Modor. – Tactica. – Agitatio.

Teljes szövegű keresés

Modor. – Tactica. – Agitatio.
Il n’ est que de s’entendre. Lui et moi sommes quasi d’ accord, et ne nous en doutions pas. – Il se plaint de mon language. Hélas! je n’en suis pas plus content que lui. Mon style lui déplait. – Oh! qu’il a raison selon moi.
P. L. Courier.
 
Nem tudom, irtak e hirlapi modor ellen könyvet valaha; de azt tudom, hogy ha olly érzékenyen nem bántana, hazám legnagyobb férfiát ellenemnek tudni, szerencsésnek kellene magamat vallanom, hogy csekély tehetségeim ’s e’ pályáni járatlanságom mellett is sükerült ugy szerkesztenem a’ Pesti Hirlapot, miszerint még ezen tisztelt ellenem is csak modor ellen teszen kifogást. Isten adja, hogy nagyobb gáncsot soha ne érdemeljek. Mert hiába, bármennyire ügyekezzem is fogékony kebellel fogadni a’ nemes gróf állitásait, nem tudok meggyőződni a’ felől, hogy ha a’ példanélküli megtámadást szenvedett hirlapnak iránya jó, ha elvei helyesek, ha csaknem minden eddig megjelent czikk fölvehetőnek itéltetik (mind a’ nemes gróf állitásai): ezen hirlap pusztán modora miatt nemzetgyilkoló lappá válhassék. – Modort védjek tehát! – mert hiszen elveket nem kell védenem – de valljon ez maga nem eléggé mutatja e, hogy védelemre nincs szükségem? kivált olly könyvnek ellenében, mellynek modora – ha modort védeni kell – éppen azon ellenvetés ellen volna magát védni kénytelen, melylyel a’ Pesti Hirlapot megtámadja.
„Megmondom, miben hibáz a’ Pesti Hirlap szerkesztője – szól a’ gróf a’ 153-ik lapon – abban, hogy a’ képzelet és gerjedelmek fegyverével dolgozik, és nem hideg számokkal, vagyis a’ szívhez ’s nem az észhez szól.” –
Képzelet! és a’ nemes gróf szól a’ képzelet ellen, – a’ nemes gróf, ki az 1840-iki országgyülésben már-már egy francia conventet látott; ő, a’ ki zendülést jövendöl, IV. Béla idejével ijeszt, ’s nem azért, mintha egy ujabb Batu khán – bárha nem Szamarkandból is – fenyegetne, hanem mivel a’ Pesti Hirlap a’ szívhez ’s nem az észhez szól! – Felhivom birálatul a’ közvéleményt: itélje meg, hol van több képzelgés, az ephemer becsű hirlap rögtönzött czikkeinek legfellengősebbjében e, vagy gróf Széchenyinek 24 íves könyvében, mellynek nem egy órányi röpke éldeletre számitott tartalmasságánál, a’ szerző nevénél és genialitásánál fogva nem lehet a’ nemzet figyelméből hervatag virágillatkint elszállnia, mint a’ hirlapnak; hol van több szívhez-szólás, e’ könyvben e, vagy a’ hirlapban? – Azonban örömest felhagyok az egyenvonal csábfegyverével; ha csakugyan szívhez szól a’ Pesti Hirlap, ’s ha csakugyan hiba igy szólania: hibámnak súlyán – Fouché szerint pedig politicában hiba több mint bűn – hibámnak súlyán a’ nemes grófnak hasonló hibája nem könnyítene, legfölebb gyarlóságomnak hizelegne. – Lássuk inkább, hiba e, hirlapban szívhez szólani?
Emlitém már valahol – hol? nem emlékezem, mert száz meg százszor megszakították szerkesztői foglalatosságaim gondolkodásom s’ munkám fonalát – emlitém valahol, hogy három nagy osztályra különbözhetők a’ dolgok, mik egy hazai hirlapban helyt találhatnak: törvényhozásiakra, törvényhatóságiakra ’s egyediekre. Ügyekeztem azt is megmutatni, hogy emberi viszonyokat tárgyazó fejtegetésekből a’ szivet egészen kiparancsolni nem is tanácsos, de nem is lehet; hiszen a’ gróf maga is ugy utasít (164 l.), hogy a’ szív tehetségeit kifejteni, kiképezni, nemesitni legfőbb tiszt; és a’ kettőnek kapcsolati szükségét igen világosan elismeri, midőn a’ 176-ik lapon csak azon cselekvésre üti a’ helyeslés pecsétét, mit a’ nemesen érző szív jelelt, de az értelem módositott, és tervezett hoszabb időre, bizonyos czélra; ’s csak annak gyümölcsét mondja édesedni évrül évre mindinkább, mellyet a’ nemes szív sugott, de a’ kormányzó ész irányozott. Csak az tehát a’ kérdés: tárgykülönbség szerint minő arányban kell az értelem okait az érzelem gerjedelmeivel támogatni? – Az e’ kérdésrei feleletből ki nem maradhat az agitatio fogalma: erről hát előbb szükség szólani.
Bün és gyarlóság visszaélhet a’ legszentebbel is. Történt, ’s nem egyszer történt, hogy tudatlanság és szenvedelmek felizgattattak nemtelen czélokra, vagy czéltalanul. – Más részről voltak ’s vannak emberek, kik – mint Spanyolhonban II. Fülöp – azt gondolják, legalább szinlik, hogy nemzetek életében a’ sirkerti csend elégedésnek békes nyugalma; ’s ezeknél a’ hit vagy képmutatás kárörömmel ragadá meg az elriasztó jeleneteket, miket amott a’ bün és gyarlóság előidéztek. És a’ félelem nemleges gyönyörét vadászó gyávaság ’s a’ tespedésnek mozgástól undorodó lajhár-szerelme e’ szóhoz: „izgatás” – „agitatio” – értelmet kötött, mi benne nincs; vagy ha van, kivétel és nem szabály; ’s az „agitator” szót politicai türelmetlenség mint bűnbélyeget süté homlokára az embereknek, kik mozdítanak; holott az izgatás ember életének legtermészetesebb attributuma, valamint mozgás minden életnek föltétele.
Quaequae immota quies nimium premit, illa peribunt;
Sed quae continuo sunt agitata, manent.
Az ember míg él, gondolkozik; a’ ki gondolkozik ’s társaságban él, gondolatait másokkal kicseréli, szóval, irásban vagy képletekben; ’s ez nem egyéb mint agitatio. Minden szó, minden hang, minden betű, a’ gondolatnak minden nyilatkozata agitatio. Az emberélet e’ természetes attributuma nélkül még ma is makkot ennénk az őserdők vadonaiban. Az agitatio tehát, magában véve, nem csak nem rosz, sőt nemzeteknél mint egyedeknél az életnek föltétele. Áll ez kivétel nélkül minden nemzetről, áll még azokról is, hol milliók fölött nyujtá ki vaskarját egy autocrator, kinek akaratja kényénél egyéb törvényt nem ismer; de kétszeresen áll olly nemzetnél, melly gépi nullitásra le nem sűlyedett, mellyet akaratja nélkül még csak boldoggá sem tehetni. Illy nemzetnél az agitatio szüksége, általában véve, soha nem szünhetik meg; egyes kérdések igen, de az összes nemzet az agitatio korán tul soha sem emelkedhetik; mert ez annyit tenne, mint tulemelkedni az életen; életen tul pedig csak a’ halál van, – nemzetek életében nincs feltámadás. – Hiszen emberi mű politicában, mint más akármiben, örökké tökélytelen marad, a’ feltartóztathatatlanul rohanó idők örökké uj viszonyokat ’s az uj viszonyok uj szükségeket idéznek elő; és éreztetni ama’ tökélytelenségeket, éreztetni az uj viszonyok szülte uj szükségeket, ép’ ebben áll az agitatio. Ismételem tehát: egyes kérdések tulérhetnek, érnek is az agitatio stadiumán, de a’ nemzet maga egészen tul soha nem érhet. – És ha igaz, hogy egy politicai hirlap nem vétkezik, ha körébe ügyekszik vonni mindent, mit a’ nemzet szivében egy hangrezgésre találni nagy, nemes és szent érdekek jogosítanak: szoros logica szerint annak is igaznak kell lenni, hogy a’ nemzeti érdekek eme’ tág mezején örökké lesznek tárgyak, mikre nézve a’ hirlapok az agitatio stadiumán magokat tul nem tehetik a’ nélkül, hogy koruk ’s nemzetük mögött elmaradjanak, vagyis hogy hirlapok lenni megszünjenek. – Erre nézve a’ tisztelt gróf velem egyetérteni látszik; mert hiszen programmájában kötelességül tűzi ki egy olly hirlapnak, minőre most a’ magyarnak szüksége van, hogy „a’ körülményekhez képest majd halkkal majd gyorsabban izgassa a’ nemzeti testet” (59 l.). – Il n’ est que de s’entendre. Nincs az egymást-megértéshez fogható dolog.
Azonban a’ nemes gróf másutt örvendő helyesléssel mondja, hogy „a’ mult országgyülés végével hazánk néhány leghűbb, de egyszersmind legegészségesebb velejű fiai bátran kimondák, és e’ szerint cselekednek is, hogy az agitationak szüksége ideig-óráig megszünt” (47 l.). Ugy látszik első tekintettel, hogy ezen állitás a’ fentebb idézettől némileg eltér: azonban nincs a’ dologban semmi ellentét, legfölebb egy kis félreértés, mellyet könnyű lesz kiegyenlíteni.
A’ mult országgyűlés végével énnekem is volt szerencsém összejőni, ’s mint magyar férfiakhoz illik, kiket magánytársalgásban sem érdekel semmi elevenebb, mint a’ közügyek, értekezni, részint pedig levelezni édes hazánk állapotjáról többekkel, kiket születés vagy nemzeti bizodalom azon országgyűlésben részt venni engedett, ’s kik alkalmasint hazánknak a’ nemes gróf által említett leghűbb, egyszersmind legegészségesebb velejű fiai közé tartoznak. – És midőn én, ki körülményeimnél fogva a’ dolgok helyzetének ismeretéből kiestem vala, kérdezném: minő véleménynyel ’s minő reménynyel avvagy félelemmel térnek haza az országgyülésről? egyetemesen ugy nyilatkoztak, hogy miután a’ nemzet és kormány közti surlódások véget értek, sem ok nincs, sem tanácsos nem volna, a’ nemzeti ingerültséget éltetni, ’s erőt és időt, mire a’ haladás ösvényén olly nagy szükségünk van, az elvégre csakugyan mennyire annyira kiegyenlített mezőn emészteni. Minélfogva ugy vélekedtek, hogy miután a’ történteket nemtörténtekké isten sem teheti, legjobb a’ multat aludni hagyni, a’ surlódások folytatását nem provocálni, ’s köz polgári életünkben vezérelvül venni, hogy a’ jogvédelmi agitatio szüksége ideig-óráig megszünt. – Ez vala hitök, véleményök. Ellenben azt is kijelentették, hogy miután a’ nemzeti lelkesedés négy éven át folytonos feszültségben volt, jellemünk sajátságánál fogva méltán félhetünk, hogy annyi erőnyilatkozás után pihenésre adja magát a’ közvélemény, ’s re quasi bene gesta megállván, majd ismét alvásra veszteget annyi időt, mennyit jogvédelemre kellett fordítania, miszerint aztán a’ jövő országgyülés kellőleg előre nem készitve találván a’ közvéleményt, kénytelen lesz olly kérdések előkészitésével bibelődni, mellyeket készen kell vala találnia. – És ez volt félelmök a’ jövendőrül. És valóban nem is ok nélkül; mert ha már lélektanilag is bizonyos, hogy minden feszültséget ernyedés követ: nemzetünk jelleméről, magasztos fényoldalai mellett, sokkal inkább példabeszéddé vált a’ szalmatűz, mintsem remélni lehetett volna, hogy a’ minek elkövetkezését hasonló körülmények között, emberi természetünknél fogva, bármelly nemzetnél valószínűnek gyanithatók, az épen minálunk fog kimaradni, kiket hajlamsajátság is oda vezet. – Volt még egy körülmény, a’ melly e’ hitet igazolá. Tagadni nem lehet, hogy voltak köztünk mindig ollyanok, ’s még ma is vannak, kik a’ haladásnak ugyan nem szegülnek ellene: de azt őszintén nem is pártolják; hanem minden lépést bizonyos kénytelenségi nemakarással tesznek, melly már a’ kezdetet végnek szeretné tekinteni ’s minduntalan megállapodni. Ugy vagyok értesitve, hogy ezen felekezet az országgyülés utolsó óráiban, midőn egyetlen kis beszélgetés egynél vagy másnál három évre irányt határozhat, igen sűrűen hallatá magát, miképen bizony elégedetten térhetni haza, ’s minden kívánság, minden ohajtás legalább is három éven át valóságos indiscretio. – Világosnak gondolom ezekből, hogy midőn a’ körülmények, a’ nemzet hajlama ’s emberi természet sajátsága ezen altatóknak olly hatalmasan kezökre dolgoztak: az aggodalom, mellyet emliték, távolról sem volt alaptalan. És épen innen magyarázható, hogy egy illy hirlapnak keletkezése, minő a’ Pesti Hirlap lenni szeretne, hahogy ügyesebb szerkesztőre talál, már az országgyülési körben mint kivánatos emlitteték; később pedig annak létesítésére, bár sikeretlenül, ép’ azon körből lépések is történtek, mint ezt a’ Pesti Hirlap genesisénél előadám.
E’ nézeteket nemzetünk erkölcsi életének az országgyülés berekesztése utáni állapotja igen szembetűnően igazolá. A’ követjelentési gyülések, a’ mellett hogy imitt-amott, de ezt is csak ritka helyütt, a’ nemzeti háladatosságnak felvillanó sugárai által élénkittettek, mondhatni: minden nyom, minden maradandó hatás nélkül enyésztek el; pedig én azon hitben vagyok, hogy a’ követjelentési gyülésekben kellene csirára fejleni a’ jövő törvényhozás magvainak. – E’ részben 1840 év 1836-tól nagy mértékben különbözött. Lekerülvén szőnyegről az erős ingerlők, mik a’ nemzeti test életizmait négy éven át feszítették; s’ a’ kik e’ feszülést még talán éltethették volna, kötelességüknek tartván nem tenni, a’ fáradtságnak bizonyos neme látszott a’ nemzeten elömleni. – És néhány hónap mulva előkerült a’ vegyes házasságok kérdése; ’s a’ mint minden rosznak van jó oldala, hazánknak leghűbb, egyszersmind legegészségesebb velejű fiai határozottan oda nyilatkoztak, hogy ezen kérdésnek előkerülése fogná kifejlődésünk processusát az elalvástól megőrizni. ’S valóban ugy lőn.
Ezeknek valóságára nézve bátran hivatkozom mind azokra, kiket itt a’ szó megillethet; ’s azon következést vonom ki: hogy a’ nemes gróf fenidézett két állitása közt ellenkezés nincs; mert a’ kormány ellenében az agitatio szüksége igenis megszünt; de a’ nemzetéletre nézve általában nem csak meg nem szünt, sőt a’ nemes gróf is helyesli egy hirlap eszméjét, melly a’ nemzeti testet körülmény szerint majd halkkal, majd gyorsabban izgatná. – És én a’ nemes gróffal mind a’ kettőre nézve tökéletesen egyetértek.
Már most kötelességemnek tartom, kissé fejtegetni, mikép gondolám én a’ Hirlapban ezen körülmény szerinti halkságot vagy gyorsaságot egyes kérdések szerint alkalmazni. –
A’ Pesti Hirlap 32-ik számának vezérczikkében ügyekeztem a’ haladási pálya három stadiumát röviden levázolni. Mondám, hogy első stadium: midőn érezzük, hogy a’ dolog nem jól van ugy a’ mint van, – az agitatio stadiuma; második: midőn meggyőződünk, hogy a’ dolog máskép is lehet – discussio stadiuma; harmadik: midőn azt mondjuk, máskép kell lenni, – cselekvés stadiuma. – És kifejezém meggyőződésemet, hogy minden főkérdésekre nézve az első stadiumon már alkalmasint tul vagyunk, sokakra nézve pedig már a’ harmadik stadiumban vagyunk. És az első stadiumon tul levők gyanánt emlitém: az ősiséget, az adót, az örökváltságot, a’ birtokjogot, az országos közmunkákat, a’ népnevelést, a’ királyi városok állapotját. – Ebből látszik, hogy midőn az agitatio stadiumán magunkat tul lenni mondottam, nem szólottam a’ nemzetéletről általában, nem annak mindennemű közérdekű viszonyairól; hanem szólottam bizonyos főkérdésekről, és – a’ mint az egész szövedékből látszik – törvényhozási főkérdésekről.
És itt vagyunk az első osztálynál, mellyet a’ nemes gróf ugy, valamint én, hirlapi fejtegetésre alkalmasnak itél; t. i. a’ törvényhozási tárgyaknál. ’S a’ törvényhozási tárgyak kétfélék. Első rendűek, miket kiki saját véleménye szerint a’ legelső országgyülésen teendők sorába tűz; másod rendűek, mik távolabbról intenek felénk. – Ez utóbbiak, nézetem szerint még nem egészen élték tul az agitatio stadiumát: de azért mégis napirendűek; mert a’ közvélemény nem érhetik meg egyetlen éjnek átfordulatán; ’s azért ugy gondolám, hogy illyesekről szólván a’ Hirlapban, nem roszul cselekszem, ha gondolataimat szívemen eresztem keresztül, vagyis részvétre ügyekszem a’ szívet buzdítani, miszerint az értelmet discussióra ösztönözze; de a’ mennyire rajtam áll, soha sem mulasztom el, a’ fontolgató értelem köréből kitűzni egy-két elvecskét, mellyet csekély nézetem szerint alkalmasnak vélek arra, hogy a’ részletek fejtegetésében azoknál, kiknél az alapelv rokonértelemre vagy elfogadásra talál, irányul szolgálhasson; miután én ugy vélekedem, hogy a’ journalistica (mikint a’ Pesti Hirlap legelső számának Értekezőjében megmondatott) már nevénél ’s rendeltetésénél fogva csak ephemer hatásra számolhatván, a’ hirlapoknak legfőbb érdeme tulajdonképen nem abban áll, hogy elmondják a’ szerkesztőnek ’s dolgozótársaknak gondolatait, hanem hogy gondolatokra ébresztenek, ’s ekkép észrevétlenül működnek, mint a’ levegő. ’E kérdéseknél tehát jónak véltem, ahoz tartani magamat a’ hirlapszerkesztésben, mit a’ nemes gróf a’ 176-ik lapon ajánl; t. i. hogy a’ nemesen érző szív jeleljen ki tárgyakat, miszerint az értelem ingert kapjon felfogni, ’s módositsa és hoszabb időre bizonyos czélra kitervezze. – De az első rendű tárgyakkal, azokkal t. i., mellyek ha nem hozatnak is talán tisztába a’ legközelebbi alkalommal, de véleményem ’s mások véleménye szerint is tisztába hozandók lennének, – a’ dolog egészen máskép vagyon. Minket magyarokat kebelfogékonyság ’s politicai conjuncturák az utólsó 15 év alatt hamar érleltek; ’s ez érlelésben senki egyesnek nincs annyi része, annyi érdeme, mint gróf Széchenyi Istvánnak. Itt hát az izgatás korán tul vagyunk. És itt nézetem szerint a’ Pesti Hirlap a’ szívhez soha sem szól, ’s ha szól, elismerem, hogy hibáz; de állitani merem, hogy ez olly ritkán történik, ’s vétkes vagy nemtelen szenvedelmeket ekkor is olly kevéssé ügyekszik gerjeszteni, miszerint valóban, nem mondom, hogy gyöngédtelen bánás, de legalább rosz tactica volt, ellene annyi bünváddal, annyi gyanusítással lépni föl, miszerint bizonyára nem a’ grófon mult, hogy az élők seregéből már ki nem töröltetett azon hirlap, mellynek megszüntét valódi közcsapásnak tartaná; azért, a’ mint látjuk, kezdet óta mindent el is követett életben-tartására!
Ám nézzük, ha ugy tetszik, egyenkint azon tárgyakat, miket az agitatio korán tul lenni elismertem. – Ott van az ősiség. Felhivok akárkit, olvassa meg a’ Hirlap 23 ’s 24-ik számait, nem fogja e találni, hogy ugy a’ vezérczikkek mint az Értekező fejtegetései egyenesen a’ mikép? mezején, ’s korán sem a’ képzelet és gerjedelem fegyvereivel, hanem hideg számokkal, a’ legaprólékosabb részletekre kiterjeszkedve dolgoznak; hacsak a’ dolog fekvésének rövid historiai vázlatát nem venné a’ gróf szívhez-szólásnak; vagy pedig azt, hogy miután a’ módokról véleményeinket előterjesztők, Deák Ferencz követi jelentéséből idézek néhány gyönyörű sorokat, miket a’ gróf szívhez-szólásnak keresztel talán, de én meg vagyok győződve, hogy azon közléssel az ügynek hasznos, olvasóimnak kedves dolgot tevék, ’s ha némelly részben talán az agitatio stadiumába tartozónak itéltetnék is mind az, mit ennek erőtlen utánzásaul, itt-ott a’ hideg számokkali fejtegetésnek utána ragaszték, talán nem hig velejű kapkodás volt; mert (hogy ez uttal csak az ősiségnél maradjunk) e’ kérdés ollyan, hol a’ módokat részletekben fejtegetnünk kell, de fejtegetnünk azon elhatározott akarattal, miszerint a’ jövő országgyűlésig a’ cselekvés stadiumára érleljük meg; mert Deák is ugy vélekedik, hogy az ősiség mindinkábbi megszüntetésének jövőre a’ törvényhozás első gondjának kell lenni. Márpedig midőn valamit a’ cselekvés stadiumára akarunk vinni, ismét ki nem kell a’ szívet felejtenünk számolásunkból; mert a’ hideg ész csak a’ rábirás okait mérlegeli föl, a’ szív cselekszik; ezt a’ psychologusok mind igy tartják. Ekkép teljesedik be itt is, mint mindenhol, hogy a’ szélek találkoznak; mert a’ cselekvés stadiuma az izgatási stadium sajátságában osztakozik.
Hasonló szempontból vette föl a’ Pesti Hirlap a’ többi kérdéseket is, a’ mennyiben már előfordultak hasábjain; mik közül, ámbár bizonyos tekintetben nem egészen a’ törvényhozási tárgyak közé tartoznak, hármat kell idéznem, minthogy a’ gróf vádjaival szorosabban összefüggenek; egyik: az örökváltság; másik: a’ birtoktalanság; harmadik: a’ büntetőjog.
Roszalva említi valahol a’ nemes gróf, hogy a’ Pesti Hirlap a’ magyar alkotmányos régi várat kivülről ijeszti. – E’ vádját, megvallom, nem tudom, mire alkalmazzam, hacsak a’ Hirlap 13-ik számának ugy vezérczikkében mint Értekezőjében vitatott örökváltsági kérdésre nem alkalmazom, minthogy ott az mutogattatik, miképen a’ földesuraknak érdekökben fekszik az urbéri állapotnak szabad egyesség utjáni megszüntetése; mert ha igy nem történik, előbb-utóbb a’ következő törvénynek el kell következnie, ’s ez valószínűleg nem lesz olly kedvező, mint a’ szabad egyesség. Már ha ezt hiba volt megmondanom: ugy valóban isteni tehetséggel sem volnék képes megnyerni a’ nemes gróf tetszését; mert ha most, miután tudom, minőnek kivánná látni a’ Peti Hirlapot, minden más tekintetet félretéve, egyenesen a’ végett ragadnék tollat, hogy megkisértsem, ugy irni, mikint a’ nemes gróf kivánja, talán csak a’ kérdéses czikket másolnám le. – Azt mondja valahol a’ nemes gróf, hogy aprólékos részletekkel nem bibelődve, a’ nemzeti nagy sebeket kellene felhoznom; – és ime! én az anyagi világban legnagyobb nemzeti sebnek tartom, hogy hazánkban a’ föld nem szabad, ’s nincs szabadság és nincs biztosság a’ javak világában. A’ nemesi birtokot békók közt tartják ’s örökös bizonytalanságban tengetik az ősiségi törvények; a’ jobbágyi birtokot megfosztják szabadságától az urbéri viszonyok. És ha szegény e’ hon, ha csak egy középszerű aratás is inséget, két-három rosz aratás pedig éhséget okoz: azt hiszem, e’ sebre nem lehet találni biztosabb gyógyszert, mint – személyt önkénytől biztosító jó törvények mellett – e’ szót: „szabad föld”. – Ha látjuk, hogy a’ földnépe nagy részben munkátlan, rest és tunya: ismét hajlandó vagyok azt hinni, adjuk meg neki, a’ nélkül hogy a’ földbirtokosnak csak egy fillérnyi kárt is okoznánk, a’ szabad földtulajdon varázsingerét, és a’ tunyaság szörnyének egyik agyarát szakítottuk ki. Ha mondják, azon kell lennünk, hogy az alkotmány kiterjesztessék, de a’ fennálló formák szerint: ismét azt felelem, mindenek előtt legyen szabaddá a’ föld; mert a’ szabad föld egyike a’ két oszlopnak, mellyen a’ magyar alkotmány jogépülete nyugoszik. – Ha olvasom a’ nemes gróf tanácsát, hogy az „enyém” ’s „tiéd” közti viszonynak mindinkább ki kellene vétetni a’ patriarchalis viszonynak bizonytalan köréből; ha látom, mikint panaszkodik, hogy ujraöntés helyett nyomorult foltozás van napi renden: ismét és ismét azt mondom, szabadság és biztosság a’ javak világában! és megmutogatom, hogy a’ legroszabb számolás, e’ világerejű szónak hatását palástoló féllépéskékkel, „nyomorú foltozással” akarni paralyzálni. – De hiszen elvben ’a nemes gróf sem teszen kifogást; csak azt kivánja, hideg számokkal küzdjek, ’s ne a’ szenvedelem fegyvereivel; és én felhivom a’ biráló közvéleményt, nem a’ historiától ’s más nemzetek példájától tanácsot kérő hideg számolás szól e a’ Pesti Hirlapnak örökváltságot ajánló czikkeiben? – Vagy azt kivánja a’ nemes gróf, hogy az elkülönzött részek közös érdekeit ügyekezzék velök a’ Hirlap jobban megismertetni? ’s nem azt teszi e, midőn a’ jogszerüséget a’ hasznosság elvével támogatva, mondhatnám mathematicai szabatossággal kimutatja, hogy az örökváltsági szerződést mind a’ két félnek érdeke sürgeti? De már ép’ ezen kimutatás a’ hoszabb időre tervező értelem törvénye szerint megkivánta, hogy a’ jövendővel számot vetve, meggyőződést ügyekezzem támasztani arról, a’ minek e’ tárgyban a’ törvényhozás utján szoros tudományilag mulhatlanul elkövetkezni kell; és ha ezt a’ nemes gróf ijesztésnek nevezné, ugy kénytelen volna az önmystificatiót is pártolni, mellynek mégis egész életén át legszilárdabb ellensége volt. Én részemről azt gondolom, semmire sincs nagyobb szükségünk, mint körülményeink ismeretére; és ha valamelly kérdésre nézve a’ szentségtelen jövendőt valószinűleg előre láthatjuk, a’ legszerencsétlenebb öncsalódás volna, bezárni szemeinket az időknek tanácsa előtt, csak hogy a’ kegyelemosztási színt legyezhessük. Nemes Pest vármegye egyik gyűlésében minden politicai színezetűek egyetértésével közakarattal elhatároztatott, jövő országgyülésen az urbéri állapot expropriatiójára inditványt tenni; ’s én senkit sem láttam az egész teremben, ki a’ dologban kivülrőli ijesztgetést látott volna, még kevesbbé láttam olly gyáva haszontalan embert, ki – a’ gróf mondása szerint – maga adná meg magának a’ consilium abeundit, ’s a’ császárfürdőbe (de nem Budára) indulna. Én illyeseket nem ismerek; de ha csakugyan vannak: tiszta szivemből ohajtom, minél hamarabb adják meg magoknak a’ consilium abeundit a’ hazafiak soraiból, – mit fetreng a’ bélpoklos egészséges emberek közt! én ezeket marasztgatni ép’ olly hibának, mint maradásukat szerencsétlenségnek tartanám.
Nézzük már a’birtoktalanság kérdését, mellyrőli szólásom modorát a’ nemes gróf annyi gúnynyal veti szememre. – A’ Pesti Hirlap 9-ik számában elő van hozva azon állapot, mellyet a’ jogtudósok nyelvén kell megneveznem, nehogy szavam alá ismét más értelmet tegyen a’ gróf, t. i. az incapacitas possessorii. – Erre a’ nemes gróf mindenek előtt akármellyik legközönségesebb bécsi alma-körteárusnő által szeretné tudtomra adatni (358 l.), hogy Napoleont csak a’ consulságig kisértem, mert hiszen az 1840: IX. t. cz. 7-ik §-a (?) szerint mindenki szerezhet urbéri ingatlant Magyarországon. – Nem tudom, hol lehet a’ művelt emberek közti polemiának ezen hangjára szert tenni; ’s megbocsát a’ nemes gróf, ha e’ felvillanást ő nála is sokkal inkább véletlennek tartom, mintsem hajlandóságot éreznék magamban, ezt is azok közé sorozni, mikről hálás érzettel mondom el, hogy a’ nemes gróftól tanultam. Azért csak röviden annyit válaszolok: hogy nemcsak azt tudom, miképen urbéri ingatlant szerezni mindenkinek joga van; hanem azt is tudom, hogy joga van azon ingatlantól robotra is járni, dézmát is adni ’s a’ többi, kinek illyesekben kedve telik; de már azt, hogy ennek mi köze az incapacitas possessorii-hoz, olly kevéssé tudom megfogni, mint azt, mikép kerül gróf Széchenyi István epochalis könyvébe a’ bécsi kofa. – Mondja továbbá a’ nemes gróf (359 l.), hogy „az ősiség csak egy hajszálon függ, és bizonyosan le is szakad, hacsak az által meg nem erősödik, hogy jacobinus sapkát vonnak hegyibe, mikor aztán a’ 9-ik számban lamentáló öreg szerezhet magának untig valót, ha pénze lesz, minthogy ingyen elosztatni a’ hazát és minden szerzeményt a’ sült galambot váró tunya, tudatlan, hóbortos szinezetűek közt egyenlőn, soha nem vala senkinek szándoka, azokat tán kivéve, kik – –.”
Ez aztán, érdemes olvasó ama’ hideg számokkal dolgozó értelem szava; ez a’ cherubi modor, melly indulatot nem költ, és szenvedelmet nem ingerel; ez a’ nagy vezéri tactica, melly a’ nemzeti erőket vállvetésre édesgeti! – Minden esetre szükséges a’ nemes gróf szótárával kissé megbarátkoznunk, nehogy félreértsük ő méltóságát, kinek ugyis annyiszor van szerencsétlensége félreértetni. Midőn a’ nemes gróf e’ kifejezésekkel él: tunya, tudatlan, hóbortos, hig velejű, nemzetgyilkoló, jacobinus ’s a’ többi ’s a’ többi, ezzel csak azt akarja mondani, hogy nincs velünk egy véleményen. – A’ mi a’ jacobinus sapkát illeti: annyit tudok, hogy ezen föveg Magyarországban – istennek hála! – nincsen divatban; de azt is tudom, hogy ha gyakran látnók illy kihivólag félrecsapva a’ grand seigneuri tollas barettet, mint a’ mikép azok hordták, kikről irva van, hogy sem tanultak, sem felejtettek: bizonyosan nem másé lesz az érdem, mint a’ királyhoz és hazához tántorithatlanul hű magyar törvényszerüségé ’s keleti komolyságé, ha Phrygia divatba nem jő. – Nem jő pedig, még illy provocatiók ellenében sem jő; azonban méltóztassék mégis a’ nemeskeblű gróf megengedni, hogy őt Schiller-nek egy versére emlékeztessem: „Der Mensch versuche die Götter nicht! –
A’ mi az ősiséget illeti: nagyon tisztelem a’ nemes gróf hitét, miszerint azt már csak egy hajszálon függőnek tartja; minélfogva az ellenei szólást is szükségtelennek, sőt ugy látszik, károsnak hiszi; Isten adná, hogy e’ hit, mellynek valóságát annyira ohajtjuk, a’ közvélemény hite volna már! Azonban előttem feküsznek a’ mult országgyűlési irományok, ’s ott azt olvasom, hogy 1839-iki november 2-kán (valóban nem régi idő) a’ pénzbeli elmarasztalást magokban foglaló ítéletek végrehajtása kerülvén tanácskozás alá, minthogy az 1836: XV. t. cz. azt rendeli, hogy az árverés utján szerzett nemesi ingatlan vagyon a’ legtöbbet igérőnél birói zálogképen marad, Deák kifejté, miképen ezen törvénynek illy állásban a’ közhitel emelésére kívánt sikere nem lehet; mert olly vagyonba, mellynek minden órán kiáll a’ rudja, pénzét, szorgalmát olly mértékben, hogy annak kellő gyümölcsét vehesse, senki örömest belé nem öli; – minek következésében szavazatra tétetett a’ kérdés: kivánják e a’ rendek, hogy az árverés utján megveendő nemesi ingatlan birtok bizonyos idő után örökre maradjon a’ vevőnél? Örökre, és igy e’ részben az ősiség eltörlésére, mindössze tisztán csak 14 megye szavazott. – És pedig valóban az ősiségről vala szó, a’ mint csak az ungi követnek (Bernát Zsigmondnak) nyilatkozásából is kitetszik, miszerint ha valahol, Ungban olly régi családok vannak, mellyek magával Árpáddal osztoztak: mégsem irtóznak a’ feudalismus ezen tapadékát egy tollvonással kitörölni alkotmányunkból. – Az ősiség ellen az 1836-iki országgyűlésen csak 10 megye szavazott, ’s ezeknek száma 1840-ig csak négygyel szaporodott; minélfogva én valóban nem látom a’ dolgot hajszálon, sőt inkább igen vastag hajóhuzókötélen látom függeni, miszerint még alkalmasint nem felesleges foglalatosság ezen kötelet koptatgatni. – Azonban ha az említett magyar jogtudós bécsi „csarnok-hölgy” egy magyar halkufárral találkoznék: ez talán megmagyarázná neki, hogy az incapacitas possessorii-nak az ősiséghez ’s ennek amahoz semmi köze, ugy hogy az ősiséget el lehetne egy tollvonással törölni, ’s az incapacitas mégis megállhatna; és viszont el lehet ezt törölni, a’ nélkül, hogy az ármányos ősiség legkisebb csorbát is szenvedne. – És itt fekszik az ok, miért gondolom én, hogy a’ tisztes öregnek „lamentatiói” talán nem egészen haszontalanok, ha a’ birtokjog megadására csak egy pár embert is hajlandóvá tettek azok közül, kiknek utasitásából még ezelőtt másfél esztendővel 36 vármegyének követei az ősiség fentartására szavaztak. –
Igen, de azt mondja a’ nemes gróf: „olly tárgyakat, mellyek felett már-már ki lehet tűzni a’ diadali dandárt, nem jó a’ Corpus Juris tömkelegébe visszavinni” – Mire azt bátorkodom felelni: hogy in hoc regno consvetudinario igen nagy támaszt ád minden kérdésnek a’ törvényszerüségi praesumptio; ’s ha valami alól ezen gyámdeszkát sikerült elrántani, talán csak ép’ ez által tétetik olly karba, miszerint ki lehet felette tűzni a’ diadali dandárt. Azonban én az incapacitas possessorii kérdését ollyannak tekintem, mellyet minden haladék nélkül, a’ törvényszerüség legszigorúbb megtartásával, jóra dönteni, törvényhozási közbejövetel nélkül is csak minmagunktól függ; ’s midőn ezt, egyszersmind pedig törvény és szokás közti ingatag állapotunkat egy, nézetem szerint igen világos példában ügyekeztem kitüntetni, korán sem vittem semmit vissza a’ Corpus Juris tömkelegébe, hanem csak egy kis ingert ügyekeztem adni a’ közvéleménynek, hogy még azon akadályon is tullépjen, melly a’ bizonyos és elismert hasznosság daczára, a’ csomó megoldását mindekkorig gátolá. – De tegyük föl, hogy haszontalan dolgot művelék csekély kis figyelmeztetésemmel: azt mégsem hiszem, hogy ellene a’ piaczi gúny helyén lehetne; még kevesbbé hiszem, hogy helyén volna a’ légből kapott birtokelkobzási gyanusitgatás ’s azon ördögnek falramázolása, melly ha illy provocatiókra csakugyan meg találna jelenni, a’ tréfát gonoszul megtorolhatná. –
Ezek szerint az idézett kérdéseknél nézetem az volt: hogy előadásaim modora akkép változzék, a’ mint azokat egy részben az első stadiumot már tulélt, vagy pedig még tul nem élt törvényhozási osztályba; más részben pedig a’ törvényhatósági autonomia cselekvési mezejére tartozóknak véltem. – Hasonló szempontokból vettem föl a’ büntetőjogi kérdéseket is. – Hogy e’ tekintetben dolgaink nem jól vannak igy a’ mint vannak, hogy a’ személynek igényei elsőbbek, fontosabbak, mint más akármi, egy szívvel lélekkel valljuk mindnyájan; e’ részben tul vagyunk az izgatáson; de minél általánosabb a’ szükség érzete, annál sürgetősb kellék, hogy az alapelvek iránt a’ közvélemény tisztába jőjön; mert rendszeres munkáról van szó, ollyanról, mellyben az alapelv mindent határoz. Téveszszük itt el az első lépést, ’s a’ logicai következetesség egy épületet rak reá, mellynek falai közül talán századokig nincsen menekvés; mert rendszer görcsös erővel ragadja meg a’ társas élet ezer viszonyát, belészövődik minden ágaiba, körülgyürűzi ezer rétesen mint egy óriáskigyó; és hasson meg bár idővel a’ tisztább gondolkozás, hasztalan bontunk le egy közfalat, hasztalan oldunk egyes hurkokon, hasztalan sikamlunk ki egy-két gyürűzet szorongásiból; rendszert, ép’ azért, mivel rendszer, foltozva javitni gyermekgondolat; ha valahol, itt igaz, mit gróf Széchenyi mond: hogy gyökeresen ’s nem mindig mázolva foltozva kell reformálni. – A’ rendszeres törvényhozás ime’ kényes természete birta reá a’ nemes gróf által magasztaltatni szokott angol fajt, hogy – igen kevés kivétellel – a’ codificatiónak ellensége lenne, ’s csak a’ szokásos törvényhez ragaszkodnék; mert azon véleményben van, hogy valamint minden egyébnek, ugy a’ büntetőjognak is együtt kell fejleni a’ népnek jellemével, szokásaival, erkölcseivel, mellyekben soha nincs állapodás; ’s igy nézetök szerint amannak sem szabad megállapodni, hanem együtt kell fejlenie a’ nemzet napontai fejleményével. Innen van, hogy egy angol vagy amerikai törvénytudónak egy egész könyvtárra van szüksége, csak hogy hazája büntetőjogában honos lehessen; ’s a’ „rabulismusnak”, mellyet a’ nemes gróf annyira utál, hogy felhabzó szenvedély és harag nélkül még csak nevét sem képes említeni, tágasb mező nyílik, mint más akárhol. Én nem ócsárlom az angol fajnak e’ véleményét; mert neki nem méregették soha gyámorvosi mindentudósággal cseppenkint, drachmánkint ama’ lelki táplálékokat, mellyek nélkül a’ közszellem ki nem fejlődhetik; ’s azért e” közszellem isten melege éltetőn is hatja át institutióinak vérereit, és megóvja a’ gyakorlatot mind attól, a’ mi „rabuláinak” poros könyveiben borzasztó vagy nevetséges foglaltatik, míg a’ „müvelt” Poroszhonban, hol a’ nevelés Europában legterjedtebb, de közszellemnek még csak hire sincs, a’ rendszeres büntetőtörvénykönyv mellett még az embereket kerékbe törik. – Azonban ép’ azért, mivel a’ szellemet, melly az angol fajnál a’ zavaros szokás tarkaságából egy rendes életet idéz elő, körünkbe nem lehet átültetni, ’s tán ép’ azért nem, mivel vezéreink a’ nap sugarát is drachma számra szeretnék beteg szemeinknek kijuttatni, – az angol rendszertelenséget ránk nézve igen rosznak tartanám. – Rendszer kell tehát; de rendszerre nézve, mint mondám, minden az alapelvtől függ. – Már én gondolkoztam e’ tárgyak körül, szétnéztem a’ bölcselkedők elméleteiben, és megvizsgáltam az élet jeleneteit, megfontolgatám, minő eredményt idéztek elő az elméletnek kisérletei; és megvizsgálám nemzetünk e’ részbeni állapotjait; és midőn az élet ezer torokkal kiáltá felém, hogy büntetőrendszerünkben a’ mennyi lépés, annyi tévedés; midőn látám, mikint merittetik ki az embertelenséggel határos szigorúság ’s a’ rettegtetés komor rendszere, ép’ ugy valamint a’ leglelkiismeretesebb pontosság, minden legkisebb siker, minden legkisebb eredmény nélkül; midőn betekinték történeteink évkönyveibe, és láttam, mikint vesztegel a’ nép müveltségi tekintetben századók óta mozdulatlanul, erkölcsben pedig sűlyed naponkint; könnyű volt ugyan átlátni, mikép ez állapot büntetőjogunk fonákságából egyedül ki nem magyarázható: de ha megfontolám a’ kölcsönhatási kapcsolatot, melly a’ néperkölcs ’s törvények között szembetünőleg mutatkozik, lehetlen volt meg nem győződnöm, mikép büntetőjogunknál maga az alapelv gyökerében hibás, és foltozásokkal javithatlan. Ezen meggyőződés következtében, csupán azon kéréssel, hogy alkotmányos nemzet tagja levén, legyen szabad, igény és követelés nélkül, más vélemények mellett az enyéimnek is állani, előadám azon elveket, miknek alaposságáról éveken át tartott fontolgatás után lelkemben meg valék győződve. És nem érdemelném meg, hogy alkotmányos nemzet tagja legyek, ha arról, a’ minek alaposságáról mathematicai bizonyossággal meg valék győződve, másokat is meggyőzni nem törekedném. – Azonban hogy állott e’ részben a’ közvélemény? Ismerem az országgyülési munkálatokat, ismerem a’ törvényhatóságok utasitásait, ismerem azt a’ felületességet mellyel sokan, kiknek idejök vagy kedvök nem volt e’ bonyolodott tudománynyal bibelődni, elcsépelt szójárások vágáskörében tekintélyes homlokrendőzettel mozognak, miszerint a’ legvastagabb önmystificatio nélkül lehetlen volt nem látnom, mikép a’ birák állandósittatnak, botok ’s fogságnapok száma meghatároztatik, ’s czélirányosabb tömlöczök épittetnek, a’ büntetőrendszer-javitás be lesz végezve. – És ez boldogtalan egy tévedés! Ennek ellenében két czélt tűztem ki a’ Pesti Hirlapban magamnak e’ tárgyra nézve; egyik: azon alapelveknek elfogadást szerezni, mik nélkül, ugy hiszem, nincs e’ téren üdvösség, elannyira, hogy jobbnak tartanám, ha még egy ideig törvény nem hozatnék, mint más alapokra épitve hozassék; másik: ’a törvényekben feltalálható, de hanyagság ’s politicai érdekek által eltemetett jogszerüségeket tisztába hozva, oda hatni, hogy a’ törvényhatóságok, törvényes hatalmoknál fogva, tegyenek olly lépéseket, mellyek a’ törvényhozásnak amaz üdvös elvekre alapítását előkészitsék. – E’ végre azonban tisztán és leplezetlenül föl kellett tárni a’ mostani rendszer gyökeres hiányait; mert csak igy lehet elérni, hogy haszontalan, sőt káros foltozás helyett gyökeres javítás következzék, minthogy ennek a’ körülmény- és tárgyismeret nékülözhetlen föltétele. – Ezen felfogásból önkényt következett, hogy az értelem okait a’ szív gerjedelmeivel kellett támogatnom; mert ha valahol, bizonyosan itt e’ mezőn áll, hogy hiú bölcseség, melly okosság mellől az emberszeretetet, vagy pedig viszont, kifelejtette.
Legyen már szabad szerényen kérdeznem: miket a Pesti Hirlap ezen (ott is világosan kifejezett) szempontokból a’ büntetőjog körében fejtegetett, ’s mik – minden igénytől távol mondom – már sem hangzottak el egészen gyümölcstelenül, olly „puhaszivű ábrándozások” e, miszerint a’ 24 íves megtámadás azokat (a’ gróf szavaival élve) afféle magyar rodomantádokkal vélné ledönthetni, ’s ellengyámokok hiányát gúnyoló szeszélylyel kipótolhatni? Pedig ez a’ modor az, mellynek utánzására olly szoros tudományilag ösztönöz a’ gróf, hogy emberi gyarlóságomnál fogva szinte munkámba kerül el nem tanulni. – Nevezetesen: a’ Pesti Hirlap a’ büntetések módjairól szólva, ügyekezett okokkal megmutatni, hogy a’ verés jogtalan büntetés, de czélszerűtlen is; mert 1) nem javitja a’ bünöst; 2) nem oktat másokat; 3) a’ bünöst nem csak el nem rettenti, sőt legtöbb esetben még elfásultabb, edzettebb gonosztevővé változtatja; 4) másokra is elrettentő példaul egyáltalában nem hat. – Ezen okok mellett hivatkozott a’ Pesti Hirlap egy részről saját tapasztalásunkra, miszerint 1000 év óta bottal büntetünk, a’ nélkül hogy sikerét tapasztalnók; mert büntetőrendszerünk sem javitólag, sem elrettentőleg nem hat a’ tömegre, ’s a’ tömlöczök napról napra tömvébbek, pedig nagyobb arányban, mint minőben a’ népesség növekedik; más részről hivatkozott más nemzetek példájára, miszerint a’ verés, mint czélra egyáltalában nem vezető büntetés, olly tartományokban is eltöröltetett, hol a’ lakosok nem kevésbé állatiak, mint minálunk; példaul Jamaicában, hol néhány év előtt még kény és kedv szerint korbácsolt rabszolga volt a’ népességnek igen nagy része; – és hivatkozott arra, hogy ha valahol, bizonyosan minálunk javasolják a’ körülmények a’ botoztatás eltörlését, minthogy a’ büntetésnek ezen neme itt nem csak a’ szégyen bélyegét veszítette el, mivel a’ veréb-nem-öléstől egész az utonálló-rablásig mindent, de mindent bottal gyógyitunk; hanem még (különösen a’ magyarnál és oláhnál) bizonyos elfásult hetykeséget szült, ugy hogy a’ botnak szisszenés nélkül kiállása már a’ férfias néperények közé tartoznék; – végre, mivel a’ tudományból és tapasztalásból merített okok ellenében a’ szójárásokban erős slendrián mindig a’ nép állatiasságának elcsépelt szalmájával szokott előállani, a’ Pesti Hirlap a’ történetekre hivatkozott, hangosan bizonyitókra, hogy a’ büntetőtörvények szelidülésével az erkölcsök szelidülése karöltve jár; – ügyekezett megmutatni, hogy a’ melly nemzetnek törvényei durvaság, állatiasság bélyegét viselik, annak nem lehet állatinak nem lenni; mert törvény a’ leghatásosabb nevelő, törvény a’ nemzet erkölcsi állapotjának egyik legbővebb kútfeje, miszerint a’ ki a’ botoztatásnak czélirányosabb büntetésre átváltoztatását a’ nép műveltségétől akarná felfüggeszteni, hasonlítna ama’ jámborhoz, ki felfogadá, hogy vízbe nem megy, míg uszni meg nem tanul. – És mind ezekből mit következtetett a’ Peti Hirlap? valljon azt e, hogy a’ puhaszivű ábrándozásnak egy fölhevült pillanatában törüljük el a’ botot, a’ nélkül hogy javitásra ugy valamint példaadásra sikeresb büntetést tennénk helyébe? Gondolom, illy bolondnak csak senki sem tart (kivevén a’ nemes grófot, mint mindjárt meglátjuk). Következteté azt, hogy a’ törvényhozás utján czélirányosabb büntetéseket kell kiszabni, ’s a’ fogházrendszert és börtöni disciplinát azokhoz alkalmazni; addig pedig, czélirányos fogházak hiánya miatt többet tenni nem lehetvén, tegyünk bűn és politialis vétség vagy hivatalos hanyagság között különbséget ’s müveltség és polgári állás szerint kivételeket: tehát ne botoztassuk példaul a’ falusi birót akármi kis elmulasztásért, csak ugy könnyedén, és ne botoztassunk, vesszőztessünk nyilvános piaczokon; met a’ büntetőrendszert nem csak a’ bűnös iránti viszony szűk szempontjából, hanem leginkább azon hatáséból szükség tekinteni, mellyet a’ néperkölcsre gyakorol. – Ennyi volt a’ Pesti Hirlap javaslata, és – istennek hála! – nem egészen haszontalanul.
Már most lássuk, mikint hangzanak a’ nemes grófnak számtudományi bizonyossággal kimért logicateljes ellenokai, mikkel megbizonyítandja, hogy ez mind puhaszívű ábrándozás, melly a’ magyart sirba dönti, és meggyilkolja a’ nemzetet. – Halljuk csak! „Huszonötöt kap egy szerencsétlen; s’ betű szerint nadrágukba esik szivük, és az igen is czifra poroszlók, kik alkalmasint becsületes, szinte szegény, de jóviseletű emberek, mint igazi ördögök jelennek meg a’ szívandalgó, szép theoriákban elmerült embereknek, ’s volna csak hatalmuk – mert hiszen ez ugyanazon lajtorja, mellyen Marat és Robespierre kezdették pályájukat – és a’ szennyes rongyokba burkolt, sápadt elfonnyadt arczú rabok, kik mint megannyi ártatlan áldozatok jelennek meg a’ romlott vagy spartacusi képzelőtehetség tükreiben, a’ rabok mondom nyernék a’ czifra öltözetet, ’s alkalmasint a’ poroszlók a’ huszonötöt, ’s hát a’ tanács, melly illy embertelent rendelt, valljon mit nyerne még az? tán az utolsó viaticumot” (237–238. l.) – – – És im a’ hideg kiszámitás, melly a’ Pesti Hirlap okoskodásait porba dönti, im e’ puha- és keményszivű ábrándozástól s’ minden képzeleti rajongástól ment tudományos modor, mellyel a’ Pesti Hirlap modora roszaltatik! – Nem gondolom, hogy ezen ábrándok ellen czáfolgatásra szükségem lenne, ’s ha volna is, kötelességemben áll hallgatni; mert illynemű fejtegetésekbe könnyen becsuszhatna valami, a’ mi ellenkeznék a’ tisztelettel, mellyel a’ nemes grófnak szívem mélyéből adózom. – Azért tehát a’ nemes gróf modorában csak ennyit kiáltok fel: éljen a’ hideg kiszámitó logica!
„Statariumrul szól valaki – folytatja tovább a’ nemes gróf – és vagy elájulnak, vagy olly indignatióval forditnak hátat, hogy majdnem az kerül statarium alá, ki se nem rabolt, se nem ölt, se nem gyujtogatott, és kit inflagranti meg sem csiptek – – hanem ki – azt meri állitani, – – hogy statarium még néha tán szükséges, míg polgári lét, nevelés, megigazított közvélemény, ’s illy felette hasznos, sőt tán nem egészen szükségtelen előzmények az illy irtózatokat, más és humanusabb óvszerek által gyökeresen kipótolva, tökéletesen és örökre szükségtelenné nem teendik.” – Ebben, a’ phantasmagoricus előzmény után (és éljen a’ hideg kiszámító logica!) rejlik a’ tárgyról is valami, mire csak röviden azt jegyzem meg, hogy a’ statariumnak irtózata nem a’ halálos büntetésben áll, mert ezt más törvényszékeink is itélnek; nem is abban, hogy a’ statarialis biróság rögtön itél, mert ezt a’ lehetségig minden törvényszéknél ohajtanók; és nem is abban, hogy a’ birák nem szótöbbséggel, hanem közmegegyezéssel itélhetnek, mert ez jól rendezett birói eljárás mellett az angol esküttszékek jelesebb sajátságaihoz számittatik; hanem abban állanak a’ statarium irtózatai: hogy a’ vádlottnak védelem nem adatik, és a’ birói eljárásból minden hiányzik, mit akár a’ faggató, akár a’ vádló rendszerre épitett büntetőjog birói kény és birói embergyarlóság ellen valaha felállított; – és ezt nem gondolom, hogy a’ népnek bármilly állatiassága nem mondom megkivánhatná, de csak menthetné is. – Egyébiránt, a’ mi a’ nevelésnek mint szükséges előzménynek emlitését illeti: legyen szabad egy részről megjegyeznem, hogy a’ jól rendezett büntetőjog a’ nevelő institutiók közt nem a’ legutólsó helyen áll; mert, ismételem: a’ büntetőjog hatásának nem csak a’ büntetendő bünösökre, hanem az egész néptömegre kell számitva lenni; mert a’ minden önkény elleni személyes bátorlét, mellyet csak a’ büntetőjog nyujthat; mert bün esetében lehetőleg bizonyos és gyors büntetés, mellyet a’ nyilvánosság által ébren tartott közvélemény mintegy igazolt ’s megerősített; mert ezen nyilvánosság és a’ tettleges részvét a’ büntetőjog kiszolgáltatásában, mellyet a’ szabad népek főkincsöknek tekintenek ’s a’ t. – mind megannyi nevelőintézet, melly a’ népjellemet tisztitja, ’s bizonyos önbecsülést ébreszt, az erkölcsiségnek leghatalmasabb dajkáját. – Más részről legyen szabad azt is megjegyeznem, hogy ha a’ nemes gróf a’ nevelést csakugyan szükséges előzménynek tekinti: miért akarja mégis azt politicai jogoktól függeszteni fel? miért tagjadja, hogy a’ népnevelés nemzeti sakkjátékunkban a’ most teendő legelső vonás; ’s miért akarja utját állani népnevelésre czélzó zsenge vállalatainknak, miket olly anyagilag ápol annyi őszinte kedély? – De hiszen erről alább egy-két szót. – Most a’ büntetőjogi kérdésekre nézve még csak annyit kell megjegyeznem, hogy midőn a’ nemes gróf torturák elleni felszólalásomat a’ 243-ik lapon azért roszalja, mivel azokat naponkint kevesedő kivételeknek tartja, nagyszerű foglalatosságai miatt alkalmasint nem volt ideje, vagy nem érzett magában kedvet és hivatást, a’ dolog gyakorlati oldalával megismerkedni; különben nem futott volna el figyelme elől a’ pesti Hirlapban gyakran ismételt azon észrevétel, hogy a’ torturák, et quidquid eo pertinet, nem kivétel, nem is személyességeknek beszámítható; hanem azon faggató rendszernek mellőzhetlen eredménye, mellyet én a’ büntetőtörvénykönyv kidolgozásában gyökerestül megváltoztatva látni ohajték, ’s ép’ ezért tartottam ’s tartom szükségesnek azon, életből merített eleven fejtegetéseket.
’S im! ezekből áll, mi a’ Pesti Hirlap modorának a’ törvényhozási tárgyak osztályára nézve igazolására tartozott. Egyes tárgyaknak a’ nemes gróf egyes megtámadásai nyomán fejtegetései némileg tul vittek azon osztály körén; de ép’ ennélfogva gondolok a’ másik két osztályra nézve rövid lehetni.
Vezérelvem, mint mondám, az volt: hogy a’ modort egyes kérdések állapotjához kell alkalmazni; legyen – gondolám – a’ szó melegebb, hol figyelemre, részvétre kell gerjeszteni; legyen szárazabb, taglalgató, a’ hol részletes fejtegetésekbe bocsátkozik; és ismét támogassa az ész okait a’ szivösztönök gerjedelmeivel, midőn cselekvésre buzditás kerül szőnyegre; mert szívösztön nélkül nem csak nemes tett, de még csak tett sem születik általában. – És nem szükséges talán fejtegetnem, hogy a’ második osztályban, tudniillik a’ törvényhatóságiakban, fordultak ’s mindig fordulandnak elő tárgyak, mellyek az első, – mások, mellyek a’ második vagy harmadik, – mások ismét, mellyek – mondhatnám – mind a’ három stadiumba tartoznak: miszerint ha valahol, bizonyosan itt e’ mezőn kell talán a’ hirlapoknak akkint működni, mint a’ nemes gróf a’ 176-ik lapon elméletileg tanácsolja, de gyakorlatát a’ Pesti Hirlapnál mégis gáncsolja; t. i. hogy „a’ szív jeleljen, a’ szív sugjon, de a’ kormányzó ész irányozzon, módositson, tervezzen bizonyos czélra;” mihez én még azt gondolom hozzá tehetni: hogy mit a’ szív sugott, az ész tervezett, annak véghezvitelére a’ szív buzditson; erre pedig nálunk magyaroknál alkalmasint nem kis szükség van, miután országos és megyei és városi levéltáraink és annyi megbukott vállalatok ezer torokkal kiáltják, hogy lelkesedésre könnyen ébredünk, ’s a’ „mikép?” kérdését is értelmes tervezgetéssel kidolgozgatni nem resteljük; de ha ez megvan, értelmesen kidolgozott terveink legnagyobb részben a’ cselekvés stadiumában elhervadnak; mert kevés, mondhatlan kevés köztünk a’ kivitelnek vasakaratú embere, minőt gróf Széchenyi Istvánban tisztel a’ hon. – A’ kivitelbeni emlitett hanyagság még törvényeinkről is áll, mikép a’ Pesti Hirlapban már több izben – ’s gondolom, sem szükségtelenül sem haszontalanul – érintve volt.
Végre még mi a’ harmadik osztályt, t. i. a’ köz polgári életét testületeknél és egyeseknél illeti: elismerem, hogy ez osztályba tartozó tárgyaiknál a’ szívhez-szólás – ha ugy tetszik, izgatás – igen gyakran fordul elő; ez azonban a’ tárgyak természetében fekszik, miszerint hibává, vagy épen bünné csak az által válhatnék, ha olly gerjedelmeket költenek föl, mellyek vagy magokban, vagy a’ köz nemzeti életre kártékony hatásuknál fogva, veszedelmesek: ellenben, csekély nézetem szerint, talán roszalást nem érdemel, ha olly irányban hat, melly a’ köz nemzeti élet irányával megegyezik, ’s olly véleményre, gondolkodásra, cselekvésre ösztönöz, mik az egésznek öszhangzatos kifejlését előmozdítják, legalább annak gyürűzetébe beléillenek.
Ez osztályba tartoznak mind azon czikkek, mellyekben a’ polgárisodás igényei, a’ jogszerű szabadságérzet, törvényesség, rendszeretet, erkölcsiség ’s magasztos honszerelem valának czélul kitűzve. Ha talán egyik vagy másik czikknek elve vonatnék kétségbe, örömest megkisértendem a’ védelmet, ’s okoknak örömest is engedendek; de modor tekintetében, ugy hiszem, nem kell mutogatnom, hogy illy tárgyak körül a’ szívhez-szólás egészen helyén van; mert hiszen épen a’ szív körébe tartozó dolgokról van többnyire szó. – De ide tartozik a’ megtámadásnak egyik főpontja, hol talán legkézzelfoghatóbblag bebizonyitá a’ nemes gróf, mikép könyve nem egyéb, mint egy boszankodási syllogismus, minőt, ha annyi sok talpraesett, bár kétségbe senki által nem vett classicus gondolatoknak és genialis eszmetöredékeknek kiséretében nem jelennék meg, csak a’ rémületig felcsigázott képzelőtehetség előzményére rakhatna az önmagát mindig több és több haragba belédisputáló szenvedelem. – Ezen főpont az irgalom tárgya körül forog.
Hogy az emberszeretetnek megvannak a’ maga igényei, ’s társas életben a’ magános erény sokszor a’ szentségtelen pillanat tettekre szólítja, miket a’ számoló statusgazdálkodás elmélete roszalni tanit, de joggal csak akkor roszalhat, ha el nem mulasztá, megnyitni eleve a’ kútfőket, és létre hozni az intézeteket, mik ama’ pillanatnak elejét veheték, – ebben a’ nemes gróf velem, remélem, egyetértend. – És én azt gondolom, hogy a’ napi eseményeknek is szánt hirlapok, bárha még olly nagy czél felé legyenek is irányozva, bárha még olly magas szempontot tűztek legyen is ki magoknak vezércsillagul, a’ philantropismus igényeit hallgatással nem mellőzhetik. Tehetik ezt egyes czélnak szánt folyóiratok; teheti ezt egyes különös eszmének organumául született journalismus, mint Angolhonban csaknem minden egyesületnek van illy organuma; de nem illy hirlap mint a’ mieink, ’s ezek közt egyike a’ leggyöngébbeknek, mellyet énnekem van szerencsém vagy szerencsétlenségem szerkeszteni. És én őszinte vallomást teszek: hogy, gúnyoljon bár a’ nemes gróf misericordianus fraternek vagy a’ minek tetszik, míg a’ Pesti Hirlapot szerkesztendem, a’ társas élet philantropicus részét sem lapjaim körén alól, sem lapjaim körén kívűl fekvőnek tekinteni soha sem fogom. De arról is jót merek állitani, hogy ha akár olly nyomorenyhitő intézet javára emelem szózatomat, mellyet az okos emberszeretet gondolt ki azoknak gyámolitására, kik magokat gyámolítani tehetetlenek; akár pedig a’ meg nem előzött inség enyhitésére híjam fel a’ felebaráti szeretet irgalmasságát: birtokmegtámadást ’s munkátlan henyeség pártolását senki sem fogja szavaimból kivonhatni, hacsak valaki nem akad, a’ ki jónak látná, tacticául venni föl, hogy különben soha senkinek eszébe nem jutható fonák fogalmakat rakjon az egyszerű szavak alá, ’s e’ szerint zavart csináljon, csak hogy a’ zavart arra foghassa, kit zavarcsinálónak tetszett jóslania.
Mindenek előtt mi azt az egyes sebeket kötözgető misericordianus fratert illeti, kiről mondatik, hogy vezér ne akarjon lenni, és viszont (102 l.): ez a’ vezérségi szemrehányás annyiszor fordul elő a’ nemes gróf jeles tollából, annyiszor emlegettetik: hogy minő bün, másokat vezetni akarni ahoz való tehetség nélkül, miszerint meg kell mondanom: 1) hogy a’ közvélemény vezetésében a’ vezéri hivatal nem önajánlkozástól vagy kegyelmes kinevezéstől, hanem választástól függ: itt tehát hasztalan akarna valaki vezérleni, kitől a’ közvélemény nem akar vezéreltetni; sőt ha valakit vezérének elválaszt is a’ közvélemény, mihelyt a’ választott érezni kezdi, hogy ő vezér, ’s ahoz képest cselekszik is, azonnal letétetik hivatalából. 2) A’ Pesti Hirlap szerkesztőjének valami vezéri szerepről ábrándozni, soha esze ágában sem volt, hacsak azt nem akarnók elvül venni föl, hogy minden hirlapszerkesztő, kinek hite ’s véleménye van, kinek lapja nem puszta másoló gép, vezérnek akarja magát fölvetni. Hirlapok organumai a’ közvéleménynek, ’s organum és vezér nem egy dolog. Nem is tudnám, honnan e’ gúnyos példázgatás, hacsak a’ vezérczikkek eszméjéből nem. Megengedem, hogy e’ czím nem a’ legszerencsésebb eszme volt, ’s olly kevés erőt is helyezek benne, hogy méltóztassék a’ nemes gróf más alkalmas czímet tanácsolni, azonnal örömest elfogadom; hanem annyit mondhatok, hogy minden igény nélküli ártatlan gondolat volt, melly semmit sem akart mást mondani, mint hogy a’ vezérczikk olly czikk, melly a’ hirlap azon számának irányát és specialis czélját kimutatja, melly vezére a’ hirlap azon számábani czikkeknek, de más semmi és senkinek. Ebben, gondolom, semmi vezéri botor követelés nincs. – Egyébiránt, ha egyik lapon azt olvassuk, hogy a’ Pesti Hirlap egy revolutionarius syllogismus antecedense, hogy meggyilkolja a’ nemzetet, hogy sirba dönti a’ magyart, ’s veszélybe bonyolítand mindnyájunkat; másik lapon azt olvassuk, hogy a’ Pesti Hirlap jövendője divatbul-esés, elfelejtés, megsemmisülés; harmadikon ismét, hogy a’ Pesti Hirlap ollykor egy misericordianus frater, kinek hatásköre egyes sebek bekötözésével már kimeritve: ugy valóban, ha fel tudnók is az e’ három részletes állitást egészbe foglaló kapcsot találni, azt minden esetre kérdezni mernők: méltó volt e a’ megsemmisülésnek, elfelejtésnek, divatbul-esésnek rohanó fratert olly vádakkal illetni, minőkkel talán még a’ hires frater György, a’ vasakaratú kormányzó sem volt illetve; vagy általában méltó volt e, egy illy szegény frater agyonverésére hónapokat vesztegetni, kivált ha az agyonverés még csak nem is sükerül olly mértékben, mint a’ fejének mért dorongoktól a’ nemes gróf lelkének életerős tölgyéhez gombakint tapadni ohajtó satellesecskék talán remélették?
Már most lássa meg az érdemes olvasó a’ minden képzelgéstől ment hideg számoló logicával rajzolt bűvös-lámpási torzképet, mellyet nem annyira a’ Montesquieu fenidézett tanácsát követő criticus, mint inkább a’ borzadalmak mesteri festője a’ Pesti Hirlapnak irgalomra buzditó soraiból összeillesztett: „Látnak bús koldust, és megesik rajta szívük, a’ mellette csinos hintóban vigan elhajtó ellen viszont keserüség támad bennük, ’s volna hatalmukban, elvennék ettül a’ feleslegest, és adnák az emberiség szent ügyének nevében az ügyefogyottnak. – – – (Itt következik aztán, hogy ők magok semmit sem adnak, et sic porro.) A’ bús koldus többnyire nem valami semmirevaló gazember, nem valamelly kitanult hypocrita e – – az mindegy, az nem vizsgáltatik – a’ csinos hintóban vigan elhajtó viszont nem valami meleg emberbarát e, ez is mindegy, és még kevesebbé vizsgáltatik; elég hogy az elsőnek nincs semmije, a’ másiknak ellenben van valamije – – és azért protectio az elsőnek, és anathema a’ másikra, és éljen a’ nyilvánosság!” (233–235. l.). – A’ 103-ik lapon pedig: „Spanyol hős, ki ha egynek egy forintja volna zsebében, a’ másiknak pedig semmi sem volna zsebében, bizonyosan ezen utólsónak fogná pártját” ’stb. – Miből aztán azon ismeretes, de a’ Pesti Hirlap által is nemcsak nem tagadott, hanem részletekben fejtegetve is erősitett bölcs axioma előbocsátása után, hogy „munka ’s nem irgalom a’ közgazdagság kútfeje”, következik a’ 284 és 285-ik lapon egy borzalmas dictio, mellyet a’ Pesti Hirlap szavainak magyarázatából a’ gróf a’ néptömeg szájába ád, ’s melly igy kezdődik. „Pajtások! tudjátok e, miért maradtunk mindekkorig annyira el?”– – – végződik pedig: „Kössünk frigyet a’ császárral, mint cholera ideje alatt, és ne kiméljük a’ kaputost ’s a’ t. – míg a’ drámának vége.”
Már kérdem én: hideg számoló bölcs előrelátásnak kell e az illy beszédet tartanunk? ’s ha nem ismernők a’ lelkes grófnak törvényszerüségét ’s nemes gondolkozását, nem azt kellene e hinnünk, hogy coűte que (és qui) coűte, erőnek erejével zavart akarna előidézni, csak hogy a’ zavart valakire ráfoghassa? – Mert hiszen ott van a’ kereszténység legszebb imádságában közel kétezer év óta: „szabadits meg a’ gonosztól”, és nem jutott senkinek eszébe, e’ szóra fölzendülni; azonban tartson csak a’ nemes gróf e’ szavakból olly dictiót, minőt a’ Pesti Hirlap némelly szavaiból tartott; kezdje el: „Pajtások! tudjátok e, ki ez a’ gonosz, a’ kitől hogy megszabaditson, az istent kérjük? – a’ kaputos, meg a’ – – – azért hát kössünk frigyet a’ császárral” ’s a’ t. – és valóban nem a’ grófon mulnék, ha minden békében marad. – Pedig igy tőn a’ nemes gróf a’ Pesti Hirlappal. Hogy annak szavaiból olly dictiókat senki sem magyarázott ki, szólnak a’ tények; de engedje a’ nemes gróf, hogy őt egy német szójárásra emlékeztessem; „Man muss den Teufel nicht an die Wand mahlen.”
És valljon mi hát azon „szabadits meg a’ gonosztól” a’ Pesti Hirlapban, miből a’ nemes gróf illy dictiókat származtat le? – Leginkább a’ 12-ik számu Hirlap vezérczikke „Halál és nyomor” czím alatt. A’ dolog ennyiből áll: a’ budapesti német ujság 1841-iki 8-ik számában közre volt bocsátva a’ pesti Rochus-kórházróli hivatalos jelentés 1839/40-ről: „Politisch-medicinischer Bericht”, hol is szórul szóra ezek olvashatók: „Ganz todt, als mittellose, oder verunglückte, auf den Strassen gefundene Personen sind zur Beerdigung eingebracht: Männer 94, Weiber 38, Kinder 148, Summa 280.” – Megvalljuk, hogy sokkal inkább el valánk ’s vagyunk foglalva, mintsem a’ budapesti német ujság „Intelligenzblatt”-ját rendesen olvashatnók, ’s igy történt, hogy ezt sem olvasók; hanem egy igen érdemes pesti polgár figyelmeztetett rá, – ugyanaz, ki egy, a’ nemes gróf kegyeire ’s pártfogására méltatott igen jótékony közintézetet igazgat, melly szintugy magánosak egyesületének köszöni lételét, ’s mellynek igazgató-választmányában a’ nemes gróffal részt venni nekem is szerencsém van. – Igaz, hogy az idézett orvosi hivatalos jelentés nagyon kellemetlenül hatott reám, annyival kellemetlenebbül, minthogy többszöri megolvasás ’s másokkali közlés után is akkint értettem az idézett sorokat, hogy a’ 280 halott mind utczán lelt; és ez az, mit a’ nemes gróf syllabizálni nem-tudásnak nevez. Azonban csekély czikkecském nem csak nem épült ezen fallacián, minthogy minden illynemű magyarázat hozzáragasztása nélkül a’ hivatalos jelentés eredeti szavait betűről betűre idéztem; sőt inkább egy jegyzékben tüstint kijelentém, miképen többszöri megolvasás után ugy rémlett előttem, hogy a’ 280 halott nem mind utczán lelt, hanem részint illyen, részint tehetetlenek; minélfogva elmélkedésemből csak azt hagytam meg, a’ mi nézetem szerint még azon esetre is alkalmazható, ha e’ számban csak 10–15, utczán lelt halott foglaltatnék. És ezen elmélkedés veleje ennyiből áll: 1) hogy azon rendőrszolgák, kik a’ holttesteket meglelték az utczákon, ’s eltemetés végett behordták a’ kórházba, meglelhették volna legalább három negyedrészben, míg holttest nem volt, ’s behordhatták volna gyógyitás végett a’ kórházba. – Hogy institutióinknál és különösen a’ territorialis biróhatalom elvét lehetlenitő polgárosztályzati különbségnél fogva, miszerint fővárosunkban is tán hatféle hatóság van, a’ rendőrség nálunk nem igen dicséretes lábon áll, az minden rendszerető embernek közönséges panasza; és az institutiók eme’ fonáksága olly zsibbasztólag hat még azon ágára is a’ politiának, melly különben az említett polgárosztályzati különbségek mellett is, életerős hatással birhatna: miszerint épen nem állithatjuk, hogy fővárosunk rendőrsége kétségtelenül csak a’ szolgák hanyagsága miatt (minek azonban okát csakugyan fölebb kell keresni) a’ legjobb volna az egész hazában. – A’ félmeztelen gyermekeket kapuszögletekbe vonulva, dideregve látni minden pesti lakosnak alkalma van; és pedig épen gyermekek tesznek az említett 280 halottnak felénél többet. Ezért tettem észrevételt a’ rendőrökről, kiket éjjel az utczán nem láthatni, és ellentétül emlitém az éjjeli kóborgók lármacsoportjait, mellyeket igen is gyakran láthatni, egész városrészek nyugalmát háboritókat, a’ nélkül hogy valaki által csak meg is szólittatnának azon fővárosban, mellynek kéjelmeit nevelni, a’ nemes gróf igen helyes számolása szerint, a’ teendők legsürgetősbjei közé tartoznék. – És mégis a’ rendőrséget tárgyazó néhány sor a’ hatóságok gyülöletessétételének nehéz bűnével terheltetik a’ nemes gróf által; mit azonban, mint nem az irgalmassági rovatba tartozót, itt elmellőzök. – Elmélkedésem 2-ik része azt mondá, hogy az irgalmas érzet nem hiányzik e’ nemzetben, alig van vidék, hol egy vagy más uton ne történnék valami, inséget és nyomort enyhíteni. És kérdezém: miért nincs ennyi nemes készségből több eredmény? – És e’ kérdésre azt feleltem talán: hogy azért van nálunk annyi ügyefogyott, annyi szegény, mivel azok, kiknek van, szükkeblűek? vagy mivel a’ hivatalosok elsőtül utólsóig, vagy csak nagy részint is, alkalmatlanok? – mint a’ nemes gróf a’ 279-ik lapon ollyssmit czáfolgatva említ, a’ mit senki sem állitott; korán sem; feleletem ellenkező volt. Azt mondám Bülau szavaival: hogy „in einer übel geleiteten Wohlthätigkeit besteht der edelste, aber nicht der unschädlichste Fehler der Zeit.” Épen azt roszalám és roszalom: dass die Wohlthätigkeit übel geleitet ist. És megvallom, nem ujságot mond előttem a’ nemes gróf, midőn említi, hogy „a’ fővárosunkbani nyomor és inség nem kerülte el a’ hatóságok figyelmét, hanem hogy a’ baj igen terebélyes, mert nincs pont az országban, hová aránylag több henyélő, több korhely és több valóságos ügyefogyott is tódulna; miért is e’ baj azok sorába esik, mellyeknek tartós enyhitésére olly alapok rakása szükséges, mik egyesek és egyes városok és egyes vármegyék körét tulhaladják. De azért ne higyem, hogy mivel illy nagyot nem vihetni végbe tüstint, azért semmi sem történik.” Valóban, nemes gróf! én ezt magam is mind egészen igy tudtam és tudom; ’s hogy igy tudtam, maga azon cikk mutatja, mellyből nagyságod ellenem annyi vádra vön okot és alkalmat; mert hiszen ép’ azon czikkben világosan ezeket mondom: „Illy jelenetek, mint ez a’ 280 halott, nem mulékony okok eredményei. A’ baj főoka mélyen rejtezik. Ébredjen a’ nemzet annak érzetére, mi a’ közérdek, vegye föl szívvérébe a’ meggyőződést, hogy minden, mi a’ termesztési erő teljes kifejlését gátolja, nyomort és inséget szül, ’s árt még annak is, kinek érdekét legyezni gondoljuk. „S ha e’ meggyőződéstől indulva, a’ javak világába szabadságot és biztosságot hozott be, ha nem lesz kénytelen pirulva érezni, mikint a’ földmüvelés, műipar és kereskedés bilincseinek lerázását időn tul elmulasztotta, a’ munkásságot saját intézkedései által megcsonkította, a’ dolgozó néposztály nevelését, melly a’ nemzeti jólétnek lényeges föltétele, minden mértéken tul elhanyagolá – ’s a’ mi honunkban százados bajok gyökeres orvoslatának föltétele, a’ birhatási rendszer kiegyenlitéséhez hozzáfogni nem mert, ha mind ezt pirulva nem lesz kénytelen érezni, ’s a’ szegénység ügyét (Armenwesen) czélszerűn elrendezé, az élelmetlenség fogyni ’s vele nyomor és inség kevesedni fog.” – Már kérdem én: hogy áll egy embernek ellenében, ki ezeket irá, a’ fentebbi vád? kérdem: minő indulatú critica az, melly azzal terhel, hogy munkátlanságnak ’s henyélésnek akarok boldogtalan tévedésemben gyertyát gyujtani, ’s a’ munkára és szorgalomra anathemát kiáltani? Kérdem: ezen elvek ellenében kellett e czáfolatul a’ bölcs axiomát felhozni: hogy „munka ’s nem irgalom a’ közgazdaság kutfeje”? – az említett elvek alkalmasak e anyagszerül szolgálni a’ hideg értelemnek olly dictio összeférczelésére, a’ melly igy végződik: „ne kiméljük a’ kaputost”? – Bár tetszett volna a’ nemes grófnak megmondani, mikben találja fel a’ nyomor és inség nagy baja enyhitésének sikeres eszközeit, ha ezek nem helyesek, nem sikeresek; és döntötte volna rakásra a’ politico-oeconomicusok egész iskoláját, az emlegetni olly igen szeretett Adam Smithtől kezdve (kit történetesen magam is tanulgattam) Listig; mert az általam említett alapelvek ezeknek tanitásaival mind megegyeznek. – Ennyit az egyes hatóságok tehetségét tulhaladó orvoslatról. – A’ mi pedig azt illeti, hogy az illető hatóság nem hunyja be szemeit ezen bajok előtt: azt is igen jól tudom; és tudom azt is, mennyire támogattatik a’ magános jótékonyság által, melly valóban rémitő summákat áldoz minden télen a’ szegények gyámolitására; mert hiszen az irgalmas érzet nem hiányzik e’ nemzetben; de tudom más részről azt is, miképen e’ tömérdek jótékonyság, a’ nőegyesület egy intézetecskéjét ’s a’ kórházakat kivéve, csaknem egészen, sikert eszközölni soha sem szokott alamizsnákkal merittetik ki; ’s Pestnek lelenczháza, de – a’ mi legfőbb – dolgozóháza sincs; általában a’ szegénység ügyének localis erő körébeni elrendezése még csak a’ teendők közé tartozik. Ezért mondám, hogy „eine übel geleitete Wohlthätigkeit ist nicht der unschädlichste Fehler der Zeit.” Néhány könyörületesek erejök felett áldozzák az irgalomnak évről évre ujolag nemcsak előkerülő, de sőt növekedő adóját, mitől a’ bölcsen intézett irgalom által kevés évek alatt (nem mondom egészen, mert ez soha sem lehet, hanem) legnagyobb részben megszabadulhatnának: mások ellenben azt gondolják, lerótták felebaráti kötelességüket, ha (mikint az idézet számban áll) a’ nőegyesületi tánczvigalomra tiz garassal egy sorsjegyet váltanak, vagy az ujévi köszöntgetés alkalmatlanságát egy forinttal megváltják. – És ezekhez szólottam, hogy abból, mit az őrjöngő farsangra költenek, egy éjnek költségét áldozzák a’ bölcsen intézett irgalomra, és sok nyomornak vennék elejét. De itt már a’ nemes gróf indignatióba jő, mivelhogy képzeletemben a’ farsang potencirozott saturnaliák szinében tünik elő, – az „a’ farsang, melly annyi embernek, a’ lámpagyermektül, a’ hideget türő fiakkertül kezdve, száz kezeken át a’ hajfodrászig, annyi keresetet, ’s igy annyi kenyeret is ád” (237 l.), mellynek hát, mint „baromias gyönyörmámornak roszalására Adam Smith még koporsójában is feleszmél – – és éljen a’ nyilvánosság uj veres fonala!” ’s a’ t. „És – kérdi a’ gróf – kiket értettem? alkalmasint megint a’ szegény mágnásokat, kiknél szerencsétlenségünkre még nem kopogtatott be az izetlen képü sequester?” – Már ezekre meg kell jegyeznem, hogy ha csak ugyan kellett a’ mágnások közül is valakit értenem, épen nem azokat értettem, kiknél még be nem köszöntött, hanem inkább azokat, kiknél már beköszöntött az izetlen képü sequester, kik – azt hiszem – igen jól teszik, ha egy kissé felhagynak a’ potencirozott saturnaliákkal; de énnekem kevés alkalmam van azon magas körökben forogni, ’s azért észrevételem inkább a’ középrendben forgott, – azon középrendben, mellynek magam is tagja vagyok, mellynek hát életét közelebbről ismerem, mint a’ nemes gróf, ’s mellynek körében nem egy családnak házi boldogságát dulja szét az őrjöngő farsang kéjvadászata erkölcsi és anyagi tekintetben; mire nézve meglehet sikeretlen, de bizonyosan nem veszedelmes felszólalásomon akárki nevessen bár jóizűt, akárki eszméljen föl miatta sirjában: Adam Smith bizonyosan nem eszmél föl a’ borzadalmak legnagyobb kínaival; mert ámbár a’ nemes gróf, alkalmasint azon suppositióban levén, hogy parányi olvasottságom Adam Smithig föl nem terjed, igen szereti őt ellenem authoritásul idézni: mégis történetesen a’ dolog ugy áll, hogy az őrjöngő farsangot kárhoztató elveket épen Adam Smithtől tanultam, mert épen ő az, ki a’ fényüzést roszalva, annak ellentétét, a’ takarékosságot vette föl a’ nemzeti gazdagság főeszközéül; miben történetesen még sok más nagy nevek is, mint példaul Filangieri, Sartorius, Malthus, Craigh, Montesquieunek híres commentatora Destutt de Tracy, és a’ csaknem oraculosus Say, egyetértenek. – Igy áll a’ dolog, érdemes olvasó! a’ kaputost nem kimélési dictio alapjával; igy áll a’ dolog azon váddal, hogy a’ Pesti Hirlap a’ munkátlanságnak gyujt gyertyát; melly vádakon én egyébiránt nem csudálkozhatom; mert miután a’ 32-ik számban a’ nép hátramaradásának okát abban fejeztem ki, hogy megszokta, önmagáról saját erejével nem gondoskodni, ’s mindent mások kegyelmétől várni, a’ nemes gróf azt mondja ugyan a’ 282-ik lapon, hogy e’ sorok Hunnia keveréknépének rest indolentiáját graphice festik: de azért mégis azzal gyanusít, hogy a’ nép által egészen más értelemben fognak vétetni, mint a’ minőben irattak; – a’ mi már mégis csak különös egy vád.
E’ tárgynál akaratom ellen is hoszasabban kelle mulatnom; mert egyike azoknak, miket a’ nemes gróf specialis adatul szemelt ki azon általános vádak erősitésére, mikről maga megvallja, hogy bebizonyittatniok vajmi nehéz. – ’S most csak két rövid észrevételt kell még tennem. Egyik a’ nemes grófnak azon állítását illeti, hogy a’ Pesti Hirlap 12-ik száma idézett vezérczikkének alapja koholmány, vagy egy ártatlan kis tévedés, melly egyedül Pest városa egy igen érdemes polgárának szavaiból vette eredetét. – Erre csak annyi megjegyzésem van, hogy nem azon érdemes polgár szavaiból, hanem annak figyelmeztetésére a’ hivatalos tudósitásból vette eredetét, melly tudósitásnak szavait eredetiben, minden csonkitás nélkül idéztem, ’s egy jegyzékben utána is tettem a’ lágyabb értelmet, mellyet azon szavaknak tulajdonithatni. Az sem áll, hogy a’ dolog akár koholmány akár ártatlan tévedés volna; mert a’ Pesti Hirlap 15-ik számában olvasható e’ tárgyban az illető kórházigazgatónak, ugyanannak, kitől a’ tárgyul vett hivatalos jelentés eredett, világosító nyilatkozata, mellyből látható, mit ott a’ szerkesztőség is megjegyzett, t. i. hogy a’ dolog sokkal szomoritóbb alakban igaz, mint annyira roszalt felszólalásomban gondolhatám. – Másik, mit meg kell említenem, a’ roszalásnak azon logicája, hogy azért olly borzasztó, irtózatos és veszélyes a’ kérdéses czikk, mivel (274. l.) „fama crescit eundo: tehát a’ 280 halottbul már Soroksáron alkalmasint 2800, a’ Kunságon keresztül Erdélyig már 28000, végre egy francziahoni izgató lapban 280,000 lesz, a’ mi valóban igen szép világba helyzi a’ hatóságokat – és anarchiára vezet – – és illy hiedelmek nagyításával, felpaprikázásával a’ hatóságok becsületesen iparkodó egyéneiben rosz vért okoz, a’ közönségben pedig egyenesen azon gondolat alapját veti meg: nem volna e jobb az egészet felforgatni egy egészen uj kezdet tétele végett.” – Mire csak annyit jegyzek meg, hogy – – éljen a’ hideg számoló logica! – Hónapok multak el, a’ kérdéses czikk rég felejtve van, és sem fama non crevit eundo, sem felforgató gondolatnak nyoma nem mutatkozik, sem a’ hatóságok tekintete nem csökkent a’ nép előtt, sem (’s ezt bizonyos tény gyanánt mondhatom a’ nemes grófnak) a’ hatóságok buzgósága nem szállott alább, mióta a’ Pesti Hirlap él, sőt talán ellenkezőleg van a’ dolog.
* * *
„Halad azonban az idő, vastagszik a’ könyv” – mond a’ gróf a’ 19-ik ív kezdetén; ’s én ez intés súlyát kétszeresen érezem, miután rendelkezésemre nincs elég időm, hogy sokat irjak röviden: vastagodó könyvem nagy részét pedig idézgetések töltik be. Azonban idő ’s könyvvastagodási intésnek is meg van a jó oldala. Érzem, mikint higgadtak munka közben indulataim; ’s így tán sietség közben is sükerülend keserüség nélkül felelni rövid-keveset három nagy vádra, mi tulajdonkép a’ vádak tömegének kivonata. 1-ső: a’ birtok megtámadása; 2-ik: a’ kiváltságos rend ’s felsőbbség gyülöletessé-tétele; 3-ik: a’ Mirabeau-Marat-Pere-Enfantin-szerű revolutionarius syllogismus.
I. Birtokmegtámadás. A’ gróf egykor a’ „Hitel”-ben számtudományilag bebizonyitá, menynyit nyerne az ország, ha a’ robot ’s dézma megszüntetnék; de kárpótlásról, megváltásról egy szót sem tön; miből gr. Dessewffy azt következteté, hogy a’ gróf kárpótlás nélkül akar dézmát, robotot megszüntetni; de bezzeg volt e’ vádért mit hallania, mert a’ gróf igen rosz néven vette, hogy birtokmegtámadási váddal illettetett, és szemére veté taglalójának Montesquieuvel, hogy ollyasmin párolog el birálata, a’ mi irva nem volt. – Vegye a’ nemes gróf, birtokmegtámadási vádjára, tőlem is ezt feleletül. – Az urbéri viszonyoknak a’ földesur teljes tökéletes kármentesitése melletti kisajátitása igenis elveim közé tartozik: ezt azonban, remélem, eléggé tisztultak közöttünk a’ jogszerüségrőli fogalmak, hogy birtokmegtámadásnak mondani senki sem fogja; legkevesbbé pedig a’ nemes gróf, a’ kinek köszönhetjük legfőkép, hogy egy híd végett Pest-Buda városának vámszedési joga ’s földe is (a’ mennyire kellett) expropriáltatott. – Ez igy levén, bátran és kereken tagadom, hogy a’ Pesti Hirlapban a’ birtokmegtámadásnak még csak árnyéka is előfordulna.
Különben is a’ birtokmegtámadási vád eléggé meg van czáfolva az által, hogy ha ez igaz volna, akkor a’ nemes gróf elvben támadta volna meg a’ Pesti Hirlapot; ezt azonban nem tevé, de nem is teheté; mert hiszen – és itt figyelmet kérek, mint a’ gróf szokja mondani – azon concessiók, mikre „A’ kelet népében” ajánlkozik, százszor, de százszor tovább mennek, mint a’ mit a’ Pesti Hirlap eddig csak legtávolabbról is megpendített; t. i. a’ gróf az alkotmányt mindenkire lehető legsebesebben ki akarja terjeszteni; elismeri, hogy általán véve Magyarországban a’ földbirtokosnak igazi tulajdona nincs: az ősiséget tehát minél előbb ki akarja küszöbölni anyaföldünkről; – akar Magyarországon keresztkint átvezető biztos közlekedést társulatok által létesíteni ugy, hogy az ország a’ vállalatnak száztól őt tiszta jövedelmét minden esetre biztositsa; – akarja, hogy alakuljon legalább is 50 millió pengő forintnyi mesterséges pénzt kibocsátó nemzeti bank; – akar a’ köznevelésről, ámbár nem mindjárt (’s elég csudálatos, hogy épen erről nem mindjárt), gondoskodni; – késznek nyilatkozik, mindenféle adót, kivétel nélkül, hadit ugy mint házit, a’ néppel együtt, testvérileg viselni, és pedig mindaddig legkisebb felelősség kivánása nélkül, míg a’ nép adójáról sem számolnak; – kiván büntetőtörvényt, magára és családjára és az ország minden lakosára egyenlőt és szigorút; – s’ végre ajánlkozik arra is, hogy a’ haza védelmére irják össze vele és fiaival együtt az ország minden lakosit különbség nélkül, hadd huzzunk sorsot mindnyájan; – és mind ezen nagylelkű készség elszámlálása után még három ’s a’ t. ’s a’ t. ’s a’ t. következik (335–357 és 362–368 l.). – Ezek után tehát azt gondolom, hogy a’ ki illy engedményekre ajánlkozik, az indiscret rohanás miatt elvben a’ Pesti Hirlapot teljességgel meg nem támadhatá; vagy ha megtámadhatná, csak azért tehetné azt, mivelhogy a’ Pesti Hirlap keveset kiván; és a’ gróf kivánságához képest valóban ugy is van; mert a’ mit a’ gróf ajánl, az minden lehető concessióknak maximuma.
Ha tehát a’ nemes gróf a’ Pesti Hirlap elveit meg nem támadta, de – az előbocsátottak szerint – következetességgel meg sem támadhatá: puszta modor miatt birtokmegtámadási váddal illetni a’ Pesti Hirlapot, anomalia; mire tulajdonképen felelni sem kellene.
Lássuk azonban, mit szemelt ki a’ gróf véletlenül vagy nem véletlenül, a’ birtokmegtámadási vádat ’s vele és általa a’ kiváltságosak gyülöletessé-tételét és revolutionarius syllogismust bebizonyítani. – Ezen irtózatos megkülönböztetés a’ Pesti Hirlap 18-ik számának vezérczikkét érte, mellynek czíme: „Halottas házak”. – E’ szám: 18 a’ nemes grófot, mint mondá, 18-ik Brumaire-re emlékezteti; és ezen nem csudálkozom, mert valamint énnekem bizonyosan eszembe nem juthatott rosz néven venni, hogy a’ nemes gróf által Aristoteleshez és a’ dicső lengyel nemzethez hasonlittatom: ugy, remélem, ő sem fogja rosz néven venni, ha őt a’ 18-ik Brumaire hőséhez hasonlítom, ki olly igen ohajtá nemzetét nagygyá, dicsővé, boldoggá tenni, csakhogy jó kedvéből, avatkozást nem tűrő, szoros logicai terve rendszere ’s kénye szerint.
Ezen czikkben egy elevenen-eltemettetés esete bocsáttatik előre, „mellyet – mint a’ gróf mondja – a’ Pesti Hirlap szerkesztőjének valami levelezője mesélt.” – Mire csak azon alázatos megjegyzésem van, hogy azon esetet a’ Pesti Hirlap szerkesztőjének nem levelezője mesélte, hanem a’ Pesti Hirlap azt más hirlapból vette. – A’ levelezési mesével méltóztassék e’ részben más hirlapokat, ’s különösen régi kedvencz pártfogoltját is, megajándékozni; – ámbár ez bizony magában legkisebb szemrehányást sem érdemel practicus embertől, miután könnyű belátni, hogy illyesmit hirlapoknak kikerülniök lehetetlen; ’s ha itt ez esetben az egész történet mese volt is, más száz esetben azért, hogy czáfolatot, nyilatkozást, felvilágositást, igazitást olvasunk ellene, korán sem mese, hanem csak ugyanazon egy dolognak különböző képlete, a’ mint különböző szempontból tekintetik. –
A’ „mese” előzmény után az idézett czikkben egy kis elmélkedés van a’ halottas házakról és halottas szemléről, mik nálunk már 1771-ben a’ nm. helytartó-tanács által megparancsolvák, de azért ritkák mint fehér holló. – Erre a’ nemes gróf igen érdekesen elmondja véleményét, hogy egész Európában 20 év leforgása alatt alkalmasint elevenen nem temettetik el egynél több: illy parányisággal tehát bibelődni a’ Pesti Hirlapnak kár vala; ’s hogy bizony minden nógatásunk mellett sem lesz jobb lábon a’ halottas szemle ezután, mint volt ekkorig. – Mind ezekre „hagyján”-t felelek; mert hiszen ha illy haszontalan a’ roszalott czikk, annyi legalább bizonyos, hogy halottas házróli sorai nem gyilkolják meg a’ nemzetet, ’s a’ magyart sirba nem döntik; – a’ mint a’ nemes gróf a’ 214-ik lapon maga is, igen engedékeny critica szellemében, megbocsátja azon bünömet, hogy becsesb themát nem választottam, ’s valami jobbat nem irtam; mert „rosz ember, ki többet tesz, mint mennyit bir”: de azért mégis az érintett czikk untig elégséges lehet az egész most fejledező magyar nemzetet homlokegyenest sirba dönteni (208 l.).
Éri pedig e’ rettentő vád a’ Pesti Hirlapot e’ következő soraiért: „Hiában altatjuk magunkat egyes különvált jelenetek dicsérgetéseivel; ideje nyiltan kimondani, hogy az egészségi politica általában véve honunkban a’ legnyomorultabb lábon áll, bölcsőtől kezdve egész siriglan. Ez az, mi a’ gyermekgyilkolást előidézi; ’s mi azt gondoljuk, teljesitők kötelességünket, ha rém gyanánt hóhért állitunk a’ háttérbe. Az anyátlan gyermekek gyámoltalan serege segélyért sir föl az égre s’ az emberekhez; és mi azt gondoljuk, megtettünk mindent, a’ mit tennünk kell, ha bérdajkához adtuk, kinek szabott bére évnegyedenkint 4 pengő frt; és nem veszszük szemügyre, ha e’ négyforintos dajkák kezei között (valóságot mondunk, uraim, ’s nem nagyitást) száz gyermek közül 80–90 elhal; a’ százból felmaradott tiz pedig kikerülvén a’ dajkakezekből, talán az utczán fagy meg! (Vagy nem illyenek e a’ gyermekek, kiket mezítláb és félmeztelenül láttunk tél derekán az utczán koldulva ácsorogni?) Elkövetkezik tul a’ gyermekkoron az élet kora – és – mi tegnap voltunk egyik külvárosban, a’ nyomort és inséget honos rejtekében házankint meglátogatni. A’ ki ezt saját szemeivel nem látja, annak fogalma sem lehet illyesmiről. Azok a’ földalatti pinczelyukak, hova hó- és esőviz befoly, mellyeknek nedves gőzében két-három család minden leheléssel mérget szí; ’s e’ méregért mégis 2–3 forint házbért kénytelen hetenkint a’ szívtelen gazdának fizetni! E’ pinczelyukaknak ujdon épült hazánkban is szabad volt árviz után épittetniök, ámbár egy uj vizár bennök száz meg száz martalékra talál. A ház külseje szabályszerű, mikint a’ csinositó biztosság parancsolá: de ben szabad volt az inség számára felütni a’ betegség ’s mirigy tanyáját. Végre elkövetkezik a’ halál, és itt még egy előkelő vagyonos családban is megtörténhetik az elevenen-eltemettetés, hát mi nem történik a’ szegényeknél?” – E’ sorokból a’ birtokmegtámadási vád különösen a’ „szívtelen gazda” kifejezésre nehezedik.
Legyen szabad egy-két magyarázó szó. – Hogy az orvosi politia igen szomorú lábon áll, sőt hogy orvosi politialis rendszerünk még csak nincs is, ez köztudomásu dolog, ’s egyike azon okoknak, mellyek miatt népünk között a’ babona és kuruzsolás általában még olly életerős fa, mellynek gyökerei közel száradást nem reméltetnek.
Mondám, hogy az orvosi politia hiánya idézi elő a’ gyermekgyilkolást. Ez más szavakkal annyit tesz, hogy lelencz- és szülészház az egész országban egyetlenegy sincs; a’ példák pedig hangosan kiáltanak, miképen csak az orvosi politiának körébe tartozó illynemű intézetek előzhetik meg nagy részben e’ bünt, mellyet a’ hóhérnak háttérbe állitása nem képes megszüntetni. –
Az anyátlan gyermekek ’s négyforintos dajkák iránti állitásaim a’ legbizonyosabb adatokon épülnek, ’s nem is ujságok; mert nem általam mondattak el először igy, egészen igy a’ közönségnek, magyar és német nyelven, – mint ezt a’ nagyérdemű gróf a’ szegény-gyermek-kórház igazgató orvosának a’ városi pénztárból fizetett járorvoslat sikeréről ’s eredményéről közrebocsátott jelentéseiből ’s röpirataiból is megláthatá.
Már most az e’ két pontra vonatkozó fenidézett sorokból a’ nemes gróf itélete szerint kibuvik a’ „veres fonal”, minthogy „más szavakkal mind ez nem sokkal tesz többet mint: Te városi Tanács, Te vármegyei hatóság, Te Helytartó-Tanács, Ti hazánk gazdag semmirekellői ’s a’ t., Ti mindnyájan annyit nem értek mint egy pipa dohány, mert kötelességteknek, nem, de a’ legegyszerűbb emberi hivatástoknak sem feleltek legtávulabbrul is meg.” (253 l.) – E’ travestálást és mindent, a’ mi ehez hasonlít (pedig a’ mi csak critica „A’ kelet népében”, vagy ehez hasonlít, vagy azt mutogatja, hogy a’ Pesti Hirlap semmit sem ér: tehát bizonyosan nem is veszedelmes) – e’ travestálást, mondom, és mindent, a’ mi ehez hasonlít, a’ nemes gróffal vagy a’ fölhevült képzelet, vagy a’ hideg ész iratta. Ha az első: ugy nem kell rá felelnem; ha a’ második: ugy azt kell rá felelnem, hogy ha a’ Pesti Hirlapból illy travestálás mellett kitünhetik a’ „veres fonal”: ugy a’ nemes gróf travestálásából, sokkal kevessebb travestálással, kitünik a’ „véres fonal”; minek megbizonyitására tán nem is kell travestálásokhoz folyamodni, ha meggondoljuk, mikint ügyekszik a’ nemes gróf mindent, a’ kinek birtoka, – mindent, kinek kezében hatalom van, ellenem felzudítani, ’s még nyilván fej-betöréssel is fenyeget. És kérdem én: ha olly indulattal venném kezembe „A’ kelet népét”, ’s magamat egy kis haragba belédisputálván, travestálgatnám a’ nemes gróf szavait, és megmutogatnám, mikép nem az elvekből, – oh! korán sem, mert azok szentek, hanem a’ modorból csaknem minden lapon kitünik a’ véres fonal: gondolja a’ nagy érdemű gróf, minden helyre lenne hozva, ha utána tenném: „ezt azonban bizonyosan nem gondolta, igy értetni bizonyosan nem akart” a’ nemes gróf (253 l.)
És pedig azon sorokra, mellyek egy kis travestálással ugy állanak előttünk, mint minden felsőbbséget gyülöletessé tevő spartacusi dictio, a’ 221-ik lapon fölkenetik az engesztelés balzsama, hol igy olvasunk: „és eddig jól van, és tudom, csak illyféle zsugori harpaxoknak sujtása és magukba téritése volt a’ pesti lap szerkesztőjének nemes, lehet mondani szent czélja.” – Nehogy azonban valamikép az engesztelés csak egy pillanatig is helyt foghasson, nyomban ime’ sorok következnek: „de fájdalom egyszerre kitünik valamint Byronnál a’ ,kis szarvacska’, ugy itt a’ ,veres fonalacska’, melly igy foly: „és e’ méregért – t. i. hogy a’ házbirtokos beveszi házába a’ lefestett nyomort és inséget – mégis 2–3 forint házbért kénytelen hetenkint a’ szívtelen gazdának fizetni.” Itt van kitárva egész fényességében a’ gyönyörű ’veres fonal’, a’ vajmi mély forrásból kutatott gyönyörű politica.”
Méltóztassék a’ nemes gróf legmélyebb tiszteletem jeléül fogadni, hogy még e’ soroknál sem jut eszembe, miképen menthető volnék, ha ollyan volna a’ „fogadj’ isten”, minő volt az „adj’ isten”. – A’ dolog ennyiből áll: Az 1838-ki árvíz sok emberéletbe került, ’s én ugy gondolom, a’ dühöngött elem ez áldozatainak nem kis része esik azon pinczelyukak rovására, mellyeket a’ külvárosok félrefekvő utczáiban a’ legnyomorultabb néposztálybeliek laknak. E’ lyukakból a’ rohanó víz elől nem volt, nem lehetett menekvés. – Később utczák és térek szabályoztattak, minden ujanépült háznak tervét be kellett az illető biztosságnak mutatni; s’ a’ külsőre kellő tekintet is volt, de a’ pinczelakok ekkor is nem csak meghagyattak, de sőt ujak is épittettek; ezt csak látni kell, ’s mindenki meggyőződhetik, hogy egy ujabb árvíz ismét nem kevés emberáldozatba kerülhet; én láttam, ’s láttam a’ remegést is, mellyel e’ külvároshelyek lakosai a’ jégindulás idejének elébenéztek; tudjuk pedig, hogy a’ veszély ez idén is csak egy perczen mult. – De mellőzzük bár e’ tekintetet, annyi bizonyos, hogy ezen emberólak télen át valóságos mirigyfészkek, miket meg nem szenvedni az orvosi politia körébe tartoznék. És e’ bűn, galádság ’s mirigy tanyáiban bizonyos távolságban vagy egy rosz nyoszolya vagy egypár korhadt deszka van, s egy illyennek helyéért hetenkint 15–30 garas helybér fizettetik; lehet látni hánytvetett rosz deszkákból improvisált rosz kalitkákat, mellyek távolról sem kerülhetnek 100 váltóforintba, s a’ lakbér mégis hetenkint 2–3 forint, tehát egy éven át több, mint mennyibe az egész kerül. Igaz, hogy a’ rosz deszkakalitkák tulajdoni jog tekintetében ép’ ugy sajátjai a’ birtokosnak, mint a’ legelső paloták, ’s ha a’ politia más tekintetekből a dologba nem szól, házbér tekintetében nem szólhat bizonyosan, a’ tulajdonos tehát jogszerűn cselekszik, habár aranyat kiván is minden órától: de azért jogszerüsége mellett igen szívtelenül cselekszik, ’s ezt megmondani bizonyosan nem birtokmegtámadás. Emlékeztetem a’ nemes grófot, hogy midőn az 1838-iki árviz után némellyek azon házi gazdák közül, kiknek házai épségben maradtak, a’ köznyomor rovására nyerészkedni akarva, a’ házbért százakkal felrugtatták, jogszerűn cselekedtek kétségkivül, de cselekedtek szívtelenül; a’ törvény kényszeritő pálczája nem üthetett körmeikre, de felszólalhatott és felszólalt ellenök a’ közvéleménynek indignatiója, az a’ bizonyos erkölcsi népérzelem, melly polgári társaságban temperatorkint lép föl olly esetekben, hová a’ törvénynek hatni nem lehet, hatni nem szabad. És nem szólalt fel sikertelenül. Ezen erkölcsi népérzelemnek tolmácsai voltak a’ hirlapok is, és sem a’ nemes grófnak sem más akárkinek nem jutott eszébe a’ hirlapokat birtokmegtámadásról vádolni, mivelhogy a’ szívtelen gazdák ellen az erkölcsi érzelemre hivatkoztak. – És én azt gondolom, épen a’ nyilvánosság organumainak fekszik hivatásukban felszólalni, valahányszor helyén lenni látszik, hogy a’ jog szigorúságát az erkölcsi érzet mérsékelje. – Amaz angol tory lord, ki ha eltelik jobbágyainak bérideje, télnek közepén seregestül űzi ki szabad ég alá a’ zöld Erinnek szegény gyermekét, mivelhogy urának politicai véleményében nem osztozék, jogszerűn cselekszik kétségtelenül: de szívtelenül is cselekedett, és a’ közvélemény indignatiója keserű kitörésekkel rója meg a’ hírlapokban szívtelenségeért; és az olly igen értelmes angoloknál, kiknek közéletéből a’ nemes gróf szerint szív és érzelem jobbára számüzve van, még soha sem jutott senkinek eszébe, illy felszólalásban birtokmegtámadást ’s veres fonalat szaglálni; pedig ha valaki, az angol bizonyosan megkivánja, hogy tulajdonának szentsége tiszteletben tartassék mindenkitől.
Nem akarok a’ szívtelen jogszerüségek példázgatásaiban tovább menni; remélem, ez egyszerű sorok is eléggé igazolják, hogy a’ „szívtelen gazda” kifejezés miatt nem a’ nemeskeblű gróf Széchenyinek, de bármelly szőrszálhasogató rabulának sem volna elegendő oka, hatalomizgató feljajdulással veres fonalakat ’s birtokmegtámadást kiáltani. – Engedje a’ nemes gróf ébren lenni, engedje a’ nemes gróf ébren tartani a’ méltányosságnak népérzelmét: a’ rideg törvénynek emberi gyarló műve, még a’ legmüveltebb nemzeteknél is, sokszor kebelbántólag elrí a’ társas élet kivánatitól, ’s a’ kettőt együtt közvetíteni, a’ nyilvánosságnak hivatása; és ép’ e’ hivatás emeli föl a’ nyilvánosságot, ép e’ hivatás emeli föl az időszaki sajtót azon polczra, mellyről a’ felsőbbségnek a’ köznyugalom fentartásában ép’ azon ellenséges érdekek mezején nyújt észrevétlenül leghatásteljesb közremunkálást, a’ hová jognak ’s törvénynek hatni nem lehet. Ez fogja föl a’ gyarmatur kezében a’ nádpálczát, mellynek törvény szerint a’ szolga hátára csapni szabad volt; ez szállitja le, – legalább csak ez szállithatja le a’ 100 forintos deszkabódénak 150 pcent lakbérét; és teszi mindkettő a’ nélkül, hogy a’ tulajdonnak szentségét megsértené. A’ gróf ugyan azt mondja, hogy illy felszólalások lélektanilag engedékenység helyett épen makacsságot eszközlenek: egy-két esetben meglehet, nem tagadom, kivált ha a’ nemzetnek elsőbbjei a’ helyett, hogy a’ nyilvánosságnak ez üdvös hatását előmozdítanák ’s a’ közvéleményt tekintélyes állásra juttatni segítenék, ép’ ellenkezőn cselekszenek, ’s gátlólag lépnek föl, és a’ makacsságot nem csak buzditják, de még a’ kirugás emlegetése által hatalmas nevökkel is sanctionálják; azonban fejlődjék csak önéletéből életet szíva a’ nyilvánosság, erősödjék csak a’ közvélemény, mint alkotmányos nemzetnél kivánatos, ’s mint erősödnie csak a’ nyilvánosság segedelmével lehet, – és a’ kirugó makacskodás a’ nemzeti közérzelem ellenében vagy megszelidül, vagy – kinevettetik.
II. Kiváltságosak ’s minden felsőbbség gyülöletessé-tétele. – E’ vád nagy részben az elsőre van épitve, ’s igy azzal, mit az elsőre, ’s mit az „irgalmassági” rovatban mondani kénytelen valék, a’ felelet többnyire meg is előzve. Különben is e’ mező nagyon kényes. Ha kit általános megjegyzéseim ki nem elégitenek, annak részletes alkalmazásokkal kellene válaszolnom; pedig érezni fogják tisztelt olvasóim, hogy e’ mezőn forognom nem is lehet, de nem is akarhatok: maradjunk tehát általánosságban és elveknél. – Kiváltságosak és felsőbbség, igy oszlik a’ vád két osztályzatra.
Kiváltságosak! Kérem a’ nemes grófot, méltóztassék megengedni, hogy elkölcsönözzem velejét szavainak, miket „Világ”-a XXXVIII-ik lapján irt vala. „Nemzet ellen in corpore soha sem keltem ki – de minden rút helyrül kiméletlenül rántám le a’ fátyolt – míg mások palástolásokkal ’s dicsérgetések által gondoltak használni, én czélirányosnak véltem a’ megismertetést.” – És engedje a’ nemes gróf, hogy megkérjem, méltóztassék kezében a’ képpel, mellyet Világa 64-ik ’s következő lapjain festett, ki nem hagyva még a’ nemzetiség tekintetét is, mellyről a’ 65-ik lapon irva van, hogy „legnagyobb palotáinkban – – – a’ ház ékessége az asszony nyelvünket nem érti;” sőt mellyről még a’ „Nehány szó a’ lóverseny körül” 183-ik lapján is alig három év előtt mondva van: „milly kevéssé nemzetiek még hölgyeink, sőt a’ szó valódi értelmében még magunk is,” – méltóztassék e’ képpel kezében most 1841-ben is széttekinteni, s nem fogja e találni, hogy ha rajza számos vonásokban még most is igen élethű, itt az ideje, a’ minmagunkkali megismerkedést a’ vastag könyvek sövényzett kertjéből a’ nyilvánosságnak nyilt szabad mezejére átültetni? – De én nem is tudom, mi körül foroghat e’ különös vád. Egyszer, de csak egyetlenegyszer szólottam a’ Pesti Hirlapban tán némi kis csipősséggel arról, hogy urhölgyeink olly kevéssé magyarok, és – istenemre! – e’ felszólalás szükséges volt; ezen egyetlen szózaton kívül, hivatkozni merek a’ Pesti Hirlap olvasóira, nem tagadhatják meg, hogy minden hasonczélu felszólalásból (például a’ 14-ik szám vezérczikkében) soha sem hiányzott a’ leggyöngédebb kiméletesség ’s a’ legcsekélyebbnek is annyi elismerése, mennyit csak e’ gyöngédség igazolhat. – Vagy talán a’ nép állapotját legközelebbről érdeklő közigazgatási tárgyak iránt mindnyájunk, de kivált a’ főrendűek részéről olly mindennapias részvétlenség megrovása vétetik a’ kiváltságosak gyülöletessé-tételének? – Ezt hinnem lehetetlen. Egyébkint szózataim elvek körében forogtak, miket a’ nemes gróf maga is helyesel; és forogtak azon hazában, mellyről a’ nemes gróftól tanultam, hogy kiváltsága sok, de szabadsága annál kevesebb. – És ha azon vallomásom, mit az előjogok iránti véleményemről tettem, nem ellenkezik ’s nem is ellenkezhetik a’ nemes gróf elveivel; ha igaz, hogy kivált polgári viszonyainkban ugy szólván semmit, mi már életbe lépett volna, nem értünk még el (341 l.): ugy valóban nem kellene talán az elidegenithetlen jogok visszaadásának, emberi méltóságba visszahelyezésnek gyéren előforduló (ha csakugyan előforduló) emlegetését a’ kiváltságosak gyülöletessé-tételére magyarázni annak, ki a’ 320-ik lapon maga elismeri, hogy „hazánk lakosainak azon nagy száma, melly nemcsak hogy ki vala egészen zárva az emberiség legszebb jogaibul, de mintha ugy szólván sokak által készakarva tartatott volna sötét butaságban, csak most ’s csak némileg lépett ki a’ kényuraság undok hatalma alul.” – Általában véve, nekem elveim közé tartozik, hogy a’ kiváltságos osztályoknak nem leszállani a’ néphez, hanem azt magokhoz kell emelniök, ’s igy ezen fölemelésnek csak ’a fenálló alkotmányos formák mellett és által szabad történnie; minélfogva bátran hivatkozhatom a’ Pesti Hirlapra, hogy minden közeledő lépés, melly ez irányban akárhol mutatkozott, a’ Hirlapban mindig a’ legméltánylóbb elismerésre talált. A’ kiváltságosak gyülöletessé-tételének vádját tehát el nem ismerhetem; de ha a’ nemes gróf drasticai modora szerint e’ vád tulajdonképen csak annyit tesz, hogy az oligarchismus iránt rokonszenvet nem érezek, ’s alkotmányos sánczaink között ugy, a’ mint törvényünk hozza magával, az egyenlőség elvének hódolok: ugy én ezt tartózkodás nélkül és nyiltan elismerem; min a’ nemes grófnak nincs is mit csudálkoznia, ha megemlékezik, hogy én magam is a’ szegény nemesek sorába tartozom, ’s mint illyen, alkotmány által nyert jogomat szívesen megosztom minden másokkal; arra azonban, hogy ne csak mások ne részesüljenek jogaimban, de még én magam is megszoritást szenvedjek, hajlandó egyáltalában nem vagyok, ’s igy az oligarchiai vágyak barátai közé számittatni teljességgel nem is kivánok. Pedig hogy illy vágyak hazánkban épen nem ujságok, ’s hogy illy vágyaknak magas helyekrei befolyása épen én nálam nem a’ legkedvesebb emlékezetben lehet, azt a’ nemes gróf ugy bizonyosnak mint természetesnek találandja. – És az eszmék kapcsolata itt azon ügyre vezet, mellyet a’ Pesti Hirlap 17-ik számában nemzeti veszélynek neveztem, azt t. i., ha a’ magyar nemesség magát megvesztegettetni engedi, ’s lelkét áruba bocsátja. Erre a’ nemes gróf a’ 244-ik lapon megjegyzi, miképen „ez nem ok, hanem a’ szegénységből eredő okozat, ’s a’ nemzetsűlyesztési gyökérokoknak egyike, megforditva tán épen az, hogy a’ kelletén tul vitt nyilvánosság következésében, olly kérdések elhatározása, példaul mikor és mikép düljön az ősiség, ugy függ néhány akó savanyú boron, mint függött Damocles kardja hajszálon.” – Már én, ne vegyem bár tekintetbe, hogy a’ nemes gróf maga elismeri, miképen jövendőnknek szellemi alapokon kell emelkedni, ’s nem anyagiakon, anyagot tehát oknak ’s a’ szellemit okozatnak itt e’ mezőn is fölvenni akarni következetlenség volna, – a’ Pesti Hirlap 17-ik számában is kimondám, ’s most ujolag kimondom, hogy a’ lelki függetlenség nem függ birtoktól, ’s e’ szavak valóságáról a’ kezességet saját keblemben hordozom; megmondám azt is, hogy e’ gúnyolt nemességben a’ jogérzetnek egy bizonyos ösztönszerű tapintata él, melly ha személyesittetnék, joggal mondhatná el az esküt, mellyet egykor Cicero Metellus vádjára tön: „esküszöm, hogy megtartám a’ hont;” ’s erre ugy a’ messze mint közel multaknak történeteiben nem nehéz adatokra találni; – megmondám végre azt is, hogy a’ szavazati jogegyenlőség elvét a’ gyakorlat mennyire mérsékeli; és most ezek után lehetlen némi megütközéssel nem kérdeznem: mit jelentsen ez a’ kelletén tul vitt nyilvánosság, mellynek következésében olly kérdéseknek, mint az ősiség, eldöntése, nehány akó savanyú boron függ? – Eszembe jut a’ nemes grófnak a’ mult országgyűlés alatt 1839 évi november 4-kén tartott beszéde, mellyben a’ legközelebb mult idők szomorú eseményeit leginkább annak tulajdonitja, hogy „1820 táján a’ kormány behozta a’ megyékben a’ személyenkinti szavazást, ’s ezen ujitással az előbbi szokás, miszerint az ugynevezett „sanior pars” határozott, megváltozván, aristoctratiai alkotmányunkba egy olly democratiai elv, egy olly karika csúszott be, melly megkivánja, hogy vagy a’ régi kerekek is hozzá alkalmaztassanak, vagy ha ez nem lehet, az uj is kidobassék.” – Nem azért idézem ezt, mintha olly értelmet akarnék a’ nemes grófnak tulajdonitani, hogy ő az említett oligarchismus visszaidézését kívánná, mert hiszen ép’ azon beszédében mondá azt is, hogy a’ mi megtörtént, azt retractálni nem lehet; hanem idézem azért, mivel csakugyan vannak a’ felsőbb körökben, kik nyiltan kijelentik, hogy a’ köztanácskozási részvét jogát birtok szerint kivánnák arányozni. Erre nézve, minden mélyebb taglalgatást mint keserüséget-okozót örömest mellőzve, csak azt jegyzem meg, hogy a’ személyenkinti szavazat jogát nem a’ kormány hozta be, hanem behozta az alkotmány; ’s ezt nem csak azért, mivel magam is azon nemesek sorába tartozom, kiknek politicai jogát az említett oligarchiai vágyak, ha sikerülnének, csaknem egészen nullificálnák; hanem statustudományi, alkotmányi és politicai szempontból is, legbecsesebb országos kincsnek tekintem, – ollyannak, mellyben (mikint a’ Pesti Hirlapban bővebben taglalgatám) alkotmányunk kifejlődésének csaknem egyedüli biztosító elemét találom, mellyet hát sértetlenül fentartani mindaddig ohajtok is, míg épen ezen jogegyenlőségi elem segedelmével alkotmányunk ugy kifejlődik, ’s megyei szerkezetünk talapja olly kiterjedést nyer, hogy megyei gyüléseink ősnépgyülési (Urversammlung) természetükből képviseleti rendszerű municipiumokká fejlődhetnek; a’ mi sokkal több előzményt föltételez, mintsem egy-két nemzedék korának leforgása előtt elkövetkezőnek remélhetném. – Azt tehát, hogy az említett jognyesési hátralépéseknek barátja nem vagyok, nyiltan kijelenteni egyáltalában nem vonakodom; de a’ gyülöletessé-tétel vádját még ezen vádak ellenében sem fogadhatom el; mert sokkal inkább követelem magam számára a’ véleményi szabadságot, mintsem hogy másoknak hasonló jogát ellenzeném.
Felsőbbség gyülöletessé-tétele. E’ vád vagy csak egy rakétaszerű pattogás, vagy az egyes visszaélések, hanyagságok és elmulasztásoknak nyilvánosságrai hozatalára irányoztatik. – Erre nézve egy harmadiknak véleményét iktatom ide válaszul, név nélkül; mert nem akarom, hogy a’ szavak mástól, mint a’ bennök fekvő okoktól nyerjenek nyomadékot.
„Mélyen érzett bajainknak egyike azon hanyagság, mellyel törvényeinket végrehajtjuk, és azon tiszteletlenség, mellyel a’ törvények rendeletének szentségét figyelembe sem veszik sokan, hacsak hatalom- ’s erőtül nem kényszeritvék. Míg ez igy lesz honunkban; míg a’ törvényt már azért, mert törvény, tisztelni meg nem tanuljuk; míg a’ közvélemény nem őrködik a’ hivatalos eljárás fölött; míg a’ gyalázat bélyegével csak azt rójuk meg, ki a’ tiltó törvényt megszegte, de azt nem, ki törvényszabta kötelességeit tudva és akarva roszul, vagy épen nem teljesítette: addig sükeretlen minden törekvésünk; mert a’ törvény csak holt betű marad, ha mimagunk nem adunk annak életet. Zsibbasztó a’ nem-cselekvésnek és hanyagságnak hatása, ’s tán még inkább türhető, ha valamelly tisztviselő néha roszul tesz, mint ha épen semmit nem tesz. A’ rosz, a’ mit az tett, csak tudomásra jőjön, ellenhatást szül, ’s a’ roszat orvosolni nem lehetetlen; de a’ nem-cselekvés ellen nincs orvosság. Inted őt? hallgat, és ismét nem tesz; dorgálod? hallgat, de nem tesz; fenyegeted? hallgat, ’s tán mosolyog, de szinte nem tesz; végre büntetni akarnád? de nem találsz törvényt, mellyhez támaszkodj’, ’s nem találsz birót, ki a’ büntetést kimondja; sőt találsz igen sokat, ki a’ nem-tevőt pártolja. Ezt a’ hanyagságot ’s részvétlenséget kiirtani jellemünkből, valóban közszükségeink legnagyobbika. Nálunk a’ törvény iránt élénkebb részvét csak addig mutatkozik, míg az vitatás alatt van, ’s ha már kivittuk, elteszszük szunnyadni számos elszenderült társai közé, ’s gyakran ismét ujat sürgetünk helyette. Míg ez igy marad, addig nincs idvesség számunkra. – Nehéz e’ bajon segíteni, de talán nem lehetetlen, ’s az egyetlen mód, mellyel azt eszközölhetni, nyilvánosság, ’s egy tisztább, szilárdabb, élénkebb és határozottabb közvélemény ébresztése. Vannak vétkek, miket másképen büntetni nem lehet, ’s vannak emberek, kikhez más módon férni nem lehet, mint a’ közvélemény által. Vannak cselekvések, miket minden ember roszal, de a’ törvénynek büntető súlya alá nem esnek, ’s az illyeneket csak az által lehet megtorlani, sőt jövendőre gátolni, ha kitéve a’ nyilvánosságnak, a’ közvélemény birálata alá vonatnak.”
Ez okoknak fontosságát nem hiszem hogy valaki tagadhatná. Mielőtt nyilvános politicai pályára léptem volna, a’ tapasztalás által még nem szilárdult ifjuság tűzmelegével ’s gondolatlanságával (mert hajh beh végtelen a’ különbség hazánk mostani reménydús ifjusága ’s az én korombeli közt!) rohantam én is a’ megyei élet viszonyaiba; ’s ha visszatekintek a’ rég mult időknek napjaiba, mennyi bánatot okoz lelkemnek még most is, hogy nem mindig valék elég erős az idő ’s körülmény szokásos hibái közt botlások nélkül megállani! és e’ visszaemlékezésből meggyőződésig emelkedik keblemben a’ hit, hogy nyilvánosság, csak nyilvánosság az, mi a’ hanyagot szorgalomra, az önkénykedőt mérsékletre, a’ kicsapongót törvényszerüségre, a’ romlottat tartózkodásra, a’ gyöngét erősödésre, az ingatag határozatlant szilárdságra vezérelheti. – Csak ennek segitségével fejlődhetik ki korán a’ politicai jellem, mellyre különben – az igen kevés választottakat kivéve – nekünk mindennapi embereknek csak botlások ’s bukások után lehet eljutni. – Ne gondolja hát a’ nemes gróf, hogy azon nyilvánosság, melly épen e’ mezőn olly jótékonyan működhetik, ez által ’ felsőbbség tekintetét sűlyesztené; sőt inkább nem lehet a’ felsőbbség tekintetének erősb támaszt nyujtani, mint ép’ ez által; mert min alapszik a’ felsőség tekintete? rettegtetésen, vagy bizodalmon? én azt gondolom, bizodalmon; pedig nincs eszköz, melly a’ népnek a’ felsőbbség iránti bizodalmát annyira biztosíthatná, mint ép’ a’ nyilvánosság örök-éber szemének őrködése; nincs fék, mellynek hatása a’ nyilvánosságéval mérkőzhetnék. A’ méltóságos gróf állása sokkal magasabb volt, mintsem hogy a’ gyakorlati élet ezen oldalával gyakoribb érintkezésbe jöhetett volna; de mi, a’ középosztálynak emberei, e’ viszonyok körében éveket meg éveket töltöttünk el; mi tudjuk, hogy a’ hol a’ tisztviselőknek személyessége, mondhatnám, isteni erővel nem volt képes hatni az apáról fiúra öröklött bizalmatlanság ellenében, – mi tudjuk, minő titkos boszúság epéje öntötte végig a’ kebleket azon néha nem alaptalan, de többnyire mégis bal hiedelem miatt, hogy tisztviselői kihágás vagy hanyagság ellen panaszkodni, merő kábaság; – és e’ boszús bizalmatlanság egy féreg volt, melly a’ jövendő nyugalmának gyökerén rágott. De hassa csak át a’ nyilvánosság éberségének eszmélete nemzeti életünket, e’ bizalmatlanságnak meg kell szünni. Már is voltak esetek, hogy az időszaki sajtó fölemelvén figyelmeztető szózatát, az igazságos panaszra nyiltan az egész ország tudomására elégtétel következett; ’s csak néhány illy jelenet adja magát elő, és lehetetlen, hogy a’ hatóságok iránti tisztelet és bizodalom erős gyökeret ne verjen az ország népességében; – pedig hiszen a’ nemes gróf ép’ azt veti ellenem, Bülauból idézett szavaimra, hogy az engedelmességi kötelek nagyon megtágulvák: engedje hát kérdeznem, azt tartja e jónak, ha tovább is azon utnak sötétségében tapogatózunk, mellyen eddig járva, az engedelmesség ’s felsőbbség iránti bizodalom kötelékei ennyire megtágultak? vagy nem azt tanácsolja e az „értelem”, hogy a’ bajt-okozott utat elhagyva, a’ nyilt egyenességet kisértsük meg, mellyet illy bajok ellen csaknem egyedüli óvószernek az okszerű logica ’s más nemzetek tapasztalása bizonyítanak?
Azonban a’ minő czáfolhatlanoknak hiszem ez elveket, ugy más részről tagadni egyáltalában nem akarom, hogy a’ Pesti Hirlap e’ tekintetben nem minden hibától ment; nem arra nézve, hogy a’ felsőséget gyülöletessé tette volna, hanem hogy a’ visszaélések fölfedezésében elegendő óvatosságot nem mindig bizonyított, ’s ezzel egyeseknek egy-két esetben érzékeny bántalmat okozhatott. – Becsületes ember, ha hibázott, jobbat nem tehet, mint ha hibáját elismeri, ’s ismételésétől óvakodik. Ezt én a’ Pesti Hirlapban már rég megtevém. Egy lapnak, melly – mondhatnám – egy egészen uj mezőt vont be mások tapasztalásán még nem okulhatott működésébe, kezdetben csaknem lehetlen nem tévednie; de azért tévedései mellett is megtermette már gyümölcseit; és én nem a’ Pesti Hirlap, hanem a’ magyar időszaki sajtó nevében (mert ez a’ magyar hirlapoknak közös müvök, vagy talán érdemök is) tartózkodás nélkül ki merem mondani, hogy a’ törvényszerüség ébresztésében ’s a’ kicsapongások megelőzésében már is annyi segélyt nyujtott a’ felsőbbségnek, hogy e’ részbeni hatásukat félreismerni lehetetlen. És én valóban nem gondoltam volna, hogy az itt-ott pillanatnyilag mutatkozó fölhevülés, vagy az olly sürű nyilatkozások ’s ellennyilatkozások még a’ nemes grófot is annyira meglephetik, hogy elfelejtené, mikép minden ujtól kezdetben illy jelenetek el nem maradhatnak. Örökös tespedésre kellene magunkat kárhoztatnunk, ha illyesmitől visszariadnánk. Emlékezzék csak a’ nemes gróf az uj urbér behozatalára, ’s hogy egyebeket ne emlitsek, magára azon ellenhatásra is, mellyel az olly szükséges váltótörvények ép’ azon osztályban találkoztak, mellytől minden mások fölött szíves fogadtatásukat remélhettük. Nagyon szomorú országlási rendszer volna az, melly illy ephemer jelenetek miatt azonnal meghuzná a’ vészharangot, ’s ahelyett hogy bevárná, míg emberi természetünk a’ nemzeti életbe illesztett uj „agentiával” megbarátkozik, magát az uj erőt doronggal verné agyon, ’s a’ bajt halállal orvosolná. Várjon csak a’ nemes gróf időtől ’s az események hatalmától, és meg fogja látni, mikép félelme csak onnan ered, hogy a’ sajtónak élénkebb mozgását még mi magyarok meg nem szoktuk. Uj ’s meglepő reánk nézve, hogy hirlapjaink olly dolgokról s olly hangon szólanak, mikről és mikép ekkorig hallani alkalmunk nem volt. Csiklandósak vagyunk, mert még nem igen nyultak hozzánk. Majd megszokjuk. – Ez a’ kifejlődésnek olly stadiuma, mellyen okvetlenül át kell esnünk, hogy eljuthassunk azon fokra, mellyen a’ sajtó miránk nézve is az lesz, a’ minek mindenütt mutatkozik, hol önmagábóli természetes kifejtésétől a’ szabadabb sajtót elméletben egekig emelők, de a’ gyakorlatban mégis pokol művének gyanusítók el nem riaszták a’ nemzetet, t. i. az áldásoknak legnagyobbika.
III. Robespierre és revolutionarius syllogismus. – A’ nemes gróf meghuzta, ’s – bocsássa meg nekem e’ szót – kissé gondatlanul huzta meg a’ gyanusitások vészharangját; és e’ példa, gondolni lehet, nem maradand utánzatlanul. Soha sem fognám én ugyan ’s nem fogná senki is a’ nemes grófot holmi károgatók seregével legtávolabbról is ugyanazonosítani: azonban kérdem, ha megtörténnék, hogy némi szennyes érdekek a’ nemes gróf példája authoritásának háta mögé menekülve, a’ soha nagyobb mértékben nem tapasztalt közbéke ’s nemzet és kormány közti bizodalom idején mindig és mindig veszedelmesebben félrevernék a’ vészharangot, mellyet a’ gróf kondított meg, ha akadna bizonyos cotteria, melly azon törekvésre használná ez alkalmat, hogy a’ nemzetet letéríteni próbálja a’ discussio stadiumáról, mellyen mindinkább közeleg némi nem kérdések megoldása, melly megoldás egynémi „hazafiaknak” egyáltalában nincs ínyökre, – ha, mondom, egy illy cotteriácska a’ nemes gróféval illy merőben ellenkező czélra használná a’ gyanusitgatási szenvedelem vészharangját, ’s azon törekednék, hogy inkább csak veszekedjünk örökké, mintsem ama’ nem-tetsző kérdéseket discutiáljuk, és azon törekednék, hogy elvégre senkiben se bizzék a’ felforrt sokadalom, – kérdem a’ nemes grófot, nem csapná e össze kezét munkája fölött? – Én azt gondolom, ha valami, ez foszthatná meg a’ magyar aristocratiát a’ nemzeti jövendő előkészitésének dicsőségétől; ha valami, ez készithetne az aristocratiának olly sorsot, mint azoké volt, kikről irva van, hogy sem tanultak, sem felejtettek. – És ezt azután a’ Pesti Hirlap okozta volna? Hiszen tegyük föl egy pillanatra, minden kifogás, minden ellenvetés nélkül, hogy a’ Pesti Hirlap modora többet forgott volna az agitatio körében, mint kellett, vagy olly tárgyaknál is forgott, mellyeknél nem kellett: ez kézzelfoghatólag csak onnan eredett, mivel az első hónapokban, míg ugy szólván a’ „terrenum recognoscirozva,” míg bizonyos elv- és színrokonsági csatlakozás eszközölve nem volt, szoros tudományilag véve, nem lehetett a’ lapnak kérdései fölött nagy részben általánosan nem szólani, ’s minden általános felszólalás már természeténél fogva melegebb, sőt gyakran keserűbb és keményebb mint a’ részletes fejtegetés; de mi volt a’ legtermészetesebb logica szerint ez állapotnak jövendője? Az, mit némelly külföldi lapok levelezői már több ízben, biztos practicai tapintattal jósoltak, hogy mindennap nagyobb ’s nagyobb mértékben el fog következni az általánosan fölvett kérdések részletes fejtegetése, ’s ekkor a’ keményebb hang már a’ dolog természeténél fogva megszelidül; mert a’ részletes fejtegetés azokhoz intéztetik, kik a’ főelvben már megegyeztek, ’s ezek ellen nincs okunk keserűbben szólani, de időnk sincs; mert a’ részletes fejtegetés a’ tárgyak bonczolásával és szabályszerű elrendezésével lévén elfoglalva, rá nem ér, de nem is szeret indulatoskodni: míg ellenben elvekről szólva, belőlünk természetesen a’ lelkesedés szól, melly a’ szónoklatnak ezer alakú mesterségével rokonszenvet ügyekszik gerjeszteni. – És ha már most a’ nemes gróf kebelzúdító gyanusitásai utánzásokra találnának, és a’ Pesti Hirlap, a’ helyett hogy hivatását mindinkább megközelitné, elég gyarló volna felelni, a’ mint kérdeztetnék, és azon a’ hangon, mellyről a’ nemes gróf mondja, hogy népszerüségre nem alkalmatlan, a’ gyanusitgatók szeme közé szórná a’ „rablást”, „honárulást”, „nemzetgyilkolást”, és betekintene a’ történetek évkönyveibe, és százados igazságtalanságokat kikutatgatna, hogy visszatorló vádjaihoz tényeket állítson nyomadékul: nemde ép’ ellenkezőjét eszközlené a’ nemes gróf annak, mit eszközölni ohajtott, eszközölni vélt? Vagy aztán ennek bűne is a’ Pesti Hirlapra háramlanék? A’ ki békét akar, ne inditson háborút, a’ ki szenvedélyt akar lecsillapítani, ne izgassa fel a’ szenvedélyt. – És aztán ennek mi lehetne következménye? – A’ Pesti Hirlap nem félti a’ maga elveinek (mellyek a’ nemes grófnak is elvei) jövendőjét. Mert gúnyolják bár az epés rövidlátók az ifjuságnak azon részét, melly a’ férfiasság küszöbén áll: annyit senki sem fog tagadhatni, hogy nemzetünk jövendőjét ezen nemzedék képviseli. Miránk nem sokára enyészet vár, ’s nyomunkba egy erősebb ivadék lép, melly tettekké érleli bizonyosan, mik minálunk még csak elvek valának. A’ melly elvekhez hát a’ közel jövőkor csatlakozik, azon elveknek jövendőjök van. De különben is honunkban a’ haladást meggátolni, vagy épen visszanyomni sem ármány, sem gyanusitás, sem hatalom nem képesek; mert mélyen érzett nemzeti közszükséggé vált. A’ patak, ha csergedező vizének gátat vetsz, mellyet elsodorni nem képes, vagy elkerüli azt, vagy meghaladja, ’s a’ gát csak erejét nevelte, csak folyását tette rohanóbbá. – A’ haladás ügyének tehát diadala bizonyos; ezt, ha minden jóhiedelmű balitélet ’s ennek szárnyai alatt minden szennyes érdek harczra kel is ellene, én nem féltem; mert tökéletesen igaz a’ nemes grófnak jeles mondása, melly a’ „Főrendi Napló” 474-ik lapján föl van jegyezve. „Nemzetünknek jövendője van; illyest pedig, ha nemzetet illet, egyesek vagy egyes combinátiók meg nem semmisithetnek.” Ha tehát a’ haladás ügye kárát nem vallaná, ki vallhatná kárát azon szellemnek, mellyet a’ nemes gróf bűszava előidézhet? Senki más, mint azon érdekek, miket – a’ mint indult a’ közvélemény – kiméleni kész, de miket kiméleni nem fog, ha gyanusitgatások által felzúdittatik. – És akkor? – legyen szabad nekünk is annyi fenyegetések ellenében egy jóslatot mondanunk: Akár üveg a’ kőhöz, akár kő az üveghez, minden esetre az üveg törik.
A’ revolutionarius syllogismus nem egyéb, mint egy rémletes rodomantada, egyetlen gyülöletes szónak pecsétét felütő az egyes vádakra, mellyekről szólani immár alkalmam vala. Puszta declamatióra, bármi ingerlő legyen is, tehát indulatba jőni nem fogok, ámbár a’ grófnak hevült képzelete a’ szenvedély nyelvével olly vád-declamatiókat halmozott reám, minőket még távolról sem lehetett egy bizonyos perben olvasni, mellyre a’ nemzeti ótalom ’s dicső fejedelmünk törvényszerüsége feledés fátyolát veték. Megnéztem a’ XVII. századbeli szomorú események évkönyveit is, több ’s nagyobb vádakra ott sem találok. – Bizony, bizony mondom, ha megolvassuk, miket a’ gróf „A’ kelet népében” ’s illy hangon ir, ’s ha nem-alkalmazható hasonlatoknak csak egy pillanatig is helyt engedjünk: lehetlen azt nem mondanunk, hogy ha csakugyan igaz, hogy a’ Pesti Hirlap a’ robespierrei pálya bájteli kezdetén van, azon kezdetben, midőn ama’ szörnyeteg kebelét még „mindenek felett felebarátai ’s az emberiség iránti szeretet szomja hevité” (170 l.), valóban a’ nemes gróf – e’ könyve után itélve – ugyanazon pályán már messzebb van; mert már kijelölé az első áldozatot. – De én csak arra kérem a’ nemes grófot, hogy ha minden vádja alapos volna is, méltóztassék megemlékezni, mikép nemzetünk jövendőjét egyesek vagy egyes combinatiók meg nem semmisithetik; ha ez eszébe jut, bizonyosan nem fog oda dolgozni, hogy nemzeti neheztelés érje azt, ki olly utból tér ki, melly – saját vallomása szerint – okszerűleg kimutatva nem csak nálunk, de alkalmasint a’ világnak még egy népénél, egy nemzeténél sem volt (116. l.).
Azonban, nehogy valakit tisztelt olvasóim közül avvagy azon tudomás is nyomjon, hogy a’ franczia forradalmi hősöknek még csak emlékezetét is képes volt a’ Pesti Hirlap a’ nemes grófban felkölteni, meg kell említenem, hogy ezen emlékezet a’ nemes grófban már sokkal a’ Pesti Hirlap keletkezése előtt támadt: annak hát e’ szegény üldözött hirlap ép’ ugy nem oka, mint a’ mai nap a’ tegnapinak. – A’ „Főrendi Napló” 474-ik lapján olvassuk, mikép a’ nemes gróf a’ forradalmi személyzetek fokozataival Bailly-tól Robespierre-ig már a’ mult országgyülésen példálózott; azonban legyen szabad idéznem ő cs. kir. főherczegségének országunk nádorának a’ példázgatásra adott bölcs válaszát (lásd: „Főrendi Napló” 475 l.): „Nem lehetek – mond a’ fenséges nádor – egy értelemben az előttem szólóval, a’ ki Francziaország példáját Magyarországra alkalmaztatta; mert Francziaországban, a’ mint azt a’ historia bizonyitja, a’ szabadság fen nem állott, hanem erőszakos kitörések által hozatott létre: Magyarországban ellenben a’ szabadság mindenkor fenállott, ’s fenáll eddig is; ’s igy azok, miket ő méltósága Francziaországról felhozott, teljességgel Magyarországra nem alkalmaztathatók.”
E’ kevés bölcs szavakban sokkal több van mondva, mintsem véteknek ne tartanám, a’ két ország közti lényeges különbségek hoszadalmas rajzolatával tisztelt olvasóimnak márig is szerfölött igénylett türelmét fárasztani; ’s azért a’ gyanusitásoknak keblemet mélyen bántó tárgyától azon egyszerű figyelmeztetéssel veszek búcsút, hogy Magyarországon ugyan forradalmi drámákról álmodozni senkinek esze ágában sincs: de mégis nem a’ legjobb tactica volna annak lehetségét igen gyakran emlegetni; mert sok ember közt sok perzselt agyvelő is van, és gróf Széchenyi István e’ honban nagyok és kicsinyek előtt nagy authoritas. – Még egyszer mondom: az ördögöt nem kell falra mázolni, – mint a’ német szól.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Adatbázisok

Arcanum Újságok

Arcanum Kézikönyvtár

Arcanum Térképek

Hungaricana

Technológiák

Digitalizálás

Mesterséges intelligencia

Történelmi térképek

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem