Sajtó. – nyilvánosság.
Sajtó. – nyilvánosság.
A’ nemes gróf a’ sajtószabadságnak ’s igy együtt vele a’ nyilvánosságnak is elméletben meleg barátja; mert annak az emberiség jogait bizonyosan kivívó áldását az emberek által nyert minden diadalmaknak elibe teszi (236 l.). – Azonban midőn ezen isteni adománynak élvezése forog kérdésben, nagyon különösen nyilatkozik. Igy a’ 113-ik lapon: „Ugyan mi világlik ki? hogy a kormány féltékenysége nem volt tán olly igen oknélküli, midőn bizonyos felhevülési árnak gátot vetni ohajtott, ’s hogy legyünk csak magunkra hagyva, legyen csak a’ sajtónak éles fegyvere minden vagy elég korlát nélkül kezünkben, és pezsgő vérünk ’s a’ t. nem engedendi, miszerint sajátunkkal minmagunk kárositása, minmagunk megsértése nélkül rendesen és tartólag éljünk” (171 l.). – „És éljünk csak a’ sajtóval minden czél és határ nélkül, és engedjük csak, mikép azzal mindenki kénye kedve szerint élhessen – – és lesz köztünk elég, kinek kezében a’ sajtójog a’ gyilkosnak gyilkánál, a’ gyujtogatónak kanóczánál nagyobb átokká fog válni. Vagy más szóval: irhasson mindenki honunkban, mit akar, és bocsáthasson mindent akármi formában és kiterjedésben sajtó alá, és ebben ne tegyen a’ kormány akadályt, ’s mi se tűzzünk ki legkisebb határt és czélt, csakhamar árnyékba fog állittatni a’ Pesti Hirlap ’s a’ t.” Illyenek számtalanszor fordulnak elő a’ nemes gróf könyvében; és minthogy e’ könyv censura alatt van irva, és olly sajtó ellen intézvék a’ felszólalások, melly szintugy könyvvizsgálati ellenőrség alatt áll: világos, hogy a’ nemes gróf nem csak a’ szabad sajtót tartja veszedelmesnek a’ magyarra nézve, hanem még a’ könyvvizsgálati kormányszabályokat is tágabbaknak látja, mint körülményeink szerint kivánatos. – És ezt hazánk reformatora mondja. Lássa meg az érdemes olvasó, mikint képes e’ dologgal tisztába jőni. – Nincs szándékomban a’ szabad sajtó apologiáját irni. E’ kérdés erősbeknél erősbek által már ezer ’s ezerszer végigfejtegettetett. Nehogy olly példákra hivatkozzam, miket akárki forradalmi vádakkal illethessen, csak az olly igen royalis szellemű Chateaubriandnak a’ pairek kamarájában mondott hires beszédére hivatkozom gróf Dessewffy Józsefnek az országos rendszeres munkák között – fájdalom! – csak különvélemény gyanánt rejtekben tündöklő halhatatlan munkájára, mellyért Trencsinnek nemes rendei az érdemes grófot hazánk köszönetére méltónak közvégzésileg kinyilatkoztaták; és hivatkozom végre a’ „Századunk”-nak mult év végével e’ tárgybani értekezésére. – E’ hivatkozásokat azonban csak figyelmeztetésül hozom fel azoknak, kik az említett jeles műveket még talán nem olvasták; a’ nemes gróf nézeteire pedig azon rövidke megjegyzést teszem, hogy ezek a’ „nem-érettségi”, „visszaélési” ’s a’ t. kifogások a’ sajtószabadság leghatározottabb ellenségeinek már ezerszer meg ezerszer hallott ’s ezerszer meg ezerszer megczáfolt mindennapias ellenvetései, mellyek ha helyt fognának, szabad sajtóra soha, de soha egyetlenegy nemzet sem találtatnék megérettnek; mert a’ nemzeti érettség ’s értelmesség gombakint nem nő; eszköz nélkül a’ czélt el nem érheti; a’ szabad, vagy – hogy körülményeinkhez mérve, határozottabban szóljak – szabadabb sajtóra csak szabadabb sajtó által lehet megérni; itt az eszköz czél is egyszersmind; – avvagy mondja meg az érdemes gróf, ki ’s mikor vezetgette a’ magasztalt angol fajt fokonkint, lépcsőnkint azon lelki táplálékhoz, mellynek köszönheti főképen méltán dicsőitett értelmességét? – És ne felejtsük el, hogy a’ sajtó is emberi mű, ne építsük hát egyedül valódi vagy vélt árnyékoldalára itéletünket; és ne felejtsük el különösen, hogy az nem a’ sajtó büne ’s nem is a’ nemzet éretlenségének jele, ha vannak emberek, kik máskép vélekednek, mint szeretnők. De hiszen a’ sajtóval is ugy van az ember, mint a’ szabadsággal; a’ szabadságot – elvben – minden ember szereti, csakhogy egynémelly ember egyedül magát, más ellenben mindenkit szabadnak ohajtana. – E’ kényes tárgyba bővebben nem lehet ereszkednem; de megvallom, különösen hatott rám, ép’ a’ nemes gróftól szorosabb korlátok utáni vágyat hallani!
* * *
És midőn ezek szerint a’ „vád és védelem” rovatot berekeszteném, legyen szabad a „Nehány szó a’ lóverseny körül” czímű munkából néhány sorokat idéznem: „Ép hazában elég tág mező áll nyitva ezrek külön-külön munkálódási pályájára, s elég széles ott az út, hogy egyik a’ másik mellett, ugy örülvén mások előmenetén mint magáén – – haladhasson.” – Ismét más helyütt: „Azt hiszi, már nagy haszonnal egymás ellen fordíthatjuk fegyvereinket, egyik a’ másiknak józanságát, jó szándékát, szóval hitelét, mennyire lehet, lealacsonyitván? holott – mint én hiszem – ha valaha, most nagy a’ szükség egymás iránti bizodalomra ’s őszinte – – magát megtagadni tudó kézfogásra.” – És ismét másutt: „Véssük mélyen szivünkbe Vörösmarty „Szózatát”, e’ gyönyörű lélekszüleményt, és búcsút adván – – – egymás iránti bizalmatlanságnak, – – ne tagadjuk végre magunktól meg azon eddig soha nem ismert édeni kéjérzést egy lelkű egy testű családságba, egy czél ’s egy vég után törekvő nemzetségbe forrnunk egybe.” – E’ bölcs intéseknek részemről tehetségem szerint hódolva, őszinte önmegtagadással nyujtom a’ nemes grófnak jobbomat, – nyujtom azon vallomással, hogy a’ Pesti Hirlapnak tökélytelenségét, ’s igen sok hibáit vonakodás nélkül elismerem; a’ mi jó tanács van a’ nemes gróf könyvében, követni fogom, ámbár nem négy szem közt (lásd: „A’ kelet népe” 37 l.) ’s nem is igen engesztelő modorban, sőt inkább nemzetgyilkolási vádak- és fej-betörési fenyegetések kiséretében adatott; ’s a’ nemes grófot, mint már előbb, ugy most is, mély tisztelettel kérem, méltassa vezérlő tanácsára azt, kinek most utját állani törekedett; mert bizonyos lehet a’ nemes gróf, hogy – a’ mint már a’ Pesti Hirlap 1-ső számában mondottam – tanulni szeretve is, szükségét is érezve, észnek és oknak mindig örömest hódolok: és bizonyos lehet arról is, hogy szennyes érdekek vezetni soha sem fognak, meggyőződésem nem lesz eladó, és sem a’ hatalmasok komor tekintete, sem polgártársaim heve soha el nem tántorít. – Ha pedig a’ nemes gróf igénytelen személyemet vagy hirlapszerkesztői foglalatosságomat csekélyebbnek tartja, mintsem kézfogásra nyujtott jobbomat elfogadná, vagy hivatásomban vezérlő tanácsára méltatna: azon esetre méltóztassék legalább reám is kiterjeszteni fentebb idézett sorait, hogy „ép hazában elég széles az út, miszerint egyik a’ másik mellett haladhasson.” Részemről biztosithatom a’ nemes grófot, hogy folytassa bár, ha ugy tetszik, megtámadását, ’s tépje ügyemet és személyemet, a’ mint tetszik: mégis valahányszor a’ nemes gróf honunk boldogságának épületén „positiv” munkálkodandik, ’s homokhordó napszámosokra szüksége leszen (lesz pedig, mert olly nemzetnek vagyunk tagjai, hol „semmit rólunk nélkülünk”), a’ százezerek között, kik ’a gróf vezéri szemére örömest függesztik tekintetöket, sok erősebbet igen, de hűbb napszámost nem talál, mint én.
