IX. Levél Couza fejedelemhez.
IX. Levél Couza fejedelemhez.
Zglinicki ez utasitásában emlitve van, hogy az Igazgatóság egy levelét is át kellett Couza fejedelemnek adnia.
E levél nem az utnak inditott fegyverzetre vonatkozott. A mi ezt és az erdélyi hadműködés esély ét illeti, én, hiven a vezéreszméhez, melyet turini egyezkedéseinkben sarkpontul állitottam fel, hogy t. i. mi csak azon esetben fogjuk hazánkban a forradalmi harczot megkezdeni, ha olasz királyi segédsereg küldetik Magyarországra,– mind hazánk iránti kötelességnek, mind saját felelősségem fedezésére szükségesnek tartotttam Klapka tábornok urtól azon biztositékokat kikötni, melyek a fentebb közlött októberi Jegyzőkönyvben olvashatók; de miután ezekre nézve Klapka tábornoktól megnyugtató biztositást kaptunk, én viszont szives-örömest adtam megegyezésemet, hogy az ottani dolgoknak az Igazgatóság nevében vezetése kizárólag Klapka tábornok urra bizassék s mi őt eljárásában avatkozásunkkal se ne feszélyezzük, se ne zavarjuk.
Levelünk tehát, melyet Couza fejedelemhez intéztünk, tisztán politikai tartalmu volt s egyrészt Magyarország és a dunai fejedelemségek közt Austria ellenében fennforgó érdekközösségnek, másrészt a magyarországi s erdélyi oláhokkal egyetértés előmozditásának terén mozgott. A levél nem is a turini egyezkedések folytán iratott; azon levél ez, melyről Irataim II. kötetének 499-ik lapján van szó s melynek megirását Teleki László vállalta magára azon izgatások alkalmából, melyek 1860 nyarán az országban felmerültek s harcz esetére az 1848–49-iki iszonyatosságok megujulásával fenyegettek. E levélnek Couzához juttatását a fegyverzet elküldésekor is időszerünek mutatták a körülmények, de minthogy alább a harmadik fejezetben a politikai viszonyok tárgyalása tüzetesen előfordul, elégnek tartom itt a terjedelmes okiratnak nem is annyira részletes kivonatát; mint inkább tárgyait megismertetni.
Bevezetésül levelünk az érdekközösség álláspontjára helyezkedve, ad kifejezést azon meggyőződésünknek; hogy a dunai fejedelemségek és Magyarország a legszivesebb egyetértésre s legbensőbb szövetségre vannak utalva.
Emlékezetébe hozza a fejedelemnek, miként Austria még a corruptio gyalázatos eszközeitől sem riadva vissza, nem csak minden kitelhető módon akadályokat görditett az utba, nehogy a nemzeti akarat Moldva-Oláhországban szabadon nyilatkozhassék, hanem makacs állhatatossággal a két fejedelemség uniója s Couzának kettős megválasztása ellen egyenesen conspirált is.
A hol csak akadály, szerencsétlenség vagy veszély tűnik fel a fejedelem utjában, akár benn az országban, akár künn: Austria keze mindenhol benn van. A fejedelem minden ellenségének, nagynak mint kicsinynek, megvan azon előnye, hogy Austria által pártfogoltatik.
Anglia bár fontosságot tulajdonitott a porta érdekeinek, azért végre még sem vonakodott a fejedelemnek igazságot szolgáltatni.
Oroszország, daczára terjeszkedési politikájának, nem tartózkodott a fejedelemségek iránt Francziaország nagylelkü politikájához csatlakozni.
Még maga az ottomán porta is, bár természetesen féltékeny souzerainitásának előjogaira, végre mégis a dunai fejedelemségek akaratának magát jóhiszemüleg megadta.
Csak Austria, egyedül Austria az, melynek ellenséges indulata nem csökkent soha, egyedül Austria az, mely mindig küzdött s küzd a fejedelemségek legszentebb érdekei, legjogosabb kivánatai ellen.
A mult a jövendőnek tükre. Ugyanazon okok mindig ugyanazon okozatokat hozzák elő. Erőszak levén lételének alapja; Austria szolgaságot, nyomoruságot akar látni keleti szomszédságában, mert ez békétlenséget szül; ez viszont neki avatkozásokra szolgáltat ürügyet s nyujt alkalmat, melyeknek hátterében a terjeszkedési vágy, az occupatió gondolata áll. Nem akar szabad és virágzó népeket látni maga körül, mert a szabadság kizárná befolyását, uralmi vágyainak utját állaná.
A török birodalom felbomlás felé hanyatlik. Már az európai cabinetek legtöbbjénél is tért nyert azon nézet, hogy a keleti kérdés logicája ezen megoldás felé vezet. A felbomlás válsága még késhetik egyideig, de az is meglehet, hogy a syriaihoz hasonló bonyodalmak azt siettetni fogják s a válság máról-holnapra kitörhet. De akármiként legyen is ez, annyi mindenesetre tagadhatlan, hogy a török birodalom felbomlása csak két módon történhetik; vagy ugy, hogy a birodalom alkatrészeit képező nemzetek függetlenekké, szabadokká lesznek, – vagy ugy, hogy a török birodalmon több nagyhatalom megosztozik; mely utóbbi esetben a keleti népek nem szabadságot kapnának, hanem csak urat cserélnének.
No már az szembeszökően világos, hogy a mig Austria Magyarországot birva, az ottomán birodalom tőszomszédságában mint nagyhatalom uralkodik: e két vagylagosság közül végelemzésben csak a második, az urcsere, lehetséges.
A keleti népek két nagyhatalom (az orosz és osztrák) uralmi vágya közé helyezve, függetlenekké nem lehetnek; tehát szabadokká sem: mert függetlenség nélkül a szabadságnak csak üres alakisága lehetséges, valódi szabadság lehetetlen. Austria ép ugy, mint Oroszország, kis nemzeteknek csak urai vagy (a mi egyre megyen) patrónusai lehetnek, szövetségesei nem. E két nagy hatalom uralmi, tulsulyi versenye kizárja a függetlenség lehetőségét. Austria occupálni fog s a mit nem occupál vagy nem occupálhat, azt az orosz karjai közé kergeti; mert a keleti népek mind a két nagy hatalom ellenében saját erejükkel független állást nem foglalhatván el, egyikhez vagy másikhoz kénytelenek simulni s kettőjük közül az osztrák a gyülöltebb, az orosz egy helyütt fajrokonsági, más helyütt vallásegységi elönynyel bir.
E veszélyes helyzet, melyet a keleti népekre nézve a dolgok actualis helyzetében reménytelennek nevezhetni, csak az által változhatik meg, ha Magyarország az osztrák uralom alul felszabadul. Ekkor a török birodalom népei, ha majd e birodalom felbomlásának órája üt, nem lesznek két malomkő közé szoritva, a keleti kérdés többé nem lesz verseny kérdése két nagyhatalom közt, melyek a fölött vetélkednek, hogy melyikük keritse markába a török örökséget. Az osztrák uralmi vágy helyébe a magyar barátság lép, melyet az önbiztonság érdeke szövetségre utal; e szövetség kapcsa erősekké teszi a gyöngéket s a keleti népek előtt a függetlenség kilátása áll, mert szövetségben a magyarral, meglesz a képesség az orosz uralmi vágynak ellenállani. Igy s csakis igy lehetséges, hogy a keleti kérdés nem urcserében, hanem a szabadságban találjon megoldásra.
E tekintetek s velük kapcsolatban Magyarország függetlensége, minden mások felett a dunai fejedelemségekre nézve birnak a legkiválóbb fontossággal, minthogy ezek az osztrák uralmi versengésnek, a többi keleti népekkel közös veszélyén kivül, még a panslavismus által is fenyegetvék s ez oly közös veszély; mely ellen a román fejedelemségek támaszra csak Magyarország függetlenségében számithatnak; nemcsak azért, mert e veszély velünk közös, hanem azért is, mert a panslavismust csak a különböző szláv államok nemzeti függetlenségével lehet paralyzálni, e függetlenség pedig csak Magyarország függetlenségével érhető el.
Miután még az is megemlittetett, hogy a Moldvától isteni és emberi törvény ellenére elszakitott Bukovinának visszaszerzésére a dunai fejedelemségeknek csak Magyarország függetlenségének esetén lehet kilátásuk: a levél áttér az olasz viszonyok taglalására; kimutatja az olasz-osztrák háboru kikerülhetlenségét; az érdekközösséget, mely e háboru esetére az olasz és magyar nemzeteket szövetségre utalja s ténynek constatálja, hogy a magyar nemzet el van határozva, ez alkalmat függetlenségének kivivására felhasználni; ezután felemliti, hogy e kilátással szemben Austria szorultságában nem iszonyodik ujra a magyarországi oláh és szerb nemzetiségek felbujtogatásához folyamodni.
Es itt tekintetbe véve, hogy Couza fejedelemnek nem lehet magyarországi faj- s nyelv-rokonainak sorsa iránt nem érdeklődni: a levél elmondja, hogy Magyarországon a jogok hajdan igen is privilegiumokra voltak alapitva, de fajuralomra soha; elmondja, miként 1848-ban a kiválságok helyébe a közös szabadság lett állitva, faj-, nyelv-, valláskülönbség nélkül; elszámlálja az intézkedéseket, melyekkel a különböző nemzetiségeknek nemcsak szabad fejlődése s társadalmi érdekei, hanem közéleti érvénye is biztosittatott; elmondja, minő ámitásokhoz nyult Austria, hogy a nemzetiségeket felbujtogassa s miként hálálta meg egy közös járommal azt, hogy neki istentelen czéljaira segédkezet nyujtottak. Es miután az osztrák most ujra akkori ármányaihoz nyul, titkos ügynökei által a viszálykodás magvait szórja: az oláhokat azon gyalázatos hazugsággal ingerli, hogy a magyarok őket nyelvüknek, nemzetiségüknek feladására akarják kényszeriteni, sőt a dolog már annyira ment, hogy osztrák tisztviselők Erdélyben nyiltan az 1848–49-iekhez hasonló gyilkolások, gynjtogatások megujitására izgatnak: a levél közös érdekeink nevében felszólitja a fejedelmet, nyujtson nekünk Austria ez ármányainak meghiusitására segédkezet.
»Magyarország lakosai nagy többségének szelleme nekünk kezességül szolgál – mondja a levél – hogy daczára mindezen ármányoknak s conspiratióknak, közelgő harczunkból győzelmesen fogunk kijönni: de mondhatlanul fájna lelkünknek; ha hazánk minden lakosát közösen érdeklő függetlenségi harczunk testvérgyilkos polgárháboruval complicáltatnék, s borzalommal gondolunk a becses vérre, mely haszontalanul kiontatnék. De akárminő volna is e polgárháboru kimenetele, az bizonyos, hogy az 1848-iki véres jelenetek ismétlődése a magyarok s románok közti kiengesztelődést hosszu időkre; ha nem örökre, lehetetlenné tenné.«
Annálfogva felszólitja a levél a fejedelmet, legyen nekünk segitségünkre, hogy a magyarországi s erdélyi oláhok különösen pedig vezéreik megértsék az érdekközösséget, mely Magyarország függetlensége s az egyesült dunai fejedelemségek függetlenségének biztositása közt fennforog, tehát megértsék azt, hogy a magyaroknak akarván ártani, nemcsak maguknak, de Romániának is ártanak.
S miszerint tudva legyen a fejedelem előtt, minő elvek által vagyunk mi s politikai barátaink a nemzetiségi kérdésben vezéreltetve, a levél elsorolja azon alapelveket, melyek egy általam még Kutahiában kidolgozott alkotmánytervből kivéve, Irataim I. kötetének 453-ik lapján meg lettek ismertetve s melyeket politikai barátaink a hazában, az akkori körülmények követelményeire való tekintetből; ép oly egyetemesen elfogadtak, mint a mily egyetemesen el voltak határozva az erdélyi Unióhoz az 1848-diki törvények értelmében rendithetlen kitartással ragaszkodni s annak ujra kérdésessé tételét semmi szin alatt, semmi áron meg nem engedni.
Miután berekesztésül még figyelmeztetve lett a féjedelem, mennyire kivánatos volna, hogy a bukaresti sajtó a magyar kérdést az egyesült fejedelemségek igaz érdekeinek szempontjából tárgyalja, a levél azon remény kifejezésével lett befejezve, hogy tekintetbe véve a köztünk fennforgó érdekközösséget, a fejedelem nem fogja tőlünk támogatását megtagadni, mely reánk nézve végetlen becscsel bir, de a fejedelemségeknek is érdekében áll.
