek körülötte a farizeusok és írástudók, akik messziről jöttek, hogy hallgassák. Érkeztek pedig emberek hordággyal, s azon gutaütött beteget hoztak, de akkora volt az emberek sokasága, hogy semmiképp be nem juthattak az ajtón. Felhágtak akkor a tetőre, felbontották a cserepet, és a nyíláson át, kötélen bocsátották le a beteget Jézus elé.
– Ember, a te hitedért bocsánatot nyernek a bűneid – mondta neki Jézus.
A jelenlevők közül pedig sokan háborogtak lelkükben:
– Kicsoda ez, hogy így beszél? Hisz a bűnt csak Isten bocsáthatja meg.
Jézus azonban látta gondolataikat, és megkérdezte tőlük:
– Mi könnyebb szerintetek, azt mondani: bűneid bocsánatot nyertek, vagy azt mondani: kelj fel és járj? Hogy pedig lássátok, hogy az Emberfiának a bűnbocsánatra is van hatalma, íme azt mondom e gutaütöttnek: Kelj fel, vedd az ágyadat, és menj haza.
Az ember pedig mindenki szeme láttára talpra állt, és Istent dicsőítve hazament.
Amikor Jerikóba ment Jézus nagy sokasággal, egy vak koldus ült az út szélén. Bartimeus nevű, ami annyit tesz, Timeus fia, és tudakolta, hogy ugyan mi történik. Hallva, hogy a názáreti Jézus megy arra, kiáltozni kezdett:
– Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!
Az elöl menők csitították, de ő csak annál hangosabban kiáltozott. Meghallotta ezt Jézus, és szólt, hogy vezessék őt hozzá.
– Mit akarsz, barátom? – kérdezte. – Miért kiáltottad a nevemet?
– Uram, add, hogy lássak – kérte a vak.
– Hát láss – szólt Jézus –, a te hited meggyógyított téged.
Azonnal megjött Bartimeus szeme világa, és ő is meg a sokaság is dicsőítette Istent.
Amikor egyszer Jézus tanítványaival a Naim nevű városba tartott, a kapunál népes temetési menettel találkoztak. Egy ifjú testét hozták koporsóban, aki egyetlen fia volt anyjának, egy özvegyasszonynak. A síró anya láttán elfogta Jézust a szánalom.
– Ne sírj – mondta neki, és odalépett a koporsóhoz. A halottvivők megálltak, ő pedig kezét a koporsóra tette, és így szólt: – Ifjú, mondom néked, kelj fel!
A halott felült és megszólalt, a jelenlévőket pedig szent félelem fogta el, és dicsőítették Istent.
Jézus pedig visszatért Kafarnaumba. Ott elébe járult Jairus, a zsinagóga elöljárója, és lábához borulva könyörgött:
– Halálán van az én leánykám, kérlek, jöjj és illesd kezeddel, hogy meggyógyuljon és éljen.
Jézus azonnal elindult vele, és nagy sokaság kísérte, a szűk utcán mindenfelől szorongatták.
Volt a tömegben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, és már egész vagyonát orvosokra költötte, de nem javult, csak egyre rosszabbul lett. Ez az asszony azt mondta magában: „Ha csak ruhája szegélyét érintem is, meggyógyulok.” És Jézus mögé kerülve óvatosan köntöséhez ért, és a vér forrása azonnal kiszáradt benne, és érezte testében, hogy elhagyta a kór.
Jézus pedig megérezte, hogy isteni erő áradt ki belőle, és fennhangon kérdezte:
– Ki érintette a köntösömet?
Tanítványai ezen elámultak.
– Mindenfelől szorongat a sokaság, és te azt kérded, ki ért hozzád?
De Jézus nem figyelt rájuk, hanem körülnézett; az asszony pedig remegve a lába elé borult, és mindent elmondott neki.
– Eredj, lányom, békével – mondta neki Jézus –, a te hited meggyógyított téged.
Ahogy mentek tovább, eléjük jöttek Jairus házából, és így szóltak a zsinagóga fejéhez:
– Uram, a leányod meghalt, minek fárasztanád tovább a Mestert?
– Te ne félj, csak higgy – mondta Jézus Jairusnak, majd mindenkit elküldött, csak Pétert vitte magával és Jakabot meg Jánost, a Zebedeus fiait.
Amikor a ház elé értek, látták a siránkozókat és jajgatókat, és Jézus így szólt:
– Maradjatok békével, a lány nem halt meg, csak alszik.
Ezen sokan nevettek keserűen. Ő pedig a lány szüleivel és a tanítványokkal bement a házba, és odalépett az ágyhoz, ahol a tizenkét esztendős lányka feküdt. Megfogta a kezét, és ezt mondta:
– Talitha, kúmi! (Azaz: Leányka, kelj fel!)
A leányka pedig felkelt és járt. Jézus mondta, hogy adjanak neki enni, s meghagyta mindenkinek, hogy ne szóljanak sehol a történtekről.
Bethániában kedves hívei laktak Jézusnak: Mária és Márta és az ő fivérük, Lázár. Jézus több alkalommal is szállást vett náluk útjain. Márta példás gazdasszony volt, mindig sürgött-forgott, hogy a vendég elégedett legyen. Mária pedig inkább Jézus lábainál ülve hallgatta őt. Egy ízben ki is fakadt Márta:
– Uram, szólhatnál nővéremnek, hogy segítsen, mert egyedül nem győzöm a munkát.
– Márta, Márta – csóválta a fejét szelíden a Mester –, te sokat sürgölődsz, és az is jó, ám Mária a jobbik részt választotta, és azt sohasem vesztheti el.
Egyszer azután a nővérek üzentek Jézusnak:
– Jöjj el, uram, mert Lázár, akit te szeretsz, igen beteg.
Jézus a hír vétele után még két napig maradt tanítványaival Galileában, s akkor így szólt hozzájuk.
– Lázár, a mi barátunk elaludt, megyek és felkeltem őt.
A taníványok óvták tőle, hogy Júdeába menjen, mert tudták, hogy a papi fejedelmek Jeruzsálemben igencsak fenekednek ellene, de ő nem tágított, s akkor Tamás, az Iker így szólt a többiekhez:
– Menjünk el mi is, és haljunk meg vele.
Amint elértek Bethánia határába, Márta hírét vette az Úr közeledésének, és elébe sietett.
– Uram – mondta neki –, ha velünk vagy, nem halt volna meg az én bátyám. Most pedig már negyednapja a sírban van.
– Feltámad a te bátyád – mondta neki Jézus.
– Igen, tudom, a nagy feltámadáskor, az utolsó napon – felelte Márta szomorúan, de Jézus komolyan szólt hozzá:
– Én vagyok a feltámadás és az élet, aki bennem hisz, ha meghal is, élni fog, és aki élő hisz bennem, az nem lát halált. Te hiszel-e?
– Hiszek, Uram – felelte Márta –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten fia.
És elsietett, és így szólt titkon húgához:
– Jöjj te is, a Mester itt van, és hív téged.
Márta elment, és követték mindazok, akik a városból meg Jeruzsálemből jöttek a nővéreket vigasztalni, mert azt hitték, hogy a sírhoz megy. Alig ért Mária Jézus elé, sírva omlott a lábához, és sírtak azok is, akik vele jöttek. Fájdalmukat látva Jézus maga is könnyekre fakadt, és megkérdezte, hová temették a testet.
– Jer és lásd – mondta Mária, és megindultak mind a sírhoz. Az pedig egy kőlappal elzárt üreg volt.
– Vegyétek el a követ – rendelkezett Jézus.
– Uram – mondta Márta aggodalmasan –, már szaga van, negyednapja fekszik odabenn.
– Nem mondtam néked, hogy ha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét? – felelte Jézus. Elvették hát a követ, Jézus pedig szemét az égre emelte, hálát adott Atyjának, majd fennen kiáltott:
– Lázár, jöjj elő!
A halott kisvártatva feltűnt a sír szájában, még rajta a gyolcspólyák, amelyeket a holttestre tekertek volt, és a szemfedő az arcán.
– Oldozzátok fel, hogy járni tudjon – mondta Jézus.
Ezeket látva pedig sokan hittek benne.
